Vandra Attila : Üzletben… 2/2

Szotyori 80 éves egykori tanárn?jét lopással vádolták, bár csak félreértés volt. Bocsánatot kértek t?le, de… Szotyori felháborodva lép az üzletbe… Ã?me a folytatás.

 

Ruder Jana nalója ihlette.

Az els? rész a megalázott vev? drámája volt.

 

 

– Jo nopot kivonok, Szotjori ur – szólította meg tört magyarsággal az egyik eladón?, ki épp az egyik polc el?tt guggolt, az árut rendezgetve az egyik polcon

– BunÃ?Æ? ziua, doamna Popescu[1] – válaszolt a férfi románul. Tudta, hogy a n? magyar tudása itt kimerül. Tovább már románul beszélgettek.

– Már megint itt van, hogy aláírja a jelenléti naplót? – kérdezte pajkos hangon az eladón?

– Igen.

– Nincs ma valami beszédes kedvében!

– Valóban – válaszolt a férfi megint kurtán-furcsán.

– Amint látom, ma valami nagyon aggasztja… Nincs vicces kedvében, mint máskor…

– Láttam a volt matematika-tanárn?met innen kimenni. Könny volt a szemében. S nem akart velem szóba állni…

– Az, az öreg nénike a maga tanárn?je volt? S sírva ment el? – fagyott le az eladón? arcáról is a mosoly.

– Mi történt?

– A f?nöknek úgy t?nt, hogy elt?ntetett egy csokoládét a táskájában.

– Megmotozták?

– Csak a táskáját nézték meg a kollégák. De nem volt benne… A f?nök bocsánatot … kért… – Az utolsó szót már csak magának mondta, mert a férfi sarkon fordult, s dühösen otthagyta. – Nem én voltam… – szólt még utána felállva, de már abban a tudatban, hogy a leveg?nek beszél.

A férfi miután sarkon fordult, tett két lépést a tejtermékes polc irányába, majd meggondolta magát, s elindult a kijárat felé.

– Jó napot Szotyori úr! – köszönt rá egy másik eladón? is, amit elhaladt mellette. ? oda se nézett, miközben mintegy automatikusan fogadta a köszönést. Csak egyik kassza m?ködött. Egyetlen n? volt el?tte, de annak rengeteg apróság volt a kosarában. Egy negyven körül? n? ült a kasszagép el?tt. Még sohase látta. Lehetett látni mozdulataiból, hogy görcsösen próbálja elkerülni, hogy hibázzon. N?tt mögötte a sor, mert közben egyre többen tértek be az üzletbe. Végre a n? a sok aprósággal a kosarában távozhatott. ? került sorra. A kasszírn? egyenként vette ki kosarából az árut, de minduntalan a férfi övére nézett, ahol a zakója alatt valami kidudorodott. Bizonytalan mozdulattal nyúlt az utolsó árucikk után, de nem ütötte be a kasszagépbe. Keze megállt félúton, s rászólt a férfira.

– Legyen szíves, mutassa meg, mi van a zakója alatt!

A férfi els? pillanatba automatikusan a zakója aljához nyúlt, hogy felemelje. Majd keze megállt félúton. Az agyára ment a vér. Lehetett rajta látni, hogy küzd indulataival. Egy ideig farkasszemet nézett a kasszírn?vel. Majd hátranézett a mögötte állókra. A férfi arcán a b?r remegett, a tekintete döfött. Elképzelte tanárn?jének megaláztatását. Továbbra is a kasszírn? szemébe nézve két kézzel fogta meg a zakójának az alját, s lassan emelte felfelé. Ujját az ingébe akasztotta és kitépte a nadrágjából. Együtt emelte fel a kett?t, majd állával a melléhez szorította ?ket. Pucér hasa láthatóvá vált. Majd lassú mozdulattal a nadrágszíjához nyúlt, kicsatolta, majd elengedte a szíjat. A nadrágszíjon lev? tokban tartott mobiltelefon súlyától a nadrág néhány centit lennebb csúszott, miáltal fehérnem?je kikandikált a nadrág alól.

– Toljam le a nadrágomat is? – kérdezte a férfi olyan hangon, amely egyértelm?vé tette, képes megtenni.

– Ne, ne… – hebegte vérvörös arccal a kasszírn?, egy pillanatig megbabonázva nézve a dudort okozó mobiltelefont. Majd elfordult. – Kérem, kapcsolja vissza a nadrágszíját. Elnézést, de olyan furcsa volt az a dudor az övében, és annyi a tolvaj… Hiányunk volt, és… Csak… Bocsásson meg… 58 lej 60 bani lesz az egész…

A sorból többen felháborodásukat fejezték ki.

– T?rhetetlen, ami itt folyik!

– Fehérnem?re vetkeztetik az embert!

– Úgy kezelnek, mint egy tolvajt!

– Hogy engedhetik meg maguknak!

Egy az üzletbe épp belép? n? lecsapta az épp felemelt bevásárlókosarat, s kiment az üzletb?l. A férfi lassan rendezte el a ruháját, majd fizetett. Amikor eltette a visszajárót, akkor szólalt meg megint. Felháborodott hangja betöltötte az üzletet.

– Húsz éve járok ebbe az üzletbe vásárolni. S még szándékom volt ide járni. Soha nem történt ilyesmi velem. Szerettem ebben az üzletben vásárolni, eddig mindenki kedves volt velem. Ma a nyolcvan éves tanárn?met is megmotozták! Hát senkit sem tisztelnek? Nem ismernek sem embert, sem Istent? Hívja azonnal a f?nökét!

A kasszírn? sápadtan állt fel. Óriási gombóc volt a torkában.

– Csak arra kértem, hogy… – hebegett. – Még egyszer szeretnék bo… – nem fejezte be a mondatot. Zavarodottan állt fel.

A férfi közben bepakolt a cekkerébe.

– Üljön vissza – szólt rá a kasszírn?re, majd kiment. Kiérve az üzletb?l észrevette, hogy kioldódott a cip?f?z?je. Leguggolt, hogy megkösse. Amikor felállt, egy n? állt meg mellette.

– Kiváló színész… – szólt hozzá a n? elismer?en. S nem szívbajos. Nem sokan merték volna megcsinálni.

Felismerte. A sorban mögötte állt a kasszánál.

– Jól ráijesztett! De megérdemelte. Felháborító, amit m?velnek az emberrel! – tette hozzá. – Na, ne tegye a hülyét! Egyszer?en megmutathatta volna a telefonját, hogy tisztázza magát, ha nem akar hatást kelteni…

Nem várta meg a választ, hanem faképnél hagyta. A férfi is elindult a piac irányába, hogy zöldséget és gyümölcsöt is vásároljon.

 

Frissebb és jobb, mint az üzletbeli. A standok között haladva, az áruk közül válogatva, no meg a kofákkal szóba-szóba állva, lassan elfeledkezett volna a történtekr?l, de egy mondat még bele-belehasított: „Kiváló színész!” A tanárn?jének a kisírt arcára gondolva próbálta elhessegetni negatív érzéseit. Már hazafelé tartott, amikor egy másik kisírt szem? n?re lett figyelmes. Olyan ismer?snek t?nt… Aztán rájött, a „megleckéztetett” eladón? az. „Civilben” volt, nem a bolti egyenruhában. Ki akarta kerülni, de ? eléje állt. Egy ideig nézték egymást.

– Mi történt? – kérdezett rá.

A n? egy ideig habozott, aztán gyászos hangon szólalt meg.

– Próbaid?re vettek csak fel… – Benyúlt a táskájába, zsebkend?t vett el?. Kifújta az orrát, s lassú mozdulatokkal tette helyre. Mintha remélte volna, hogy a férfi elmegy, s békén hagyja, nem vallatja tovább. De a férfi döbbenten nézte várakozó arccal, további információkat várva.

– Amint ön távozott, megjelent a f?nök, Az irodájából hallotta, hogy valami történik. A sorban állók felháborodottan kezdték mesélni, hogy félmeztelenre vetkeztettem önt is s azel?tt egy öreg nénit is… A f?nök kiabálni kezdett…

– De hát a tanárn?met pont ? gyanúsította meg ártatlanul…

– Tudja milyen az ember… Egy beosztott legnagyobb hibája, ha a f?nöke önmagára dühös… Magából kikelve vágta a fejemhez, hogy miért nem tanultam a 10 perccel azel?tt lejátszódott jelenetb?l.

– A f?nökét évek óta ismerem. Meglep a viselkedése, de ezt a kérdést én is feltenném önnek.

– A tegnapel?tt lezárt leltár nagy hiányt mutatott ki. Egyre több a munkanélküli, s egyre gyakoribbak a lopások… Ett?l lettünk mind paranoiások, mert a tulaj velünk akarja kifizettetni. Miért nem nyitjuk ki a szemünket! Ön azt hiszi mindent, de MINDENT észre lehet venni, csak akarat kérdése?

A férfi az üzlet felé pillantott. A n? elkapta a pillantását.

– Azt hiszem, mégsem lett volna nagyobb baj, ha nem lépett volna be épp akkor a tulaj, s nem hallotta volna meg mi történt.

– A tulaj adta ki az útját? – kérdezte a férfi, majd megint az üzlet felé pillantott.

– Ne fárassza magát… – mondta a n? lemondóan. – A volt f?nökömmel lehet, tudna beszélni, de a tulaj nem az, az ember. Amit egyszer ? kijelentett, azt nem másítja meg, ha a fene fenét eszik, akkor sem. S a tavalyhoz képest 30%-al csökkent a forgalom, Kicsi ez ennyi alkalmazotthoz… Egyébként is elment már.

– S ön lett a b?nbak… – próbálta a férfi lenyelni a torkában felgy?lt gombócot.

– Mondhatjuk. Mondja, vontak le fizetéséb?l leltári hiány miatt? Vesztette el állását, mert mások loptak? Ha igen, akkor megkövezhet. S én csak arra kértem, mutassa meg, mit?l dudorodik ki a zakója, nem kértem, hogy vetkezzen le!

A férfi érezte, akkora az a gombóc, hogy alig kap leveg?t. Bocsánatot szeretett volna kérni, de érezte, felesleges, nevetséges dolog. Visszaemlékezett, hogy mennyire felháborította, hogy miután megalázták tanárn?jét, egy bocsánatkéréssel elintézettnek látták az ügyet. Képtelen volt megszólalni.

– Három gyermekem van, férjem elt?nt az életünkb?l, mint a kámfor, gyermektartást nem fizet. Miután a hiány miatt kidobtak a legutóbbi munkahelyemr?l, sokáig nem kaptam munkát. Nem jó reklám… S most közbejött a gazdasági válság is… Reméltem, itt megkapaszkodhatok. Három hónapja nem fizetem ki a lakásfenntartást…

A n? csillogó szemmel nyitotta ki a táskáját, de csalódottan vette ki az üres papír-zsebkend?s zacskót. A férfi zsebkend?t keresve sorra tapogatva zsebeit, ám egy kellemetlen érzés kerítette a hatalmába. Nem volt meg a pénztárcája… Emlékezett, a legutóbbi vásárlás után, még a zsebébe tette, majd egy id?sebb n?nek ütközött, ki nem válaszolt a bocsánatkérésére, hanem elsietett…

 

 

[1] Jó napot Popescu-né (Ejtsd Popeszku)

 

Legutóbbi módosítás: 2009.08.31. @ 09:32 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.