Tél

Lefokozott titulussalkelek reggelente– vonatjegyre már alig telik –s bár fáradtan, de akkorishévvelmosakszok, öltözök, indulok,fenntartva családom, módunk, mi egyszerűen csaka mindennapi biztonság. A portól nehéz munkaszagbangondok vissza –  húshússal, szépruha, parfüm, mert volt miből – nemrégre,majd visszaránt jelenbe,ami hiány, meg amit [… Tovább]

    éjjel telihold volt karcos arcát a szürke létbe fordította megmártózott a zaccos égben zokogott mint árva gyermek a mostoha bogáncsos karjaiban lehullt fényrögökön taposott a lomha sötétség homlokom mögött holnaputáni zúgó esők sírtak várt osont rejtőzött a szó [… Tovább]

Vincent van Gogh festményéhez 1886     Ások, ások…mélyre ások, nadrágszíj lett tágas kertem. A végéig alig látok, jövőmet is elvermeltem. Akad gyökér – vörös répa – torma nincs, se fickós zeller, támaszom a kapanyél, ha derekam már nyögni sem [… Tovább]

szombat este van és megint épp úgy állok ahogy a jegenyék őrzik őszi árkot útszéli fákon már nem csüngenek tincsek a kopasz fejükről téphetem a nincset   üres a szekrényem zaciban a rongyom fiamhoz ebédre viszem korgó gyomrom  sorsjegyből kínomban [… Tovább]

Egy nap a térdemre ültettem a szépséget. És csúfnak találtam. És szidalmaztam. Kemény volt ő és szőke, 40 kiló, mínusz vaságy, és egyáltalán nem volt boldog. Egy nap a térdére ültetett a szépség. És csúfnak talált. És szidalmazott. Egymást martuk, [… Tovább]

monológ az erőszakról Edgar Degas festményéhez 1880 körül       Végre eltűnt – az a mocsok… Félek tőle, mért tagadnám? „Frigyünk” erőszakot hozott – stricit nyög a két farpárnám. Húsomat is megszaggatta görbe körme – mint a bivaly! Szarva [… Tovább]

RÖNTGEN     Ahogy eltűnt a nap a bársony égen,a szemedet idéztem vissza éppen,kerestem fénytöréseit, és a jó csönd lassan visszavittabba a régmúlt, színes világba,amikor még boldogan mosolygottrám a sárga,- a nárcisz bájos, szégyenlős virága, és a liliombüszkén, hófehéren hajladozott [… Tovább]

1.   Hallottátok már az éjszaka hangját?Sötétkék palást ég,rejtett messzeség…Minden mozdulatlan… Csak a levegő vibrál, a neonlámpák alatt.   Az éjszakának hangja van… Elvarázsolt minden. Ezer alvó szájonszunnyad a kín, a baj… Most még édes az álom, de holnap újra [… Tovább]

Vaksi csillagok botorkálnak… (Jagos István Róbert: Téli út c. verse hatására.)     Lerágott csontok. Émely-illatok. Kutyanyál ordít. Vaksi csillagok botorkálnak, telihold görög… Jégbefagyott képemen röhög.   Kivénhedt állat – barázdált arc. Sosemvolt csatát mesél egy karc. Befagyott titkok. Dermedt [… Tovább]

    A  józan  eszemmel  már  régen  ellöknélek, csak  ostoba  szívem  kapaszkodik  még  beléd, mint  egy  mániákusan  hazajáró  lélek: ki  nem  tudja  feledni  előző  életét.   Mint  a  stéghez  kikötött,  megtépázott  hajók: egy  sem  tudja  eloldani  nyolcascsomóját, mint  a  fövenyt [… Tovább]

      Csitt irigység… Neoncsillám, pláza fény,karácsonyi költeményvásárlásra csalogat:utánozd a ‘nagyokat’.Nézem a nagy rohanáspénzel teli kosarát,nekem csak a szeretethúzza le a zsebemet.Csitt irigységcsendesülj,szívem mélyénlegbelül!Fenyőfámnak csúcsa sincs,gömbdíszei könnyeim,ajándék a fa alatt,az idén is elmarad.Csitt irigységcsendesülj,szívem mélyénlegbelül!Nézd a koldust, kint vacog,érző [… Tovább]

