Nap: 2009.08.31.

…b?römre tetovált a vágy– mint hieroglifát –hogy emlékezzek rád… …majd apró emlékeket– mint ?si rúna jeleket –lelkembe égetett… …fülembe zümmög, lásd– egész szimfóniát –mit rólad komponált… …nem enged felednem még– megbéklyóz ezer emlék –még álmodni szeretnék…

Uram, mondd meg angyalaidnak, elhibáztad az elején. Buta volt valamennyi a hozsannák közepén. Mert nem dicsérni kellett volna, hanem egynek is meghalnia – lássa az Úr – nem mindenható -, minek is neki ezt kihagynia. Majd ha megélte, mi is [… Tovább]

Kedves Segítőimnek…. talpam sárba döngöli csizmám bűneit csikordul a tél és kövesedik a sár mereven szorítja bokám rabbá teszi dobbantanék még   a másikkal keményen   de dér harapja kutyaként tartja odafagy lassacskán   amaz is —

Írtam neki egy kiskönyvet Teli versekkel meg mással. És most készülök a folytatással.   De abban már nem lesznek szavak, Mert bármit írtam, a tinta az ujjamra tapadt, És így csak a színes tintákkal fogok játszani neki.   Meg fogom [… Tovább]

A szív örökké n?, mint a fül és úgy tanul, ahogy a zajokból sz?röget szivárog a méz lassan, át az életen mint egy eretnek s közben ezer darázzsal, rossz pappal veszekszem. De mi a böjt? Ha nem a távolléted Mi [… Tovább]

    Csínyek, sörszagú éjszakák,    t?z-ígéretekben társaim!    Emlékezettek tarisznyájában    ?rzitek még közös melegünk?     Hiszem,    nem h?lhetnek ki,    az egykori lázak    mindörökre tartanak!    Örök volt: értünk jött a tenger,    miénk volt a város,    a csillaggombos ég!    A végtelen,    a tág,     [… Tovább]

    Hol vagyok, hol? Nézek széjjel…    Veled álmodtam az éjjel.    Völgyben, árnyas fák rejtekén,    sziklás, vad bércek tetején    futottunk játszi könnyedén    fényárban úszó tér felé.    Öröklét volt? Pár pillanat?    Biztatón aranylott a Nap.    B?rünk alatt sok száz kis ér-    csatornákban [… Tovább]

Holnaptól nem lesz több nekifeszülés,  véget ér ez az egész idegtorna.  Egyformák leszünk, akár az egypetéj?ek,  két érzékeny pont ebben a galaxisban.  Még nem tudom,   hogy tesszük meg a maradék utat,   hisz semmilyen bölcselet nincs,   ami megállítaná a kett?s rontást.   Az egyik a szívben él, másik a gyomorban,  és egyszerre mozdulnak rá a húsra.  Én kezdek hozzáidomulni neurózisodhoz,   azóta, hogy felzaklatott a város részeges nyugalma.  Éjjelenként, amikor bejössz hozzám,   pulzáló szívemre hideget fújsz. Letépem magamról az ellenmaszkot   és közben arra gondolok,   hátha a roletta apró résein   beáramló leveg?t?l  kisebbek leszünk.   Kép: Egyed Tibor

  Balgán hittem, feledni tudlak. Majdnem más útra léptem. Próbáltam hinni, jó nekem, de nem találom máshol: Mint sárkány tornyából karjaidba csent királylány szívedbe hazatértem.   A sors ?z tréfát újra, vagy a végzet teszi serényen, mit kiszabott az Ég? [… Tovább]