Vers

Fut az út

    Fut az út sántán Billegnek a fák Űzi a sátán A szarvas csordát Szellők ölébe Hajlik a barka Selymes szíve hull Vérzőn az avarba Lángol a tarló Füstölög kéken Cigánykereket Vet fenn az égen   Tavasz se volt [… Tovább]

Vers

LÉLEKHÚROKON

„Zengő” – jeligére A zene tartalmas függönye mögött elhalnak a szavak… Kép: Delacasse Bencze Erzsébet: Bíborfényben- üvegfestmény       Lassan lepergeti ritmusát a nyár, narancsszegélyú felhőkön nyugszik, szelíd hangon búg, mint gordonkán a húr, valamit súg még, aztán tovább [… Tovább]

Vers

A fény felé

    Voltam már gazdag. Kertemben kazlak közt pávák jártak táncot. Álomnak látszott, nem vetett ráncot, Isten köpenyeként terült fölénk a nyári ég, alá gyűlt minden, de nem volt elég.   Még, még! Belülről jött a hang. A  lég már [… Tovább]

Vers

tizenhárom

tizenhárom évig más hazában éltem tizenhárom évesen először csókoltam apám papíron tizenharmadikán jött világra péntek tizenhárom itt van babonának tizenhárman választottak hiába engem társnak tizenhárom nyarán fiút hoztam a világra tizenhárom bő szoknyát bizton elkoptattam tizenhárom év van köztünk a [… Tovább]

Vers

Bivalytehenek álma

      Fiatal bivalyok ordítását hallom, vágtáznak, megbotlik lábukon a föld; rugdaló patákról szállnak a göröngyök, s a mély csend is dadogva felüvölt.   Távolról figyeljük a bőszült nyargalást; mindannyiunk teste egy ütemre rezdül, szemünk bármily fáradt, lenyűgözve nézzük, [… Tovább]

Vers

A nagy aszfalt

Még emlékszem, egy hosszú nyáridőben, nagy hír vert izgalmat a gyerekfőmben, hogy zökkenőmentesre flaszterozták a szomszéd falu főútjának hosszát, a nap a nyarat izzasztotta éppen, egy nyűtt kerékpár volt a segítségem, bősz jó kedvemben titkon vettem rajtot, jaj, messzi volt, [… Tovább]

Vers

Úton vagyunk

  Egy úton járunk mind, (t)örvény kanyarog.Drótszamárt teker, fúj, köp, botorkál,kit pokoltűz hevít, s szédült angyaloköle óv. Leguríthat szomjas torkánnéhány krigli sört is, ha erre vágyik,-önmagunk ellen vétójog nincsen-mérték, a pohár. Kitart. Mind. Halálig.Csak a józant bünteti az isten.   [… Tovább]

Vers

Áramszünet

  Fürödni  készültünk,  amikor  elment  a  villany  ( odakint  izgága  szélvihar  tépte  a  fákat )  páros  mécsest  gyújtottunk  a  kis  fürdőkabinban,  langy  illatú  habokkal  immár  megtelt  a  kádad    és  hirtelen  ránk  szállott  az  az  idilli  béke,  ahogy  rafináltan  a [… Tovább]

Vers

Lélegző

    Azt mondtad sok a felhő, hogy unalmasan billeg rajta a maradni akarás. Rendben. Ma se felhőt, se napot nem írok, és a hold arcát se rajzolom tovább. Marad a fehér, marad a fekete. Körülöttünk aranykalitka helyett szögesdrót. Csak [… Tovább]

Vers

Lennék neked…

    Ha lehetnék, lennék neked Pillanatnyi időd, tered, Agyadban egy gyors mozzanat, Illúziódból a smaragd, Pupilláidra lágy szemhéj, Kedvenc csillagodnak ez éj, Arcodon a mosoly ránca, Kedvedre a derű tánca. Puha párna lennék neked, Hogy majd este rám hajtsd [… Tovább]

Vers

Csend vagy kiáltás

„Látom, amint Ginsberg az Üvöltésről áttér tehénbőgésre a brooklyni egyetem professzori pulpitusán.” (Bukowski: This Dirty, Valiant Game)   Kanyarodj magadba S ha benn meghal a fény Szoríts Sion szikláiból kifaragott csendet Füledhez   Vagy visszhangzó Mezőkön vágtass Szédülj izzásba De [… Tovább]

Nincs kép
Vers

Ember és vihar az úton

(nyáréji vihar Neszmély-Süttő között, a 10-es úton) Mintha életfa ága törne darabokra, úgy reccsen rám a mindenható ég, majd távolodva gurul el a hangja. Villámok varrnak fénytetoválást, világosságot evő sötétség lovagokra.   Bugyborékolva nyújtózik az úttest, kerekek által barázdált arcán [… Tovább]

Vers

Épp mikor fagy II.

    Elszáradt tarka virágok, megdermedve állnak, szomorúság nincs arcukon, elhalt öröm, bánat.   Megsérült lelkük csak lengén ellibben a szélben, vidám tavaszt, meleg nyarat, álmodnak a réten.   Őszderekán tekeredve sápadt holdfény alatt, ezüst gyöngyöt gyűjtögettek, amíg felkelt a [… Tovább]

Vers

Szárnyalj !

  Miért nem szárnyalsz, élsz a mának, Hogyha szíve elragad, S lelked mélyén sodródni kél  Minden apró mozzanat? Éden kertje hívó szavát  Hadd betörni énedbe,  Ne sanyargasd éned, véred, Engedd el, hogy érezze, Megölelje, átkarolja  szabadságnak mámorát, Beszívhassa tüdejébe a [… Tovább]

Nincs kép
Vers

incs pincs lőrinc

Te rangoktól mentes rám szabott ruha, napon száradó, ha ott feledtelek,   megvert eső, pàràllottál, gyapjas g yolcs   igem, hónaljillatom birtokosa.      Szagos, zöld füves, bámésza tavasznak, ősznek, nyarak belőled kergetőztek. Majd ugróiskolát bontott a fagypont.   Komorodtál  [… Tovább]

Vers

Ma, tegnap, holnap

Fújt a szél tegnap is,tudtam letörnek ágaim,reccsenő derekam gyűrűinkalapált a fakopáncs,keresett bennem életet,de már nem talált.   Fújt a szél tegnap is,leverte álmaim vackor gyümölcsét,most tapossa lázas ifjúságérett éveim jó borát,nem bánom legyen az övék,akad még ágam s gyümölcsöm.   [… Tovább]

Vers

Papíron

svéd gyerekvers   Mi szegények voltunk, Eszterék gazdagok. Meghívtak nyaralni, hogy nekem is jó legyen pár napig. Eszter öccse épp papírsárkányt csinált. Kértem, egyszer hadd röptessem én. Jól nevelt volt, ezért csak seggbe rúgott – a szétszakadt sárkány miatt. Kérdeztem [… Tovább]

Vers

Azúrkékben

Röpülj fecskeszárnyon jegenyékre fel, a nap sugarával hosszan énekelj! Készülj a tavaszra múlt-panasz helyett, álmaim közt sétálj, hogyha ébredek.   Vöröslik a hajnal, felhőt kanyarít, cserepes mezőket záporral borít. Nádasokba bújik kavargó szele, békanyálat lyuggat, hullik a jege.   Röpülj [… Tovább]

Vers

Hold volt, hold nem volt…

       Egyetlen  mézbarna  pillantásába  foglalva,  hőn  vágyott  otthon  melegével  sütött  reám  a  szemeiből  életünk  minden  jövendő  nyara  ‘s  a  teliholdas  éjekbe  sűrűsödött  vágya.    Mikor  a  testünket  halványkék  fényébe  vonta  a  felhők  paplanja  alól  leskelődő  Luna,  oly  sejtelmesen, [… Tovább]

Vers

Csoda

  Láttam már mindent, mit ember láthatott: Sáros Földgolyónak sok-sok hajnalát, Éljenző arénát, s gladiátort halni, Három rézgarasért kolduló anyát, Csillagászt az égen üstököst kutatni, Tépett, ócska tollal verset író költőt, Láttam a szivárvány tetején a létrát, És megéltem közben számos emberöltőt.   Hallottam a reggel lusta [… Tovább]

Vers

Híradó

  éjjel verte a berendezést kék foltot csinált a kredencen jesszuska lelkifurdalás a NAGY alföld nem volt se sírva síkabb se vígan mulatóbb mint valaha és újra nem készült látlelet mivel erősen fogyott a hold a vak tyúk ilyenkor talál hozzáillő szemet az övé nem ilyen ketyegett a félnyolcas híradó– a parlamentben [… Tovább]

Vers

Úrhatnám

  Töltik a zsákot, mentik a népet, zúg a folyó és reccsen a gát, ne féljetek, emberek, helyt áll a kormány, védi fején a szent koronát; ezt is megússzuk, ha hisztek az Úrban, lesz az idén is bő aratás. Nyargal [… Tovább]