      Azt az eredeti gondolkodást ellesni fölösleges. Tudod, az bevésődik, mint lapockánál a szárny. Mert megtanultad; ellesni, mitől átvészelhető az éj. Csepű rágta elme, csend teli űr, szavadtól fájó, mint végtelen próbálkozás, hogy világvakságot felülmúlj, megvilágosodni hív a [… Tovább]

Télapó-álom              Koosán Ildikó  Ez most a rég várt éjszaka,a titkokkal teli,nyűtt csizmácskám a Jó Öregremélem megleli. Dús lombú jégvirág nyíta rozzant ablakon,rajzoltam mellé fényt, napot,hadd lássa, itt lakom. Nem kérhetek modern csodát,szaloncukorhegyet,de meleg, tiszta kis szobát,s maradjak még gyerek… Hát térj be hozzám, elhiszem,mesédet [… Tovább]

  Egy esős délután a szoba sarkában Csendesen ülve keresem a szót, Fejem is lehajtva, egy üres pohárral Álmodok magamnak belevalót.   Az első korty, majd lehet egy deci És a második követi fürgén talán A harmadiknál szemem sem rebben, [… Tovább]

    Felfordulás után, elcsendesedett, eső tépázta erdőkben pihenünk. Alig hallatszik ide a világ. Kielégülést lélegzik minden ideg. Ez rend. A füvek is vonaglanak. Elsimított nedveken szagosodó mohaszigeté testünk, ágyunk a természet öle. Karom elvékonyodik, amire eléri ujjbegyével mellkas-szőrödet. Márvány [… Tovább]

Szeretettel kívánok, kedves Mindnyájatoknak áldott, örömteli adventi ünnepeket!     Kopasz ágakon őszi párlat,szemünkben gyertyafény csillog,szívünk – tárt kehely –csordultig tele reménnyel. Mária sóhaja angyali üdvözlet.Legyen meg a Te akaratod! – Szívünk örvendezve fél, miként készítsük lelkünket.  Pereg az idő, a levél… Éjszakáink [… Tovább]

Rímbe szedett eszmélkedések az életről Duplafalu a világ; – Feltételezem, hogy ez duplafalú akart lenni, s nem kettős kis létszámú település: duplafalu. S a szem előtt mi vanCsak burkolat.Mélysége keserűséget tolat – A burkolat mélysége??? És mi az, hogy keserűséget [… Tovább]

ámulva   vörös pecsét a telihold ma a fáradt fák eozinfénye oldja: nem lesz többé ugyanolyan már   mint lágy zománc alácsorog lefele hozzánk le a mélybe ámulva vetkőznek fönt a fák kettőnk között a pillanat letört kis ágak halk [… Tovább]

M. Laurens: A HALÁL  Úgy gondolom a halál oly jó-barát, kié a legtisztább őszinte ölelés, önzetlen szolgál minden fáradt lelket,  kit megkínzott sokszor a testi létezés. Sohasem haragos vagy türelmetlen, és ha úgy érzitek néha, hogy korán jön, ne feledjétek, [… Tovább]

Saját fotó     Csepereg. Az utca megtelik sietős léptekkel. Előkerülnek az esernyők. Tejszín-köd a szemüvegeken. A butikok lámpáját korán kigyújtja az est.   Hideg szél borzolja a felhőt, összesepri a leveleket. A fák félve dugják össze csapzott koronájukat, az [… Tovább]

      Csillagközi csendet hasítok az égből,túl nagy a zaj itt lent, akár egy bazár.Forog a ringlispíl, a félelem így nő,pokol és menny között alig van határ.Talpalatnyi helyen elférnék tebenned,csak egy kis kamrányi levegőt adj még.Lírára váltanék, de minden [… Tovább]

  Úgy gyűröm össze a miattad kelt érzéseket, mint egy elcseszett jegyzetet szokás, s kifújom majd a kátrányként lerakódott szavaid, mint cigarettázás közben a füstöt.   Erős bagó, küzdök, hisz’ nem volt szűrőpapír a szívemen, a vágyott képet – hiába [… Tovább]

Megfagyott tündérkönnyekjégcsap orgonájándermesztőn szomorú négykezestjátszik egy hiú ábránd,s vele a hó boszorkány.Hallgatóságuk téltábornok, s jégkirálynő,leheletük szomorú jégvirág,melyből csak halott jégvilág nő.Mindenki titokban kémleli a távolt,közeledik-e már a kikelet,rügyet, virágot, megváltástvárva földből és fáktól,     de még nem jő a [… Tovább]

    Ha dal kell, hát nékem ne szóljatok, tenyérbe ültessetek csillagot és lábnyomba szórjatok minden csírátlan magot, ha dal kell, nékem ne szóljatok, magot ültessetek, ne haragot. …egykor régen, mikor még az álmok elfértek egy gyermektenyérben, és az ember, [… Tovább]

  Felkelt a Nap! Itt a hajnal, betakar szép puha paplan. Kukorékol kinn a kakas, de te még az ágyban maradsz.   Ébredni kell, cseng a vekker, lármás  lesz a csendes reggel.  Rendbe szedi magát Peti, s következik a reggeli. [… Tovább]

    Bordacsontokba rekedt elmúlásAggatja körmét véresre belém,Kifakult napok között régmúlt gyászOstoroz, létem nevemben ez tény.Súlya vagyok az időnek, elkoboz. Engedjétek hozzám a szerelmet,Rám dőlni készül magányom fala,Intő jelek a szemembe dermedtKönnyek, megtelik sorsom pohara.Arctalanul szétfolyok köztetek.

  Emlékszem, gyereknek nem értem el a piros sütis dobozt.Magasra tették, ne egyem fel-azóta sincs másképpen.Vagy még gyerekesen aprónak tűnök,néha a szekrény magas,máskor pedig leveszik a dobozt, hiába is keresem.Emlékszem,gyereknek voltak álmaim,szépek, reménnyel teliek,dobozban vannak,a magamba rejtett sütis dobozba,csak én férek [… Tovább]

KÖLTŐ egy az ezerből írt valaha néhány sort értékelhetőt   MEGOLDÁS tóparti sásból szúnyogcsapat közeleg nem nyitok ajtót KUKORICA nem telik el nap hogy gyarló vágytól hajtva ne szemezgetnél   HIPOCHONDER az interneten találhatsz betegséget ami illik rád BAGOLY komolyan [… Tovább]

http://www.youtube.com/watch?v=WIF4_Sm-rgQ         A diófa alatt érezlek leginkább, mikor beöltözöm a kintbe, a nap sugaraiba, növényekbe, felhőkbe, zajok dalába, emberi és állati beszédfoszlányokból ünneplőbe, ha érdemlem, e csendből kifésült mozgó világot meghallgatnám. Leperegnek rólam, mint az őszi levelek, [… Tovább]

A legzengőbb (2014. 08. 24-től 09. 06.)     Pókerarc-lepipáló érzések sokaságát adják egy jól megszólaltatott cselló és kiválóra írt darab, plusz egy ember: kinek az átélhetőség is méltósága. Miközben kíséri zongorán a lány, elhatalmasodik a könny, és csak lesem [… Tovább]

          Z.T-nek   Szolnokon született akárhogy tagadja Abony felnevelte itt tartja szív-csakra seholsincs otthonát tette Csabára Pestre onnan is költözések papírvárosba versbe változás előtt megint kópésan tagadja szeretni fogja ott is a város apraja-nagyja kicsikét időz tíz év [… Tovább]

Kezem magasba tartom, észreveszem: máris csupa ránc – szemem az ég felé (pedig a Nap…) – táskás a szemem alja, sötét. Szégyelljem-e én magam? Ne amiért most pillantok föl, itt halasztva el, ami élet volt, mert senki nem szólt nekem [… Tovább]

  Márqueznek Én nem tudom, Gabónak volt-e társa –nekem ha volt, hát félve menekültem –irígyen néztem vissza, rá, Gabóra,ki úgy kapott a pillanatba, minthaévezredes lehetne, ami egy perc –és nem megunta, szívére se vette,akár az állat – pillantása tenger,s mi [… Tovább]

      Már közel…   Alig lát ránk a szeptember, már csíp a reggel egy kicsit – kiürül a fészek, lakója messze költözik. A rét felett búcsúköröket rónak gólyamadarak – elnémulnak melegre éhes sápadt házfalak.   Már közel lopakodik… [… Tovább]

KÉP: Oláh Kati – Álom Nem „álmodom egy nőről, akit nem ismerek” – mi volt az, miről ma bizton többet tudhatok? Tegnap még halhatatlan voltam – tudtam – akkor, ma már ennyire se telik, amit tudhatok. Mindegyik mának megvan a [… Tovább]

