Nyár

  Tested g?zölög, vad indián nyár van, cinkosod vagyok minden feltámadásban. Gyönyör? ez a láz, kínoz s kényszerít: lesem az anyajegyek csillagképeit.   Egyetlen óra csak enyém a napból, nem tudok szökni lázadozó hajadtól. Bocsáthatatlan t?z emészt. Karollak. Melleid hófehér, [… Tovább]

  A nyár-éjnek csöndje: fekete bársony. Tücskök szava benne: gyémánt csillagok. Hogyha e csöndben egy részeg szava harsan: Az éj-puha bársony ronggyá rontatott…   …   Összeforrad újra a szétszabdalt bársony, Bátortalan’ gyúlnak tücsök-csillagok: A távolban békák érces kara zendül… [… Tovább]

ismerlek, nyár   hónod alatthozol ezernyifénysugarat,s mindent, mi jó,jégsapkás télott sose jár,nem hull a hó– halkan beszél –úgy lép a szél,csak izz’ a táj,tovarepít hegyek feletta képzelet,felh?k közéfon fényeket,éj beborít,szikrázik márfent csillag-ár …ismerlek, nyár!

  Lángba borul körülöttem a világ, már nem számolom a lépéseket, a lentek és fentek hol távolodnak, hol közelednek. felhők folynak szét az égen, kitárt szárnyakkal kőröz a félelem, szívembe éget a Nap, hallgató házak közt nyüszít a bús nyári [… Tovább]

  Jött a hajnal, lassan, gyalog. Alig látszott, ahogy andalogva, apró csillagkavicsot dobott a habokba. S a táj, lassan nyújtózott, mint a macska s a part alatt, éppen a nádas szélén, egy apró, játékos halacska napfényt villanó kardjával ívet hasított [… Tovább]

  Diófa árnyéka balzsam hevült testnek, parázsdarabok már üszkösen hevernek, flekken illatfelhő röppen játszi széllel, madárfüttyös csend ül zizegő levéllel. Haragoszöld lombot ostromol izzó nap, nem törnek át rajta kíváncsi sugarak.   Duna felől messzebb tompán  morajlik, egyre hangosabban érc-zenekar [… Tovább]

Éjjeli árnyak után, mélységes álomból ébredve, csodálom a hamvas hajnalt, a nap járja szilaj, zabolátlan táncát, már kora reggel der?sen vigad. Kint a kertben  terebélyes tölgy, a százéves öreg hölgy valamennyi ágán, tegnap még zsenge hajtás sarjadt, mára a nyár, [… Tovább]

Belezuhant a tegnap a mába,hirtelen pattant ki a hajnal szeme,álmosan tekint a széles láthatárraa kel? nap, s ébred a táj is vele. Lassan begurul a fényl? reggel,búcsút int a t?n? éjszaka,nyárillatba ?szpárák vegyülnek,a mézíz, langy szell? lépte tétova.

?szbe néz felh? az égen, rozsdás levélpikkelyével fáradt hársam integet: nyárid? Isten veled! – szórendileg nincs rendben ez a versszak —- – a második sortól hiába a szép szavak, csak túlírt képzavar – Porba rajzol szél az úton, a meleg [… Tovább]

miért kavarom a miértek vizét   miért kavarom a miértek vizét pezseg habzik ecet és szóda a világ  – karóba húz a napsugár * kérdezem ki bánt és miért és kit bántok ha élesednek a bánatok vak késekkel vívnak s [… Tovább]

Még zöldbe burkolt volt a kert, még kék egével feleselt, s rőt, tarka csokrot szőtt a szín az őszirózsa fényein, a zöld pléhhordó vízegén még tavat hullámzott felém, és villogtak a madarak a bokrok csápjai alatt, a fák meg, mint [… Tovább]

A part csupasz homokján lábnyomod kerestem, s amíg az éj talált rám, csupán magányra leltem… De elkapott az álom, s ringat most ölében – behunyt szememmel látom, mint hajolsz fölébem… A csókod íze ismét számat édesíti, két karodnak ívét testem [… Tovább]

  A hétköznapok lámpáit oltogattad, új utcákat mutattál a régik helyett. Tudom, hogy mindent látsz – pedig messze vagy. Nyárutó ez, lustán repülnek a legyek.   Ez a lassúság nem kínoz, még mosolygok, a nyár melege mögöttem -és a világ. [… Tovább]

  Kéretlenül érkezett a nyár,  h?ség hullt a tikkadt városra. A melegben, éjfekete cseppeket izzadva vajúdott házunk el?tt, az aszfaltjárda. A leveg?, mint láthatatlan tömörfal, váratlanul mellemnek feszül, tarkómon a víz lassú patakban  csordul, aztán hátam árkába merül.

      Elcsendesült a nyár. Es?vel, széllel, lassú apátiával terhesek a hétköznapok. Váló, rozsdás levelek tördelik a tócsák tükreit. Nincsenek illúzióim. Láttam már ilyet.   Múlik. A tömbházak között vetk?z? ligetek. A részegek koszos üvegpoharából hörpölöm a jelent.   [… Tovább]

    Könnyű ruhájú este volt, még karton-kékben várt az ég, az ujjam dallamot dobolt, és láttam, hogy a friss sötét mint ölti csillag-köntösét, a tányér fölött járt kezed, épp csöndet cseréltem veled, törve a pillanat neszét, a világ veled [… Tovább]

    Libbenő szélben lebben a szoknya, fiúk ajkáról  vágy dala száll, nyílik a szív is, csók szava csattan, zeng az egekbe a sok kacagás.   Szikkad a széna, érik a búza, elkezdődik a víg aratás, perzsel nap heve, izzik [… Tovább]

    a szemedben gyúló fényt ha melléd lépek szíved lüktet? dobogását ha hozzád érek minden együtt hallgatást  – parányi éden – olvadó nyarakba rejtettem az id? ne tépje szét    

    Nyár heve lobban,  pipacs tűz-szoknyát varrat búzamezőben.   Lila topánban  szarkalábak szaladnak érett kalásszal.   Napkéve izzik, pitypang bóbitát horgol  árokszegélyen.   Tarkaszín lepke, akár repülő virág, csapongva szárnyal.   Hűs hárskorona apró madárfészket rejt, illatot lehel.   [… Tovább]

      Hádész mélyén van méga mi tüzes nyarunk,január derekánó de árvák vagyunk.   Tél lett a mi urunk,friss hóval marasztal,pedig a nyár kínáltmosolygó barackkal.   Langyos tavat adott,vizén nap cikázott.most meg a felszínén,rideg jégen járok.   Megmártóznék márisámde [… Tovább]

múló nyár nyomában halálsikoly fakadt.   Ma hamiskásan hunyorgott ránk a reggel, s az ég azúrkékje alatt a h?ség befejez? akkordja vibrált. A sóhajtozó fákra a fejünk felett kóbor szél színessel firkált, és a napsugár brokátfoszlánya szakadt. Gyöngéden érintett kezed, [… Tovább]

Hamis ígéretek, eltöltött szavakmás igájában, torz a tél, nyár és a tavasz.Csillagokat csaltunk le az égr?l,raktunk semmi-közepén semmib?l tüzet,melankolikus nyárban fogtuk a kapát,most saját szavaink dobnak ránk követ.Sok minden elszaladt, futunk magunk után,néha szekeret raktunk, s néztünk a tájba bután.Hasítottunk [… Tovább]

Hársfasoron libben az illatMézes a szél, f?szere kélLombok alatt flörtöl a harmatCseppje alél, majd eget ér   Nap sugarát gy?jti a reggelFelleg alól földre hajolFénybe kacsint – hívja szemével, s lopja a hold csókjaitól

      Nemsokára vége a nyárnak, börtönöm lesz majd a szoba, nem látjuk egymást az úton, nem látjuk talán már soha. Nemsokára sárgul a levél, foszlik ruhája a nyárnak, es?t?l ázott ?szi fák, el?ttünk zokogva állnak.  

Nyári zápor   búza között pipacs pillant, mez?k pirulnak nyári nap hevét?l. s mint leány, ki párját oly régen hívja, dombtet?n ül, s vár a fénygömb.   hirtelen dörren, ég reped. kiszakadt dunnája, esett, csattogott, villámlott, száz tócsában falevél hevert. [… Tovább]

Sárgul a nyár – irigyenhunyorít fel az égre –látja – a Nap márszinte nem is veszi észre… ?szre kacsint most, s csalfamosollyal igézi –tört-aranyávalszórja magát oda néki… Így ezután már ?veleébred a reggel,s h?s keze majd tele lesz –belehullt levelekkel…

Siófokról…     Nyári alkonyon, aranyhíd táncol a habokon. Szemét nagyra nyitva nézi Hanna. Ott a  napocska, – tapsol, nevet sikongva.   Évszázadok óta rajzolja a fény. Itt ivott Attila a hun fejedelem lova. Római merengve filozofált felette.   Nemrég [… Tovább]

*     Rozsdás tócsába fulladt pollenek, emelgeti játszva a nyári derű, szélben szeplőtlen, könnye keserű, miként lepkéken a Nap nevet.   Már tegnap fáradt volt a Hársfa, magánya ím bekong a földbe, nincs ki felemelje ölbe, kultikus rabsága, halál [… Tovább]

Elnézést kérek, mivel a címmel kapcsolatban nem igazán volt ötletem, de remélem majd a vers ezt némiképp ellenpontozza.       Borzolt nyárfák alatt várt rám a levert gép, Ócska busz, mely kopott üléssel kínált, Indult az útra, hol a [… Tovább]

Néha megpihen…     Karcsú lány a Nyár, fején gyümölcsös kosár. Poros úton mezítláb jár. Körötte búzatábla, learatva.   Messze kanyarog lépte, néha megpihen a diófa alatt, hallgatja a madarakat.   Keze szeme előtt, nézi a végtelen tájat, tudja messze [… Tovább]

Emlékszem a nyári es?kre. Mikor örömében remegett az erd? és nyikorogva tárták ki magukat a rét virágai. Falnak d?lt az összes szerszám és hátsó szobák h?vösében macskák igéztek hálás emberarcokat. Mikor könyörg? tenyereit ég felé fordította egy-egy utcaszéli gyertyán, és mintha földb?l n?ttek volna ki, békák lepték el az árokpartokat.  Emlékszem a [… Tovább]

Évr?l évre rövidebb a nyár…       évr?l évre  rövidebb a nyár kiszámolt napjaim -félelem- rettegés az ?szt?l a szomorú jöv?t?l -minden más lesz- el kell mennünk futni a végtelenbe célunk a horizont hamis tükre -ami mindig elszalad-

egy pillantást ez a cselünk alig résnyire még álmosan a red?nyszárnyak részegen szoros fények szövik az ébredést kortyonként oldják az áradást kicsit csalunk és kicsalunk egy pillantást ez a cselünk betörnek kétes fényrablók hullámzó simuló vak red?k   erd?k ered?je [… Tovább]

      megáll most a nap az égen,fényszálakból fátylat sz?,ráborítja a világra– sugárból font fényerny? – f?szál hegyén mosoly hintáz,az árnyékban álom jár,tikkadt levél szell? ujjátáhítja, és enyhet vár estefelé h?vös lankánbús emlékek osonnak,utánuk pillant az alkony– közelít már [… Tovább]

*       Feltépték a ráncok zaklatott szívemet, Ezer év gyűrött fuvallata visít rajtam, Az álmok miket dédelgettem, tova keltek, A kövek elgurultak, miket a múlt rejtett hajdan.   Száraz gitár, húrtalan életet borít magára, A ráncok zaklatott testet [… Tovább]

Tócsák közt kanyargó az út, felcsapom magam. Átgázolok mindenen, istenen is, ha van.   Nyikorog a szó… Lyukas lélek beázik. Ha elszakad az ingem, nincs helyette másik.   Tócsák tükrét nézve fáj a világ… A kinti. Szegény, ha fázik: isten [… Tovább]

1. Elterültem a part harmatos fövenyén,a szél futkosott a f?szálakon át,felnéztem és hittem, hogy mindez az enyém,ahol bús szívem meglelte otthonát. Bíbor tüzek lobogtak a túlpart hegyén,fent a Nap lassan, vérét hullatva járt,sebzett szolgalány – ki karjával henyénmeglobogtatta az Élet [… Tovább]

Csendjeim bezárt árnykéntnyújtóznak testemben,belém fáradt az idő,halk szakadással feslik szét nyarak sóhajába fércelt szívem.Anyám, tartsd nyitvaökölbe zárt tenyered,álmaim lassan elvéreznek,telt medrek partján rojtozódik rám az éjjel,zajtalan hajlik körém a hiány. Nyisd ki némaságra font ujjaid,ne Istent keresd imáid hangjában.Életed kifosztott [… Tovább]