Vers

Kiáltó

  Közbe-közbe nehéz rongyokon hál, siketcsöndű  jégvermek hidegén, a közöny fanyar nótát komponál, s tüdejéből felszisszen  az örök twistigen.   Cseppre bontott Óceán a lelke, gyönyörkertbe tévedő vadmadár, csapdos, verdes tökéletessége, ráncolatlan ösztöne még vasalt szóra vár. * Szapora ujja [… Tovább]

Vers

Lepedőbe merülő papírlapok

  Szívesen leülnék veled egy kártyapartira a mennyben. Mégis jó élnünk, odafent miért is sürgetnének ezzel? Nem éppen apró kívánság a növekvő távolság miatt. Megfontolt szomorúsággal terelgetett bicegő betűk, ágyban fekszel, lepedőbe merülő papírlapokon, felgöngyölt, szurok vérű töltőtollal, versekké hízlalnád az [… Tovább]

Vers

Szegedszerelem

        Szeged  nekem  a  Tisza – part  itthoni  Párizsa;  de  levegője  mégsem  gall  romlottságtól  fanyar ’s  míg  beírja  örökét  a  porló  feledésbe,  édes  fájdalma  ezerszer,  újra  szívembe  mar.    Mert,  Szeged  nekem  a  nyári  szerelmek  városa,  hol [… Tovább]

Vers

…éjfolyó

    Rendetlen, gyűrött ma minden szó. Hangtalan virrasztunk a hanyagul szétdobált érzések közt.   Édesen. Mostohán. Vergődve, csóktalan. Éjmadár surran át. Felettünk. Napnyarak kócos illata, holdtelek csendzaja. Lélegzik. Bennünk.   Lakatlan templomok érnek az égig. Az ima csak halvány [… Tovább]

Vers

futale

      Futottál-e szárnyas kezekkel virágos mezőnek adva talpad ütemes érintéseit? Persze – belealudtam. Kinőtt egy púpos álmom.  Játszottam a szavakkal, ahogy gyerekként szerettem felnövésem titkait, álmomból úgy riadtam, karom utánad nyúlt,   már lemondón aludtad legszebb álmodat, hogy gyümölcsöt [… Tovább]

Vers

HAJNALI MÚZSA

        Nem hálhatsz velem!   Édesanyád csupa kerti virág közt szült meg a kertben, Combjai közt a fehérlő nagyfejű íriszek álltak. Esküt tettem az évről-évre kihajtó virágra Mint a saját gyerekem, cseperedsz fel itt szeretetben.   Illatos [… Tovább]

Vers

Állóképek

                  1.Tegnap szembe jöttél a kórházfolyosónvelem. Tenyereden hordozod a méhem.Sírsz. Én sikoltok. Menekülnék egy résen,hogy ne szakadjak a föld alá. Apollón merre bujkálsz, négykézláb állatod ha hív?Most egymás előtt megállunk. Állóképek.Ujjbegyedre rászáradt magzatmáz-réteg,és én, „a vákumosbéerhánegatív”. Ennyit tudsz rólam.Tenyereden a [… Tovább]

Vers

Hazavágyom

    Messze vágyom, mint a földönkívüli, kinek ki tudja, hol van otthona. Hó-arcomra fanyar mosolyát szüli a bánat. Csak állok, én ostoba. Mások tekintetét nézem, és arragondolok, hogy hajlékukba érveelhiszik; ők ide indultak haza.Nekem kelepce lett földi létem. Álmaim [… Tovább]

Vers

Itthon vagy otthon

    Jöttem a messze sík mezőiről,Hol a város felnevelt,Túl a Tisza kanyargásin,Merre éltem fele telt.A delet lestük ottA templom tornyain,S ahogy a verőfény kúszottA házak ormain. Itt zöldsipkás hegyek húznakFejükre párából takarót,A görbe Gerecse int este,Álomba ringatva a nyugtot [… Tovább]

Vers

Cariño

Elzsibbadt nyelvemen maradtál, mint sóhajtó szavak. Kebeltelen fogyatékosság mögött elbújtattam szívem, de bordaközi korlátokon ugranak meg hős dobbanásai. A szokottnál búsabb letargiát vetkőzök mint szennyest. Elmarasztalom tehetetlenségbe fulladó, gyötrelmet élő mondataim. Igen, kivirágzó a csipke, hideget ért arcon, okosan kérdez [… Tovább]

Vers

matekházi

Nullát osztani felesleges,S mióta az érzelmi életem nulla lettNem is igen próbálkozom ilyesmivel,Nem gyötröm magam műveletekkel.mert fájna, bárhogy szorozgatokAz életem is, én is csak nulla vagyokÉs nincsen aki hozzáadna, kivonta magátItthagyta nekem ezt a kövér nullát,Nulla, és mégis létezik,Nulla, és [… Tovább]

