Hamulúggal fehérítek,
vasalhatok Éjt – napestig.
Hátam megett megállt az Úr,
megtámaszt, ha kedve tetszik.
Minap múltam harminchárom,
nem juthattam ötről hatra,
tüdőm zaját sebzi a gőz,
szédült szívem nyög alatta.
Mikor fekszem, szín’ vért köpök…
van egy fajansz, csíkos bögrém.
„Kékre sápadsz, majd… meglátod!” –
ezt szajkózta egy nagynéném.
Kékben más, mint rózsaszínben –
hideg fej csak halált terem,
bőrön át a sav-lúg pára
áttetszővé tesz hirtelen.
S bár méhemben salak-tavak
növesztenek új tályogot,
három pesót, ha fizetnek
egy vasárnap – boldog vagyok!
Többre minek áhítozzak?
Mennybe nem visz váltott bankó,
sorsom kelyhe méregpohár,
Krisztusi üveg-fiaskó.
Születtem, mert élni vágytam! –
csont-vállam az eget szúrja,
sejtett Időm hamar telik,
s nem futja gyöngykoszorúra.
Nincs férfi, ki vigasztal ma –
elestek megannyi fronton.
Vadkörte íz a szerelem
e sanyarú kő-porondon.
Minek szüljek kárhozatra?
Kit szülnék lassúbb halálra?
Lázas jövőnk belésajdul,
zuhog majd harcibb dalárda…
Tört cserépben törött virág –
hajlok végső keresztútra.
S bár fonnyadok, kivirulok,
ha a Halál kezét nyújtja.
Szent Mihály, jöjj hollós ménen –
patkószeg hűlt száz csillagod!
Suhanjunk zord szféraszélben…
Oda, ahol gyógyulhatok!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Pásztor Attila - Atyla