*   Vágyom a tavaszt, mikor a rét harsogón zöld füvében hanyatt vágom magam és a felhőkbe csimpaszkodó képzeletem részeg csapongással száguld mohó vágyaimon. A föld s az ég befogadón ölel magához, s az sem zavar, hogy haragvó gőggel dörögve [… Tovább]

R?t avar-nyugágyra lopva visszad?l a nyárIndulásra kész, de még picit henyél –Csillogó a teste – rákacsint a napsugárMenni kéne bár – nehéz a szíve, és remél   Itt maradna ?, hiszen szerelme lángoló,ám az ?sz uralma h?ti vágyaitVisszavárja ?t jöv?re [… Tovább]

Az első csöndes, méla nyári est oly illatos, meleg, s a testem cselekedni rest ma már veled. Málnaízű a csókod. S oly beszédes az ölelés. Tudom, megorrolsz rám, te édes, de ez kevés.   Ma másra vágyom, viharra, szélre, esőre, [… Tovább]

Nyárid?ben biciklivel járom az utam. Az ezerarcú táj velem együtt suhan. Mintha zöld haja n?tt volna a Földnek, úgy libbent kalásza a búzamez?nek.   Nemrég még aludtak a földek beszántva, de eljött a sárga mez?k látványa. Mint tarka-barka sz?nyeg oly [… Tovább]

  Ködbe burkolózott, suttogó fák ölén búcsúzom tőled, ablakom vakon mered az éjbe, találgatok, látlak-e még valaha?

Szomorúan búcsúzom a nyártól… 🙁 H?vös az északi szél – vele száll el a nyár dideregveZúgva zenél, de e dallam már belesajdul a légbeFázik az alkony, s hozzábújik az esti sötéthezReszket az éjszaka is – hajtincse deres, mire ébred   [… Tovább]

…levelenként hullik előttünk a lomb   1.   Savanyú szeptember, a nyár elvetélt, kihűlt gólyafészket ráncigál a szél, indiánfák között kísértet szorong, levelenként hullik előttünk a lomb.   2.   Megint az ez évi költségvetés készül, kiárusítanak, s felemelnek végül, [… Tovább]

    Figyelemre méltóan uralkodik felettünk a semmittevés. Jóformán élvezet veled csinálni minden semmiséget. Lebarnulunk a fák alatt, langyos limonádékat szürcsölünk, nincsenek céljaink, unottan s ötlet nélkülin ülünk. Nincsenek álmaink, a vágyainkat felkapta a szél, valahol aztán letette őket, talán [… Tovább]

Korhadt rönkre lepihentem,benn az erd? s?r?jében.F?zfa sípom hogy szól vajon? –próbálgatom elt?n?dve.     Svájcisapkám félre csapva.Napot elfog lombok árnya.Csalogat a keskeny ösvény:indulnék el héthatárba!

Nyári emlék   fekszik a parton   teste:  túlpart-tükörkép   napcsodálkozás

        Ember, botlottam    egyben, másban.    Futó záporban    b?rig áztam.     Léleknek hazát    foglalóban    elt?ntem – élek    ezer szóban.     Napozni f?re    lehevertem.    Friss sört nyakalva    telt a kedvem.     Gyomot kapáltam,    sós verejték    gyöngyözött. Gyenge    bér a termés.     [… Tovább]

A téma közhely. Ezt így kijelenthetjük. S a verssel pont azt próbálom elérni, hogy a már ezerszer lejáratott, átnyálazott közhelyeket hogyan lehet mégis úgy feldobni, hogy jólessen olvasni, s ne csak arra gondoljunk közbe, hogy -Jaj, már megint egy kreativitást [… Tovább]

Nyárvégi hiánydal   Nem vagyok egyedül, segít engem magam. De a nyár nem szelidül Elmúlik múlttalan. Lebukott a Nap És a Holdat sem látom, Mi lesz, ha kezedet többé nem találom? Induljunk Párizsba- szólt a kedves.     Várt rám [… Tovább]

