Nyár

    Fut az út sántán Billegnek a fák Űzi a sátán A szarvas csordát Szellők ölébe Hajlik a barka Selymes szíve hull Vérzőn az avarba Lángol a tarló Füstölög kéken Cigánykereket Vet fenn az égen   Tavasz se volt [… Tovább]

„Zengő” – jeligére A zene tartalmas függönye mögött elhalnak a szavak… Kép: Delacasse Bencze Erzsébet: Bíborfényben- üvegfestmény       Lassan lepergeti ritmusát a nyár, narancsszegélyú felhőkön nyugszik, szelíd hangon búg, mint gordonkán a húr, valamit súg még, aztán tovább [… Tovább]

    Voltam már gazdag. Kertemben kazlak közt pávák jártak táncot. Álomnak látszott, nem vetett ráncot, Isten köpenyeként terült fölénk a nyári ég, alá gyűlt minden, de nem volt elég.   Még, még! Belülről jött a hang. A  lég már [… Tovább]

tizenhárom évig más hazában éltem tizenhárom évesen először csókoltam apám papíron tizenharmadikán jött világra péntek tizenhárom itt van babonának tizenhárman választottak hiába engem társnak tizenhárom nyarán fiút hoztam a világra tizenhárom bő szoknyát bizton elkoptattam tizenhárom év van köztünk a [… Tovább]

      Fiatal bivalyok ordítását hallom, vágtáznak, megbotlik lábukon a föld; rugdaló patákról szállnak a göröngyök, s a mély csend is dadogva felüvölt.   Távolról figyeljük a bőszült nyargalást; mindannyiunk teste egy ütemre rezdül, szemünk bármily fáradt, lenyűgözve nézzük, [… Tovább]

Még emlékszem, egy hosszú nyáridőben, nagy hír vert izgalmat a gyerekfőmben, hogy zökkenőmentesre flaszterozták a szomszéd falu főútjának hosszát, a nap a nyarat izzasztotta éppen, egy nyűtt kerékpár volt a segítségem, bősz jó kedvemben titkon vettem rajtot, jaj, messzi volt, [… Tovább]

  Egy úton járunk mind, (t)örvény kanyarog.Drótszamárt teker, fúj, köp, botorkál,kit pokoltűz hevít, s szédült angyaloköle óv. Leguríthat szomjas torkánnéhány krigli sört is, ha erre vágyik,-önmagunk ellen vétójog nincsen-mérték, a pohár. Kitart. Mind. Halálig.Csak a józant bünteti az isten.   [… Tovább]

    Azt mondtad sok a felhő, hogy unalmasan billeg rajta a maradni akarás. Rendben. Ma se felhőt, se napot nem írok, és a hold arcát se rajzolom tovább. Marad a fehér, marad a fekete. Körülöttünk aranykalitka helyett szögesdrót. Csak [… Tovább]

    Ha lehetnék, lennék neked Pillanatnyi időd, tered, Agyadban egy gyors mozzanat, Illúziódból a smaragd, Pupilláidra lágy szemhéj, Kedvenc csillagodnak ez éj, Arcodon a mosoly ránca, Kedvedre a derű tánca. Puha párna lennék neked, Hogy majd este rám hajtsd [… Tovább]

„Látom, amint Ginsberg az Üvöltésről áttér tehénbőgésre a brooklyni egyetem professzori pulpitusán.” (Bukowski: This Dirty, Valiant Game)   Kanyarodj magadba S ha benn meghal a fény Szoríts Sion szikláiból kifaragott csendet Füledhez   Vagy visszhangzó Mezőkön vágtass Szédülj izzásba De [… Tovább]

