Pásztor Attila - Atyla : Fehér László

 

 

Fehér László lovat lopott,

fekete mént, büszke csődört,

lovat lopott szerszámostul,

míg a Hold hegy mögött ködlött.

 

Átugratott hét patakon,

nyolcadiknál megitatta,

kesely lába kényes vagyon,

patkók szegét nem szokhatta.

 

Fehér László fogadalmát:

komisz bírák lovát köti –,

a Jóisten megtartotta,

mer’ a szegény mind’ azt nyögi.

 

Ki csak szót ért, nem az írást – 

tenyérbe csak paraszt köpjön?

Hamis törvényt, róka passzust

hirdet ma jog égen-földön!

 

Hogy más kapja az örök jusst,

hízzon város hiú népe?

S ki földet bír, szolga legyen,

feszüljön úr keresztértjére?

 

S megforgatta az ostorát,

hét határban csengett-bongott,

tán a felhők rúgtak össze,

drót sudara olyat szólott!

 

Hogy meglássák élve-halva,

kerítették a zsandárok,

Gönc város is ment utána,

kaszákon a tűz parázslott.

 

Ment a nap – még lemenőben

súrolta az erdők alját,

s Fehér Lászlót alkonyatra

halmok alatt csak megfogták.

 

Meghallotta Fehér Anna,

előbb indult, mint kél hajnal,

megrakatta új kocsiját

ezüsttel s egy tál arannyal.

 

Hat lovat hajtott a kocsis,

vihar készült éjszakára,

át falvakon, vármegyéken,

úgy értek Gönc városába.

 

Tömlöc-rostélyt kocogtattak,

ébresztették a két strázsát,

s hogy meglássák Fehér Lászlót,

vert aranyuk’ nem sajnálták.

 

„Kelj föl, bátyám, Fehér László,

kocsisommal érted jöttem.

Mondd, igazán, élsz-e, halsz-e,

bírod-e még a tömlöcben?”

 

„Élek s halok, szép húgocskám,

magam felől gondolkozom.

A rács erős, s nem alhatok…

Hogy fordítnék a sorsomom?

 

Mert bitóra szán a bíró…

Egy lóért egy emberéltet.

Harmadnapra kidobolják,

vesztőhelyre úgy kísérnek.”

 

„Elmegyek én a bíróhoz,

szerelmetes egy testvérem,

adok neki tál aranyat,

hogy eresszen, arra kérem!”

 

„Édes húgom, komisz bíróm

lányságodat pecsételi…

Képe kuvasz, lelke kígyó,

az adott szót sem szívleli!”

 

Sarkon fordult Fehér Anna –

bátyját váltsa szabadságra,

s elmondotta búját-baját

gönci bíró ajtajába’.

 

„Nem kell nékem tál aranyad,

fürtös fejű Fehér Anna.

Egy éjszakán háljál vélem,

s bátyád szabad lesz hajnalra.”

 

És e szavak visszhangzottak:

„Lányságodat pecsételik!

Álnok kígyó ez a bíró,

reggelre a fejem veszik!”

 

Hideg lelte Fehér Annát,

mégis feküdt nyoszolyába.

Fehér selyem párna csücskén

veszett oda leánysága.

 

Éjfél után arra ébredt,

rablánc csörög az udvaron.

„Nem alhatok, Horgas Imre,

hadd nézek ki ablakodon!”

 

„Lovat visznek itatásra,

minek nyitnád az ablakot?

Zabla csörög a szájukban,

most kapták meg az abrakot.”

 

„Nem alhatok, gönci bíró,

ostor vagy más, puska dörren!”

„Valami csepp ribillió,

perpatvar van a börtönben.”

 

Fehér Annát szép hajnalban

megállítja a két strázsa,

nem eresztik vártömlöcbe,

macskaköves udvarába.

 

„Eresszétek Fehér Lászlót,

megváltottam szabadságát!

Bírótok a szavát adta,

arany, ezüst volt a váltság!”

 

„Passzust kaptunk éjféltájban.

Hét pecséttel eldöntötték,

ma hajnalban Fehér Lászlót

a határban hogy felkössék.

 

Vitték sötét kunhalomhoz

zöld mezőn vagy zöld erdőn át,

vasszekerét két ló húzta,

árkon-bokron leled nyomát.”

 

„Gönci bíró, Horgas Imre,

kutya legyél mindörökre,

amér’ tegnap öledbe hullt

lány koszorúm legszebb gyöngye!

 

Légy átkozott a bátyámért,

mosdóvized vérré váljon!

Lángot hányjon törülköződ,

amíg élsz még e világon!

 

Nyúlgerinced’ féreg járja,

mikor hozol hamis törvényt!

Legkedvesebb álmaidat

ördögpatkók tapossák szét!

 

S kezed ha lesz szűz leányon,

vessék lelked a pokolra!

Horgas inad tőből váljon,

májad holló marcangolja!”

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985