M. Laurens : Eldobott emberek

M. Laurens

   Eldobott emberek

 

 

 

Eldobott emberek 

Sötétben kószálnak, 

Elfordított arcok közt 

Látatlanként járnak. 

Senkinek sem kellenek 

És nem is hiányoznak. 

Senkit sem érdekel, 

Hogy élők-e vagy holtak. 

 

Hajléktalan létük, 

Rájuk bélyegként ragadt. 

Csendben, egykedvűen 

Bámulják a falat. 

Emez tán tanár volt, 

És minden kora reggel, 

Iskola várta a sarkon, 

Visítozó sok gyerekkel. 

 

Amaz tán esztergált. 

Fát, rezet vagy vasat, 

Szorgalmasan tett-vett 

Sorsa rendben haladt. 

A harmadik pék volt. 

Kenyerét sütötte hajnal, 

Liszttel hintette tüdejét, 

Most teli van bajjal. 

 

Nem kell egyikük sem, 

Mint a kivert kutyák, 

Eldobott nyomorultak. 

Végső reményeik a kukák. 

A sötétben matatnak, 

Abban mit más meghagy. 

Valaha megbecsülten éltek, 

Most meg: kezük megfagy. 

 

Nem kell már öreg tanár, 

Sem az esztergált faláb, 

Pék is csak nagy ritkán, 

Ha alkalmi munkát talál. 

Elfordított arcok közt, 

Eldobottak járnak. 

Senkinek sem kellenek, 

Sötétben kószálnak.

 

 

 

Pest-Buda 2012. február 12.

 

Szót emelek értük, mert tőlem csak ennyi telik.

Nyugtatom magam, hogy a semminél többet tettem.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: M. Laurens
Szerző M. Laurens 220 Írás
Hogy ne legyen titok: a valódi nevem azonos az 1899‚-ben Nagyváradon született közismert kabarészerzőével, akinek számtalan ismert bohózatán nevetünk a mai napig. Az Ő tiszteletére nem használom a Lőrincz Miklós nevet az írásaimnál. Mottó és ars poetica: Építs Templomot Szeretetből, s ne zárd be soha ajtaját a betérő előtt,ki melegségre vágyik! Építsünk Mi Mind Templomot mindazoknak, kik nem képesek önerejükből téglát hordani hozzá! A Szeretet Templomának oltárán mindig égjen a gyertya, mely fennen hirdeti a szeretet dicsőségét az elfásult világban! M. Laurens ( 2004 )