    Elszáradt tarka virágok, megdermedve állnak, szomorúság nincs arcukon, elhalt öröm, bánat.   Megsérült lelkük csak lengén ellibben a szélben, vidám tavaszt, meleg nyarat, álmodnak a réten.   Őszderekán tekeredve sápadt holdfény alatt, ezüst gyöngyöt gyűjtögettek, amíg felkelt a [… Tovább]

svéd gyerekvers   Mi szegények voltunk, Eszterék gazdagok. Meghívtak nyaralni, hogy nekem is jó legyen pár napig. Eszter öccse épp papírsárkányt csinált. Kértem, egyszer hadd röptessem én. Jól nevelt volt, ezért csak seggbe rúgott – a szétszakadt sárkány miatt. Kérdeztem [… Tovább]

Röpülj fecskeszárnyon jegenyékre fel, a nap sugarával hosszan énekelj! Készülj a tavaszra múlt-panasz helyett, álmaim közt sétálj, hogyha ébredek.   Vöröslik a hajnal, felhőt kanyarít, cserepes mezőket záporral borít. Nádasokba bújik kavargó szele, békanyálat lyuggat, hullik a jege.   Röpülj [… Tovább]

       Egyetlen  mézbarna  pillantásába  foglalva,  hőn  vágyott  otthon  melegével  sütött  reám  a  szemeiből  életünk  minden  jövendő  nyara  ‘s  a  teliholdas  éjekbe  sűrűsödött  vágya.    Mikor  a  testünket  halványkék  fényébe  vonta  a  felhők  paplanja  alól  leskelődő  Luna,  oly  sejtelmesen, [… Tovább]

    Te mosószappan szagú, lándzsás útifű, Semmi és balsors véletlen ivadéka! Ülj csak ide! Hátad mögé itt van egy párna. Ketten maradtunk. Bóbiskolhatsz akár, én nem haragszom. Hajad köré most koszorút fonok Illatos szóvirágból, de csak ha tetszik. Cssssss! [… Tovább]

  Láttam már mindent, mit ember láthatott: Sáros Földgolyónak sok-sok hajnalát, Éljenző arénát, s gladiátort halni, Három rézgarasért kolduló anyát, Csillagászt az égen üstököst kutatni, Tépett, ócska tollal verset író költőt, Láttam a szivárvány tetején a létrát, És megéltem közben számos emberöltőt.   Hallottam a reggel lusta [… Tovább]

Idegen föld a Don-kanyar, de fagyos, a magyarnak hont védeni de bajos, ha csizmája papírtalpa elázik, s a kenyerén barna penész virágzik.   Csillog a rög, szépen süt a holdvilág, a bakákra nincsen erre jó világ. Az őrnagy úr, ha [… Tovább]

  éjjel verte a berendezést kék foltot csinált a kredencen jesszuska lelkifurdalás a NAGY alföld nem volt se sírva síkabb se vígan mulatóbb mint valaha és újra nem készült látlelet mivel erősen fogyott a hold a vak tyúk ilyenkor talál hozzáillő szemet az övé nem ilyen ketyegett a félnyolcas híradó– a parlamentben [… Tovább]

  Töltik a zsákot, mentik a népet, zúg a folyó és reccsen a gát, ne féljetek, emberek, helyt áll a kormány, védi fején a szent koronát; ezt is megússzuk, ha hisztek az Úrban, lesz az idén is bő aratás. Nyargal [… Tovább]

  Közbe-közbe nehéz rongyokon hál, siketcsöndű  jégvermek hidegén, a közöny fanyar nótát komponál, s tüdejéből felszisszen  az örök twistigen.   Cseppre bontott Óceán a lelke, gyönyörkertbe tévedő vadmadár, csapdos, verdes tökéletessége, ráncolatlan ösztöne még vasalt szóra vár. * Szapora ujja [… Tovább]

  Szívesen leülnék veled egy kártyapartira a mennyben. Mégis jó élnünk, odafent miért is sürgetnének ezzel? Nem éppen apró kívánság a növekvő távolság miatt. Megfontolt szomorúsággal terelgetett bicegő betűk, ágyban fekszel, lepedőbe merülő papírlapokon, felgöngyölt, szurok vérű töltőtollal, versekké hízlalnád az [… Tovább]

