Ások, ások…mélyre ások,
nadrágszíj lett tágas kertem.
A végéig alig látok,
jövőmet is elvermeltem.
Akad gyökér – vörös répa –
torma nincs, se fickós zeller,
támaszom a kapanyél, ha
derekam már nyögni sem mer.
Loire mentén éldegélek,
lóra, szamárra sem telik,
s ahogy szállnak kócos évek?
Javaink’ mind’ – mind elszedik…
Számadóból elég kettő,
ki az embert sárig hajtja,
s aztán ott a bíró, jegyző –
tyúkot vinni vasárnapra,
kosár’ tojást, vadvirágot
kántornak vagy sekrestyésnek ‒
szóvirágból szőtt világot
hirdet az, ki fel nem ébredt.
Javasasszony fűben-fában
látja, érzi a Teremtést!
Íriszekben igazság van,
s csak bölcs tudhat álomfejtést!
Legalja nép lett, ki paraszt –
négy évszakra telik dolgunk.
S ha „megszentelt” vallást tagadsz,
kiátkoznak: ez a sorsunk.
Ások… Vermet s még pár gödröt.
Háború lesz, megálmodtam:
égett földhöz mennyég dörgött,
de tán nem lesz sok halottam.
Elásom a bort, a mézet,
lekvárt, kölest ‒ jó gabonát…
Az Életre hoznak szégyent
majd feltüzelt – „hős” katonák.
Taposnák az anyaföldet?
A Főd lapos: csillagkerék!
…Tejúton harc bárkit ölhet,
míg eszméket löknek elénk.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Pásztor Attila - Atyla
