Természet

Lusta, lomha már az árnyék, nyújtózik az udvaron, őszi napfény égajándék- szétfolyik a házfalon. Gyöngyházfényű pókvitorlát hintáztat a kajla szél, elérve a templomtornyát- őszt harangoz, s útra kél. Aranyhajú fűzfaágat némán ringat, nézd a tó, nádra száradt már a bánat, [… Tovább]

  Kép: Filó Ida Talán ma összeforrhatna az éjjel és a nappal, egyetlen őszi varázslattal. Oly szívesen bűvölnék mindenkinek színeket, tartós legyen a hangulat, ahogy én is élem. Ragyogó arany- pillanatok, rőtszín levelek felett enyhe szellő hoz, visz üzenetet… Majd [… Tovább]

Potyog a mogyoró,hull a makk,kabátjukat összehúzvafázósan járnaka kis bogarak,   messze időzmár a nyár,hűlő árnyékána szeles őszleveleket ráz,   hűvös hajnalon virágillat utánkönnyez a harmat,hamarosan a télarat fagy diadalmat,   de utolszor vissza-kacsint még a fény,cinkos sugarábanott melengetvea tavaszi reményt. [… Tovább]

  Arany, sárga és sokbarnás körök: színekbe rajzolja magát annyi fa. Feltör valahonnan a föld alól a foghatatlan kincsek dallama.   A csönd ma olyan bágyadt-tétova, értelem vesztett némaságba vont. Léptem alatt kéjes vetkőztetés avarhangú fájdalma sikolt.

      Az őszben vangoghi esték:a fákról lefolyt a festék.Lomha ködként terül a csend,mert hallgat a lent és a fent. Kigyúlnak, mint a csillagok,űrből lopva kis illatot,a függönyfátylas ablakokrejtve, mi van az asztalon. A holdas ég most kirakat,és az [… Tovább]

A tavalyi Arany J. emlékév egyik pályázatára beküldött versem A kép saját fotó.                                           Képzelt „Őszike„                 Arany J. megsemmisült erotikus verseiből                                                                                       Koosán Ildikó             Mottó: „Az az ábránd – elenyészett;               Az a légvár – füstgomoly; [… Tovább]

Csökkenti tüzét az égi kohó, varjak csőréből koppanó dió, ködös, fáradt, didergős reggelek. Dermedt békák lassú mozdulása, szarvasbikák agancscsattogása, vizek fölött tünékeny párafolt. Eget hasító víg vadlúdcsapat, hosszan vonuló bogárhadak, öreg templomharang kondulás. Sült tök íze, birsalmák illata, kövér szőlők [… Tovább]

Szeptember, az ősz. Csinál, amit akar. Időzhet. Nyakunkon egyfajta hivatal. Küldi leveleit, ellenőriz, behajt.   Esőre áll. Fűzizzenés se őrzi a menekülő árnyékot. Rövidül a nap.  És más. Figyelemre méltatlan dolgok.   Ez itt a csend helye. Gondolkodnak valamiféle versben [… Tovább]

Harmatban fürdik még a Nap, a hajnal arcán könnyfolyó. Didergő, álmos madarak, lombágyuk lágy avartakaró. Lassan nyílik az ég szeme, ködben bujkál a szürke táj, míg dermedt élet ébredez, gyöngyházszínű a félhomály. Zord lelkekbe vad szél harap, színzuhatag az íriszen, [… Tovább]

Ismét a park, lazulás, nyárhullám, koraősz, kutyát sétáltat egy fiatal nő, felszállok erre a délutánra, színt váltó fűsziget, vitorla feszül gondolattengeren, arcok villannak feledésből, beazonosítatlan némelyik, szemhéjon átsüt a Nap, légszkafanderbe zárt földi lények, évente körbekerüljük, csak  úgy, életárban, amíg [… Tovább]

Őszi minimál               Koosán Ildikó  még  küzd a fényfátyoloskeserédesetoccsan egy  felhagyotttócsatükörrepedt foncsorán              * megülaz ág- bogoktérközénringó pókfonálbörtönrácsánaz elmúláspihényi töredéke             * múlika színek harsogó tobzódásaahol a szem méglombot várnameztelen kórók döfik a ködöt             * a haldoklásborzongatófélhomálya kószál a krizantémfodraibas a sírkertekkopjafái között             *  2016. október 28.  [… Tovább]