      Futottál-e szárnyas kezekkel virágos mezőnek adva talpad ütemes érintéseit? Persze – belealudtam. Kinőtt egy púpos álmom.  Játszottam a szavakkal, ahogy gyerekként szerettem felnövésem titkait, álmomból úgy riadtam, karom utánad nyúlt,   már lemondón aludtad legszebb álmodat, hogy gyümölcsöt [… Tovább]

        Nem hálhatsz velem!   Édesanyád csupa kerti virág közt szült meg a kertben, Combjai közt a fehérlő nagyfejű íriszek álltak. Esküt tettem az évről-évre kihajtó virágra Mint a saját gyerekem, cseperedsz fel itt szeretetben.   Illatos [… Tovább]

                  1.Tegnap szembe jöttél a kórházfolyosónvelem. Tenyereden hordozod a méhem.Sírsz. Én sikoltok. Menekülnék egy résen,hogy ne szakadjak a föld alá. Apollón merre bujkálsz, négykézláb állatod ha hív?Most egymás előtt megállunk. Állóképek.Ujjbegyedre rászáradt magzatmáz-réteg,és én, „a vákumosbéerhánegatív”. Ennyit tudsz rólam.Tenyereden a [… Tovább]

    Messze vágyom, mint a földönkívüli, kinek ki tudja, hol van otthona. Hó-arcomra fanyar mosolyát szüli a bánat. Csak állok, én ostoba. Mások tekintetét nézem, és arragondolok, hogy hajlékukba érveelhiszik; ők ide indultak haza.Nekem kelepce lett földi létem. Álmaim [… Tovább]

    Jöttem a messze sík mezőiről,Hol a város felnevelt,Túl a Tisza kanyargásin,Merre éltem fele telt.A delet lestük ottA templom tornyain,S ahogy a verőfény kúszottA házak ormain. Itt zöldsipkás hegyek húznakFejükre párából takarót,A görbe Gerecse int este,Álomba ringatva a nyugtot [… Tovább]

Elzsibbadt nyelvemen maradtál, mint sóhajtó szavak. Kebeltelen fogyatékosság mögött elbújtattam szívem, de bordaközi korlátokon ugranak meg hős dobbanásai. A szokottnál búsabb letargiát vetkőzök mint szennyest. Elmarasztalom tehetetlenségbe fulladó, gyötrelmet élő mondataim. Igen, kivirágzó a csipke, hideget ért arcon, okosan kérdez [… Tovább]

Nullát osztani felesleges,S mióta az érzelmi életem nulla lettNem is igen próbálkozom ilyesmivel,Nem gyötröm magam műveletekkel.mert fájna, bárhogy szorozgatokAz életem is, én is csak nulla vagyokÉs nincsen aki hozzáadna, kivonta magátItthagyta nekem ezt a kövér nullát,Nulla, és mégis létezik,Nulla, és [… Tovább]

    Egy hokedli, egy kötél, egy szálfa, riadt szemed láva villanása, ennyi elég döntésedhez éppen, hogy velem se legyél engedékeny. Kis hokedlin az öledbe ültem,néztem, ahogy szavam rád derűt csen,lógtam rajtad akár egy rongybaba,s hajtogattam: én szeretlek apa. Köteledből [… Tovább]

földre hullnak mind az imák őrült szavak kelnek szárnyra egy tenyérjós névsort olvas teringettét szór ma széjjel mert a holdon nincsen tanga sőt mi több egy reklámrobot a háttérben Hom(o)érosztól lángra kap   zárt osztályon hollók ülnek tükör által homályosan [… Tovább]

