Pásztor Attila - Atyla : Riddle Bowears

átirat, forrás: skót ballada

 

 

 

 

Híres íjász, királyokért

harcolt hosszú éven át,

de kardját is emlegette

ellenség vagy jó barát.

 

Vállán dárda tört szilánkja

hagyott mélységes nyomo,

testőrségért rangos címet 

kapott – tisztes birtokot.

 

Kastély lakba hívott vitézt,

tucatnyi hű cimborát,

erdők csendjén kurjongatva

járni hegy-völgyek sorát.

 

Vadászatban telt a kedve,

egy nap szarvast üldözött –

gyönyörűség, hatalmas gím,

napkorong szarvak között!

 

Űzte egy nap, két nap s három,

míg egy szirtfokon megállt,

pendült a húr és a vessző

szisszenve szívet talált.

 

Vacsorához készülődtek,

ámde néhány tószt után

égzengéssel földindulás

lett úr tányéron s kupán!

 

Ki merre lát! – bújt vagy szaladt,

vendégsereg úgy inalt,

várudvarra csúf szörny toppant,

min nem fog se tűz, se kard!

 

Képe veres vaddisznófő,

orrán-száján kék a láng!

Fogán sárga sav-lúg csorgott,

eleven húst, vért kívánt!:

 

„Riddle Bowears, hol az íjad?

Annyi erőd csak maradt,

hogy lőj kedvem s kedved

szerint éhemre griffmadarat!

 

S ha erőd nincs, megújuló,

adj mást, amíg haragom

bástyáidon ki nem töltöm,

s várad porig rombolom!”

  

Riddle birkanyáját hozta,

legszebb racka juhait.

Dermedt szívvel nézte, a szörny

szájába hányat hajít.

 

S hogy reggelre mind elfogyott,

kecskenyáj következett.

Szőrrel-bőrrel falta mindet,

s kénköves lángot lehelt.

 

„Van-e még hús, ökör, barom?

Van-e jó akós borod?!

Igyekezz, jó Riddle Bowears,

tudom, van – bár titkolod!”

 

S a vár ura, horgadt fővel

ment erdőbe, hegyre fel,

hol a kövér ökörcsorda

smaragd réteken legel.

S hogy hazaért, semmivé lett…

Hozta voln’ akós borát,

de a szörnyű sárkányfajzat

kinézte fehér lovát:

 

„E mén jó lesz új tömlőnek,

bőrét szépen összevarrd!

Ma vérvörös bort kívánok,

mással össze ne zavard!”

 

Kígyótorkán száz akó folyt,

s bendője mégsem telik,

de iszonyú hangján kántál,

s üvölt ólmos reggelig.

 

„Vesd ágyam’ e tág udvaron,

s fond meg derékaljamat:

vadrózsafa-csipkevesszőn

szirmok illatozzanak!”

 

Riddle Bowears erdőszélről

hozott vesszőt mázsaszám,

egymaga hordta szekérrel

s százszor fordult volna tán,

 

ha a sárkány böszme teste

álomba nem szenderül,

s gyertyalángnál gyűlt titokra

éjfélkor fény nem derül.

 

A sárkánybőr – rusnya csúfság, 

elillant egy pillanat’,

csipkevesszős ágyon rózsát

hozott az új virradat.

 

Szirmok közt egy leány-tündér

hevert, haja gyöngyfüzér,

arany öve, rubincsatja

hercegségekkel felér!

 

Riddle Bowears megcsókolta

cseresznyepír ajakát,

s csodatévő csókjaival

orcáját, bársony nyakát.

 

És a tündér szeme rebbent,

csillag gyúlt vesszők fölött,

csókra csókot így váltottak,

átok hullt karok között.

 

S a zord Idő visszazökkent,

malmot jár, mint hajdanán.

Riddle tündér-feleséggel

él s virul a birtokán,

 

mert esküdtek fennkölt szóval

szív-szerelmes vágy szerint…

Ma is élnek, de nem halnak,

míg az Ég s Nap ránk tekint!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985