12.
Ilyen sem történt velünk hosszú hónapok óta.
Szombat van, és edzés.
Ráadásul ömlik az eső. Ronggyá ázom, mire a terembe érek.
Azt már meg sem említem, hogy egész napos gyötrődést írtak elő mindnyájunknak. Na jó! Délben közös ebéd lesz a Csendesben, de azon kívül, taposómalom. Drága Kornélom még a tartalék vívóruhát is berendelte, mondván, ne csak az egyiket izzadjuk szarrá.
Hajnali negyed nyolckor már a teremben vagyok.
Mindenre kapható barátaim, Szelei Pista és Orosz Gyula kérésére van a korai érkezésem. Valami titkos és igencsak fontos teendőnk van ebben a korai órában. Én még nem tudom, miről van szó, de a Ruszki a legutóbbi edzésen megnyugtatott, hogy szem nem marad szárazon.
Hátha balhé van, abban én benne vagyok!
Mire a társalgóba érek, ők már melegítőbe öltözve, lónyálat szürcsölve sakkoznak az asztal mellett.
Helyet foglalok mellettük, és azonnal beledumálok a Ruszki ló lépésébe.
— Pofa be, Sneider! — reccsen rám a Gyula. — Nem azért hívtunk, hogy játszd a Karpovot.
Közben Erzsike néni elénk teszi a kávét. A két sakkozó fel sem néz a tábláról, úgy nyúlnak a barna lötty után.
Természetes, hogy Szelei fellöki a saját poharát. Ijedtében felugrik, közben feldönti a figurákat.
Szabadkozik rendesen.
— Jaj ne haragudj Gyuszi! Ezer bocs, nem akartam!
Mint utóbb kiderült, az egész sakktábla felrúgós cécó azért volt, mert tíz üveg sör volt a tét. Mivel a pillanatnyi állás szerint a Pista állt vesztésre, természetes, hogy leugráltak a bábuk az asztalról.
A Ruszki úriember. Lenyeli a dolgot, és hozzám fordulva tér a lényegre.
— Sneidi! Van még Nikoflexed?
Ez egy bemelegítő kenőcs, ami kisadagban vérbőséget okoz. Egész keveset az ember ráken a vádlijára, és olajozottabban működik a lába. Hangsúlyozom, csak keveset! Abból baj nem lehet.
Kavargatom a kávémat, gyanakodva nézegetem kopaszodó fejét. — Már megint mi a szart találtak ki?
De csak egy szót kérdezek.
— Minek?
A csajok által jóképűnek kikiáltott Szelei veszi át a szót. (Azok a csajok, akik ezt mondták, azok szegények biztosan nem ismernek engem)
— Na, komám, ide figyelj! A Szilágyi Tibii, minden edzés előtt frissítő fürdőt vesz. Amikor végez, akkor fogja magát, és vizes testét végigdörzsöli a frottír köntösével. Az meg ott lóg az öltözőben, a fogason.
Korán van, ráadásul hét vége. Nehezen pörög még az agyam.
Felteszem a lehető leghülyébb kérdést.
— És?
Pistám csóválja a fejét.
— Nem érted? A köpenyt bekenjük a melegítő kenőccsel. Aztán beledörzsöli a testébe.
— Ti tiszta hülyék vagytok! — felelem tettetett komolysággal. — Kigyullad a bőre.
Szelei kajánul röhög.
— Na és! Akkor majd lemossa vízzel!
Hú, már nagyon tetszik a dolog! Azért egy kicsit még ellenkezem.
— Persze, lemossa! Aztán majd megint törölközik. A frottírral! Így van?
Bólogatva vigyorognak.
— Ott a krém a szekrényemben! Itt a kulcs!
Most van fél kilenc. Az edzés kilenckor kezdődik.
Már én is melegítőben vagyok, és az öltözőpadon fűzöm a cipőmet. Felettébb jó a kedvünk, ugyanis nem egy, hanem két tubus kenőcs volt a tarsolyomban.
A Kiwi most jön ki a zuhanyból. Vidáman, fütyörészve dörzsöli magát a puha frottír köntössel.
Kezdődik a mulatság.
Mint minden tréninget, ezt is futással kezdjük.
Kornélunk még nincs itt. Nem tudjuk, hogy mi lehet vele, nem erőssége a késés. Tiszta szerencse, hogy edző nélkül is tudjuk a dolgunkat. Jó húsz perc múlva befejezzük a melegítést. Tibi hozza a köntösét, abba törli izzadt arcát és felsőtestét.
Fröclich veszi észre.
— Kiwi! Mik azok a vörös foltok a nyakadon? — kérdezi a Szilágyitól, és körbejárja, mint valami műtárgyat.
A srác nézi magát a tükörben.
— Gondolom, az izzadságtól van. Kényes a bőröm! — feleli, miközben úgy mustrálja magát, mint valami maneken.
Ez a szemét Ruszki rátesz egy lapáttal.
— A nyakadat is töröld meg! Még mindig tiszta víz!
Beöltözünk, asszózunk.
Aki veszít, az vívóruhában, sisakban béka üget egy kört. Nagyeszű volt, aki ezt kitalálta! Olyan jól megy a vívás, hogy fél délelőtt csak ügetek.
Én békázok, kedves Tiborunk meg egyre foltosabb. Aztán nem elég, hogy foltos, mint a hiéna, de még feltűnően viszket is neki. Muris látványt nyújt, amikor vívóállásban, egyik kezében a tőrrel hadonászik, másik kezével meg hol a seggét, hol a tarkóját vakarja.
Megérkezik imádott mesterünk.
Szemei karikásak, arca sápadt. Teljesen ki van bukva.
Leállunk, köré gyűlünk. Aggódunk az egészségéért.
— Mi van Mágus? Beteg? — kérdezi a Kócos.
Keserűn legyint.
— Frászt! Tegnap betörtek a szomszédunkba. Összepakoltak és elvittek mindent, ami mozdítható volt. Az asszony az este a párnája alá tett a stukkert, és azt mondta. „Ha az éjjel valami megmozdul a lakásban, keresztüllövöm!”
Itt jegyzem meg, drága mesterem felesége rendőrnyomozó.
Folytatja a történetet.
— Elaludtunk. Kettő körül arra ébredtem, hogy iszonyatosan kell WC—znem. Nejem a másik ágyon szuszikált. Egyik keze a párna alatt, a fegyver markolatán. Majré ide, majré oda, nem mertem kikelni az ágyból. Rettenetes négy órám volt. Hatkor csörgött a vekker. Felpattantam, és kirohantam a klotyóra. Jövök vissza, Anikóm az ágy mellett áll, és csóválja a fejét. — Mi van drágám? — kérdeztem tőle. — Nem töltöttem meg — válaszolta. Ezek után visszafeküdtem, és elaludtam.
Senki nem mer nevetni, hisz még nincs vége az edzésnek. Semmi kedvünk megszívatni saját magunkat. Vágjuk a részvétteljes pofát, hadd higgye azt, hogy sajnáljuk.
Összeszedem legnyuszibb pofámat, úgy kérdezem. Nem vagyok még első osztályú versenyző, így nem tegezhetem a mester.
— És betetszett kakálni?
A többiekből felbugyog a röhögés. Kornél rám emeli álmos tekintetét.
— Nem Sneider! Nem kakáltam be! — kis szünet után rezignáltan hozzáteszi. — Pisilnem kellett.
Ezzel sarkon fordul, és kimegy kávézni.
Mi egy kicsit még csápolunk, aztán befejezzük a délelőttöt.
Zuhanyozunk. Finom melegvíz folyik elgyötört testünkre. Tiborunk egész testén hatalmas vörös foltok éktelenkednek. Vakarózik istentelenül.
Nébald Gyuri adja neki a jó tanácsot.
— Figyelj már! Menj le a Madách térre! Ott van a Bőr és Nemi Beteg Gondozó. Apukám! Ez tuti, hogy orvosi eset!
Szelei odahajol, alaposan szemrevételezi. Azonnal kész a diagnózis.
— Rohadsz Petikém! Rohadsz! Meglásd csak, élve elrohadsz!
A Kukkos és a Rakó egymás közt sugdosnak, de úgy, hogy mindenki hallja.
— Szerinted? — kérdezi Kukkos.
— Szerintem az! — feleli a Rakó. — Tuti, hogy az!
— Nemi beteg?
— Azt én nem mondtam. De ha ne adj Isten, a levegővel terjed, akkor végünk.
Most a Soltin a sor, hogy pár vigasztaló szót szóljon.
— Ugye, valami kétes erkölcsű nőszeméllyel háltál?
A Foltos rohadt ideges.
— Lemegyek a bőrgyógyászhoz! Egyétek meg a kajámat! — hadarja.
Kiviharzik az ajtón.
Ideje beavatnunk a többieket. Amikor elmeséljük a reggeli sztorit, feneketlen jó kedv kerekedik.
Mesterünk a legboldogabb. Nem csak neki van szar napja.
— Ez jó! Nagyon jó! — neveti tele szájjal. — Ha készen vagytok, akkor gyerünk kajálni!
A Csendes nevű étteremben puffadtra zabáljuk magunkat. Utána visszamegyünk a terembe, sziesztázni.
Erdei Peti és Pézsa sakkoznak, többen beszélgetnek, Ernő olvas, Kornél alszik.
Én bent vagyok a fegyvermester műhelyében, és megpróbálom a Kacsát munkára ösztökélni.
— Figyelj Kacsa! Eltörött az egyik fegyverem délelőtt. Itt egy új penge! — nyújtom felé a romot. — Össze kéne rakni.
Ül a széken. Szól a rádiója. Büdös zoknija az asztalon, és a csavarhúzóval vakarja a talpát. Majd valahonnan előhalászik egy fogpiszkálót és a vöröshagyma szagú szájában, vájkál vele.
Mindezt százötven centi mélységben teszi. Ugyanis ilyen magas.
Rám böfög.
— Nem látod, hogy emésztek!
Türelmes ember vagyok, tudom, hogy milyen, hisz már ezer éve ismerem.
— De. De látom. — felelem neki. — Edzésre kéne a fegyver.
— Nincs másik?
Ezzel eldőlt a kérdés. Ez a mocsok hét végén nem dolgozik. Csak zabál és emészt. Pontosabban hétfőn nem dolgozik, mert még hét eleje van. Keddtől meg már hét vége. Szerinte. És ilyen mentalitással keres havi hatezret. Ráadásul, államköltségen zabál! Óvatosan fogalmazok, nehogy megbántsam.
— Kacsa! Nálad lustább, ingyen élőbb mocskot én még életemben nem láttam!
Nem jön ki a sodrából, álmosan válaszol.
— Mondtam már, emésztek! De ha akarod, edzés végén megverlek tollaslabdában!
Sajnálkozva végigmérem.
— Rendben, te akartad! Egy láda sör. És Kacsa! Annyi előnyt adok, hogy én békalábban játszom.
Ismét a fogait piszkálja, alig értem, amit mond.
— Akkor nekem a bal hónom alatt lesz a szemétkosár.
Megállapodtunk.
Faképnél hagyom és leülök nézni a sakkozókat.
A Népsportot olvasó Kolczonay egyszer csak felkiált.
— Figyeljetek! A Chillei „junta” ellenzi a sportot!
— Csendesebben Ernő! Van, aki alszik! — szól rá valaki. — Különben is, nem „junta”, hanem „hunta”.
— Akkor elírták!
Most mit magyarázzunk egy ilyennek. Attól, hogy valaki töri a magyart, azért még lehet belőle kiváló sportoló!
Nyílik a bejárati ajtó. Szilágyi Tibi érkezik vissza az orvostól.
Halott sápadt.
— Mi van öreg? — kérdezi Szelei részvéttel.
— Én nem tudom! Megnézte az orvos. Utána…— elcsuklik a hangja — utána összehívtak egy orvosi konzíliumot. Ott feküdtem pucéran. Még a takarítónő is megnézett.
— És? — kérdezem.
— Hát ilyet még nem láttak! — már majdnem sír. — Azt mondták, hogy idáig még nem fejlődött az orvostudomány!
Robban a társalgó a nevetéstől. Tágra meredt szemekkel hallgatja az igazságot. Nem akar hinni a füleinek.
Kornél vet véget az általános jó kedvnek.
— Uraim kezdünk!
Teljesen kialudta magát. Nincs vívás, csak gimnasztika. Hanyatt fekszünk a földön. Tapsra felülünk, kezünk a fejünk fölött találkozik a kinyújtott lábunkkal. Teljesen fölösleges volt ebédelnünk. Ráadásul, sűrűsödik a taps. A terem ajtaja nyitva, Kacsa még mindig kint pöffeszkedik. Körülményesen felveszi a zokniját és a cipőjét. Feltápászkodik a székről, hónaljig húzza Szovjet mintájú melegítőjét, és beüvölt a terembe.
— Kornél! Vastaps!
— Megölöm a disznót! — sziszegi a Nébald Gyuri.
A gyönyörű tavaszi napsütésben a délutáni sétájukat végzik a normális emberek. Csajoznak, moziba mennek, szórakoznak. Mi meg itt küzdünk, bűzlik a terem az izzadságtól.
Nagyon elegünk van!
A Mester is látja az érdeklődés hanyatlását, lefújja az egészet.
— Elég! Sneider, öltözz!
Indulok a ruhámért, de utánam szólnak.
— A békalábat vedd fel!
Jön a fegyvermester, hóna alatt a szemétkosár. A többiek székeket hoznak, a Vörös a bíró. Őt kell majd a végén szidni.
Eszméletlen nagy meccset vívunk. Csetlek-botlok, esek-kelek, de állom a sarat. A háló túloldalán pattog a szemétkosár.
Az első szettet sikerül megnyernem. Vicsorog a nyomorult, belegrimaszolok az arcába.
— Lomha vagy Feri! Sok volt a zaba, nem?
Vörös a feje, rángatja a vállait.
— Van pénzed, Sneider? Drága a sör!
Beszól a Ruszki, mint fogadott edző.
— Kacsa! Cserélj szemétkosarat!
Nem ütőt, nem labdát, kosarat. Normális, nem?
Attól függetlenül megfogadja a tanácsot, és bejön neki. Kiegyenlít.
Lihegünk mind a ketten, és a döntő szett előtt pihenünk pár percet.
Fej fej mellett haladunk. Egy ponttal vezet, és ő adogat. Ha beüti, nyer. Hosszú labdát várok, rövidet szervál. Igyekszem, ahogy tudok, már majdnem elérem, amikor a békaláb a talpam alá hajlik, és esem egy akkorát, hogy beleremegnek a falak.
Hason fekszem a földön, ez a rafinált dög meg felemelt karokkal ünnepli magát.
— Feri! — kiáltom oda neki. — Ha úriember lennél, nem kérnéd ezt a poént!
Ha nincs ott a füle, körberöhögi a fejét.
— Nem vagyok én úriember, Sneider, csak egy lusta mocsok! Na hozd a sört!
Senki sem áll mellém. Ezeknek tök mindegy, hogy ki nyer, egy a lényeg. A pia! Lehetőleg ingyen, mert úgy olcsóbb. Azt sem engedik, hogy letusoljak. Kezembe nyomnak egy sporttáskát és szinte kituszkolnak az ajtón. Egy—kettőre megjárom, hisz alattunk van a közért. Jól sejtettem! Senki sem lépett le, amíg odavoltam.
Kacsa a kezembe nyom egy flaskát, és nagylelkűen mondja.
— Add ide azt a tőrt! A jövő hétre megcsinálom!
Úgy nézek rá, mint egy Istenre! Ilyet még sosem mondott.
Közelebb hajolok hozzá, egyik kezemmel tölcsért formálok a fülemen.
— Mit mondtál? — kérdezem.
Megismétli az ajánlatát. Tehát mégis, jól hallottam. Aztán tekintetem a kezében lévő sörre téved. Hiányzik a fele. Megárthatott neki! Kis ember, kis kapacitás.
Szuper jó hangulatban, még egy jó órát beszélgetünk, hülyéskedünk. Közben János bácsi begyűjti az üres üvegeket. Ez az ő zsebpénze. Azt mondják a rossz nyelvek, jobban keres ezzel, mint a fizetése. Lehet, hogy rosszul keres? Vagy sok söröcske fogy? Ez pillanatnyilag nézőpont kérdése.
Zuhanyozás után öltözködnék.
Az ingemet valaki beáztatta, cipőmet a szekrényem hátuljára szögelték, a zoknimra valami gyanús szagú ganét kentek. Szelei és a Ruszki is hasonló gondokkal küzd.
Nézem a fogast. Gyaníthattam volna. A frottír köntös és gazdája már árkon-bokron túl jár.
Úgy látom, ez a meccs még egyáltalán nincs lefutva.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: S. Szabó István
