Takács Andrea-Babu : Talán majd holnap…

 

Egy mozgólépcs? el?tt állok. Felfelé halad, tudom, a fényre hová szívem oly nagyon vágyik, nem merek rálépni mégsem.

    Felnézek. Elképzelem a napsütésben fürd?z? madarak énekét, a virágba bódult méhek zümmögését, a hajnali f?szálakon csilingel? harmatcseppek ragyogását, a falevelek suttogását, ahogy a szélhez simulnak, a kerget?z? szitaköt?k táncát a csillogó víztükör felett. Elképzelem, hogy lágy napsugarak érintenek, s a gyengédség hullámain ringatózom. Elképzelem, hogy elindulok feléd.

    Elképzelem… 

    Csak nézem meredten a felfelé futó apró „járdalapokat” miközben kattogó gondolataim feszegetik mozdulatlanságom. Néha egy-egy pillanatra mintha kezem a korlát felé indulna, néha már lábam is követné, de múltam, s kétségeim nehezékei még visszarántanak.

    Talán majd holnap, talán a jöv? héten, talán picit kés?bb majd megteszem, bátran el?re lépek, s a gyorsan haladó id?vel egyre közelebb kerülök a fényhez, a helyhez ahová tartozom, s ahová szívem oly nagyon vágyik.  

    Talán majd holnap…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Takács Andrea-Babu
Szerző Takács Andrea-Babu 53 Írás
"Isten tudja, honnan jöttem, Köd előttem, köd mögöttem. Szél hozott, szél visz el. Bolond kérdi, mért visz el." /Szabó Lőrinc/