/skót forrás nyomán/     Hajdan három árván maradt nővért nevelt e vidék. Dunchan volt a kastély neve, ma rom, szürke omladék.   Tavaszt kerül itt a hajnal, ködtől búsul szirt, falomb. Ködökben a múltak súlyát érzi át a szív, [… Tovább]

Felhők rojtja vásik, eső locsorászik, egyik fűszál szárad, a másik meg ázik.   Énbennem is így van, két vég egy darabban, lélegzem meg nem is árválló magamban.   Telik józan észre, mégse veszem észre, ahogy eső hullik belém cseperészve.   [… Tovább]

átirat, forrás: skót ballada         Híres íjász, királyokért harcolt hosszú éven át, de kardját is emlegette ellenség vagy jó barát.   Vállán dárda tört szilánkja hagyott mélységes nyomo, testőrségért rangos címet  kapott – tisztes birtokot.   Kastély [… Tovább]

    …mily boldog volt az a pillanat,mikor az avar tapintatosabban    kezdett el zörögni a lábunk alatt.Szívünk észrevétlen ért össze, csupánegyetlen lesütött szempillantás alatt.   Lopva fürkésztem, amintgyönge lábad lépte neszel,lélegzet visszafojtvaa bőrömön át mély levegőt veszel.    Ahogy [… Tovább]

    Fehér László lovat lopott, fekete mént, büszke csődört, lovat lopott szerszámostul, míg a Hold hegy mögött ködlött.   Átugratott hét patakon, nyolcadiknál megitatta, kesely lába kényes vagyon, patkók szegét nem szokhatta.   Fehér László fogadalmát: komisz bírák lovát [… Tovább]

„A katolikus tanítás szerint a szentség Jézus Krisztus által alapított, hatékony, látható jel (signum), melyen keresztül kegyelmeit közli velünk, és isteni életében részesít bennünket. A szentségek azért hatékony kegyelmi jelek, mert nemcsak megjelenítik a kegyelem formáit, hanem valóban közlik is [… Tovább]

    átírtalak istennek világnak pokollá múlttá hazug világ hazug szavak földig hajló árnyak alatt nyirkos avarban sír a nap   fekete zaj fekete felhő keserű esőszag hiába nyár zuhog szakad odakint idebent száműzött gondolat két part közt telihold élet [… Tovább]

        Amit  még  adhatunk egymásnak,  mindössze  néhány  érzéspillanat,  míg  életeket  lopnak  álszent  egyházak  ( talmi  ajándék  volt  a  szabad  akarat )  és  koldussá  tennél  a  véred  jogán,  közben  tiltakozva,  hogy  ellene(d)  harcolunk  ’s  nem  tátjuk  szánkat  hamis  [… Tovább]

skót ballada nyomán     Child Waters biz’ jó hírben állt, pajzsán fehér paripa. Lova táncos és telivér – rajta ő, mint dalia.   Hódított bús lányszíveket, várkastélya volt Cheshire, felmenője tán Lancelot s birtoka dús Lancashire.   Egy nap [… Tovább]

M. Laurens ÉS MEGINT A SZÓ   Hogy hol vétettem, már tudom: örök „Horger Antal úr „. Lelkemben immár nincsen gyom, míg Ön, … semmit sem tanul. Mert új szavak szövik körbe, sok tartalmatlan semmi: kár a tudást az ökörbe [… Tovább]

  könnyen legyintesz ám próbálnád tartani egy életen át          súly s árnyéktalan nincs aki nehezékként gondolna vele   elhajítani ha el tudnád tengercsepp sem zúgná vissza   még senki soha tehetetlen dühében nem vágta földhöz   légtenger úszó fénysugarakban [… Tovább]

  BÁBEL szavakkal szerető bábelnyi ígérettől telik a temető   ÁRVA elárvult lélek szóközökben sem talál csönd menedéket   ÖNISMERET hiába versed jajgatástalanítva ha mégis meglep   TAPASZTALAT fülembe sikolt a múlt kérlelhetetlen éget és nem olt   APOKALIPSZIS ölelő [… Tovább]

