Placskó Lajos : Érzelmek (haikuk)

Egymásért

Ködömben óvlak, 
elrejtelek. Mosolyod 
napjával éltetsz.

Kezek

Ujjaink át és 
átfonják egymást. Acél
lánc nem erősebb!

Puha fény

Gyertyám világa
csorog arcodon. Látod?
A fényt könnyezed.

Távol

Messzeségből gyúrt 
tested ködbe vész. Lelked
hiánya sajog.

Szerelmem ereje

Hegyet hordok el,
hogy újra lássam szemed
egy villanását.

Szeretlek

Csoda nem történt,
csak szeretlek, ugyanúgy,
ahogyan tegnap.

Titkos vágy

Lesem: mikor jössz?
Így jogtalan szerelmem
teljesül ma is.

Csókba hullva

Már eső hullott,
hideg. Ajkad forró volt,
megszűnt a világ.

A vén varjú

Kihűlő, ódon
tollamat pihétekkel
melengetem fel.

Féltelek

Féltelek! Beteg
szívemen fájdalomként
hasít az érzés.

Mosoly-emlék

Szemed mosolyát
tekintetembe zárva
örökké őrzöm!

Lányaimnak

Tükörben látod:
mosolyom szemetekbe
loptam örökre.

Láz

Ereimben vér
süvít, láz éget. Kezed
hűsére vágyom!

Rajtakapottan

Ajkam ajkadra
hajolt s a Hold lesett
a szemérmetlen.

Titkolt vágy

Az ég széléről
huncut csillag int, kacsint,
kalandra csábít.

Kétes éjszaka

Az éj lop tervet
fejembe, szertelent, és
– lehet – kinevet.

Álarc

Vidámság, humor,
vicc fedi lelkem, ráncát.
Ne lásd, ami fáj!

Hiányzol

A vak homályba
sírom nevedet! Kelek, 
fekszem, nélküled.

Emesémnek

Tollam fekete
gyöngyöket sír a papírra.
Hiányod fáj így!

Vis vitalis

Mosolyod éltet,
erőt ad. Vajon kitart,
míg újra látlak?

Szöszmösz!

Szívem kihagyó
ritmusában írom le 
a szót: Szeretlek!

Boszorkányszemek (Boglárkámnak)

Mint két kék tóba,
hullok szemed mélyébe.
csodás szédülés!

Ajándék

Mi jót tehettem,
hogy oly szépet kaptam az
Úrtól, mint te vagy?

Szemem világa

Vakká legyek, ha
éltem úgy kívánja, de
te vezess akkor!

Jönnek!

Ajtót lelket tár
ki a szeretet, mikor
gyermeked várod.

Lepketánc

Élted csak röpke
lepke röpte! Élj hát, mert
lehull a hímpor!

Elmúlás

A kor pora a
Perc. Idő szele játszik 
Vele. Repíti!

Feltámad

Mikor szeretet
Nyílik emberi szívben
Jézus feltámad.

Vagyok

Vagyok, mint tölgy az
Erdőben – én, a magam 
Természetében.

Rab

Vadmadarat ha
Kalitkába zársz, néma
Tollcsomó csupán!

Nemzedékek

Gyermekem sorsa
homlokom ránca. Ahogy
apámé voltam én.

Élet

Kezemből hűlt toll
kerengve hull a földre.
Éltem is ennyi!

Neked

Érted lélegzem,
szívem dobbanása vagy.
Csak veled élek.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Placskó Lajos
Szerző Placskó Lajos 77 Írás
A Lajos nevet nem a szüleimtől, inkább a sorstól kaptam , hiszen egy véletlen elszólás volt az eredője. Ám, ha már kaptam, igyekszem becsülettel viselni. Tanítok. Két diplomával és egyre elkeseredettebben. Csak a gyerekek tiszta tekintete, az a pár felcsillanó szikra tart engem is ezen az önemésztő, őrült pályán, ami az én fajtám része. Közben vadul "pótcselekszem": írok prózát, verset, haikut, faragok fát, csontot, rajzolok és legújabban színészkedek - természetesen csak szűk körben, szigorúan amatőr módon. Három dologra vagyok büszke az életemben minden maradék nélkül és teljes csodálattal: a három lányomra.