Találkozás

Egy alkotótábor margójára

– Elfáradtam…

– Gyere, ülj le mellém. Oda…

– Köszönöm…

Csendesen ültek egymás mellett. Egy ideig nem szóltak egy szót sem.

– Fázom.

– Rakok a t?zre.

El?vett egy nagy köteg papírt. Ráhajította a halkan duruzsoló vörös lángvirágokra, melyek hirtelen az égig csaptak, szikraes? tódult a fák lombja felé, új csillagok garmada gyúlt az égen.

– Jobb már?

– Igen. Köszönöm.

A lángokat figyelte, és a lassan hamvadó papírt. Több oldal összetapadt, és csak nagy nehezen adták meg magukat a lángoknak. De bárhogy is küzdöttek, a vörös szörnyetegek mégis lassanként feketére színezték, majd teljesen felemésztették a hófehér papírt a rajta található szénfekete írással együtt.

– Honnan jöttél?

– Messzir?l. A hegyek közül, a havasokról, vadaktól nyüzsg? erd? mélyér?l, a virágillattól terhes völgyb?l, ahol lassan telik az id?, zúgó patakok partjáról, a folyó deltájától, ahol komótosan úszó városok tartanak a tenger felé, a magányos szigetr?l, ott vad hullámok csapkodják a mohos sziklafalakat, sirályok gyakorolják a bukórepülést… És te?

– Én mindig itt laktam. A hajnali napsugarakban, a zúgó északi szélben, a lombsusogásban, a sziklák réseib?l el?tör? növények levelei közt, a felh?k haragosszürke red?iben, a hattyúk álmaiban; néha a kid?lt fatörzsekben és a száraz levelek csúcsán, az elapadt patakok fényesre csiszolt kavicsai alatt. De mindig itt éltem.

Csend lett újra. Csak a csillagok haladtak tovább égi útjaikon, a papírkötegek egyre fogytak, a vándor lustán hevert, és nézte a pislákoló szikrák röptét a lombsátor felé.

– Mi áll ott, azokon a lapokon?

– Nem fontos. Már nincs rá szükségem. Mindent jól az eszembe véstem. Amit nem, azt a szívembe.

Nézték a hamvadó papírt, itt-ott egy-egy szó vagy mondattöredék izzott fel vörösen –  ilyenek például: „Szeptemberben”… “várom már”… “volt, aki”… “szemed szürke színe”… “kid?lt fatörzsekben”  – majd lettek végül az enyészeté.

Lassan hajnalodott.

– Mennem kell tovább.

– Jó utat… Majd…

– Tudod, hogy nem térek vissza… Vagyis visszatérek, de már nem én leszek az. Legalábbis nem teljesen.

– Tudom. Mégis…

Az erd? lustán nyújtózkodott, és megrázta magát. A madarak is ébredeztek már. 2009 augusztus 22-ét írtunk…

 

Szerző Süveges Zsuzsanna 0 írás
Szekszárdon születtem 1978-ban, Rónai Zsuzsanna név alatt. Dunántúli sváb családban nevelkedtem, körülvett a zene, tánc, irodalom és a nyelvek szeretete.

3 Komment

Hagyj üzenetet