Csőd, vagy a bukás
Elég későn érkeztem haza, de a feleségem nyilvánvaló kíváncsisága elfeledtette velem a nap fáradalmait.
– Most akkor mi lesz?
– Mi lenne? Meg kell várni, még Magyarországon befejezik a nyomozást, összegyűjtik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és utána az egészet átadják az ügyészségnek. Nem tudom mennyi ez idő lesz. Addig ki kell bírnom nála, illetve ha találok közben egy jó és kedvező lehetőséget, akkor már el is mentem. De nem engedhetem meg azt a luxust, hogy továbbra is az én nevemet használja, és abból profitáljon. Nem csak azért, mert ebből nincs egy fillér hasznom se, hanem azért is, mert bármikor elszámoltathatnak vagy ott, vagy itt.
– Ebben teljesen igazad van. Telefonáltam neki reggel, nem vártam meg, amíg ő jelentkezik. Azt mondtam, hogy izraeli rokonokkal találkoztál. Nem volt se ideges, se arrogáns, csak azt kérte, kedden menjél már be.
– Na, én meg pont ezt nem szeretem. Olyan vihar előtti csend.
Másnap a szokott időben bementem. Nem akartam hinni a szememnek. Terike ott állt a pultok mögött.
– Mit bámulsz ennyire? – kérdezte. – Nem tetszik valami, vagy mit látsz rajtam?
– Rajtad ugyanazt, amit eddig is, de ugye tudod, hogy én veled nem vagyok hajlandó dolgozni.
– Én meg közlöm veled, hogy most itt én vagyok a főnök. Tetszik, nem tetszik, te úgy fogsz ugrálni, ahogy én mondom. Ja és, hogy tudjad, mától mindenkinek kevesebb a fizetése, mert nem megy annyira a bolt, mint régen.
– Na, akkor figyeljen ide kedves kisasszony! Először is én a Bergmann nevű cég alkalmazásában állok egyelőre. Kettő: legjobb tudomásom szerint maga még nem Bergmanné, sőt hivatalos élettársi viszonyban sincsen az illetővel, így mondhat, amit csak akar. Ha meg valóban mától maga a tulaj, akkor tekintse úgy, hogy a munkaviszonyom automatikusan megszűnt. Jöjjön fel legyen szíves a könyvelőhöz, Erikához, és tisztázzuk a dolgokat, természetesen az anyagiakkal kezdve.
– Ha így gondod, akkor tekintsd úgy, hogy ki vagy rúgva.
– Hallotta, mit mondtam. Csak írásbeli felmondást fogadok el, tehát most vagy felmegyünk a könyvelőhöz és elszámolunk, vagy amíg ez nem történik meg, addig tekintse úgy, hogy szabadságon vagyok. Volt szerencsém!
Azzal otthagytam, mint a szent Pali az oláhokat és kimentem az üzletből. Egyenest Bergmann lakásig meg sem álltam, de hiába csengettem, dörömböltem, senki sem nyitott ajtót. Persze a nagyságos asszony utánam jött.
– Hiába keresed Ernőt. Ernő külföldön van, és csak csütörtökön jön vissza.
– Szabadna megtudnom, hogy hol van?
– Németországba ment az autója miatt és vesz egy másikat is.
– Na, akkor majd közölje vele, hogy csütörtökig nem jövök be.
