Mind, ki öreg: Szűz jegyese… Húzza a múlt, kő, a vese.
Mész rakódik ér falára, kín a fogsor és hiánya.
Haj fakulhat vagy tekintet… Lassan elbúsulnak… Minket…
S álmaikba gyűrt életük levetik, ha nincs ételük…
… Mind öreg, ki Szűz jegyese… Öröme, de bánata se
élteti már, csak félelem: halálon túl s egy életen
vajon mi van, s mit érdemel, ki bár templomban térdepel –
ámde száján, hogyha kilép – szitok, mocsok jelzi „hitét”…
*
Hosszúra nyúlt élet: keret… Ijesztő arc, lapát-kezek…
S mégis – mert Anyám lehetne – félig térdre ereszkedve
nézek Rá, vénülő Szűzre… S torz vonása mintha tűnne…
… Helyén térbeli irányok változnak és szent arányok
nyílnak – más-más dimenziók!… Anamorfózist alkotók!
Képvarázs?… Új perspektíva ölt testet a szemre bízva:
Kompót készül… Almát hámoz majd-elcsöndesült magányhoz,
hol az esték percegését megkopott székről a festék
pattogása űzi, hogyha vacsorához üt az óra…
Falon arckép, család feje… Kutyabőrt is adtak vele.
Címert pajzsos vérrokonság viselt – királyoktól kapták,
Árpád-háztól szent örökként… Hazát s hont óvni rögönként.
S mi válhatott ím, valóra?… E festményt tán angyal óvja…
Angyal, ki ma házat őriz – kalapgombban ha időz is,
hisz azt a bőrt rég átszabták, mint emberség arculatját
sógor-komák, farkas-nyelvek – azok, akik vasat vernek
gondolkodó szabadokra, mert nem tetszik szavuk bokra:
amiből élet virága fakad, s nőhet a Világfa…
Almát hámoz, kompót készül. Köténye az égre kékül,
avítt vászna vékony, kényes – foltja nincs, ami beszédes.
… Harangszó hal el valahol… Egér surran szekrény alól.
Macska nincs, rég eltemette, így a szúette kredencbe
költözött egy kolónia madzagokkal birkózni ma
üresedő kamarában lógó avas szalonnákban…
Megélnek morzsán, kenyéren, ronggyá sápadt képregényen,
padláson, hisz nincs baromfi, s tehén sincs az udvaron, mi
kukoricát, kórót kapna… Üres a csűr és a pajta.
Hűvös van… A nyárikonyha sincs befűtve – sálat hord ma,
s vénülő időkbe réved, mért is tartott szüzességet
későn döntve, mihez kezdjen – fény csillan kéklő szemekben.
Kinn a télvíz zöldje loccsan, tegnap is volt a templomban
imádkozni Szűzanyánkhoz, kedvéért fog öt almához.
Vele osztja meg e terhét, hisz az Isten látja lelkét,
mert a bánat… egyre nyomja, megkönnyebbül, ha kimondja.
… Álmodhatna unokákat másnak vagy egy nagy családnak
jövőt, ami fénnyel teli, jóságos és békebeli.
Ám kit évgyűrűk szorítnak – erők, mivel kígyók bírnak…
teste nyűg lesz – nyögi lélek -, ha nem ébredhet új élet
benne, s a vágy: kőbe vissza – vágy arra, dalos pacsirta
vezesse fel csillag-mennybe -, gyógyírt kapni vélt sebekre.
Múlni vágy’ és szabadulni föld sarától – úgy tanulni
készülve új életekre, s hatni a hitetlenekre…
*
Hosszúra nyúlt élet: keret… Alkotta ihlet s képzelet.
Alkothatta sírva-ríva, hiszen nem fért már papírra
a sok ima, mi Teremtőt szólított: adjon új festőt,
új géniuszt – költőt, írót -, dicső múlttal, fénnyel bírót,
kikkel nem lehet pörölni, műveiket összetörni,
s kiken nem fog fajelmélet!… Hiszen már örökön élnek…
2013. március 15.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Pásztor Attila - Atyla