    Elhatároztam, hogy nem halogatom tovább. Rendezgetem magam kívül is, belül is. Magam elé nézve ülök az orvosi váróban. Néhány higgadt szó, bizakodó tekintet. Lassan elcsöndesül minden körülöttem. Jól eső érzéssel tölt el, hogy képes vagyok fegyelmezni magam. Mégis, [… Tovább]

M. Laurens     OLY KORBAN ÉLEK…    Oly korban élek, hol már szégyen a tisztesség, hogy a kétkezi munkáról már szó se essék. Oly korban élek, hol azt tanítják oly sokan: miként kell hazugságban élni, otthonosan. Hazudd bátran, hogy [… Tovább]

– illusztráció: Gyarmati Eszter Emma     Száraz, rideg kint a tél, s bent az emlék pora… Hol lángok csaptak egykor, hamu száll, mostoha.   De porra építkezni néha könnyebb munka, mint romoknak alakját menteni az újba.   S ha [… Tovább]

  A mélység önmagába ásat kutat,a magasság ívkörét emeli.Fürkésző szemem csak utánad kutat,a vágyam vágyaiddal van teli.   Kell kegy és kell csalás is önmagamnak,hogy érezzem, enyém a végtelenhulló porszemben, ha álmaim vannak,s repítenek vad meredélyeken,   Hol elhiszem, a [… Tovább]

Morzsolom a betűket, mint a rózsafűzért, szirupos érzéssé. Megáll a levegőben az ihlet. Rámnéz kancsal szemeivel, s előbb letagad mindent. Aztán nyugodtan felülve az ágyban, forró erekben hemzsegő vér nekiveselkedésre hajt. Nem pokoli e tűz, csak a jeges kinti táj [… Tovább]

  A langy levegő balkezes csapást mér, erőtlen fény a bozótos csálén álló ágára vetül,  üde gyermekkacajból dalt sodor a derű, s anyáskodik keblén, angyaldeden.   Ember és ember ugyanarra a megbánásra tér, mint a dermedt szobor; rideg, kemény önfejű [… Tovább]

                                        Ha tudnám                                         [… Tovább]

… Elfeledett szavakbankerestem a választ,a fény feszületre festettea fájdalommal teli simuló sebek átkát. Tekintetembele révedt a semmibe,összemosódik a múlt s jelen. Hömpölygő hullámok hátánmindennapi mocsok,mozdulatlan madarak. Mondd, néma imámbanvelem leszel-e…        

Olvasónapló – Ottlik Géza Iskolahatáron és Buda című regényének szövegrészleteiből /Illusztráció: Szász Sándor Mocsár című festménye/     Rosszul fogom elmondani az egészet. Nehéz megmagyarázni a dolgok fontosságát,s egyben a fontosság lényegtelenségét.A világ hülye valószínűtlenségét.A világ, a tér, az idő, az [… Tovább]

A 30 éves Ghymesnek     Rejtelmes hold alatt csönd otthonol           hiány bont szárnyat röpíts zene Ütemre járnak helyben-táncot vonagló dallamok felett úszik a két átszellemült csukott szemmel messzire visz a közel   Álombálom Vándorének Csillagrugó éjszakában Csillagszemű Sirálylány Bennünk [… Tovább]

    Reggel van, hűvös érzelmek húznak ki a végtelen természetbe, akaratomban, Deres arc, dédapám földjeit csókolgatja a kelet fénye, nyugalmas honban, Csendes még a pirkadat, mikor a szándék mementóba fulladva elindul, harag nélkül ölni, késem, S az ólban van, [… Tovább]

Látja a lepke röptét, s megrajzolja azt.     A gúny hangja nem szól szépen, nincs benne semmi érdem, ezt annak üzenem, ki zord, s egyetlen hangneme: a gúny.   Van sok más szó, hisz a nyelv vad folyó, hol [… Tovább]

apró etűd az életemben a hajnali madarak röpte a villany szemégető fényében még a kávé íze is keserű de legalább kinyílik a szem a lélek kisöprik a kapualjban az esti részeg tivornyák nyomában keletkezett borszagot a ködben beszűrődik a lámpafény [… Tovább]

Ködszurkálós, álmatag sugárral bujkál a Nap Sápadt szenteste előtt. Nyirkosak a háztetők.   Asszony ballag kis csomaggal – tétován kelt, mint a hajnal, Meg-megáll egy kirakatnál, sóhajban szíve kalimpál.   Kabátján folt, az is szakadt, cipőjén szürkés szigszalag, Vállán súly [… Tovább]