Köpni–nyelni nem tudott. A régi alkalmazottak közül senki sem volt már. Kócos is összekapott Terikével és olajra lépett persze. Elmentem megkeresni a régi „gárda” még ittlévő tagjait. Magam sem tudtam miért, de szükségét éreztem. Petiéket könnyen megtaláltam. Peti mint üzletvezető dolgozott, Judit volt a „beosztottja”. A gruzin tulajdonossal váltottam néhány szót, mert persze, hogy beszélt héberül. Nagyon meg volt elégedve a munkájukkal és mondta ilyen jó munkaerői nem voltak még. Meg is fizette őket, ha nem is fényesen, de jól. Igaz a forgalomra ő is panaszkodott, mert már nem volt annyi magyar, mint régen. Helyettük jöttek a csehek, szlovákok, lengyelek és minden más keleti náció, de ezek vásárlóereje már nem olyan volt, mint annó a magyaroké. Nyema penyéza, ahogy mondták, vagyis nem volt pénzük. Hiába állt össze egy hattagú család, csak annyira telt, hogy megvegyenek egy számítógépet, minden periféria nélkül. Át kellett állni az olcsó bóvlira, mint walkman, meg márka nélküli rádiós magnók. Tévé és videó az szinte alig kelt el. Petivel szintén váltottam pár szót, de nem tudtunk úgy beszélgetni, szinte állandóan jöttek–mentek az emberek, és Peti meg Judit szinte mindegyiknek eladott valamit. Megtudtam, hogy Kócos a Kertner strasse–i cipő boltban dolgozik. El is mentem, hogy vele is beszéljek. Nagyon megörült nekem és kérdezte, hogy én még ott dolgozok–e.
– Hol dolgoznék? Tudsz valami jó helyet, ahol most rögtön alkalmaznak? A magyar áradat megszűnt, illetve már csak kevesen jönnek, és nem vesznek nagy dolgokat. Mégis, ha úgy vesszük, akkor most nem dolgozok, mert azzal a kis felkapaszkodott nyulóssal nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni. Bergmann meg elment Németországba új autót venni. Csütörtökön jön vissza, én addig be nem megyek többet.
– Jut eszembe. Annó, – mit annó! – a mólt hét pénteken itt volt Zelmann embere és téged keresett. Sőt érdeklődött, hogy esetleg nem akarsz–e átmenni hozzájuk dolgozni, mert kell nekik az ember.
– Mit nem mondasz! És kitől érdeklődött?
– Kitől, ha nem tőlem? Ha hivatalosan nem is, de én voltam a személyzetis, mert vagy embereket hoztam, vagy én ajánlottam, sőt én voltam az, akitől megkérdezte Bergmann, hogy milyen munkaerő az illető.
– Na, ez jó! És mit mondtál neki?
– Mondtam, majd megkérdezem. Már nem tudtam szólni neked, mert közben távoztam. Szóval jó, hogy megkerestél.
Gyorsan elbúcsúztam Kócostól és száguldottam is Zelmann üzletébe. A portán, illetve a recepciónál csak bemondtam a nevem és néhány perc várakozás után, már be is engedtek Zelmannhoz.
– Örülök, hogy erre jársz. Gondok vannak a főnököddel. Van vagy százötvenezer tartozása, és a füle botját sem mozdítja. Remélem ez ügyben, mint társ vagy.
– Nem ez ügyben, de ki mondta, hogy a társa vagyok?
– Az egyik emberem ott volt szombaton, hogy behajtsa a pénzt, amivel tartozik, mert az egy hónap rég lejárt. Kért még egy pár hetet, és mondta, ha nem tudna esetleg fizetni, akkor visszaadja az árut. Utána megkérdezte a kolléga, hogy hol vagy, mert szeretne veled beszélni, és azt is firtatta, hogy mióta vagy nála. Erre azt válaszolták, hogy üzleti úton vagy Pesten, és a pesti üzletnek vagy a résztulajdonosa.
– Én résztulajdonos? Cifra nagyon. Papíron, meg tudom is én hogy. Pont azért voltam Pesten, hogy tisztázzam ezt. Nyakig benne lennék most a slameszban, mert valóban ott úgy vagyok feltüntetve, mint tulaj, de a nevem hamisítva van. Magyarán, velem takarózik itt, hogy ha fizetni kell, engem keressenek a behajtók, illetve Pesten az én nevem alatt kasszíroz, Remélem mihamarabb pont kerül ennek az ügynek a végére. És megkérlek, akikkel találkozol és ezt a hírt adta le rólam, mond meg, egy szó nem igaz belőle.
