Takács Andrea-Babu Szerző
Vezetéknév
Takács
Keresztnév
Andrea-Babu
7 év 6 komment

 

Támad a szó,
meghal a csend.
Békéről csak
emlék dereng.

Tűzben ég el
mind a jóság,
így pusztul el
a méltóság.

Támad a szó,
nyelve éles.
Rettegésből
vélemény lesz,

véleményből
fél-igazság,
így születik
mind a gazság.

Támadt a szó,
meghalt a lét.
Mivé lettél,
emberiség?

 

 

 

9 év 13 komment

Úgy írnék valami szépet,
cseng?-bongó versikéket.
Szívem dalát rímbe fonnám,
karjaiddal átkarolnám,
gyöngysort f?znék könnycseppekb?l,
álomfátyolt emlékekb?l.
Szél szárnyával elengedném,
útját, célját nem kérdezném,
eredetét sem kutatnám…
Amim csak van néked adnám.
Táncot járnék én a t?zzel.
Ha nem kértél, kérlek ?zz el!
Lángra gyúlnék a lelkedben…

Csak szeretlek, … azt is csendben.

10 év Nincs Komment

Félig elszáradt falevelek
kerget?znek az ?szi szélben.
Csendben nézem játékukat,
s közben gondolataim a távolban járnak:
Azt hiszem, nálad rekedtek.
 
Mint oly sokszor,
ma is elt?n?döm a miérteken.
Annyi „miért” van,
de a válaszok
mélyen hallgatnak bennem.
 
Vajon miért érez a lelkem,
ha arra hivatott,
hogy céltáblaként
sebeket szerezzen,
melyeket beforrasztva
büszkén mondhatja:
felépült,
majd végül újra kezdi?
Miért kellenek
 kétszemélyes „háborúk”,
ha közben egyre rövidül
a „nyitvatartási id?”?
 
Egyszer én is elfásulok?
Évek múlva
megkövült szívemhez
nem fér majd
se szó,
se sírás,
se könyörgés?
 
A fájdalom nem kopog be,
nem kérdi hívtam-e.
Pimaszul és könyörtelenül
odadobja magát a mának.
Meggörbült arcvonásaimon
tovafutó emlékcseppjeim
sikoltva „hullnak el” az éjben.
 
Egy pillanatra megállok,
s tekintetem,
az el?ttem futó útra emelem.
Feljajdul bennem a kérdés:  
Tulajdonképpen hová tartok?
Van-e célom,
vagy csupán megállóhelyeket keresek
a sötétben botorkálva
sodródva az id?vel?
 
Miért töröm magam
újra és újra
a boldogság kék madarát

 

örökre otthonomba zárni?
 
Miért hiszem hogy kell…
hogy KELL bármilyennek lennem?
Miért nem hagyom csupán
lélegezni a tüd?m,
s fejemben dübörögni
a szívem ritmusát?
Miért zokog bennem keser?ség
mosolyod helyett?
 
Talán majd holnap eléd állok
egy utolsó ölelésre.
Talán nem lesz több kérdés
csak a búcsú
gyorsan illanó percei.
Talán érzed majd a választ:
mindezt miért…
 
hisz annyi miért van…

Kedves Andrea, m?ved ?szintesége megkapó és az élethelyzet, amelyben íródott,
nyilvánvalóan valamennyiünk számára ismer?s. Sajnálatos módon azonban
mindez nem volt elegend?, hogy ez az ?szinte vallomás m?alkotássá, verssé
magasztosuljon. Megmaradt prózának, egy fájdalmas, prózai, privát-levélnek.
Engedelmeddel ezt most nem kérjük.
Legközelebb biztosan több szerencsénk lesz.

Szeretettel üdvözöllek: Rossner Roberto

 

10 év 8 komment

 

 

Csendes éjjelen
a múlt árnyai közül
szelíd dallamokból lépsz elém.
Hát újra itt vagy
gondolataimba gyökerezve?
Eltévedt pillanataink sebesen futnak tova
emlékeim vetít?vászonán…
Elmentél vagy én menekültem
szívem perzsel? vágyai el?l?
Már nem tudom, hisz oly rég volt…
Néha úgy t?nik,
szobám falai közt megrekedt az id?,
s a porszemeken rezdül? félhomály
egy arcot rajzol elém szüntelen,
egy hangot, egy érzést, egy ölelést,
egy szívdobbanást…
Mondd, örök szerelemre kárhoztattunk,
mint a Nap és a Hold?
A csillagos égre nézek,
s szívembe visszatér
az a mély és végtelen magány
Nélküled.
Hunyorgó szemembe
könnyeim csalnak újra csillogást.
Tehetetlenségbe jajduló vágyaink
holtan rogytak össze,
sírjaik fölött nem zokog már
összefonódó szívünk.
A távolságot s az indokokat
nem ragadják magukkal
elfutó perceink.
Nincs jelenünk,
nincs jöv?nk,
már mi sem vagyunk,
csak egymáshoz simuló
emlékeink táncolnak
csendes éjjelen.

 

 

10 év 10 komment

 

Egy mozgólépcs? el?tt állok. Felfelé halad, tudom, a fényre hová szívem oly nagyon vágyik, nem merek rálépni mégsem.

    Felnézek. Elképzelem a napsütésben fürd?z? madarak énekét, a virágba bódult méhek zümmögését, a hajnali f?szálakon csilingel? harmatcseppek ragyogását, a falevelek suttogását, ahogy a szélhez simulnak, a kerget?z? szitaköt?k táncát a csillogó víztükör felett. Elképzelem, hogy lágy napsugarak érintenek, s a gyengédség hullámain ringatózom. Elképzelem, hogy elindulok feléd.

    Elképzelem… 

    Csak nézem meredten a felfelé futó apró „járdalapokat” miközben kattogó gondolataim feszegetik mozdulatlanságom. Néha egy-egy pillanatra mintha kezem a korlát felé indulna, néha már lábam is követné, de múltam, s kétségeim nehezékei még visszarántanak.

    Talán majd holnap, talán a jöv? héten, talán picit kés?bb majd megteszem, bátran el?re lépek, s a gyorsan haladó id?vel egyre közelebb kerülök a fényhez, a helyhez ahová tartozom, s ahová szívem oly nagyon vágyik.  

    Talán majd holnap…

 

 

10 év 12 komment

 

Nincs szó,
mit ajkam hanggá énekelne,
csak néma árnyak
táncolnak bennem.
Látlak,
hallak,
érintesz …
Képzeltelek talán.
Hihetném, létezel,
akarhatnám,
takarj be félt? figyelemmel.
Kérhetném t?led
a csillagos eget,
elmondhatnám,
Te lettél minden.
Még nem merek.
Nincs szó…
Újrajátszott gondolat vagy.
Lemondásba halkuló
vágyaim ölelnek bennem.
Magamba álmodlak csendben.

 

 

 

 

10 év 4 komment

 

Drága, fényl? Nap,
égen tündökl?, perzsel? t?zgomoly,
szárítsd le arcomról
cseppekben gördül? bánatom!
Melegítsd fel reszket? szívem!
Világítsd meg utam,
vezess ki eltévedt félelmeim
sötét rejtekén lapuló
romjaim közül!
Hozz fényt!
Újra és újra jöjj vissza még!
Várj, nem, még nincsen éj…
Kergesd el a Holdat,
mi helyetted fényeskedni vágyik!
�°zd el nyugat dombjait,
csak egy perccel is
tovább lássalak!
Fordítsd a Föld e részét magad felé,
ne kelljen nélküled dideregnem
magányos éjjelen!
Óh, hogy irigylem az est szelét:
Csak egy fuvallat, máris utolért,
s sugaraid közt fickándozva
kacag a világra.
Millió csillag láthat szüntelen,
csak nekem kell nélkülöznöm
minden elárvult éjjelen.
Nem, nem kondul éjfélre a harang,
s nem a bagolyt hallod a faágak között.
Kakas kiált idelent:
Reggel van már, jer, siess!
Nézd, jöttöd várja az éji csönd,
a néma víztükör,

s szirmait magára zárt világ!
Mind fényedben tündököl.
Játsszuk azt hogy nincsen éj
csak egy percre még…!
Csak még egyszer öleld meg reményeim!
Talán így elhiszem,
hogy reggel karodban ébredek,
s a reszket? éjszakát
t?n? álommá feledem…
Csak még egy percet adj nekem!

 

11 év 12 komment

 

Az éjjel összetörtem,
most békém vesz körül.
Az éjjel elcsitultam
végre legbelül.
Az éjjel elengedtem
kínzó vágyaim.
Az éjjel elfogadtam
édes álmaim.
Az éjjel megtaláltam
minden indokom:
régi emlékeim
poros polcokon.
Az éjjel megértettem
halk szíved szavát,
megláttam hogy törtél
minden gáton át.
Már tudom szerettél…
óh, jaj, balga én.
Nélküled maradtam
semmim közepén.

11 év Nincs Komment

 

 

Csendes éjen
lelkem mozdulatlan
tiszta tükréhez ereszkedtél
csodálni szépségedet.
Épp csak fölibém szálltál,
hogy ne fodrozd szívem tavát—-giccsbe-hajlás—-fodrozd!
de szárnycsapásaid nyomán
megtört a víztükör
s vad hullámai közt
torz képed riasztott
csendedbe vissza még …——————–csendedbe
A tánc véget ért.
Csendet csak csend szül újra—–csendet….csend
s benne néma emlékké simulnak
felkorbácsolt vágyaink.
Megfeszülök,
ne fodrozza lelkem nyers er?,————–fodrozza!
s ha kifeszített szárnyakkal
mozdulatlan ereszkedhetsz fölém,
tiszta tükörkép ragyog szívemr?l reád.
Talán egy nap majd oly közel repülsz
hogy szomjad is olthatod,
de amíg riaszt a sodrás vagy a mély,
amíg ázott pille szárnyad,
nem emeli a szél,
míg nem látod, hogy hullámaid
sodornának a száraz part felé…,
addig csak pillanatok lehetnek miénk…
tiszta szívemben
csodálni szépségedet.

Sajnos túlon túl elmegy a szentimentalizmus irányába, van még, – a jelzett szóismétléseken felüli halmozódás, ezért most NP… 🙁

 

 

11 év Nincs Komment

Az úton, melyet választottál,
mit rég hozott döntésed kövezett eléd,
szedd össze elhullatott morzsáidat!
Vidd magaddal a tegnap ráncait,
elfeledett hazugságok köntösében  lopózó
vágyaid tüzét.
Ne nézz vissza, ne kérdezz, ne szólj!
Csak a csendet hagyd emlékedül,
mely társammá szeg?dött,
míg te mögé bújva kerested
elvesztett kulcsaid.
Ne nézz vissza, ne kérdezz!
Nincs válasz kih?lt ajkamon,
csak a csend, mely helyetted
társammá szeg?dött
egy álmos hajnalon.
Vidd magaddal morzsáidat!
Én nem éhezem.
————————————————————————-
Szaffi kedves, csak ne ismételnéd magad annyiszor 🙁 gallyazd, gyomláld!

 

Takács Andrea-Babu Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.