Többek kívánságára Most ennyiben maradok groteszk                                                  Koosán Ildikó   Könnyű hecc ma verset írni, így látom és így hiszem; nem kell hozzá csodatinta, magától is megterem; nem kell ma a gondolatból metaforát kreálni, elég néhány napi közhely, [… Tovább]

Most úgy írom, hogy értsenek, hűvös gondolatcsúcsok helyett nem lesznek kék magaslatok, reményt szimbolizálva nem nyílik virág, a madár üljön csak tovább a dróton, szabadságot hirdetve, majd akkor repülhet, ha azt mondom, huss.   Ismerj fel.   A feltevés szerint [… Tovább]

Az első gyertya Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit).     Bátortalanul lobban most fel, Az első gyertya kicsiny lángja. Fénye lassan telik meg erővel, Mintha még egy kicsit fázna.   Hinni kell [… Tovább]

2013. február       Borús brácsa húrjába kap a szél, tört teste vonó nélkül nem beszél, most fagyasztó lehelet feszít húrján, hangja felcsendül a késői órán.   Kopott teste megtelik régi hanggal, felragyog a rezgés egy az anyaggal, újra [… Tovább]

( „Ha nem találsz árnyékot, Ne a napot okold, hanem magad, hogy nem ültettél egy fát…”)   reménytelenül rajtad ragadt?! a vég hírnöke vagy. „kju-vitt” -szólsz, s mind annak hallja: ki vidd. s a betegágynál szemfedőt varrni kezd. ki vidd! [… Tovább]

      befejeződött ez a hosszú és érdekes szerep és kinéztem végre a fejemből most, gondoltam most minden eldől de nem valami idegen lendülettel talán lépés közben kezem az űrben félúton a fent még messzi a lent közel de [… Tovább]

Harmadik szabadvers   Napok óta senki se lelte helyét. Nyugtalan gondolatok cikáztak ráncolt homlokok mögött, kitörni vágyó szavak feszítették a hangszálakat. Akkoriban csak a „difuzort”, a falra akasztott beszélő dobozt, hallgathatták a faluban, már akinek az is volt, de a [… Tovább]

/Az illusztráció saját munka./     A csoda bennem volt mint gyöngyízű nevetés, és a csodálat peremén hintafény ívelt hidat, de szétgurult, s a dombok alatt lágy dallam ringatott altatót. A csoda bennem volt, áthangolt, ahogy a lenyugvó nap festi [… Tovább]

2013. jan. 21.     Emlékszel, hogy félrenéztünk, tovább mentünk, mint ki gondtalan? Más valaki problémája gondoltuk, szinte boldogan. Beleszólni nem jó, csak az a fránya epe ne lenne bennem rég száz fok felett. De hát kit érdekel, hogy okkal [… Tovább]

ma is. Meghitten találkozik fejünk, párnámon összerezzenünk. Arcodat megsimogatom, vajon ma sima, vagy borosta lesz rajta, ajkaimmal tovább horzsolom?   Bizalompózunk kitelik,  a hold közben fogyni fog. Reggelre ketten összehozzuk, álmunkban járva megéljük amint valósággá alszunk éjjelt, együtt keltünk holnapot. [… Tovább]

    Lerágott száj minden éjszakám. Nyűtt-nyúzott álarcom fekete. Ma páncélos sisakom mielőtt felveszem, szétárad bennem valami libidós szesz, „szárnyat igéz” szavadra; elmegyek, mások úgy menekültek ettől: bóbita,  bóbita, hajnali ködfalú várban, óriásom alszik, szuszogását védő vágyteli, vágybegyűd, ágybeli,  márpedig [… Tovább]

      Lelket felhősítek: gomolyba kötném, és felengedném ezüstzsinóron. Leintenek. Karod útjelző, éjbe vezet. Lankadó, fáradt, túlhordott nyűg vagyok, alvás-határon. Felidézem kontúros nyakad. Lépj közelebb, lássam mezítlábadat, rímmel teli kézfejemről hulló szavaimat, halljam kéjben kínlódó jajgatásod, csevegj, erdőm madara [… Tovább]

