Marthi Anna : feldolgozás

Átengedem töprengésem, gyötröm magam, a megérthetetlent

találnád összevissza ráncolt homlokon. Zavartan bújnék beléd,

megkíméllek mégis e kusza, gyávaságnak tűnő gondolkodástól.

Nagyon magas torony vagyok bezártan, hogy legyen szárnyam a

megnyugvásban. Komorságot kevertek az elmúlás felfogásba,

emberi féltést, a szabadulás könnyed szányalását keresve, de

átvirrasztva, méltó búcsúzásra csak a lekacsolt, terhes agyat

terhelte kevésbé a fájdalom, birtokló, vágyteli visszatérésnek

engedett a felfoghatatlan. Testet vert a szétrongyolt tudat,

megvakulni is rest a képzelet. Lefoghatatlan a megrendülés,

kicsire zsugorodik a világ, összekucorodik a felemelkedést

is ösztönből érteni vágyó lélek, kémlelve onnan messzeséget.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak