Elhegedült szépséged, mint egy gyermek, szíved alatt a béke,magzat örömöd,kit méhed óv s vigyáz,tündököl bennedmert örök. Hiába szánt arcodbabánatvonalat az idő-eke,dacol benned az akarat,két farkas ijesztő harcot vív,tükörbe néz a lélek,az idő csak múlik,a hegedű sír.
Téma a porban hevert, emeltem volna – porba vert! * Téma hevert a porban, mint átlátszó kő, olyan. * Téma porban. Szem teszi, hogy más észre sem veszi?! * Téma a porban: ajándék, [… Tovább]
“Bűn az, minek nyomát is sikerült eltüntetnünk.” (Pilinszky János: B. I. kisasszony) veled se lettem komolyabbcsak néha játszoma kertek magányát csak néha hiszemnincs menekülés a bűnbe beleszülettünk ne félj a fákon nem marad harmatsem nyomorú sötétségeltüntetheted magadkiásott [… Tovább]
Ez mese. Vagy mégsem. Nem, nem az. Van, akinek igen, van, akinek nem. Volt egyszer, messze bent, valahol egy lélek mélyén, ahol a Nap s a Hold évente egyszer csókot vált, egy gyönyörű királyság. A királyné mosolygós szemű, [… Tovább]
A fény kifolyt belőlem, ahogy a jó szagú földön hátradőltem. Rám másztak apró bogarak, világuk lettem, védelmező, táplálékot adó dús mező. Mi, kiket a magány szült, mind itt fekszünk, a végtelen hátán lebegve,akár egy-egy sziget,a semmiben úszó, oltalmazó emberliget.