Három emelet pasztellfagylaltaszfalttölcsérbe alvadtszekérderéknyi gyerekzsivajegy sor sárga a zöldbenolvadt a nyárbavisszeres kék slagokpity-pangásafaszárnyú lepkecsattogáscsak suttogás a matiné utánkezemben izzadt mozi-jegybenjártak a seregélyeka cseresznyefán kerepl?színes autók pörögtek bogárhátonvirágos otthon nylon-ka szál(l)ta Silan-szagú szélbena pékség fel?l a por-cukorral teli vaníliát sodortkiflire ettük [… Tovább]

NYÁR   vén cseresznyefám   nevelné gyümölcseit…   ágai törnek      

        Illatokat csent szobámba, lila fénybe burkoltakat. Meleg hajnalt szórt rám, párnámra simogatotttarsolyában lapulóégszínkék álmokat…   – a reggelt nem várta meg,s így egyedül ébredek –

*     Zöldellő útmenti fűben piros szoknyás pipacsok táncolnak   Dalt dúdol a szellő ritmusára hajlik rét ezer virága Szálló madár szárnya billen karmestert játszva   Hallgasd a szél dalát forró nyárba lépdel át s ringó nádszálon fúj furulyát [… Tovább]

1. Omlatag zuhog ma, sár marad nyomában: élveteg szivem hajt, könny? bricska száll, vigasz bicsaklik, és szitál, szitál a kékség. 2. Tomboló nyarunk ragyog (az aszfalt ég, dörög, villámlik) és tág, partra küld vihart, zugó tehénfaló folyót: a vízmosásra.   [… Tovább]

Jöttödre mind felkanyarul                       Kányádi Sándor köszöntése             „No de sebaj, belenövök.”               írtad s tetted áhítattal    Arany János kalapjával               bár nyakadig ért akkortájon    toldiéknak     csonka tornyán               nagyszalontán                   szavaidnak létrafokán              lépegetve    lajtorjád az égig ér már          s a kalapok mind találnak               széles kurta karimáknak              pörgeségét hozzád mérik süvegesek    s lám a nemez úgy idomul               jöttödre mind felkanyarul 

saját fotó * Víz fölé hajló szürke nyárfák méltósággal állnak sorfalat, őrzik a Kettős-Körös álmát.   Hullnak kárminos porzós barkák, szellő sodorja zöld termőket, hallgatom a folyó dallamát.   Vihartépett, kettétört gallyak dacolnak a szél erejével, az aljnövényzet mélyen hallgat. [… Tovább]

               Szylnek   Ars longa, vita brevis est   A költemények partján járok gyakran, mélázó csöndben fénytáncoltató habocskák ki-kicsapnak a partra, az értelem fényes kavicsaiból olykor felemelek egyet, sorsomból kinéz?: aranyzuhogású fénybe tartom, szemem káprázatában sirályok vitorláznak, mellemnek nehezül az [… Tovább]

Tél pribékje vallat hitehagyott fákat, ágak árnya táncol minden ablakon. Faggyal büntet az éj, blokád alatt házam, maradék melegem dallal ringatom.   Voltak itt víg nyarak, tűzpiros virágok nektár bárpultjánál korhely szenderek, zümmögő langy idő, poshadó világok, eltékozolt vágyak, árnyék [… Tovább]

  Indiánnyár     Pár ünneplő tegnap szalad az út mögött, a fanyar avarszag bőrömbe költözött.   Az őszi erdőnek indiánarca van, a hegyek fejdísze rézszínű s rőtarany.   Szeretem a színek változatosságát, – még cifra a díszlet, de látom [… Tovább]

  Mint halálos kórral küzd?t a felismerés,Hiányod úgy járja át testemet,És a vágy, hogy láthassalak,Megrészegíti lelkemet. Úgy múlnak mostanában napjaim,Hogy már semmi más nem ér el engemet,Csak egy rég elfeledett érzésSzakított fel milliárdnyi kis sebet. Múltam oly régen volt tavasza [… Tovább]

Valami történhetett a nyárral. Már nem néz, a régi ragyogással. Szeméb?l nem hullanak csillagok, Pattanó mellei sem oly nagyok Zöld ruhája selyme, es?n ázottan feketedve, csapkodja körbe lábait. És már a csókja sem boldogít. Aztán egy szép napon, átváltozott valahol. [… Tovább]