    Nyilvánvalóan valaki megette, de ki, a telet? Én nem láttam, ő se látta, de rá mutatnak a jelek. Hökkenten nézük egymásra, hogy is mernénk bevallani, mit nem értünk, pár szó röppen, de inkább csendet hallani. Emlékekbe kapaszkodunk, hol [… Tovább]

  Engedelmesen ránk csordogál az éjjel. Mézet teremnek a csillagok, amikor térdemet csókolod. Lassan tucatnyiszor kérdezed, hogy bennünk még hány tavaszt érlel   a régen elmúlt csitriség. Én nem tudom, miféle asszony lettem. Szeretőd vagyok, esztelenségem inged alatt kanyarog. Még [… Tovább]

Minden világnak más arca van. Jobban hiszünk a másvilágban? Illúziók bukkannak fel, közben Atlantisz lent maradt. Mennyországgá tágulunk mint tudat. Éber szótárral elérhető  alapfokú elfojtással,  rokonértelem.       Anna, és egy újabb vers, amiben ott vannak az egyedi, nagyon [… Tovább]

    Hagyod, hogy melletted feküdjek. Hajadról múló évek havát törlöm. Még nem félek, olyan fehér lettél, mint a nyírfakéreg. Téged féltelek. Hallod? Most is harang szól.   Zárd be az ablakot, magunkra a csendet húzzuk takarónak. Ősszel elvetélem a [… Tovább]

    Csöndben szendereg egy álmos párna, békénket zavarhatja szédült világ láza, akkor is, mindig visszavárlak,   s ölelésnyi csönddel melengetem ágyad. Testmeleg reggelben didereg a Nap, bájosan kacsint egy éji pillanat, minden nap,    minden éj sudár öröm,  mit [… Tovább]

      A legnagyobb darab volt az az áldott, és egész évben, ha volt is, hiányzott, még emlékszem pár óriás darabra, a disznóvágáskor született nagyra, még langy volt és még párállott a lelke, mikor a böllér tűrhetősre szelte, a [… Tovább]

Valahogyan el kell majd kezdened ezt averset is; felütni valahol, mint a könyvet,amit csukott szemmel leemelsz a polcról;hagyni, hogy magától kinyíljon, rábökni alegelső szóra, ami szembeötlik, miért,és már olvasni is tovább, hiszen ez az,amit te is tudni szeretnél, hogy miértépül [… Tovább]

paplegenda     Porka havat zúdít a szél, utcát súrol, nyakszirtet ér. Karma arcomra csikordul, sarkig fut, majd visszafordul. Szisszenek, száz hideg átok ráz – jégikrás tűzszilánkok Szúrnak -, gallérom is fogva kapaszkodom kalapomba. Farkas-idő. Számba ordít, kabátból lelket kifordít, [… Tovább]

  szemeimből sorsom gyöngyözik fanyar patakokban szám barlang szél fúj nincs hang ujjaim mint kőhidak karjaim bazalt tömbök huzatos sóbánya szívem helyén vízfüggöny mögül nézem mikor hajóra szállsz nem integetsz én intenék karjaim bazalt tömbök szemeimből sorsom gyöngyözik fanyar patakokban [… Tovább]

 kiabál a pirkadatkünn a kertek alattmásképpen szeresdgyermekedne úgy mint azizzadó nyarakamely a sorsunknyomábana szükségüszkös romjai közthaladhittel és imávalfogjada kicsiny kezetmeg kell védenimeg kell váltanikezét sohael ne ereszdelőbb legyen imautána jöhet a falatmint ahogyana fákona rügyből levél fakada levelek utánjönnek a [… Tovább]

    Mondd, miért is gömbölyű a Föld, érzed-e, hogy nyugtató a zöld? Mondd, miért is göröngyös az út? Mért van az, hogy kiszárad a kút? Hová vezet a kanyargós út? Meddig kísért még engem a múlt?   Hegyek csúcsán [… Tovább]