A 2013 januárjától született letörlődött versek. A hozzászólások sajnos elvesztek.       Vadhajtások Láttam, hogy tömegek szenteltvizes bélyeget harapnak és mosolyognak bambán, a bizonyos feltámadás reményében. Húsz méteres aranybuddha csóválja szomorú fejét. Lábánál útkeresők kóvályognak felhalmozott kacatokkal vállaikon a [… Tovább]

Fehér falak, kopott lepedő a nyikorgó ágyon….       Fehér falak, kopott lepedő a nyikorgó ágyon, a hajnali ágytál csípős szaga még belengi a szobát, az ablakból megkapó hegyi táj láttatja magát. Ez a 10-es kórterem.   Ajtó nyílik, [… Tovább]

Vannak napok, mikor nem kel fel arcunkon a mosoly, árapály takarásban marad, hiába szórja forrón sugarait a kánikulai trópusi nap, az égen a kutyacsillagkép bandukol, s nincs semmi, ami letörölhetné homlokunkról a gyöngyeit, csak egy érzés éled: a pokol tornácáé, [… Tovább]

M. Laurens  A HATALMAS SENKIHEZ     Emberforma mint én, de már-már éteri, habár ki megerősíti ezt, nem leli. Főleg, hogy Ön mindenképp erre vágyna, bár hiú ábránd s tévedés ez álma.   Kettőnk közt ekként nem látva egységet, én [… Tovább]

    Rideg ágyban ébredtem ma… Egyedül hagy város zaja. Dombtető, mit másztam, néma… Reggelente üres néha. Fekete a város, de szép… Elém táruló üres kép. Mégis oly teli s zavaros, alant a Duna partot mos. A nagy hangyavár közepe, [… Tovább]

    Íme fektetem a nyolcast. Itt a reggel. Ha nem nyolc óra van, akkor végtelen. Hiányaimmal málházottan, gyakran mindenre vicsorogva. Semmi nem jó mostanában nekem? Elfogytak mind a lélekteli többletek, zsibbadt végtag ír, zsibbadt száj nevet, és hitem tépázza [… Tovább]

(gyerekvers)       Veszekedik Zsóka, Panni, Hogy miért, nem sejti senki. Egyik duzzog: Örök harag! Soha többé ne lássalak! Rá a másik: Én se téged, Befejeztük, vége, érted? Hátat fordítnak egymásnak, A sorban is mással állnak.   Így telik [… Tovább]

M. Laurens    Eldobott emberek       Eldobott emberek  Sötétben kószálnak,  Elfordított arcok közt  Látatlanként járnak.  Senkinek sem kellenek  És nem is hiányoznak.  Senkit sem érdekel,  Hogy élők-e vagy holtak.    Hajléktalan létük,  Rájuk bélyegként ragadt.  Csendben, egykedvűen  Bámulják [… Tovább]

Czeglédi Zoltán: Surranók c. tollrajzához     „Pajtás!… Hozom a levesed! És a várt menetleveled!… Tegnap olvasta a hadnagy, ki mehet és még kit hagynak pár napig az elfekvőbe’… – s kit visznek már… az erdőbe. … Nem könnyű ez… [… Tovább]

        Nézd, a fák sem úgy hajolnak már, ahogy Isten a világra rajzolta őket, csupasz testük sír világtalan álmok súlya alatt. Törékeny ágaikból fények bomlanak. Estlepke születik a bábból, fázva takarózik ki az alkony sűrű, néma homályából. [… Tovább]

párbeszéd Czeglédi Zoltán: Spanglis c. tollrajzához     Szeme szúrós akáctövis – élhetne más égövön is, hol a vendetta még dívik, s zsebekben a bicska nyílik. Szállodát les… Ki megy, s ki jön… Elméje fotózza külön – ki mit hord, [… Tovább]

                                                                      érzéken túl derengő távlat                                                                     asszimilálhatatlan környezet                                                                     képtelenné torzult képzetek                                                                     in vivo tesztelik emberségedet

Csontváry Kosztka Tivadar: Almát hámozó öregasszony c. festményéhez     Mind, ki öreg: Szűz jegyese… Húzza a múlt, kő, a vese. Mész rakódik ér falára, kín a fogsor és hiánya. Haj fakulhat vagy tekintet… Lassan elbúsulnak… Minket… S álmaikba gyűrt [… Tovább]