Vers

Triumvirátus

    Egy hokedli, egy kötél, egy szálfa, riadt szemed láva villanása, ennyi elég döntésedhez éppen, hogy velem se legyél engedékeny. Kis hokedlin az öledbe ültem,néztem, ahogy szavam rád derűt csen,lógtam rajtad akár egy rongybaba,s hajtogattam: én szeretlek apa. Köteledből [… Tovább]

Vers

Abszurd vers

földre hullnak mind az imák őrült szavak kelnek szárnyra egy tenyérjós névsort olvas teringettét szór ma széjjel mert a holdon nincsen tanga sőt mi több egy reklámrobot a háttérben Hom(o)érosztól lángra kap   zárt osztályon hollók ülnek tükör által homályosan [… Tovább]

Vers

Papírhajók

ahogy felsír a csend, mikor a szemérmetlen éj levetkőzik bennünk.   Szívem lüktető sziget. Ázott fények hintáznak felettünk. Még nem múlhatsz, még hallak a hullámcsendek mögött, még nincs kész a rajz, még nem írtalak meg, még nem nőttem fel szívedig, [… Tovább]

Média

Az utolsó virág

Hallgasd meg!     Elhagyott csillag az égen, Sötét felhők sűrűjében, Se Nap, se Hold nem vigyázza, Fényét folytja önmagába.   Magányos levél a szélben, Hatalmas hegyek ölében, Viharnak énekli dalát, Esőnek mondja bánatát.   Tavasszal én még elhittem, Hogy [… Tovább]

Vers

Az idei télről

    Nyilvánvalóan valaki megette, de ki, a telet? Én nem láttam, ő se látta, de rá mutatnak a jelek. Hökkenten nézük egymásra, hogy is mernénk bevallani, mit nem értünk, pár szó röppen, de inkább csendet hallani. Emlékekbe kapaszkodunk, hol [… Tovább]

Vers

…csillagkorom

  Kopogj hármat. Ma üres a ház, csak a dadogó szél járja át, és néha a vékony falakon átfáj valami hiány. Az éjszaka felfalta az álmokat, kezeimben fáradt, megmaradt tegnapok. Ringatom. Csitítom. De most minden mozdulat, hang valami ügyetlen emlékezés. [… Tovább]

Vers

Mézet teremnek a csillagok

  Engedelmesen ránk csordogál az éjjel. Mézet teremnek a csillagok, amikor térdemet csókolod. Lassan tucatnyiszor kérdezed, hogy bennünk még hány tavaszt érlel   a régen elmúlt csitriség. Én nem tudom, miféle asszony lettem. Szeretőd vagyok, esztelenségem inged alatt kanyarog. Még [… Tovább]

Vers

közhelyfölde

Minden világnak más arca van. Jobban hiszünk a másvilágban? Illúziók bukkannak fel, közben Atlantisz lent maradt. Mennyországgá tágulunk mint tudat. Éber szótárral elérhető  alapfokú elfojtással,  rokonértelem.       Anna, és egy újabb vers, amiben ott vannak az egyedi, nagyon [… Tovább]

Vers

Őszutó

    Hagyod, hogy melletted feküdjek. Hajadról múló évek havát törlöm. Még nem félek, olyan fehér lettél, mint a nyírfakéreg. Téged féltelek. Hallod? Most is harang szól.   Zárd be az ablakot, magunkra a csendet húzzuk takarónak. Ősszel elvetélem a [… Tovább]

Vers

Ölelésnyi csönd

    Csöndben szendereg egy álmos párna, békénket zavarhatja szédült világ láza, akkor is, mindig visszavárlak,   s ölelésnyi csönddel melengetem ágyad. Testmeleg reggelben didereg a Nap, bájosan kacsint egy éji pillanat, minden nap,    minden éj sudár öröm,  mit [… Tovább]

Vers

Rally

      Az  ördög  sem  törődik  mostanában  velem  ( nem  titok:  talán,  mert  megvoltam  neki  párszor )  ’s  ahogy  elvárható  volt  –  nem  egy  trendi  chaten,  de  –  a  naiv  őrangyalom  néha  még  rám  szól;    nem  fogom  bevenni [… Tovább]

Vers

JÁTÉK(ON KÍVÜL)

Valahogyan el kell majd kezdened ezt averset is; felütni valahol, mint a könyvet,amit csukott szemmel leemelsz a polcról;hagyni, hogy magától kinyíljon, rábökni alegelső szóra, ami szembeötlik, miért,és már olvasni is tovább, hiszen ez az,amit te is tudni szeretnél, hogy miértépül [… Tovább]