– Akkor te nem vagy más, csak alkalmazott?
– Ahogy mondod. Csak kihasználta az a szemét az izraeli útlevelem és a kapcsolataimat. Mondd, az a munka, amit esetleg felajánlottál volna, az még aktuális, mert akár már ma is elkezdhetem nálad.
– Sajnos nem mert, már betöltötte más, de száz százalékig nem is lettél volna jó rá, mert a szlovákokhoz kellett egy ember, aki beszéli a nyelvüket. Kénytelen vagyok arra terjeszkedni, mert a magyarok megbízhatatlanok, és talán ott, meg Ukrajnában még lehet valamit keresni. Ha lesz valami, gondolok majd rád. A telefonszámod megvan nekem, értesítelek. Ugye, még nem vagy munkanélküli?
– Még nem, de hamarosan az leszek. Jár neked pénz az éveid után, ne hagyd benne.
– Tudom, csak azt nem, hogy húzom majd ki belőle.
– Sok szerencsét, és minden jót.
Otthon a nejemnek elmondtam töviről–hegyire az összes eseményt.
– Már megint ez a ribanc?
– Nem megint, még mindig.
– Holnap amúgy is be kell mennem az üzletbe, hogy a betegbiztosítási papírt elintézzem. Kell egy pecsét a cetlire. Majd az Erika úgyis lepecsételi. Ha meg már ott vagyok, akkor elbeszélgetek vele. Kellene keresned egy jó ügyvédet is, mert ez ilyen szépen, ahogy te gondolod, nem fog véget érni. Fizetni nem akar majd, és ahogy elnézem, meg hallom, itt is rád akarja borítani a szaros vedret, hogy majd te fizetsz.
– Ha bemész és kérdezi a kis ribanc, hogy hol vagyok, ne mondj neki semmit, csak annyit, majd csütörtökön bemegyek, ha itt lesz Bergmann.
– Nem ússza meg ennyivel, abban biztos lehetsz. El fogok vele beszélgetni, és az nem lesz kellemes.
– Andi, ne ereszkedj te le ehhez a mocskos nőhöz. Várd ki, amíg majd elintézik Pesten. Ő sem fogja megúszni.
Másnap a nejem bement a kérdéses papírügyeket elintézni. Elég későn ért haza, már ideges voltam nem történt–e valami.
– Remélem nem fajult semmi tettlegességig közted meg Terike közt?
– Kis híján, de nem piszkítom be a kezem egy ilyen kis senkivel. Nem akarta elismerni, ami nekem még jár. Erika pecsételte le és persze kérdezte, amikor csak egymás közt voltunk, hogy mit tudtál intézni. Mondtam neki, és a kérdésére, hogy most felmondtál–e vagy mi van, mondtam, hogy megvárod Bergmannt, és vele intézed el. Találtam egy ügyvédet is, akit az oviban ajánlottak. Már beszéltem is vele. Nem kér egy vasat sem, de mondta, ha bármi probléma van, hívjuk fel. Sajnos csak azokban az ügyekben tud eljárni, amik itteni vonatkozásúak. A magyarországiakba nincs beleszólása.
Csütörtökig a várakozás igencsak feszült hangulatban telt el. Én voltam az idegesebb és nem a feleségem, mert izgatott, hogy mi lesz a továbbiakban. Ha nem lesz új munkám, a félretett pénz hamar elolvad. Ha kapok is valamit Bergmanntól, mire lesz elég?! Aztán szerdán délelőtt beszéltem az ügyvéddel, és ő megnyugtatott, nincs mit idegeskednem. A munkanélküli segély jár mindenképpen, ami az utolsó bruttó fizetésem 75%. Ezt hat hónapig folyósítják, és ha nem is ugyanannyi, amit kerestem, de ki tudunk jönni belőle. És az elhelyezkedés sem lesz annyira nehéz, mert minden iratom megvan, és érvényes. Szerdán este aztán megcsörrent a telefon. Először azt gondoltam a feleségem anyja telefonál valami miatt, de nem ő volt, hanem Bergmann. Először támadott és kiabált, aztán annyiban maradtunk, hogy másnap mindketten bemegyünk – mármint a nejemmel – és megpróbáljuk megbeszélni a dolgokat, hátha lehet még valamit csinálni. Andinak nem nagyon tetszett persze, mint ahogy nekem se, de adtam még egy utolsó sanszot neki. Miután a lányomat bevittük az óvodába, reggel nyolcra oda is mentünk.
Meglepően kedves volt.
– Nézzétek, az üzlet, mint látjátok, most nem nagyon megy itt. Pesten, ahol már megnyílt a másik üzlet, lehetne tovább folytatnotok, akár mind a kettőtöknek is. Ott nem lenne se Terike, se senki. Egyedül csinálhatnátok az egészet az alkalmazottakkal. Úgy néz ki, Bécsben bezárok.
– Csak nem képzeled, hogy visszamegyünk oda, ahonnét már egyszer eljöttünk? Hiába változott ott akármi.
– Pedig ott sokkal jobban élhetnétek. Lakás van, amit nem kéne fizetni, mert ellakhattok az Andi anyjánál, elvégre van ott hely elég.
– Te ne akarjál rendezkedni, hogy hol merre lakjak. Milyen jogon szabod te meg, hogy az anyósomnál ellakom? A te lakásod? És ha ő sem akarja?
– Tudok nektek olcsón lakást a Rózsadombon. A cég fizetni és vissza is lehetne írni adóba.
– Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Én itt a bécsi üzletben vagyok bejelentve, mint alkalmazott. Schillingben akarom a fizetésem és nem forintban. Én innét nem megyek el, nem azért küszködtem eddig a nejemmel, hogy visszamenjek abba a „paradicsomba”, ahonnét egyszer már eljöttem. Ha itt bezársz, akkor elszámolunk és elválunk egymástól, mint ágtól a levél.
– Akkor így is beszélhetünk. Én felajánlottam, amit tudok, ha az neked nem jó…
– Nem jó ez sehogy sem. Számoljunk akkor el, most essünk túl rajta. Kifizeted, ami jár, és nem is látjuk egymást többé.
– Azt így nem tudom elintézni, mivel nincs most rá anyagi fedezetem. Dolgozzál még, amíg a felszámolás tart, mert már megkezdtem, és utána rendezzük a dolgokat.
– Rendben, de az a feltételeim a régiek. A nőddel semmiféle kapcsoltban nem leszek. Ezt vedd úgy, hogy még beszélni sem vagyok hajlandó vele. Menjen fel az irodába, én elvagyok itt ezzel az Erzsikével meg a fiújával, amíg be nem zársz. És a fizetésem az ugyanannyi, nem mondok le egy fillérről sem.
– Ahogy gondolod, de nem tudsz szlovákul, márpedig most főleg ilyen vevők vannak.
– Erzsi tud valamelyest, majd elleszünk. Ha így megfelel, maradok, ha nem, akkor kifizeted a béremet, meg ami jár, és kész. Neked csinálok megint jót, ha maradok, de figyelmeztetlek, ha bármi simli van, és valamit kavarsz a Terivel, van ügyvédem. Ne akard, hogy ő lépjen, mert az még többe fog nektek kerülni.
Tehát olyan tessék–lássék „fegyverszünet” született. A nejem persze tombolt, hogy miért nem beszéltem az egész magyarországi mocsokról, hogy mik jutottak a tudomásunkra.
– Azért nem – mondtam neki –, mert idejében megtudja. Ha meg itt csinál valami disznóságot a nevem alatt, azért triplán megüti a bokáját. Eljön mindennek a maga ideje. Most már csak hetek kérdése az egész.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