Mélabús homállyal éli meg vén gyászát Pirkadat fényében az őszi csönd, Egyre fösvényebben kínálja áldását, Ajándékok helyett gyöngyöket önt.   Nem énekel már kis madárkák serege, Szétszórva elhagyták kottáikat, Kémények tégláin mászik a fák lelke, Isten egére fest füstrajzokat.   [… Tovább]

    Már gyűjti avarszőnyegét az ősz, egy évgyűrűvel bölcsebbek a fák, a csavargó szél még nem eszelős, de rázza már a lombok ősz haját,   nagy, féktelen szerelmeket dalol,, és nyújtja kacskaringós karjait, a bokrok gyűrött arcára hajol, s [… Tovább]

Kép: Kovács Emil Lajos Őszi  magánytörés   Fázom. De látom, te is beleremegsz. Bús avart tapos a lábam s nálad is kavargó falevelek. Plédet készítek kettőnknek elég lesz, bízz, gyere mellém – eső ellen ernyőm is nyitva kész testvér – [… Tovább]

Kép: Internet …amint az ősz ma átkarolt,fülembe mélabút dalolt,ezüst szitája rét felett-ledér kamilla csókja lett.Nevetve rázta kóc haját,Napot takart a kis galád.…az ősz ma érzem itt rekedt,a csend megült a domb felett.

Fotó: Zsanett lányomtól   Múló idő, mint fürge őszi pók sző deresedő hálót. Hallgatag tájon penget ezüst húrokat a gondolat.   Egy-egy szó megáll, elakad… könnyű léptű szellő jár a dombok alatt. Keskeny úton színes levél az elmúlt nyárról mesél. [… Tovább]

„Venyigénk fürtjei már mind lefosztva ím”* Álmos csendben bánatosan ing az óra.Méla Nap süt a párát lehelő tóra.Az álmok és a dús gerezdekhová tűntek?Üresen kongnak akár az estek.Fáj a kertek fonnyadó magánya,készülnek a hamvasztó halálra.Talán még néha vidám borozásokhangja száll, [… Tovább]

      Búsul az ősz, fák közt sikoltva  kiált a szél: Ember, vigyázz! Egyszer minden elmúlik.        

Mint palettán a szétfutott színek, ezerfélék az őszi levelek, a zöld a sárga tónusába fut, és esélytelen levél-háborúk csodás világú, zizzenő zaját hajladozzák csoportosan a fák, a levegőnek levél-íze van, s az őszi ízbe fúlva hangtalan, a fák vetkőző ágát [… Tovább]

Kivonat a Misztériumok című versből       ragyogó volt az a kora-nyár is  pompás színeket öltött a földi és égi világ  fényárban úsztak  a fenséges kékek  akkor még nem sejtettük  hogy utoljára hódolsz  a tenger vakító türkizének azon a [… Tovább]

Bátyám születésnapjára     Nemhiába hullnak burgonyaszirmok a fákról, ostyaként tapad nyelvhez a közelgő madár-csönd. Búsan feledem távolom a ködben. Vizet gőzölök, mint vacokban szívmeleget rejt rőzse az üszökben. Valahol kezek keresnek, karnyújtásra szemerkél, szürkeségbe szórt színes levelekkel kanyargó tarka [… Tovább]

  figyeld a csendet mint motoz szobádban esik az eső múltnak az arcát mossa a víz őszülő emlék fényképről kérdez fájdulna minden(de az) eltűnő ábránd(a) semmibe hull   (2007)  

https://www.youtube.com/watch?v=4zLfCnGVeL4     Őszintén hallgatni néha megerőltetőbb, ráfognánk a nem jut eszünkbe semmit; hazugság. Nincs is annyi becéző kedves szavunk, mint amit nem mer kigondolni gátolt „hogy jövök én ahhoz” fejünk, ha túlzottan akarunk, de hiába, ott akkor – abban [… Tovább]

