– Elfáradtam…
– Gyere, ülj le mellém. Oda…
– Köszönöm…
Csendesen ültek egymás mellett. Egy ideig nem szóltak egy szót sem.
– Fázom.
– Rakok a t?zre.
El?vett egy nagy köteg papírt. Ráhajította a halkan duruzsoló vörös lángvirágokra, melyek hirtelen az égig csaptak, szikraes? tódult a fák lombja felé, új csillagok garmada gyúlt az égen.
– Jobb már?
– Igen. Köszönöm.
A lángokat figyelte, és a lassan hamvadó papírt. Több oldal összetapadt, és csak nagy nehezen adták meg magukat a lángoknak. De bárhogy is küzdöttek, a vörös szörnyetegek mégis lassanként feketére színezték, majd teljesen felemésztették a hófehér papírt a rajta található szénfekete írással együtt.
– Honnan jöttél?
– Messzir?l. A hegyek közül, a havasokról, vadaktól nyüzsg? erd? mélyér?l, a virágillattól terhes völgyb?l, ahol lassan telik az id?, zúgó patakok partjáról, a folyó deltájától, ahol komótosan úszó városok tartanak a tenger felé, a magányos szigetr?l, ott vad hullámok csapkodják a mohos sziklafalakat, sirályok gyakorolják a bukórepülést… És te?
– Én mindig itt laktam. A hajnali napsugarakban, a zúgó északi szélben, a lombsusogásban, a sziklák réseib?l el?tör? növények levelei közt, a felh?k haragosszürke red?iben, a hattyúk álmaiban; néha a kid?lt fatörzsekben és a száraz levelek csúcsán, az elapadt patakok fényesre csiszolt kavicsai alatt. De mindig itt éltem.
Csend lett újra. Csak a csillagok haladtak tovább égi útjaikon, a papírkötegek egyre fogytak, a vándor lustán hevert, és nézte a pislákoló szikrák röptét a lombsátor felé.
– Mi áll ott, azokon a lapokon?
– Nem fontos. Már nincs rá szükségem. Mindent jól az eszembe véstem. Amit nem, azt a szívembe.
Nézték a hamvadó papírt, itt-ott egy-egy szó vagy mondattöredék izzott fel vörösen – ilyenek például: „Szeptemberben”… „várom már”… „volt, aki”… „szemed szürke színe”… „kid?lt fatörzsekben” – majd lettek végül az enyészeté.
Lassan hajnalodott.
– Mennem kell tovább.
– Jó utat… Majd…
– Tudod, hogy nem térek vissza… Vagyis visszatérek, de már nem én leszek az. Legalábbis nem teljesen.
– Tudom. Mégis…
Az erd? lustán nyújtózkodott, és megrázta magát. A madarak is ébredeztek már. 2009 augusztus 22-ét írtunk…
Legutóbbi módosítás: 2009.08.28. @ 09:31 :: Süveges Zsuzsanna
