A szív örökké n?, mint a fül
és úgy tanul, ahogy a zajokból sz?röget
szivárog a méz lassan, át az életen
mint egy eretnek
s közben ezer darázzsal, rossz pappal veszekszem.
De mi a böjt?
Ha nem a távolléted
Mi a Menny,
ha nem az ölelésed
S minek a Paradicsom,
ha volt Mennyország
kezdetünk kezdetén…
S minek mennénk onnan lefelé?
Mi lehet er? annál szorosabb,
mint amit karodban karom kap
S mi lehet érzés annál fontosabb
mint ami szívem szívednek ad?
Mi úgy szeretjük egymást, megtérve
mint ahogy azt Isten, legel?ször megkérte.
Jóváhagyattunk magunk
Isten kezébe, no meg a hivataléba
ott vagyunk.
Nyomon követhet?k
Mostantól el?nevem van,
mint doktornak ha végzett,
mostantól rangom van,
mint rend?rnek ha faluba tévedt
Most már büszke anyám
s apám keze elenged
Elmúlt a kislány ingatag képzete
A ködbe szállt, hogy megteremtse
Nehéz véges döntés a miénk
hogy ilyen messze megesküdtünk
hogy ilyen rengeteg’t ígértünk
feleség vagyok, asszony, s te úr, uram!
De bármi nagy e felel?sség nekünk
mi szárnyakkal oly boldogan repülünk
s házasság, okmány, levél
csak szerelem ez – nem törvény
Szabad ?szinte tánc örvény
Szeretjük egymást míg az arany
egymás újjához tapad…
Te velem vagy, én veled vagyok
ma, a porszem égen,
világiak feltün? ködében
zaklatott húsokon
feszülünk te meg én.
És holnap lelked végtelenjében
is ott vagyok, a tündökl? sugáron
a fények pára tükrén
a bogarak él? ölén,
hullámzó patak parton hullámzok én benned
ver?fényes napsütésben felemellek téged
és odaadom, mit odaadsz, és egymáson osztozunk
mi, tökéletesen együtt
mi Föld egész, mi csadatev? szentek
Veled vagyok. És te én vagy.
Hova tartunk tudjuk bent,
a végtelen csodás homokszemek között
egyek vagyunk a léttel
És imádjuk, ahogy köztünk a semmi is imádja a mindent.
Mi nem halunk meg, és nem élünk többé külön.
Én nem kérdezek, és én jó vagyok így
én megtértem magamhoz,
én már boldog, boldog,
boldog, és szabad vagyok.
——————————————————————————–
Kedves Lívia, tömve helyesírási hibákkal! 🙁
Komótosan vitorlázok az álmok tengerén
Ma reggel besütött szemembe a fény
S üdvözöltem.
Istenem, micsoda zeneiség, micsoda lélek
Átüt, betölt a visszhangzó fényed
Tömör gyönyör.
Szemtelen szemed szerte szórta életem ütemét
Néhány mondvacsinált mondat után, kiálts felém
Emelj ki.
Azt hittem a halált várom, meg az istent keresem
De téged vártalak és téged kerestelek
Életöröm vagy.
Bárcsak leplezetlen lelkedre látnék
De nincs más, csak ezek a firkák, ez a játék
lelkesen loholok
Alma kedv? n? vagyok, te lármah?s, indulat
Mindenki, hogy értenek, úgy játsza csak
Lámpátlanok velünk szemben
Meg is születünk, meg meg is halunk
Milyen ragyogóan tünnek fel az angyalok
Életkeres?k vagyunk
Nincs is más, csak ez az örökös hajsza veled,
ez az oldalról, hátulról, csak öledb?l nem
Nászunk csak táncunk, és halálunk.
Szótlanul ülök a földön
nem számít a hideg és a k?.
Mellettem vagy!
Elveszett álmok között
ábrándosan merengek
zavaros mosolyommal téged kereslek.
Fáradtan megmondod a neved,
de nem árulod el magad!
…milyen ritka hogy a világon magad vagy
de egy velem…
Az éjjel dörgött feletted
és nevetett az ég,
záporral úsztatta felh?jét feléd
Már álmosak vagyunk
– hízelegni fáraszt –
nem tesszük, az öröm is várhat!
Nem maradsz tovább, gyáván
elengedem kezed…
Miért, miért nem adtál valami jelet?
S?r? sok ny?g
kering, tekereg…
és emlékeimben boldog csak
a tegnapi jelen.
Részegül szép
És részegül mámoros köd
Halvány orcád a bór üvegén át vérvörös
Miért nem felejtettelek téged is csak el?
Legalább azt tudnám, hogy mit várok t?led el….
Zöldek a jácintok
és lilára fagytak az emberek
a világ egyre, egyre betegebb.
elvesznek a szentek a szélben
és elfödi a hó a tengert
Ha madarat hallok, elképzelt mámor
nem énekel már senki a világon
Elfaytak, elfödték, meghaltak az álmok.
2007.?sz
Annyira vak vagy!
Sötétséged már nem homály!
Hol az értelem kisült tó szemedb?l?
S hol a fény
Mellyel ringatott?
Mégis kutatom
Mert elhiszem, hogy felébredsz
Mint reggel a Nap
És meglátsz végre
Hogy nem leszel többé vak.
