Marthi Anna : Dúdolok neked

ma is. Meghitten találkozik fejünk,

párnámon összerezzenünk.

Arcodat megsimogatom, vajon

ma sima, vagy borosta lesz rajta,

ajkaimmal tovább horzsolom?

 

Bizalompózunk kitelik, 

a hold közben fogyni fog.

Reggelre ketten összehozzuk,

álmunkban járva

megéljük amint

valósággá alszunk éjjelt,

együtt keltünk holnapot.

 

Dúdolom füledbe halkan,

elalszol karjaimban,

kifut a tej, az út égi már,

átszökünk a határtalanba.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak