Takács Andrea-Babu : Annyi miért…



Félig elszáradt falevelek
kerget?znek az ?szi szélben.
Csendben nézem játékukat, 
s közben gondolataim a távolban járnak:
Azt hiszem, nálad rekedtek.
 
Mint oly sokszor, 
ma is elt?n?döm a miérteken.
Annyi „miért” van, 
de a válaszok
mélyen hallgatnak bennem.
 
Vajon miért érez a lelkem, 
ha arra hivatott, 
hogy céltáblaként 
sebeket szerezzen, 
melyeket beforrasztva
büszkén mondhatja: 
felépült,
majd végül újra kezdi? 
Miért kellenek
 kétszemélyes „háborúk”, 
ha közben egyre rövidül 
a „nyitvatartási id?”?
 
Egyszer én is elfásulok? 
Évek múlva 
megkövült szívemhez 
nem fér majd 
se szó, 
se sírás,
se könyörgés?
 
A fájdalom nem kopog be, 
nem kérdi hívtam-e. 
Pimaszul és könyörtelenül 
odadobja magát a mának.
Meggörbült arcvonásaimon 
tovafutó emlékcseppjeim 
sikoltva „hullnak el” az éjben.
 
Egy pillanatra megállok,
s tekintetem, 
az el?ttem futó útra emelem.
Feljajdul bennem a kérdés:  
Tulajdonképpen hová tartok? 
Van-e célom, 
vagy csupán megállóhelyeket keresek
a sötétben botorkálva
sodródva az id?vel?
 
Miért töröm magam 
újra és újra
a boldogság kék madarát

 

örökre otthonomba zárni?
 
Miért hiszem hogy kell…
hogy KELL bármilyennek lennem?
Miért nem hagyom csupán
lélegezni a tüd?m, 
s fejemben dübörögni
a szívem ritmusát?
Miért zokog bennem keser?ség
mosolyod helyett?
 
Talán majd holnap eléd állok
egy utolsó ölelésre.
Talán nem lesz több kérdés
csak a búcsú 
gyorsan illanó percei.
Talán érzed majd a választ:
mindezt miért…
 
hisz annyi miért van…



Kedves Andrea, m?ved ?szintesége megkapó és az élethelyzet, amelyben íródott, 
nyilvánvalóan valamennyiünk számára ismer?s. Sajnálatos módon azonban
mindez nem volt elegend?, hogy ez az ?szinte vallomás m?alkotássá, verssé
magasztosuljon. Megmaradt prózának, egy fájdalmas, prózai, privát-levélnek.
Engedelmeddel ezt most nem kérjük.
Legközelebb biztosan több szerencsénk lesz.

Szeretettel üdvözöllek: Rossner Roberto

 

Legutóbb szerkesztette - Takács Andrea-Babu
Szerző Takács Andrea-Babu 53 Írás
"Isten tudja, honnan jöttem, Köd előttem, köd mögöttem. Szél hozott, szél visz el. Bolond kérdi, mért visz el." /Szabó Lőrinc/