Vers

Szembeszélben ’56

paplegenda     Porka havat zúdít a szél, utcát súrol, nyakszirtet ér. Karma arcomra csikordul, sarkig fut, majd visszafordul. Szisszenek, száz hideg átok ráz – jégikrás tűzszilánkok Szúrnak -, gallérom is fogva kapaszkodom kalapomba. Farkas-idő. Számba ordít, kabátból lelket kifordít, [… Tovább]

Vers

Papírhajó

  szemeimből sorsom gyöngyözik fanyar patakokban szám barlang szél fúj nincs hang ujjaim mint kőhidak karjaim bazalt tömbök huzatos sóbánya szívem helyén vízfüggöny mögül nézem mikor hajóra szállsz nem integetsz én intenék karjaim bazalt tömbök szemeimből sorsom gyöngyözik fanyar patakokban [… Tovább]

Vers

Másképpen

 kiabál a pirkadatkünn a kertek alattmásképpen szeresdgyermekedne úgy mint azizzadó nyarakamely a sorsunknyomábana szükségüszkös romjai közthaladhittel és imávalfogjada kicsiny kezetmeg kell védenimeg kell váltanikezét sohael ne ereszdelőbb legyen imautána jöhet a falatmint ahogyana fákona rügyből levél fakada levelek utánjönnek a [… Tovább]

Vers

Mondd miért?

    Mondd, miért is gömbölyű a Föld, érzed-e, hogy nyugtató a zöld? Mondd, miért is göröngyös az út? Mért van az, hogy kiszárad a kút? Hová vezet a kanyargós út? Meddig kísért még engem a múlt?   Hegyek csúcsán [… Tovább]

Vers

Hosszú utazás

szerettünk a nyáron szerettünk ősszel     mennek a vonatok forognak a kerekek útközben köd elhagyjuk a fákat bedőlt tanyákat a füzek még lehajolnak mint görbe kútgémek s minden marad zsákmánya a télnek nyaralások lábnyomai egy-egy strandpapucs pohár félig borral [… Tovább]

Vers

Türelmetlen táj

2013 április     Nevet, kacag a türelmetlen táj, részeg szellő száradó ruhát dobál, kavargó illata, illó bájos bánat, itt az öröm kiált hosszút, hármat.   Ocsúdik a nyírfa bomló kérge, vetkőzik mintha készülne nászéjre, erőszakot tesz ágakon a tavasz, [… Tovább]

Vers

Veled

  Veled akarok lenni Veled nézni a kék eget Veled nevetni sírni Veled megélni az örömöket Veled sétálni az árnyat adó fák alatt Veled tölteni a nyarat Veled várni a hűvös őszt Veled túlélni a fagyos telet Veled gondolni a [… Tovább]

Vers

Vadhajtás

  Bárhol jársz, pusztulás… a földek ugaron, gyáron kivert ablakok, gépeken rozsda csorog.   Mégis:   Sárga mezőt ringat a vadrepce, egységét  töri ligetek zöldje, s ahol az út kanyarog, újra hallik a bányászok éneke.

Vers

Jégesővel koppanó

lélekbe zárt napfény a nyárba belezeng   Jégesővel koppanó márciusi tél, a néma hallgatás is elvetél, halványan dereng egy mély kikelet, zenét zuborog esti tengeren, fények gyúlnak, hitből fegyelem, lélekbe zárt napfény a nyárba belezeng.   Egyedül ballag a zajos [… Tovább]

Vers

Októberhez

Bár tudom, ha belenézek, Megéghetek kék szemed tüzében, Mégis megteszem. Hadd perzseljenek Bíbor ágyadon a lángok, Míg teljében éljük E kései nyarat.   Csatolmány: Magerusan Marius – Dobogókői október

Vers

Őszforduló

        Csupasz csend-darabok hevernek a papíron, szólna a vers, de… A szavak, a betűk elkoptak. Hiába rajzolt hidat Isten, hiába a szárnyak, fészkek, ha bedeszkázott álmaink közt alszanak az emlékek.   Te vigyázod, én vigyázlak, némán figyelnek [… Tovább]

Vers

…amíg van erdő

  …amíg van erdő                                    Koosán Ildikó      Szentélyedbe ma hozzád jöttem. Az évek vándorútjain száz vihar cikázott fölöttem; hiábavaló álmok   után futottam meggondolatlan, sikert hajszolva, az ünneplésből mégis  kimaradtam.   Maholnap éjszín baldachin takar, mert [… Tovább]

