Bárcsak elmosódnának
emlékeimben az arcok,
akár az összes szeretkezés
bárkivel,
csak hátrálni kell
és erősen hunyorítani,
hogy fázisonként
lehessen
lényedre borítani
a homályt.
Honvágy lesz minden
elfelejtett csók,
hogy olcsók voltak az ölelések,
és hogy folyton csak késekként
fúródnak újra belém
a ki nem mondott szavak.
Ahogy akkor megláttalak,
most úgy felejtselek el,
hogy kinevet a szem,
ha rámnézel,
hogy kinevetlek,
mert fájtál elégszer,
szóval most már csak
mosódj el az emlékeimben
csókjaiddal,
lüktetéseddel együtt,
enyhüljön meg a hiány,
ha érzek,
legyen csak az én hibám
és ne a hazugságoké,
mosódj el,
mielőtt én mosódnék.
Legutóbbi módosítás: 2013.08.03. @ 20:58 :: Tóth Zita Emese