      Felhő álarc mögé bújta megfáradt napsugár,indián nyarunknak vége.Elővették szürke felöltőiket szőlőtőkék és hársfák.Színes leveleikből mesés,de gyorsan enyésző szőnyegetszőtt Dionüszosz és a Hórák.Idegen égi vándorokgá-gá-gilik kiáltása hallik párába rejtőzötttavunk felől, miközbengörcsösen szorítom kezed,becézgető csókjaimmalhintem tele ajkadat. Csillogó szemedben [… Tovább]

    csalánzöldes dallam az ősz keringőre hív álmatagon szívlekvárt főz magányharcot vív szerepeket nem osztogat senkinek se már hervadt mosollyal fosztogat fuvallata száll          

Még szökken a szöcske a betononeltűnt egy fűcsomóban                   visszatalált az ősz gomolygó felhőrongyokbana Tisza felett párolog a záporbeton          fű              szöcske    [… Tovább]

Tankák Őszi napfénybenlevél töpreng bokor csúcsán,menjen vagy maradjon.Kegyetlen szél dönti elsorsát, mély kútba veti.   *   Őszi pompát húzmagára a vén liget.Ködből int a hárs.Víg madárrajt búcsúztat.Bokrok alján sün matat.   *   Ködbe fullasztottreggel rejti a napot.Seszínű a [… Tovább]

    Gesztenyefák öveztetemetőben csendes áhítat honol. Senki sem siet, csupán hervadt koszorúk és ódon kripták dohos szaga gátolhatja szellemünk szabad csapongását.Műmárvány sírhelycsorba szegélyénmegülve ábrándozom.Pár percre elfeledemvegetáló porhüvelyem tespedt szorítását, pille szárnyon röppentem vissza gyermekkoromba.Akkor avarban megbújtgesztenyét kerestem,melyek otthoncsikókká, tehénné,bömbölő [… Tovább]

Csalfa az Ősz a hűvös hajnalaival. Végtelen lehetőség a táj. Arcunkba szél csap, esővel verve, Nedvesen csillog pihék alatt a szád. Tócsában állva szívjuk ki egymásból a komor hangulatot. Ami marad az örök harag, mint az asztalra folyt gin-tonikok. Avartól [… Tovább]

Zengő, ritmus     Rég rám lát, nem is érzi már, válláról a napfény átsuhan, álmodó, látványát gyorsan, átfutón párássá teszik már, ághegyen kék cinkék.          

… A lábam alattmárványszagú minden őszi alkonyat,megszámláloma lehulló faleveleket,őrzik hangtalan emlékeim.Ha a szenvedést lelkem elrejti,szívem szaporábban ver,megsimogat majd az Isten,csak a harangok némulnának már el…

Várakozásunk türelem. Értelmünk választóvonal.   Ha az EU-nak se kell, a gyümölcs, mi lehull s megerjed,  mehet a vályúba.   Mindennek megvan az ideje  – szüretnek, böjtnek is.   Most:  Meztelen csigák a kertben.  Nyálkás főcímek.   Csupa kacsintó kutyaszar.   [… Tovább]

    El kell mondanom, bár nem szokásom, ma fáztam, rázott a hideg a tornácon, hol örök idők óta nyár van, részletezhetném, minek. A könnycsatornákból zizegve hulltak alá rőtvörös, száraz falevelek, meleg vizet ittam, sok cigarettával, s bevillant, többé nem [… Tovább]

Fotó: www.tananyag.almasi.hu       (őzikék)     Már később ébrednek a fák, a bokrok és füvek, egy álló délelőtt dédelgetik a harmatcseppeket. A madarak céltalan bolyongó égi őrszemek – lassacskán terelgetik a kedvenc őszömet.     Erdők szélén már [… Tovább]

Egy ébredező, mély lila csoda, ahogy rügyet pattint az orgona,és friss pamacsot simogat a fénya zöldbe mártott fenyők ághegyén,a meggyfa fehér blúzba öltözött,friss százszorszép örül a fű között,és úgy mereng az öreg almafa,hogy törzse-ága egybehajlana,kivirulnak a vén cseresznyefák,szél borzolja az [… Tovább]

hideg van ősz jár a fák alatt az öreg tölgy szíve is majd megszakadt mert a madarak elszöktek róla elmentek hosszú vándorútra   mintha elázott kévéket hajigálna hozzám a nap a fény bágyadtan csorgott rám ragadt   a szél erkélyemre [… Tovább]

      Árkából szemem kapaszkodik, égre fel, vagy egy ágra csak, tép az elrugaszkodás, mint ősz szemébe fagyott tavasz, nyár keblű dombok felől, megkopaszodva a változás. Engedetlen, szerteszét gurult falevelekből van kapás, tótükörben ikra gyűl, mint megannyi könnycsepp. Fedésben nyár, kiölt [… Tovább]

    Koravén alkony simogatja szirmaitok selymét, délceg dáliák, szelíd őszirózsák, az ég kékje hamis játékot űz veletek, s ti megvető daccal tűritek az elmúlás rideg leheletét.      

    Magán-alagút, fázós csend, homály, vákuum-villanás, elbúvó élet. Némi szorongás, berzenkedés és harag; elnémult, elárvult lélek.   Zárt kapuk erdeje, tonnányi teher-tömeg, nagy agyszülemény-gyár. Felhőtlen borongás, zivataros napfény. Soha nem láttam még… mindig is ezt láttam… mintha láttam volna… [… Tovább]

Őszi fények                                  Koosán Ildikó   Mint szárnyas hinta  siklik át a fény rőtaranyba mártott lombokon,   hullámot vet, megy és visszatér; pajkos kedvét megcsodálhatom;   hintál az ég legfelső fokáról, lendületéből kizuhan a nyár,   harmatágyon csillanthatja bár [… Tovább]

  Sárguló reggelen hűvös napfény mosolyt csal szememen, harangként csengő vörös hangod ébreszti fel fáradó álmából lelkem.   Mily nyugalmas gondolat, morajló, haragos tengeren csónakban himbálózó tudatom pihen elnyúlva bársonyos tenyereden.      

kattog és köhög       hol nyársas száraz ágak hol sárga lombú fák ahogy a ködben állnak alattuk az idő megáll csobbanó pataknak csak látom rímelő sodrát orromat  az ablaknak s az olaj szagát érzem bár szellők tépik hogy [… Tovább]

  előbb elpirul mintha szégyellné voltát úgy libeg alá    

  Bár nem elébb lett tél, csak hófehér lettél, a fény szele rád fúj, az ég fele fájdul, és villan a szárnyad, mint őszi madárnak.

      Ázott, gyűrött szavakat tépked a rohanó éjszaka, a házak között esőszagú ősz botorkál, szívemen hideg ujjak dobolnak, kezemet fázós gondolatok szorítják.   Mert nem tudom, ki vagyok, nem tudom, mikor lettem gyermek, hol haltam, hova születtem. Ki [… Tovább]

Szél színezi erdők lombját, agancsuk’ még őzek hordják, s merre zengtek hegyek, völgyek, szarvasbikák rejtőzködnek.   Róka les árnyékba bújva, kakasra vagy fácántyúkra, árvák már a madárfészkek, nyoma sincs füsti fecskének.   Két medvebocs patak partján osztozkodik pisztráng farkán, s [… Tovább]

                                                                    Őszi kép                                    Koosán Ildikó       Sárgarigó ül az ágon, fürdik a reggeli fényben, hajlik az ág oda-vissza, kék ragyogás van az égen;   játszik a lomb is a széllel, mintha halál [… Tovább]

*   Rozsdalevél zizzen, épp surran az eső, szivacsos házak során repül az idő. Ásít és unottan sóhajt a vad fasor, szelíd utakra dől a bágyadt nyugalom.   Néhány fáradt sugár míg áttör a ködön, ború szitál csendet a nedves [… Tovább]

                                                                 ŐSZ   Eső kopog ablakon s mint könny lepereg hiány szüli bánatom benn a lélek didereg     Sáros a föld nedves az ég mossa csak mossa mindenek szennyesét     SÁR     Út mentén dagadón keréktől [… Tovább]

Fotó: Demeter Judit *       A fecskekörök ahogy egyre nőnek, és hideg szelek lúdbőrzik a földet, a levélhegyek sárba kucorodnak, míg ködön ülnek varjak hajnalhosszat.   Az erkélyláda, az a pici szelet, mi kertnyi teret ekképp őrizgetett, bevágyódik [… Tovább]

    Ringatóznék még langymeleg őszben, nem perzsel, nem barnít már a Nap, puha fénnyel hull rám, mint sárga lomb a fákról, az avar egyre nő, de bennem a nyár kicsit marad.   Nem, én nem akartam több részeg ölelést, [… Tovább]

Illusztráció: Hornyik Zoltán Merengő c. képe Te meg én ismét, ide jár őszi fény-jel, tétován árnyal, olyan szép a rajzolt kép, ki tudja meddig,     mikor borul be az ég…    

    Az évszak minden nyűge válladra szakadt, itt rozsdás dallam röppen, ott egy kottalap, mindkettő súlytalan, s könnyű, mint a bűn.   Mi már nem játszhatunk hamis muzsikát,   nézd, a park végén még kotyog a patak, de holnap [… Tovább]

Csupa rács, csupa mész kórteremben ülök, alámh?lt rigós nyaram langymeleg, vizes homokja.   Tenyeremben kiszáradt folyómedrek: érteni vélem az omló testek elny?tt kartográfiáit.   Zihál, zokog, imbolyog minden, csak a száraz körmök elsárgult monolitjai hevernek hószín leped?n, mozdulatlanul.

  illattá vált a múló időben csenddé alkonyult emlék sárguló fény villan a táj gyűrött homlokán a Nap mosolya bágyadtan oson át a párás szürke égre nyúló fák óaranyán szégyenlős könnycseppek harmata száll a széllel kósza ökörnyál után ősz van [… Tovább]

Mint palettát a szétfutott színek, a földet tarka báj teríti meg, a félig fonnyadt-száraz hullt levél az őszi torra pózt vált, színt cserél.   A zöld a sárga tónusába fut, tapad-zizeg a tarka-barka út, a nap tétován méláz szerteszét, és [… Tovább]

Poros úton gomolyog, fut a fény, nyár végére csillan az új remény. őszi színek távolról sejlenek, ég permére már gyűlnek a fellegek. Páros lábbal dobbant a hegytetőn a szeptember – koppan a háztetőn szelíd langy eső, mossa az út porát: [… Tovább]

Mint palettán a szétfutott színek, ezerfélék az őszi levelek, a zöld a sárga tónusába fut, és esélytelen levél-háborúk csodás világú, zizzenő zaját hajladozzák csoportosan a fák, a levegőnek levél-íze van, s az őszi ízbe fúlva hangtalan, a fák vetkőző ágát [… Tovább]

  Őszi   Semmi kis levél   csüng dacolva idővel.   Ina megfeszül

Zokogó húrral…     Kopasz ághegyen muzsikáló lélek-zenész, zokogó húrral novemberi sírokat látogat. Hófehér virágok szirmán pergő könnye ragyogó cseppjében benne remegnek a múló fények.        

Fotó: Fotóház – kekasszony Még nem tudom, mi lesz ebből, de izgalmas nagyon, amikor hátra dőlök a székben, és a gépet bekapcsolom. Régen a postást vártam így. Az árokparton ültem. Tekintetemben szinte megkövültek a jobbra dőlt betűk, csókjairól álmodoztam éjjelente, [… Tovább]

Fotó: Gyürki Zoltán     Idebent szinte minden mozdulatlan, kint pergősre érett százezer levél; hangtalan tulajdonomba árnyékokkal ír az ősz, az ablak zárva van, hiába súg a szél. Minden így van rendben, dolgát végzi a tudat, szökőkutat bámulnak rég festett [… Tovább]

– Őszi felhők futnak az égbolton, takarják a planéta szétszórt színeit, a napsugár is megpihen a holdon, visszaidézi a nyár múlandó ízeit. Nyugtalan vörösen izzik az égalja, jósolva holnapra hűvös szeleket,  kacsint az est-hajnal fénylő csillaga,  álmunkba lopva  nyári emlékeket.

Szégyenlősre pirul a táj… *     Fény szaggatta felhőkön át ömlik a ragyogó sugár. Vé-alakban távolodó vadludak, ívben feszülő szárnyuk alatt dombok, lankák.   Elmegy az utolsó vándor mire szégyenlősre pirul a táj. Sok éve játsszák el a fák [… Tovább]

Átázott es?   Es? kopogtat ablakomon, s benézVizes ruhája rátapad, és nehézHiába kér, nem engedem be –Sír, de ma kint marad ?kegyelme!   Temetésem   Hiába minden – élve temetkezem –Magamra húzza hantom’ a két kezemFejemre koppanó rögökresüpped a néma [… Tovább]

* napsugár táncol még sápadt-fáradtan esti szél búvik meg avar szőnyegben érintése nyugtatón hűs az estben elszállt a nyár, a hőség mulandóban   a múló időben tűnnek a fények éj-brokáton gyúlnak kristály csillagok s míg álmok szállnak simulnak a gondok [… Tovább]

Saját fotó   Egymásra halt virágait a kert szemétre szórta, csorba flakonokon dorombol a szél, elmenekült a fecske is a nyár halála óta,   csak ravasz verebek csipognak megszokott holnapért.    

Kimondhatatlanul nehéz – ez kész szerencse – magamban tartani, amit illene egész világnak hallani, hogy áldozat lehessek végre, s rám süthesse bélyegét a nép, tegnap egy bolonddal kevesebb, – Ma egyel több, na, nézd! Hát, jó. Magamban tartalak s elnyellek [… Tovább]

[Blogterrarium I.A.T. Kiadó 2008, 49. p.]     szűz vagyok – a koraősz megrontóm az éppen sárguló barnuló zöld mikor az enyészet még nem rontón de már csábítón rám köszön

  őszi sóhajtás rőt-arany széllel lépő nyárvégi tangó   csüggedten hulló rozsdaszín levelekből tarka kelmét sző   félszeg ökörnyál must-illatú délután pók hintáján leng   ténfergő bánat hideg-kék éjszakában öröm-álmot fon    

Megfeleltél magamban magadnak…   Tudatában vagyok annak szolgálatom véget ért szeretetem szabadulás gyógyulásom és remény!   Felelj őszintén kérdésemre ismerd fel az életed jobb így neked, hogy belőlem kiölted a szerelmed?   Életünk titka már ismert a fájó csoda véget [… Tovább]

Elült az utcazaj, eresz alatt éber eb figyel, hátán borzongás fut át. Óriás fa ága mozdul, gesztenye koppan a kövön. Juharfa lombjával játszik a szél, még inog, s meginog egy fűzfalevél társai földön várják, míg hozzájuk ér. Egy fuvallat táncot [… Tovább]

Megszelídítesz? Nem vész el, ha megleled megszelídülten.   OKTONDI ÜZENET   Elmenekültél hagytad előzni magad vedd fel harcodat.     NÉGYLEVELŰ LÓHERE   Emlékkönyvemben bolyongva nézelődöm életgyümölcsöm.     BELEPUSZTULT   Méhcsípéstől fáj mérge kínozza testem meghalt a lelkem.   [… Tovább]

kopjafavers     Ã??szi sanzon       suhog a lomb didereg r?t cseppeket zokog a tájra kék dér keblére zárja az ?sz minden bánatát dalát hogy múlok csendesen s mint nyírfám nyúl távozó levelek után úgy kuporgok szétszórt kincseim [… Tovább]

Ajánlom szeretettel Toronybéli lakótársamnak, Zacharov Tivadarnak. (Fotó, a kerámia, ahogyan az írás is, én vagyok.) Száraz falevelek gyűlnek  amúgy is avaros arcodra  a sok ráncot belepik  és csak a tarkaság mutatja  meg szemed meleg csillogása  hogy a sárga, barna, bordó  [… Tovább]

…ny?gök, gondok, hagyjatok engem, áhítom a békét…     Óriástölgyek alatthalad el az utam,nem szállok buszra,bár ezer dolgom lenne…Itt bokáig ér az avar,újra gyerekkéntgázolok benne,s ahogy haladok,léptem szelet kavar,a levélsz?nyegzizzen? könnyedséggelhuppan arrébb… Csend és áldottnyugalom honol,szell?ztetemzsongó fejem –ny?gök, gondok,hagyjatok engem,áhítom [… Tovább]

Nyárfák vetkőznek a langyos esti szélben. Csábítják az őszt.

  a páfrányfenyő mint fáklya sárga lángja a tél már várja    

      Minden ránc-csókot lehelő őszön csitul a kín, de néha még üvöltöm: meddig élek így, bús átkozott? Talán e némán haldokló ősz kincséből valamit megint itt hagyott örökül, végül, mielőtt a rőt lomb a lehajló fáktól, – akár [… Tovább]

    Nem jössz, pedig vártalak … itt a sárguló fák alatt. ablakomon kopog az ősz… te nem jöttél … nem … ma jössz?   Nem hívsz, pedig én vártalak … lehunyt szemmel is láttalak. Ablakomra virág dermed, jég Te [… Tovább]