Vers

Októberhez

Vágytam szemed kékjét, Ölelésed lobbanó nyarát, Vágytam veled álmodni Néma lombhullásban, Együtt neszelni diókoppanást.   S te jöttél, de hűtlenül Nem nyitottad rám ég-kék szemed, Szürke magányodban megtagadtad, Lám, nyár hevét idéző ígéreted.   Csatolmány: Horváth Piroska – Őszi fantázia [… Tovább]

Vers

Fel sem szisszensz

        Bársony-meleg helyed az ágyban, úgy szólít vissza, ahogy téged kísér a reggeli pára. Nem is hinnéd, narancsban fürdik a szoba így.   Fanyar körte íze oszlik a számban…  Kellemes!   Tudom, te ezt nem éled, míg [… Tovább]

Vers

A kifli

        Micsoda boldog gyereknyarak voltak, a vert agyagon ott hűsölt a holnap, a mi falunkba bőség alig tévedt, de kedvünk nap-nap fölette az éhet, jeles diákként jártam általánost, s ha anyám néha megjárta várost, a házat, kertet, [… Tovább]

Vers

Lábjegyzet

          Én csak írom a tavaszt, a színeket, az illatokat. Fák kérgére karcolom az őszt, ahogy Isten az elmúlást apám fejfájára rajzolta. Csendnyarat festek szemhéjad mögé, ha már szorítanak a szavak. De mégsem hallom, ha szívem [… Tovább]

Vers

…és vár

„ha közelebb van: élesebben látni, hogy elérhetetlen” ( Fodor Ákos )       Álomba fordul szívén a nyár, dúlt fészkében őszt ordít a reggel, félelem szorongatja torkát… ködben térdepelő fákon sírva tekereg a kérges idő.   A tegnapi nyarat [… Tovább]

Vers

Itt lent

        Isten rád formázta az őszt, de valaki lekaparta arcodról a holdat, valaki ellopta szemedből a csillagokat. Valaki anyád helyett anyád volt. Egy pillanatra. Míg te felfele zuhantál, hegyek mögé ringatta az éjszakát, homlokodra varrta a napot, [… Tovább]

Vers

Hidas

      Felénk e hajlék alig készült másból, csak időt, fogat álló akácfából, a tűz-nyarat, a jégcsapot is bírta, s a napfény szálkás, szürke színre szítta, sok esztendeig tűrte-bírta sorsát, mert nagy értéssel tartósra csapolták, a szerkezetben híja volt [… Tovább]

Vers

Mirabell-kert

Kép: Horváth Piroska       Összeborulnak hamvas-üdén szellőlebbenő csendben a fák. Nyugalom ül a lombokon, s égi vásznán árnyat bont a Nap, mélyre les, mint beomlott kutak, fellobbanó hittel letűnt korok rejtett titkai után. Fáradt testet éget így a [… Tovább]

Vers

mindennapi szotyinka

      Vajon miről énekel az őszi szél? Avarkori tölgylevél parfümöt csavar orrunk elé, sietve merít fák suhogásából, és meglökve a koronás, szakállas Napvirágot, mindennapi szotyinka esik elénk.   Emlékeink. Fürdünk a tegnapokban, amint az ősz „itt van újra”. [… Tovább]

Vers

Nincs baj

Huzatos álmok között farkasok megembertelenedett lánya  vagyok, szertekanyarog bennem  a vadság, vicsorgó fogak bőrömet riogatják.   Harapásnyomokkal ébreszt  a verítékes hajnal, a valóság csak homályosan  forgó kisfilm, nihil mondatok törik meg a csendet, nincs baj, csak körbevesznek. Hazug tömeg, farkasok. [… Tovább]

Vers

Holtvágányról

Nagy László nyomán Angyali fényben létező, Szentjeid éltén lüktető Galambszívekben rejtező,      Mi felé halad az ember?   Hazugok, éber hitszegők, Egeket s földet rengetők, Sanyarúk sorsán cselt vetők,      Mi felé halad az ember?   Programozott célképernyőn [… Tovább]

Vers

Rőzseláng

a vízről és a vérről     Alkonyi pírban fa levele Szédül a pusztai tájra, Jégszemü tornyok gomolyai Dőlnek a nap sugarába. Ballag a pásztor, tereli a  Nyájat a lomb-juharosba, Küldi a szél is – csatalova  Fenn zabosul tarajosra.   [… Tovább]

Vers

Piedesztálon

Nem vívódtam. Hittem akaratlan. Mindenem vagy, csontomból faragtam tartópillért neked, mint a gyerek, hogyha nem vagy velem, érezzelek. Futó erek, s szíved köré bordát váznak, vágyakat szárba szökkent kalásznak, s utat kanyargón, hol lábad hordoz. Megbékélt csendet vad viharodhoz.   [… Tovább]

Vers

Korona fejszeélen

                                                      Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy                                                     kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,                                                     szívemig fölérő hamis [… Tovább]

Vers

…CsendÉlet

    Előtted a nappal, mögötted az éjszaka hallgat. Körülötted  árvaságom virraszt. Szótlanságodhoz fonódik két karom. Közelebb húzódom, az érzéshez, a szádhoz… Érinthetetlen holnapokban kereslek, de a távolban csak lopott csöndek figyelnek, hol a földre hajló fák lombjaira rongyos világok [… Tovább]

Vers

Tagadd le Keplert!

