Szilágyi Hajni - Lumen : Valami tavasz

 

 

 

 

Nézd, a fák sem úgy hajolnak

már, ahogy Isten a világra rajzolta

őket, csupasz testük sír világtalan

álmok súlya alatt. Törékeny ágaikból

fények bomlanak. Estlepke születik

a bábból, fázva takarózik ki

az alkony sűrű, néma homályából.

 

A fények tükröződéseiben,

egymagunk vagyunk közel és

távol. Szemed fekete pontjában

árnyként bolyongok, szemem

áradó medrében hidegek a világok.

Homlokom mögött valami tavasz

kiált, bordám alatt még nehézlégzésű

a téli táj. Szorít, enged a konok akarat,

kilélegez, belélegez az éjszaka.

 

Szívedig vetkezem a szavakat.

Vad vagy, de nálam nem vadabb.

Szívedig tépem a szeretést. Elrejtőzni

úgysem tudsz, hiába a világnyi sötét.

aki bújt, aki nem, aki igen…

Látlak, súglak. Bűnömmé akarlak.

Szádra harapom a bujkáló hold

ízét. Űzlek, hívlak. Hátadra

karmolom tíz körömmel a nap

ezernyi fényét. Rám hajolsz.

Barlangrajz vagy testemen. Ősi jel.

Nyelvemen szó, tarkómon érintés,

torkomban hang. Őrjítő tudat,

bűn, visszazuhanás, lebegés…

 

Szűkül a tág tér, hullámzik bennünk

az idő. Egymásba lélegzünk, fogy

a levegőm. Szádat újra rajzolom.

és újra. és megint. Tenyeredben

kezem, szíveden tenyerem. A szél

átfúj az éjszakákon, át az öleléseken,

át a hangodon. Az estre még estébb

zuhan. Testünk csillagüres csend-

fonódás. A szem éjtavában ruhátlan

holdak úsznak, mezítelen árnyékunkon

idegen álmok gyalogolnak…

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"