Győri Irén : Anekdoták és adomák Battonyáról és környékéről

Cikó halom legendája /A fejetlen bivalyborjú/ és a koszorú

 

Régi történetek, akik megélték, már régen örök álmukat alusszák, nem riogatja őket babona. A mai legények meg másként duhajkodnak, erőfitogtatás, kakaskodás, egymás hergelése most a kocsmaajtó előtt, vagy a konditeremben zajlik, hajdanán a kocsmában kezdődött, és bizony sokszor a temetőben, vagy a városi tömlöcben végződött.

Első történetem kora elvész a múlt homályában, a második történet is betöltötte már a hatvan évet. Általában Luca-nap tájékán élednek fel a babonák, hiedelmek. Mindég érdekelte az embereket az, amit nem tudtak, vagy nem értettek. Elfogadható magyarázatot nem kaptak, nem ismerték a hiedelem eredetét, történetét. Egymás riogatása viszont a sokadik pohár után könnyen ment. Ennek a környéknek még nincs összegyűjtve minden meséje, legendája. Amit én magam ismerek, megpróbálom közkinccsé tenni, ezzel is szaporítva értékeinket.

Az első a Cikó halomhoz kötődik, Battonya határában egy Kunhalom, három méter magas mesterséges képződmény. Határszél lehetett, őrtüzek éghettek a tetején. Büszkélkedhetünk mi egy másik halommal is, valamivel magasabb Battonya és Mezőkovácsháza határán. Közel egy régi kerek romtemplomhoz. A Cigányka nevű folyóka (valamikor a Maros nyugati kifolyása, élő folyóvíz volt), és a Száraz ér nevű csatorna, ma is élővíz, természetes, de helyenként szabályozott mederben.

A másik történet a halottak napjához kötődik. Nem olyan régi, mint az első, az is egy kedves történet, de azt majd később.

 

A Cikó halom legendája

 

Mint bevezetőmben írtam, a történet ideje a múlt ködében elveszett. Battonyai legények, mesteremberek iszogattak, beszélgettek, kártyáztak, időnként nagyokat lódítottak. Szóval nagyon jól érezték magukat. Szóba került a bátorság is. Az erő és a bátorság a viharsarok lakosainak mindig fontos volt. A férfiember értékmérője.

— Szeretném én látni azt a legényt, aki Luca napján elhoz egy marék füvet a Cikó halom tetejéről.

— Aztán már mért ne merne akármelyik legény elmenni a Cikó halomhoz?

— Hát csak azért, mert Luca napján a boszorkányok körbe táncolják a Cikó halmot, s halandó, ha arra téved, bizony, nem éri meg a másnapot. Vagy ott leheli ki a lelkét szegény pára, vagy a gyulai sárgaház lakója lesz, mert bizony megbolondítják a Lucák — mondta egyik vénember.

— Gyáva ember az, aki megijed holmi boszorkányos fehércselédtől. Nem elszaladni kell a menyecskétől, hanem adni neki, amit a legjobban szeret! Én adnék neki, még azt is elfeledné, hogy minek híjják! — mondta Károly, a Kovácsék nagyobbik fia.

— Ne te ne, nem addig adják azt, jobb félni, mint megijedni — kontrázott rá Varga Pali-bá, a jó negyvenes fuvaros.

— Hát én bizony elmegyek éjfélkor, és szembenézek a boszorkányokkal! — fogadkozott Kovács Karcsi.

— Én azt már megnézném, valóban olyan bátor legény vagy e, mint mondod — kötözködött a harmincas, hentes és mészáros.

— Erős és bátor legény a Karcsi, megmondhatja akárki, aratáskor is két tele zsák búzát vitt fel egyszerre a Fekete Teca padlására. Legény ez a talpán, akárki meglátja! Nem véletlenül ő már második éve a pünkösdi király.

  Na, én megyek, mert az asszony már hiányol — mondta a hentes és mészáros, szertartásosan körbe mindenkivel kezet fogott, és elment haza.

Beszélgettek hangoskodtak, majd a Karcsi gyerek is felemelkedett és…

— Ha ki akarok érni a Cikó halomhoz, akkor azt hiszem, indulnom, kellene. Megnézem én, azokat a táncoló Lucákat.

— Menjünk veled, hátha kell segítség? — ajánlkozott Kiss Józsi egy fiatal gazda.

  Nem kell nekem senki, megyek én magam, nem vagyok én gyáva ember. Éjfél után kettőkor itt leszek, várjanak meg kendek, mert én itt leszek! Fiatalembernek pár kilométer gyaloglás meg se kottyan.

Károly magas volt, hosszú lábakkal, fiatal lendülettel. A mikádója úgy volt kialakítva, hogy a fokosa, a rövidnyelű elférjen a belső zsebben, az volt az ő társa. Az ördögtől se félt, ha azt a jó kis fegyvert ott tudta a keze ügyében. Sok bajból húzta már ki, amikor a pusztán a marhákra vigyázott. Ott is kitűnő szolgálatot tett, a jó kis kezebeli szerszám. A Kunágotai úton csak mindig előre.

Már látta a Hold fényében az alig három méter magas dombot. Biza nem égett annak a tetején semmiféle tűz, se nőszemélyek, se rusnya boszorkányok nem voltak se közel, se távol. Felkaptatott a dombtetőre és felmarkolt az aszott fűből egy jó marékra valót és elindult visszafelé.

A bokrok mellett az útszélen mozgó, imbolygó és hörgő alakot vett észre. Messziről nem tudta kivenni, mit is lát valójában. Megindult a sötét hörgő alak felé, úgy tűnt neki, hogy valami szőrös állat, kicsit zöttyenős járással. Már csak olyan hét méternyi távolság volt a fura alak és a legény között.

— Minden jótét lélek dicséri az urat — szólt a legény és lassan lépkedett tovább. — Menj, Isten hírével.

A most már kivehető alak egy fejetlen bivalyborjúnak tűnt, az imbolygott vele szemben. Löttyenősen lépkedett, s minden lépésénél vér toccsant a kövesútra. Előbb az egyik, majd a másik oldalra.

— Menj békével utadra, míg szépen vagy, mert ha te magad vagy is a sátán, velem megjárod! — Mondta szelíden a legény, majd mikádója zsebéből elővette rövid nyelű fokosát, s mint baltával, úgy suhintott a szörtyögő hangú torzó felé. Érezte, hogy eltalálta a fokos a testet.

— Hát nem értettél a szóból, magadra vess! Én szóltam! Rajtam nem lehet kifogni, nem ijedek meg se tőled, se mástól.

Bizonyságul, hogy megtette, amit kellett, levágta a szörny farkát, és szépen visszaindult a városba. A Nemzeti Étterem nem zárt be, mindig van szállóvendég, most is nyitva találta, cimborái vártak rá, ahogy az egyezség szólt. Elmesélte kalandját, mutatta a levágott farkat, a véres fokost, majd nyugodtan iszogattak tovább. Ünnepelték a bátor legényt, aki még az ördög farkát is elhozta bizonyságul, hogy lássák saját szemükkel.

Másnap reggel az étterembe beállított a hentes és mészáros takaros, fiatal felesége. Kereste az urát.

— Szép jó reggelt az uraknak, nem tudják véletlenül az én jó uram hol veszett el?

— Elment bíz a haza még kilenckor az este. Nem akarta a szép nagyságos asszonyt várakoztatni — mondta valamelyik kópé, és a kaján pukkadozás majdnem kitört belőlük.

— Szóval azt mondják, hogy hazajött! Azt hiszem, még visszajövök! — ígérte, majd kiviharzott az ajtón.

Szavának állt, mert fél óra múlva visszajött.

— Se az uram, se a lova, se a frissen vágott bivalyborjú bőre nincs meg!

— Na, akkor gyerünk a csendőrségre, hogy az a kilencágú sistergős istennyila csapjon ebbe a kurva életbe!

A csendőrökkel együtt kimentek a Cikó halomhoz, ott találták a hentest, a fokos éppen középen csapta ketté a fejét.

A legényt meghurcolták kicsit, de nem ültették le, hisz a mészáros maga kereste magának a bajt.

Ekkor született Cikó halom legendája, én kétszer hallottam, koragyermekkoromban és nemrégen. Kár lenne, ha elveszne. Talán sikerül megmenteni.

 

 

*

 

A koszorú

 

A battonyai bálok híresek voltak arról, hogy valamelyik legény fogadásból kifolyólag tetemes mennyiségű sört, vagy bort nyert, vagy vesztett. Történetem is egy ilyen fogadást beszél el. 

 

Halottak napja táján történt, hogy (a felénk meggyérési legényeknek nevezett legénykék) a majomszigeten állók (mert a söntés az még tiltva volt nekik, az első legény szerette a rendet) hencegtek bátorságukkal, kivagyiságukkal.

Az egyik öreglegény, aki az első legény is volt, kitalálta, hogy Pendelyes Mariska sírjáról el kell hozni a nagykoszorút, egészen a temetőkapuig. Szegény Mariskát két napja temették, még frissek voltak a virágok a koszorúban.

— Na, kedves komáim, ki meri kihozni a koszorút pont éjfélkor? De vissza is kell vinni. Könnyebbségként, úgy az út közepe táján, rágyújthat. Na, ki lesz az új legény?   

Géza jelentkezett, az avatásnak meg kell történnie, másképpen nem fogadják be a legények sorába. Hát biz ő már kinőtt a hátulgombolós korból, na meg a Vera is nyomott a latban, mert akkor nyugodtan felkérheti, haza is kísérheti. Meg három bálon keresztül az öreglegény kontójára fogyaszthat italt.

Kisétáltak a katolikus temető kapujához, szép sötét éjszaka volt. A csillagok is magukra terítették a felhőpaplanokat, az a távoli villanykörte meg nem számított, csak azt mutatta, merre hazafelé. A legények megálltak a díszesen kovácsolt temetőkapunál és,

— Gyerünk Géza! Lássuk a Mariska koszorúját! Ha buksz, hat bálon át én iszok a te kontódra, és hidd el, én nagyon birok inni.

A csapat úgy finoman röhögött, de visszafogták magukat, mégis csak a halottak lakhelyén vannak, itt nem illik röhögni! Egyszer csak jön a Géza! Nyakába akasztva a nagy koszorú. Kényelmes léptekkel kisétált a kapuba.

— Na, pupákok, visszaviszem, és visszamegyünk a bálba — mondta Géza nagy büszkén. — Állom a szavam, három bálon át a vendégem vagy.

— Ne felejts el rágyújtani, az is része az egyezségnek — szólt az öreglegény, bajsza alatt mosolyogva. Nem bízott benne, hogy a legényke megnyeri a fogadást. 

Géza megállt éppen annál a sornál, ahol be kellett az útról fordulni, és meggyújtotta a cigarettáját. Abban a pillanatban életre kelt a koszorú, mintha ezer macska ugrott volna ki belőle egyetlen egér után, hangos, brr, harsogott a füle mellett, zörgetve meg a koszorú babérmeggy leveleit. Géza lekapta a nyakából a koszorút, megállt és elgondolkozott.

— Nem húznak be a csőbe, mindenre van magyarázat!   

Visszatette a sírra a koszorút, amikor megint hallotta azt a hangot. Akkor jött rá, verebek aludtak a koszorú dús lombozatában, és a fénytől, vagy a gyufa sercenésétől riadtak meg. Cifrákat gondolt az öreglegényről meg a jó édes szüléjéről, de megnyerte a fogadást! Kiállta a próbát, mától legénynek számít. Emelt fővel mehet bálba, kocsmába, és azzal a lánnyal táncol, amelyikkel akar. Az már csak hab a tortán, hogy három bálon át az első legénnyel ülhet egy asztalnál, vagy együtt támaszthatják a söntéspultot, és az első legény fizeti a kört!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!