Sokan foglalkoznak az IDŐ fogalmával, pedig nyár van, nem indokolt 🙂       kergetjük az időt hol siet hol ottmarad utol nem érjük lába sincs elszalad az idő régi ellenségünk mely gyógyít vagy elüt tapos és megsebez lódít   [… Tovább]

Vers

Miért?

Vágytunk rád. Imádtuk bálványarcod. Melletted akartunk harcot vívni, nem sejtettük minden csak máz.   Hogy boldogság, gazdagság, igazság. I- gaz- ság!   ó, ha mi egyszer!… ó, ha mi is egyszer!…   Aztán a büszkeség! hogy Te… hogy mi… hogy [… Tovább]

Vers

Weöres

      Koosán Ildikó      Weöres                                        Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára                                /2013. június 22/     Látták Orfeuszt az istenek között, A földi embert, madárkahangon szólni; Rétek vigyázták, szárnytalan csendek, S vörösben izzó galagonyarendek Nőttek [… Tovább]

Vers

A falak

igen…     Végre leomlanak a hátamról, a vállamról, csípőm fáradt hajlásáról az éveken át  lassan rávetült köves falak.   Nem tékozlom a nyaraimat, hogy védekezzem, teljes pőrén, kibomlón, testem minden végső zsigerével egybehullámzón enyém minden, ami mozdulat, illat, ámulat. [… Tovább]

Vers

Boszi fan’ tutte

Le s fel nyargal, nem henyél  alatta a seprűnyél! Hangja varjúkárogás, vállán macskanyávogás vén szipirtyókat idéz… Fejedbe is belenéz! Arca véset, képregény, féli gyáva nyúl s legény! Sipkája réz-kösöntyű… Termete csepp, töpörtyű!   Orra majd’ a térdét veri, ha letörik, [… Tovább]

Vers

absolve

    Ne akard tudni, hogy vagyok. Azok egyszerű szavak lennének, álmaim elrontott vázlatai, elmaszatolt rajzok életemről, hamis éji dalok. Kerek erdő közepében sötét rengetegek, napnyarak, otthontalan szigetek, rímtelen hiány versek.   úgysem értenéd…   Nem ismersz. A testem csak [… Tovább]

Vers

Sirályok közt

Claude Monet: Argenteuil c. festményéhez Szajna hív e szelíd partra… Két hajónk – szellőn ringatva  fecseg, s locsog vasmacskákhoz, felhőt csikland erdő. árboc…   Argenteuil kőhajtásra Párizstól – lelt ifjúságra, s nyaranta-szép hétvégeken futamot ajz sportversenyen.   Bámész sereg – [… Tovább]

Vers

Piliscsév, szilveszter

  Piliscsév, szilveszter   Hallgatlak. Emlékeket idézel. A szomorúság leleng a völgybe. Madárraj örvénylik a templomtorony körül. Lábunknál Milka kutyus farkcsóválja szeretetét. Számára ismeretlen félelem szívverésére figyel, mintha tudná miatta jöttünk. Az éjszakában  tűzijáték, petárdák durrannak. A falu utcái groteszk [… Tovább]

Vers

Óda a mindenséghez!

    Kiapadhatatlan a tó békés üdve, elhajított kavics kacsázik rajta. Így kezdhettem írni nem is olyan régen, most ismét visszakanyarodtam, nem látok más kiutat, csak ragaszkodni hozzád.   Évgyűrű ráncolja víz bársonyát, merengek, miből lesz az egy kör, miből [… Tovább]

Vers

(el)maradás

        Esőszagú szavakat sír az ég, hajnalra vetkőznek a fák, águjjaik a semmibe kapaszkodnak, … mégis, mintha a szívemet szorítanák Falak közé szorul a csend, ablakon koppan a lassuló idő. Örvények, szélvihar, nyitott szemű madarak. Odakint majdnem [… Tovább]

Vers

JégVilág

    …csak semmi pompa, zajos menet, vigadalom. álmainkhoz nem kell altató, se díszlet, se színpad, ébren álmodjuk a tegNapokat…   Dohos falak, kínzó hidegek, vonagló éjszakák. Versbe rejtett vallomás. Szeret, nem szeret. Marad. Elhagy. Egy év, két év. Száz [… Tovább]

Vers

a la nature

Czeglédi Zoltán: Nyár c. tollrajzához     H’az a szerszám!… Libeg… Lobog. Szép pár… és milyen boldogok! Sportos férfi, nős… Adonisz… Szőrzete dús… Aragon is mellkasát szedhetné versbe… Apollinaire-t megihletne! A nő kész aránya zenél… Spontán csacsog – ragyog, s [… Tovább]

Vers

Csepereg

  Csepereg az es?, csepp követ cseppet, nyirkos délutánon könnyezi a csendet.  Kalapom lehúzom, karimáról es? csorran, az útszéli pocsolyába nyikorgó kerék toccsan.  Nyirkos falak mögött fáradt szemek lesnek. Senki sem nyit rájuk, mégis reménykednek.  Apró patakok folynak kanyargón, utat keresve, vízcseppek rajzolnak álmot a poros ablaküvegre.  Szürke, színtelen a világ, csak csepereg [… Tovább]

Vers

AZ UTOLSÓ NAPON

  Az utolsó napon utoljára kukorékol a világ óriás szemétdombján egy kevély kakas.   Az utolsó napon utoljára élek joggal, víziókkal, víziójoggal, adóvevőkkel, hit és szerelem cserélgetőkkel, gerincem satujában velőmet sanyargatókkal, riadalomban.   Az utolsó napon szeretkezni akarok, ősi ritmusban [… Tovább]

Vers

Vég-összegzés

Czeglédi Zoltán: Emlékek között c. tollrajzához     Ózdról, de nem Magyarózdról…mesélhetnék – Uram, Isten! Lábra kapnék pár jó szótól… Erőm?… Köpni?… Nyelni sincsen Rák, tüdővész… Szilikózis után „szültem” … Vesekövet, s kaptam olyan gyógyszer-dózist – szemem foglya hályog-szövet… Gyermekként [… Tovább]

Vers

Átszitál

    Hogy folyt ki észrevétlen szöveteim közül az idő, hagyva sürgetést: most még, még utolszor, én pedig tudom, elmaradt az utolsó is, elfogyott a nap.   De csitt, most álmodom.   Kék lángra lobbant néptelen réteket, pillanat rian, futok… [… Tovább]

Vers

A zongorahangoló búcsúja

Nyirkos es? fátyolán át Kopott ég, seszín? nappal, Unott egykedv?séggel Ködalak j? ny?tt kalapban.  Málló vakolattól foszló fal. Léptei tompa hangját zengi, Macskaköves utcasarkon Már e hang is elfelejti.  Sötét kapu homályában Füstté válva t?nik el, A krákogó köhécselésre Nyikorgó utca-lámpa felel.  Hirtelen szakad le az este, Mégsem csillagos az [… Tovább]

Vers

Holdkorongok

  1.   Mintha mindig kabát után nyúlnék, mintha mindig záróra lenne. Hideg, novemberi es? hullik kátyúkba, bombatölcsérekbe.   Dajkaszót kerestem, káromkodást, egy éhesebb szájat a számnak. Borogatást a betonra, arcot az idegösszeroppanásnak.   Én mindig egy akartam lenni, hinni [… Tovább]

Vers

nehéz

Az van a dobozban. Tedd el.Zsebretett kacatok közül,kis meg?szült nyaram.Az örökölt kristálypohár aljábanporba halt pók anya.Ami elszakadt is megfeszül. A víz alatt arcod most is fiatal. Megmaradunk gyereknek a felszín alatt.Közben persze annyi minden salaka b?rünkön ragadt. Az van a [… Tovább]

Vers

Im memoriam Glatter Miklós

* Fekete éjszakában rozsdás szögesdrótok mögött betűket tapogatva sorokba, távolba üzensz, félig szítt cigarettád füstje karikái között próbálsz meg emlékezni Fannira, csókjára, szenvedsz mint ember, mint magyar, kit az uralom kitagadott, mert valaha Jézus mögé bújva a hatalom nőtt az [… Tovább]

Média

Naplemente

saját fotó – elkészült a YouTube változat is Hallgasd meg!   Mondd, lesz e csendes nyarunk s vajon látjuk a megsárgult őszi avart? Megyünk e még a széllel szemben, vagy nyeljük a port, melyet felkavart? Vajon lesz e még erőnk [… Tovább]