Zengő : A legzengőbbek 1.

válogatás

 

Radnai István

 

Lehangulat

 

őszi szél rendül az ághegyén

ujjain megbicsaklik a fény

mogorva őszi szél kuszálta húrok

pókok vonója alatt kisimulnak
 

halkul az élet rekedt tücskök

fiatal vágyak őszes üstök

ébredéskor már andalodom

és elmélázok múlt dalokon
 

tested a gordonka teste

a gondba simul az este

selyemmel takar be a dallam

a szívem zongorája halkan
 

már az utolsó billentyűket keresi

míg a pattanó húr helyette megteszi

 

 

Dudás Sándor

 

Csendben Zeng Ő

 

Az ősz, az ősz, nem csak a tájon,

zenére jön, zenére megy.

Színek zenéje, hogy ne fájjon,

ágaknak rezzenése zeng.

 

Szemed mosolyában még a nyár,

szépség s meleg fogytán lebeg:

a fájás dallamát ökörnyál

egy rózsán jeleníti meg.

 

Minden pompánkat úgy vigyázzuk,

– tudva, új, más évszak-körök

jönnek -, hogy őrizzük rontásuk

ellen, mi emberi s örök.

 


Böröczki Mihály – Mityka

 

Dallamoló

 

 

Az ég hallgat, megáll a szél,

a végtelen földig ér,

két űrt köt össze a vonó,

és megrezdül, mint húr, a szó.

 

 

Bakos Erika

 

Csendfájások

 

Csend van…
Majd messziről felsír egy hegedű,
fáj a dallam és az érzés
amely rút feketébe bújtatott.
Elmúlás gyötör…
Magány-napok keserű monotonja,
hol nélküled könnyezik az ég.
Rám ülepszik a szomorúság,
csak a galaxisok hömpölyögnek
egyre távolabb és távolabb.
 – Van értelme a leírt szavaknak,
a megértett daloknak?
A közöttünk lévő szakadékot
már nem éri át.
Elhallgat a dal, csend van.
 – Hiányzol…

 

 

Nagy L Éva

 

Talán

 

kivérzett fák között

sír a magány

lelkem csapong

mint galambseregtől

tovaszállt madár

álmokat eldobva

álmokért kapkodva

életet mentő szóra várva

fárad meggyötört arcomon

a vak gyűlölet szánt barázdát

testemre égett szavak

dübörögnek az éjben

értelmet ad

az értelmetlenségnek

alázat dac

elvetélt szeretet

sikong a szélben

talán egyszer eljön

a megbocsátás

isteni csendje

 

 

Marthi Anna

 

Ércelődő

 

Pókerarc-lepipáló érzések sokaságát adják

egy jól megszólaltatott cselló és kiválóra

írt darab, plusz egy ember: kinek az

átélhetőség is méltósága. Miközben kíséri

zongorán a lány, elhatalmasodik a könny,

és csak lesem szívem ablakán, kopogása

eljut hallójárataim legszentebb csarnokába.

Csendet ráncigálna ide most a szó, pedig

még halhatóbbá merészkedik idebent ez a

fájdalmaktól ékes, vágy teli éhes, értékét

sosem vesztő, kényes, merenghetőség-határig

feszülő húr; zene, miben végéhez ér, halkul,

lassul, szív-dobban, lélegzik és elsüllyeszt,

felrepít, andalíthatatlanul felemészt az

isteni örökségből ránk maradt eredetiség sebe.

 

 

Nagy Horváth Ilona

 

Éle vész…

 

Lomhán bólint az idő, mint a ködfehérbe bomló kócos loncok
értenek egyet mindig az ősszel,
mikor madárcsend szöszmötöl a fákon,
a közelgő est zaja ólmos tagokkal megpihen minden ágon,
s a ritkuló levelek árnyai ölén fáradtan ring a félhomály.

Hol járok is, éle vész a napnak,
parány pettyei a tócsák tetejéről még rajongva elébem szaladnak,
haza megyünk,
s a teáscsésze biztos melegébe bújva,
gondolom gömbölyűre újra a letűnt órák meg-meglóduló lágy melódiáit.

Loppal kiszökött, marokra szorított érintések, lélegzettel illanó,
torokra fojtott szavak,
mik haragom elől úgy rebbennek odébb érzékenyen,
percről a percre, ahogy a gyöngyszemű veréb
cikkan ereszről ereszre,
s nem szól senki: eresszelek.

Hiszen csak gondollak, gondolatban sétálok veled,
míg vásott köpenyében álmot hoz az alkony,
szele pókhálót ajz a nyirkos ágközön,
utolsó fénye ahogy a hang tölti a termet
hull elénk, mint rőt puha permet,
tünékeny tüll terül a tájra,
s ahogy a párnagyűrte arc a mosolygós lopott csókot várja,
úgy reszket félszegen a pír a balkonon.
A nap még utánad fordul, s míg aludni térsz,
észrevétlen megül,
majd bőröd simítva
elvackol békén a válladon.

 

 

Szilágyi Erzsébet

 

 laus musicae

 

Rezegve szólalsz csellón s zongorán,
Angyali ének, a szív belefáj,
Húrokról száll fel a kék ragyogás,
Mennyi öröm, ha zenéd ölel át.
Add a kezed, a szemed keresem,
Nyílik a vágy, ez igaz szerelem,
Isteni zsongás tölti a termet,
Néma a lélekhúr, de remegne,
Oly gyönyörű ez a síró dallam,
Várj, kicsit várj még, hagyd, hadd hallgassam.

 

/Kép: Ale Ildikó/

 

Legutóbb szerkesztette - Zengő
Szerző Zengő 21 Írás
"A Héttorony szerkesztősége meghirdeti tehát első dalnokversenyét, amelyet igény szerint követ majd a második, harmadik, úgy nagyjából kéthetente, esetleg hetente. A pályamunkák alcíme legyen Zengő, így majd magabiztosan felismerjük majd őket." A heti (kétheti?) zenére érkező verseket nálam találjátok. Következő feladvány: https://www.youtube.com/watch?v=SVyza9jzw18