    Nyáralkonyi álmok   Tolakszik már az ősz, az éj teste fázik,  a búcsúzó évszak sorvége kilátszik.  A fák közt susogás, denevér száll halkan, estharang dallama sóhajt a magasban.   Suttog az alkonyszél, benne hangod hallom, hív az ismeretlen, [… Tovább]

Néha egy éjszaka még csoda is történhet…       Szent Iván éjszakáján csodálkozva nézte a Hold, egy erdei tisztáson öreg néne tüzet csiholt. Lángokon átsétálva, mint ifjú lány perdült táncra. A víz tükrében magát hosszasan csodálta. Nem is hitte, [… Tovább]

  Plafonon árnyak vetülete, alatta talált színházi kellék az asztalkás szék, és gramofon . Folytatása lettünk mi itt lent. Befogom a szemem és a fülem, ne jöjjön semmi el?adás! Melletted más, mellettem az álmom megszokott melege. Kitárt ablakoknak sincsen egyebe, [… Tovább]

…háromsorosok…         Nyári estéken érintésedben élek, fénnyel sodródunk. Szemedben szikrák, Ajkadon feledtem szám, Lázas zuhanás. Te bennem élsz, én ölelésedben élek. Mondd, miért félek?      

… Azúrkék egek szemedben egy délután csillagragyogás   Két karodba zársz augusztusi délután csodás ez a nyár   Kék harangvirág hullámzó testek alatt csak takarónk vagy    

Talán még nem múlott el… Nyári nap reggel Állok a kertben. Érett aranyként Csordul a fény.   Mézszín? álom, Halk remegéssel Kékl? katángok Vére bugyog.   Telve a szívem Ã??s nyugalommal. Méhecske zengi Munkadalát.   Buggyan a dús lé Ízes [… Tovább]

…         Nyár volt…Nem vasárnap, csak egy nap, amikor otthon maradt minden okos gondolat. Senki sem járt a hídon… Tán híd sem volt, csak vonat, zakatolt, aztán csend… Egy kapcsolat fogant. A Duna vizén úszott a napfény… [… Tovább]

:)))     Harmat arany napsugárörömkönnyeket fakaszt pilláimra száll Hajnalod bíboros égbolthullámzik égszínkékbensimogat Téged Harangvirágárnyékba rejtvecsilingel? halk szépségkék harangvirág

…bennem az emlékek vidám és gondtalan nyarakat idéznek…   Gyermekkori nyarak, napsütött emlékek…tévé, komfort nélkül tombolt a szabadságott, ahol akkor nagyszüleim éltek, kerítéseksem voltak, s a közeli mez?k és tágas rétekközepén legelész? csorda volt inkábbtermészetes, mint az, ha a falun [… Tovább]

Ilyentájt magamba fojtva, némán felsírok újra Hiába oldalognék kerülőútra A régi kérdés elébem áll: Mért hagytál itt engem Ennyire korán?   Még túl sem léptem keserves harcomon Te boldog mosollyal kisimult arcodon Álomba merültél Én kihánytam mindent, Mit belém erőltettél [… Tovább]

1.   elmehetnénk este nyaralni egy filmbe.   mi is futhatnánk a tengerparton, drágám, napszemüvegben süttethetnénk magunk, napolaj-nyomaink hagyhatnánk a támlán; szétvetett karokkal homokra fekhetnénk és megbámulhatnánk a szép, csillagos eget, aztán mondhatnánk, hogy jól vagyunk most, amennyire jól csak [… Tovább]

                                         napszikrák pattintják                                        szemed burkát                                        tóhideg zöld cseppek                                        neked súgják                                        bokádat kezedet                                        körbefonják                                          énekel a fény                                        a f?szál hegyén                                        zümmögve úszik                                        az ég peremén                                        a madárraj                                         papírsárkánnyal [… Tovább]

Talán, még tart kicsit….           Némán, állva, boldogtalan, Bokor, cserje mozdulatlan. Várnak valamire csendben, Nyártemet? szeptemberben. Sz?ke, szép nyár csábos csókja, Hiányát mind visszasírja. Szeretnék, hogy búcsút intsen, Bár keze rajt' a kilincsen. Aztán gyorsan, huss!- [… Tovább]

        Egy pillanatra megfordultál még, aztán vége. Nincs tovább. Elnyelt a zsúfolt utca monoton zaja. Illantál, mint ünneputáni virágcsokor. A fiatalság. Az iskola. Kitartón fútt odább egy lanyha, nyárvégi szellő. Itt cseng édes hangod is. Drága meleged, [… Tovább]

  Megjött a nyár a tavasz után, ezerszínűen, derűsen, s első pillantásra lobbanó, váratlan vágyként lecsapott ránk hevesen, és  forró lávaként égette fel hirtelen a zsongó, új létre vágyó, magát szelíden kínáló természetet.   Erdőt, mezőt, éledő réteket kínzott, s [… Tovább]

  Bámulunk a rezzen? nyárba   Bámulunk a rezzen? nyárba, öröknek t?n? pillanat. Az ég a földön délibábbal játszik, forró szél simítja hátamat.   Széllel táncoló levelek vagyunk mind, magasra szállunk, lebegünk, egy pillanat s fáradtan, törten földre hullunk, az [… Tovább]

Arany nyár! Lassítsd léptedet…     Arany nyár! Lassítsd léptedet. Hadd maradjak még veled. Hadd gy?jtsek össze minden szépet,virágot, kalászt "égi kéket". Madárdalt, hajnali harmatot,szivárványt, mit a Nap itthagyott. Zöldüljenek még a lombok! Várjanak az ?szi gondok… Zengjen, szálljon még [… Tovább]

Bárányi Ildikónak ajánlom ezt a verset – s mindazoknak, akik biztatnak. * A víz, a nap, az ég Itt is szinte színre lép A nedves aszfalt csillog Betonba ágyazott fák Álmodnak hűvös erdők Avar fedett csendjéről Míg kipufogók mérgét Ájultkábán [… Tovább]

Nyár van. Az erdők szőnyegét pöttyösre festette már a nap.   Az esőt virággá simogatva a Duna egét lentről is vakítja a víz. Sok kalap integet, tar fejeken csillan a fény, pocakjukba nyugodott urak szívébe hűségtől duzzadva a tudat, hogy [… Tovább]

Esik az es?.Eserny?k alatt sétála város. Ázom.

Bánat Fölöttünk szürke óceán fagyott hullámai, a láthatár kéken dereng valahol még a nyár mereng, magabiztos végcél fele, madárrajok húznak délre, Ők már tudják, bizton tudják, elvásott a nyár melege, kísértenek üvegszemmel, haldoklón a házsorok, lomb fosztotta vékony ágon hűvös [… Tovább]

Válasz              Koosán Ildikó   Október lépked az utakon, színekbe bújnak a kertek, elnyílott virág, levélalom, múlnak a nyári szerelmek.   Rejtett tájakon kalandozok, arany-bronz szelek járnak, s lám, mégis levelet kapok,   újdonsült jelét a vágynak.     október [… Tovább]

Beállt az ősz                           Koosán Ildikó   Mondhatnám úgy is, bedőlt a nyár, ablakpárkányra ül a napsugár tollászkodni, látom, az eresz alatt néhány csipkézett árnyékfolt matat, eljött az idő, cserépbe szedem a muskátlikat.   Itt-ott sárgászöld hullongó levél, kései [… Tovább]

HEGYŐRIZŐ Óvjad, mint egy ritka kincset, ide testált hegyeinket, s vigyázd, mint a jövőd sorsát, nagy a család, szűk az ország. BAKONY Bár csak felnőttként szívhattam belőle, a falunkig is elért levegője, le-, földombult, de különleges nem volt, a fák [… Tovább]

De az is lehet                          Koosán Ildikó   Nem voltam akkor ott, döntöttem, nem is akartam menni, féltem, meglátod szememben egészen másféle fény lobog mint ahogy várnád, de az is lehet, mégsem várt rám senki, csupán a nyári éj [… Tovább]

Megmagyarázhatatlan Koosán Ildikó ez már a nyár berobbanó képe, vén tuják selyemfénye, ágcsücskön virág, citromsárga, nyárfaág tört-fehér kéregruhája, s a magány cigarettafüst karikái örvénylenek, ragadnak megmagyarázhatatlan erővel egy tűlevelű avarral borított tájra, oda, ahol déli verőfényben balzsamot lehel az erdő; [… Tovább]