2013 április     Nevet, kacag a türelmetlen táj, részeg szellő száradó ruhát dobál, kavargó illata, illó bájos bánat, itt az öröm kiált hosszút, hármat.   Ocsúdik a nyírfa bomló kérge, vetkőzik mintha készülne nászéjre, erőszakot tesz ágakon a tavasz, [… Tovább]

  Veled akarok lenni Veled nézni a kék eget Veled nevetni sírni Veled megélni az örömöket Veled sétálni az árnyat adó fák alatt Veled tölteni a nyarat Veled várni a hűvös őszt Veled túlélni a fagyos telet Veled gondolni a [… Tovább]

  Bárhol jársz, pusztulás… a földek ugaron, gyáron kivert ablakok, gépeken rozsda csorog.   Mégis:   Sárga mezőt ringat a vadrepce, egységét  töri ligetek zöldje, s ahol az út kanyarog, újra hallik a bányászok éneke.

lélekbe zárt napfény a nyárba belezeng   Jégesővel koppanó márciusi tél, a néma hallgatás is elvetél, halványan dereng egy mély kikelet, zenét zuborog esti tengeren, fények gyúlnak, hitből fegyelem, lélekbe zárt napfény a nyárba belezeng.   Egyedül ballag a zajos [… Tovább]

Bár tudom, ha belenézek, Megéghetek kék szemed tüzében, Mégis megteszem. Hadd perzseljenek Bíbor ágyadon a lángok, Míg teljében éljük E kései nyarat.   Csatolmány: Magerusan Marius – Dobogókői október

        Csupasz csend-darabok hevernek a papíron, szólna a vers, de… A szavak, a betűk elkoptak. Hiába rajzolt hidat Isten, hiába a szárnyak, fészkek, ha bedeszkázott álmaink közt alszanak az emlékek.   Te vigyázod, én vigyázlak, némán figyelnek [… Tovább]

  …amíg van erdő                                    Koosán Ildikó      Szentélyedbe ma hozzád jöttem. Az évek vándorútjain száz vihar cikázott fölöttem; hiábavaló álmok   után futottam meggondolatlan, sikert hajszolva, az ünneplésből mégis  kimaradtam.   Maholnap éjszín baldachin takar, mert [… Tovább]

Vágytam szemed kékjét, Ölelésed lobbanó nyarát, Vágytam veled álmodni Néma lombhullásban, Együtt neszelni diókoppanást.   S te jöttél, de hűtlenül Nem nyitottad rám ég-kék szemed, Szürke magányodban megtagadtad, Lám, nyár hevét idéző ígéreted.   Csatolmány: Horváth Piroska – Őszi fantázia [… Tovább]

        Bársony-meleg helyed az ágyban, úgy szólít vissza, ahogy téged kísér a reggeli pára. Nem is hinnéd, narancsban fürdik a szoba így.   Fanyar körte íze oszlik a számban…  Kellemes!   Tudom, te ezt nem éled, míg [… Tovább]

        Micsoda boldog gyereknyarak voltak, a vert agyagon ott hűsölt a holnap, a mi falunkba bőség alig tévedt, de kedvünk nap-nap fölette az éhet, jeles diákként jártam általánost, s ha anyám néha megjárta várost, a házat, kertet, [… Tovább]

          Én csak írom a tavaszt, a színeket, az illatokat. Fák kérgére karcolom az őszt, ahogy Isten az elmúlást apám fejfájára rajzolta. Csendnyarat festek szemhéjad mögé, ha már szorítanak a szavak. De mégsem hallom, ha szívem [… Tovább]

„ha közelebb van: élesebben látni, hogy elérhetetlen” ( Fodor Ákos )       Álomba fordul szívén a nyár, dúlt fészkében őszt ordít a reggel, félelem szorongatja torkát… ködben térdepelő fákon sírva tekereg a kérges idő.   A tegnapi nyarat [… Tovább]

