Horváth Lívia Szerző
Vezetéknév
Horváth
Keresztnév
Lívia
11 év 2 komment

A szív örökké n?, mint a fül

és úgy tanul, ahogy a zajokból sz?röget

szivárog a méz lassan, át az életen

mint egy eretnek

s közben ezer darázzsal, rossz pappal veszekszem.

De mi a böjt?

Ha nem a távolléted

Mi a Menny,

ha nem az ölelésed

S minek a Paradicsom,

ha volt Mennyország

kezdetünk kezdetén…

S minek mennénk onnan lefelé?

Mi lehet er? annál szorosabb,

mint amit karodban karom kap

S mi lehet érzés annál fontosabb

mint ami szívem szívednek ad?

Mi úgy szeretjük egymást, megtérve

mint ahogy azt Isten, legel?ször megkérte.

 

 

11 év 11 komment

Jóváhagyattunk magunk

Isten kezébe, no meg a hivataléba

ott vagyunk.

Nyomon követhet?k

Mostantól el?nevem van,

mint doktornak ha végzett,

mostantól rangom van,

mint rend?rnek ha faluba tévedt

Most már büszke anyám

s apám keze elenged

Elmúlt a kislány ingatag képzete

A ködbe szállt, hogy megteremtse

Nehéz véges döntés a miénk

hogy ilyen messze megesküdtünk

hogy ilyen rengeteg’t ígértünk

feleség vagyok, asszony, s te úr, uram!

De bármi nagy e felel?sség nekünk

mi szárnyakkal oly boldogan repülünk

s házasság, okmány, levél

csak szerelem ez – nem törvény

Szabad ?szinte tánc örvény

Szeretjük egymást míg az arany

egymás újjához tapad…

11 év Nincs Komment

Te velem vagy, én veled vagyok
ma, a porszem égen,
világiak feltün? ködében
zaklatott húsokon
feszülünk te meg én.
És holnap lelked végtelenjében
is ott vagyok, a tündökl? sugáron
a fények pára tükrén
a bogarak él? ölén,
hullámzó patak parton hullámzok én benned
ver?fényes napsütésben felemellek téged
és odaadom, mit odaadsz, és egymáson osztozunk
mi, tökéletesen együtt
mi Föld egész, mi csadatev? szentek
Veled vagyok. És te én vagy.
Hova tartunk tudjuk bent,
a végtelen csodás homokszemek között
egyek vagyunk a léttel
És imádjuk, ahogy köztünk a semmi is imádja a mindent.
Mi nem halunk meg, és nem élünk többé külön.
Én nem kérdezek, és én jó vagyok így
én megtértem magamhoz,
én már boldog, boldog,
boldog, és szabad vagyok.

——————————————————————————–

Kedves Lívia, tömve helyesírási hibákkal! 🙁

12 év 1 Komment

Komótosan vitorlázok az álmok tengerén

Ma reggel besütött szemembe a fény

S üdvözöltem.

Istenem, micsoda zeneiség, micsoda lélek

Átüt, betölt a visszhangzó fényed

Tömör gyönyör.

Szemtelen szemed szerte szórta életem ütemét

Néhány mondvacsinált mondat után, kiálts felém

Emelj ki.

Azt hittem a halált várom, meg az istent keresem

De téged vártalak és téged kerestelek

Életöröm vagy.

Bárcsak leplezetlen lelkedre látnék

De nincs más, csak ezek a firkák, ez a játék

lelkesen loholok

Alma kedv? n? vagyok, te lármah?s, indulat

Mindenki, hogy értenek, úgy játsza csak

Lámpátlanok velünk szemben

Meg is születünk, meg meg is halunk

Milyen ragyogóan tünnek fel az angyalok

Életkeres?k vagyunk

Nincs is más, csak ez az örökös hajsza veled,

ez az oldalról, hátulról, csak öledb?l nem

Nászunk csak táncunk, és halálunk.

12 év Nincs Komment
Jel

Szótlanul ülök a földön

nem számít a hideg és a k?.

Mellettem vagy!

Elveszett álmok között

ábrándosan merengek

zavaros mosolyommal téged kereslek.

Fáradtan megmondod a neved,

de nem árulod el magad!

…milyen ritka hogy a világon magad vagy

de egy velem…

Az éjjel dörgött feletted

és nevetett az ég,

záporral úsztatta felh?jét feléd

Már álmosak vagyunk

– hízelegni fáraszt –

nem tesszük, az öröm is várhat!

Nem maradsz tovább, gyáván

elengedem kezed…

Miért, miért nem adtál valami jelet?

 

S?r? sok ny?g

kering, tekereg…

és emlékeimben boldog csak

a tegnapi jelen.

Részegül szép

És részegül mámoros köd

Halvány orcád a bór üvegén át vérvörös

Miért nem felejtettelek téged is csak el?

Legalább azt tudnám, hogy mit várok t?led el….

12 év Nincs Komment

Zöldek a jácintok

és lilára fagytak az emberek

a világ egyre, egyre betegebb.

elvesznek a szentek a szélben

és elfödi a hó a tengert

Ha madarat hallok, elképzelt mámor

nem énekel már senki a világon

Elfaytak, elfödték, meghaltak az álmok.

2007.?sz

12 év 1 Komment

 

Annyira vak vagy!

Sötétséged már nem homály!

Hol az értelem kisült tó szemedb?l?

S hol a fény

Mellyel ringatott?

 

Mégis kutatom

Mert elhiszem, hogy felébredsz

Mint reggel a Nap

És meglátsz végre

Hogy nem leszel többé vak.

Horváth Lívia Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.