PORONDSZÉLEN
Megint nem vagy itt.
Neked öntöztem táppal korlát muskátliit.
Virágban mind. Piros, vérben,
rózsaszínben,
megannyi hamis labdarózsa.
A porondon gondolkodok.
Deszkaszínpad szélére ülve
lógázva lábat.
Verset mesélek neked.
Hiteim, hitetlenségem ismered,
Magam neveltem mindet.
Neked.
Meg se voltál.
Homokoztál a kislapáttal.
Szólni tanultál, hogy egyszeregy,
a gazda rétre megy,
és, a fia is vele.
Vártalak.
Mindenkinek odaadtalak,
Figyeltem, ahogy a vonót veszed kezedbe
hogy Paganinit ültess
ért? fülekbe, vagy mutasd a csellót,
befogva, mindegy, kinek a húrja
peng éppen.
Hosszú út.
Hazaértem. A deszkaszélen
kimázolt arcról könny potyog.
Belül, mit nem lát közönség,
a lélek motyog valami evoét.
Hogyan köszönjem meg a létezésed?
Ma sem vagy itt.
-csataloo-
BGJ.2009.08.07.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.07. @ 21:14 :: Balog Gábor -csataloo
