Szótlanul ülök a földön
nem számít a hideg és a k?.
Mellettem vagy!
Elveszett álmok között
ábrándosan merengek
zavaros mosolyommal téged kereslek.
Fáradtan megmondod a neved,
de nem árulod el magad!
…milyen ritka hogy a világon magad vagy
de egy velem…
Az éjjel dörgött feletted
és nevetett az ég,
záporral úsztatta felh?jét feléd
Már álmosak vagyunk
– hízelegni fáraszt –
nem tesszük, az öröm is várhat!
Nem maradsz tovább, gyáván
elengedem kezed…
Miért, miért nem adtál valami jelet?
S?r? sok ny?g
kering, tekereg…
és emlékeimben boldog csak
a tegnapi jelen.
Részegül szép
És részegül mámoros köd
Halvány orcád a bór üvegén át vérvörös
Miért nem felejtettelek téged is csak el?
Legalább azt tudnám, hogy mit várok t?led el….
Legutóbbi módosítás: 2008.07.08. @ 11:17 :: Horváth Lívia