Messze szállóbús gitárszóhangja zeng,peng a zord ?sz gyászos és b?szhangszere. Én félhalottárnyék vagyoks csak nézem,elém hogy szállelmúlt sok százemlékem. Felkél a napés elragadaz éjjel,s mint hullt levélelszállok éna széllel.   Eredeti francia szöveg: Chanson d'automne Les sanglots longsDes violonsDe l'automneBlessent [… Tovább]

tócsák vizétől részegülten botorkál őszbe a nyár felhőpamacsok kendőzik el a tűnő idő szaporodó ráncait   rozsdát nyikorognak az ajtók szalmagöngyölegek alatt tar mezők sóhajtoznak s öreg szőlőtőkék karókon ülő varjakkal izületi bántalmakról beszélgetnek   a napraforgók lelógó fejjel siratják [… Tovább]

1.   Görnyedten áll felettem az ősz – árnyéka dombjába zárom szemed bölcsőjét. Pilláid megrebbennek – a hullámzó búzamező fakult ártatlansága ég a tájba. – torzsák letaposott, céltalan ösvényei – rajzok szemed sarkában. Pupillád összeszűkül (magába zárva a lehulló éveket). [… Tovább]

Üres az asztal. Üres a fej. Se kint, se bent, senki sem felel. S már nem is kérdez. A székhez is csak egy, két odavetett ruhadarab Tapad. S beletöri a hajnali homályba Halovány alakomat. Oly vézna, megtört, csonka vagyok így. [… Tovább]

  Hajnalban hűvös volt. A kert közepén tanyázó diófa is szokatlanul állt. Az ajtófélfától figyeltem hogyan imbolyog a törzse, s kócolja össze szél a lombruhát. Különös ősz… Megmagyarázhatatlanul másabb az összes többinél, amit eddig látni engedett az Isten. Mintha kábult [… Tovább]

A rózsa Irta: Koosán Ilona III: polg. tan.   Könnyelmű pillangó Tarka kicsi lepke Szálldosott, s berepült Egy virágkehelybe.   Törékeny kelyhébe Illatos virágnak, Égető keblére Egy piros rózsának.   Kicsiny piros rózsa Örömmel fogadta, Égető csókjait Vissza- visszaadta.   [… Tovább]

Úgy ordít, bőg a szél, ahogy torkán kifér, táncol, mint vad bivaly, a fák ágaival, tör-zúz, a lombba vág, fölbőszíti magát, egy rácsát szabta vad, egy éhező harag, s itt hagy csapot-papot, ha végleg jól lakott.

A várat figyelem, a csönd támasztott, feltárt kőfalat, ahogy a halál távozik róla, porszemenként alá s fény önti el, melegíti át a mésszel összeforrott, borostyánnal futtatott kősziklákat, fák levelein átszűrődik egykor éltek látványa, fénylik a reggel, katonák, urak és cselédek [… Tovább]

  Nézem, már semmi sem a régi, az idő rajzolgat, itt-ott…   Emlék már a mézédes nyár, színpalettás őszi képek, deresedő, hideg telek, s az a régi tavasz. Ünnepelni kellene lassan. Talán divatos pirosban…   Volt egyszer rég, a pillanat, [… Tovább]

          Mi nékem az úrasztala, Csak ócska tárgy templomomba’,(?) Vagy létem hangsúlyos része, Hitvallásomnak kelléke?   Van akinek csak egy asztal, Haldokló virágcsokrokkal, Nekem a remény forrása, A Teremtőm alkotása.   Helyet ád a Bibliának, A [… Tovább]

Nagy vagy a szememben. Hatalmasabb, Erősebb, mint én bármikor voltam. Bár hasonlíthatnék, csak egy kicsit rád. Úgy tűnhet, csak banális apróság, De nekem most mégis fáj nagyon. Kacagj rajtam, én kacagok magamon. Félek, mert őszinte vagyok veled S így akaratlanul [… Tovább]

    Apánk s Anyánk! Háromágú gyertyatartóban égünk: testvérek. Vagy mint őszi fák hullajtjuk leveleinket a négyszemélyes sírra. Bent még csak ketten, Lassan meg kéne váltani. Ó, Megváltó! Neked sincs miből? Marad az urna vagy a víz. Lányom azt mondta, [… Tovább]