        Isten rád formázta az őszt, de valaki lekaparta arcodról a holdat, valaki ellopta szemedből a csillagokat. Valaki anyád helyett anyád volt. Egy pillanatra. Míg te felfele zuhantál, hegyek mögé ringatta az éjszakát, homlokodra varrta a napot, [… Tovább]

      Felénk e hajlék alig készült másból, csak időt, fogat álló akácfából, a tűz-nyarat, a jégcsapot is bírta, s a napfény szálkás, szürke színre szítta, sok esztendeig tűrte-bírta sorsát, mert nagy értéssel tartósra csapolták, a szerkezetben híja volt [… Tovább]

Kép: Horváth Piroska       Összeborulnak hamvas-üdén szellőlebbenő csendben a fák. Nyugalom ül a lombokon, s égi vásznán árnyat bont a Nap, mélyre les, mint beomlott kutak, fellobbanó hittel letűnt korok rejtett titkai után. Fáradt testet éget így a [… Tovább]

    Az út végén igazság van, azon jártam porban, sárban, volt olyan is, mint a zöld rét, olyan is, hogy kikövezték, de a batyut mindig toldtam, abban vittem, aki voltam, ha fáradtam, bár vigasztalt néhány méteren az aszfalt, fájtam, [… Tovább]

      Vajon miről énekel az őszi szél? Avarkori tölgylevél parfümöt csavar orrunk elé, sietve merít fák suhogásából, és meglökve a koronás, szakállas Napvirágot, mindennapi szotyinka esik elénk.   Emlékeink. Fürdünk a tegnapokban, amint az ősz „itt van újra”. [… Tovább]

Huzatos álmok között farkasok megembertelenedett lánya  vagyok, szertekanyarog bennem  a vadság, vicsorgó fogak bőrömet riogatják.   Harapásnyomokkal ébreszt  a verítékes hajnal, a valóság csak homályosan  forgó kisfilm, nihil mondatok törik meg a csendet, nincs baj, csak körbevesznek. Hazug tömeg, farkasok. [… Tovább]

Nagy László nyomán Angyali fényben létező, Szentjeid éltén lüktető Galambszívekben rejtező,      Mi felé halad az ember?   Hazugok, éber hitszegők, Egeket s földet rengetők, Sanyarúk sorsán cselt vetők,      Mi felé halad az ember?   Programozott célképernyőn [… Tovább]

Nem vívódtam. Hittem akaratlan. Mindenem vagy, csontomból faragtam tartópillért neked, mint a gyerek, hogyha nem vagy velem, érezzelek. Futó erek, s szíved köré bordát váznak, vágyakat szárba szökkent kalásznak, s utat kanyargón, hol lábad hordoz. Megbékélt csendet vad viharodhoz.   [… Tovább]

Sokan foglalkoznak az IDŐ fogalmával, pedig nyár van, nem indokolt 🙂       kergetjük az időt hol siet hol ottmarad utol nem érjük lába sincs elszalad az idő régi ellenségünk mely gyógyít vagy elüt tapos és megsebez lódít   [… Tovább]

Vágytunk rád. Imádtuk bálványarcod. Melletted akartunk harcot vívni, nem sejtettük minden csak máz.   Hogy boldogság, gazdagság, igazság. I- gaz- ság!   ó, ha mi egyszer!… ó, ha mi is egyszer!…   Aztán a büszkeség! hogy Te… hogy mi… hogy [… Tovább]

      Koosán Ildikó      Weöres                                        Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára                                /2013. június 22/     Látták Orfeuszt az istenek között, A földi embert, madárkahangon szólni; Rétek vigyázták, szárnytalan csendek, S vörösben izzó galagonyarendek Nőttek [… Tovább]

igen…     Végre leomlanak a hátamról, a vállamról, csípőm fáradt hajlásáról az éveken át  lassan rávetült köves falak.   Nem tékozlom a nyaraimat, hogy védekezzem, teljes pőrén, kibomlón, testem minden végső zsigerével egybehullámzón enyém minden, ami mozdulat, illat, ámulat. [… Tovább]

Le s fel nyargal, nem henyél  alatta a seprűnyél! Hangja varjúkárogás, vállán macskanyávogás vén szipirtyókat idéz… Fejedbe is belenéz! Arca véset, képregény, féli gyáva nyúl s legény! Sipkája réz-kösöntyű… Termete csepp, töpörtyű!   Orra majd’ a térdét veri, ha letörik, [… Tovább]

    Ne akard tudni, hogy vagyok. Azok egyszerű szavak lennének, álmaim elrontott vázlatai, elmaszatolt rajzok életemről, hamis éji dalok. Kerek erdő közepében sötét rengetegek, napnyarak, otthontalan szigetek, rímtelen hiány versek.   úgysem értenéd…   Nem ismersz. A testem csak [… Tovább]

Claude Monet: Argenteuil c. festményéhez Szajna hív e szelíd partra… Két hajónk – szellőn ringatva  fecseg, s locsog vasmacskákhoz, felhőt csikland erdő. árboc…   Argenteuil kőhajtásra Párizstól – lelt ifjúságra, s nyaranta-szép hétvégeken futamot ajz sportversenyen.   Bámész sereg – [… Tovább]

  Piliscsév, szilveszter   Hallgatlak. Emlékeket idézel. A szomorúság leleng a völgybe. Madárraj örvénylik a templomtorony körül. Lábunknál Milka kutyus farkcsóválja szeretetét. Számára ismeretlen félelem szívverésére figyel, mintha tudná miatta jöttünk. Az éjszakában  tűzijáték, petárdák durrannak. A falu utcái groteszk [… Tovább]

    Kiapadhatatlan a tó békés üdve, elhajított kavics kacsázik rajta. Így kezdhettem írni nem is olyan régen, most ismét visszakanyarodtam, nem látok más kiutat, csak ragaszkodni hozzád.   Évgyűrű ráncolja víz bársonyát, merengek, miből lesz az egy kör, miből [… Tovább]

  Csepereg az es?, csepp követ cseppet, nyirkos délutánon könnyezi a csendet.  Kalapom lehúzom, karimáról es? csorran, az útszéli pocsolyába nyikorgó kerék toccsan.  Nyirkos falak mögött fáradt szemek lesnek. Senki sem nyit rájuk, mégis reménykednek.  Apró patakok folynak kanyargón, utat keresve, vízcseppek rajzolnak álmot a poros ablaküvegre.  Szürke, színtelen a világ, csak csepereg [… Tovább]

Czeglédi Zoltán: Emlékek között c. tollrajzához     Ózdról, de nem Magyarózdról…mesélhetnék – Uram, Isten! Lábra kapnék pár jó szótól… Erőm?… Köpni?… Nyelni sincsen Rák, tüdővész… Szilikózis után „szültem” … Vesekövet, s kaptam olyan gyógyszer-dózist – szemem foglya hályog-szövet… Gyermekként [… Tovább]

Nyirkos es? fátyolán át Kopott ég, seszín? nappal, Unott egykedv?séggel Ködalak j? ny?tt kalapban.  Málló vakolattól foszló fal. Léptei tompa hangját zengi, Macskaköves utcasarkon Már e hang is elfelejti.  Sötét kapu homályában Füstté válva t?nik el, A krákogó köhécselésre Nyikorgó utca-lámpa felel.  Hirtelen szakad le az este, Mégsem csillagos az [… Tovább]

  1.   Mintha mindig kabát után nyúlnék, mintha mindig záróra lenne. Hideg, novemberi es? hullik kátyúkba, bombatölcsérekbe.   Dajkaszót kerestem, káromkodást, egy éhesebb szájat a számnak. Borogatást a betonra, arcot az idegösszeroppanásnak.   Én mindig egy akartam lenni, hinni [… