Nagy Horváth Ilona : Karc

Tegnap.

 

 

Szia, Ilcsi. Aranyos vagy, és örülök, hogy érdekl?dsz.
Hááát, költ?ien szólva elég szarul… Múlt héten kezdtük, s kilenc kezelésb?l áll a második kemoterápiás kúra, miután az els? a f?orvos véleménye szerint “nem ért egy kalap szart sem”.
Hogy ezt a szervezetem hogyan fogja bírni, nem tudom, nincs er?m már most sem önállóan közlekedni. a kezelésekre is a sógorom hurcol kocsival, és a (még mindig!) feleségemre támaszkodva támolygok, ha valahol gyalogolni kell. Fulladok, mert a mellkasomon lév? tumor nyomja a légcsövet, ett?l az besz?kül, s nincs elég oxigén. Valahogy csak túl leszek a nehezén, és a tavasszal megyek csajozni, hehehe. A nejem el?tt meg le a kalappal, nem bántom, nagyon sokkal tartozom neki, rengeteget segít nekem, hálás vagyok neki. Ha nem lenne velem, a fene tudja, hun lennék most…
Mindenesetre soha nem fogom föladni, hiszek abban, hogy mert nagyon akarok, így meg is fogok gyógyulni.
Így akarom…
Köszönöm mégegyszer az érdekl?désedet, puszillak.
Zsolt

 

Szerkeszt? 2 2011. október 3., hétf? 17:25
– Azt reméltem, olyasmit válaszolsz majd, hogy a nyavalyát már el is lehet felejteni, és most épp nem tudod, melyik n?vérkéhez menj látogatni. De akkor majd tavasszal visszatérünk ehhez a kérdéshez.
Gondolom, minden ismer?söd ajánlott már gyógyteát, masszázst, ágymatracot, én se szeretnék kilógni a sorból, ajánlok egy honlapot
, …
Aztán legközelebb valami jó bort ajánlok inkább. 🙂
Puszillak –

 

 

Nagyajtai Kovács Zsolt 2011. október 3., hétf? 17:34
Fogok én még olyat válaszolni neked, amit most vártál, hidd el nekem.
A Varga Gábor nev? úrról még nem hallottam,
nekem csak olyan jótanácsokat adtak (de ezt ezrével), hogy rágjak parlagfüvet, és az orvosokat kerüljem, mert azok megölnek. Nos, ezekkel az emberekkel nem tudom, mi lehet mostanában, mert nem válaszoltam nekik…
Megnézem Varga úr lapját. Hátha van jótanácsa számomra is…
Köszi, hogy velem voltál egy kicsit. Jó volt.
Puszillak
Zsolt

 

 

 

Ha túl leszel rajta, ünnepélyesen elrágok veled egy szerényebb t? parlagfüvet.

 

Utolszor

 

 

tegnap még szóltunk

hogy tavasszal

találkozunk

s hogy legy?zted ezt a „szart”

elrágunk ünnepként

együtt egy t?

parlagfüvet

 

Képek, Hajnihoz hajolsz, nevettek valamin…

 

verset írtunk  

valakinek annyira akartad

napokig gyúrtuk

hogy szép legyen

 

No, az nem úgy megyen. – hallak.

 

virággal vártál

a Déry múzeum el?tt

Évával vigyorogtunk,

mint két idétlen

kamasz

jöv?re megint Debrecen

 

Zsolt, bmeg, most akkor hol az a tavasz?

 

tavaly a fülembe súgtad

nekem mindig

te leszel

a szerkeszt?

kihúztam magam, aztán mégse

hogy szemvonalban maradj

mikor visszajöttem

els?ként szaladtál

elém

levelek

 

Mi ez a baromság…aztán így lett, tényleg túl voltál a felén.

 

nincs most könnyem

dühös vagyok

hallom

hogy csitítasz

valagba rúgjuk ?ket

mit nekünk

halál

nem te

mi vesztettünk

Zsolt

 

És elrágom azt a kurva füvet. Ott, a múzeumnál.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagy Horváth Ilona 303 Írás
Bemutatkozó /DÉEMKÁ - Elágazások antológia/ Hozzávetőlegesen 2008-ban dezertált konyhaszolgálatos: Nagy Horváth Ilona. Precízebben: született Nagy Ilona, elálélt úgy száz évig, majd egy mérsékelten csendes lázadással újjászületett mint Nagy Horváth Ilona, amikor is klaviatúrt ragadva elkezdett önkifejezni vagy mi. Lőn forradalom, szabadságharc, szabadság… harc… Kívülről nézvést valami ilyesmi. Bentről bonyolultabb. Azt hiszem, leginkább mégis szabad vagyok. Egyedül magam határolom magam, ugyanúgy tartozom mindenkihez, ahogy senkihez. Nem hiszek sem a korban, sem a vérben, az emberekben hiszek, s ennél fogva semmiképp nem nekik, egyedül magamnak. Emberi természetem szerint ezért aztán magamhoz és a magaméihoz tartozom a legszilárdabb kötelékekkel, így ha finoman akarunk fogalmazni, márpedig egy antológia megtisztelő mezőnyű sűrűjében miért ne tennénk, kötődéseimből – egy sima, egy ordított… - nem jönne ki túl hosszú sál, még lustával szedve sem. No ezen rövid, mondhatni szűkre szabott sál fojtogatásában hörgöm, hajigálom, szerkesztem, álmodom, illesztem, jajgatom, bogozom, szaggatom össze írásaim, csapongó – fentebb cizelláltabb megfogalmazásban szabadnak aposztrofált – valómnak megfelelően mindenféle jármódban, ahogy épp a kedvem hozza, időmértékben, szabadlábon, szimultán, spontán és mindenhogy, azért a korty levegőért, amit ilyekor nyerek. Vezérelvem, hogy az embernek ne legyenek elvei, gondolatai legyenek. Katonagyerek voltam – szoktam még elmondani, látszólagos, de leginkább időszakos terminátorságom soványka magyarázataként, hiszen mikor még csak én tudtam, hogy vagyok, anyám, apám katonaként szolgálta a hazát. Suttyomban fogantam és állítottam össze magam belőlük, lett is meglepi: nem elég, hogy a testvéremnek csak féltestvére lettem, még csak nem is keresztelhettek Jóskának. Némi vállvonogatás után anyám nevét kaptam, meg a nővérem ruháit. Ilyesformán a már igen korán igen alacsony népszerűségi indexemre való tekintettel hamar természetes lett, hogy a fegyvert mindig, minden körülmények között fel kell venni, és nem tenni le, amíg egyvalaki is áll. Nagy meggyőződéssel szoktam bemutatkozó gyanánt lerángatni magamhoz József Attila sorait: „ s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz”, mert noha az őzet eleddig nem látta senki, jelentem, én hiszek az őzben. És bár a külvilág számára még ez is felfedezésre vár, mondhatni, titok: valójában királylány vagyok.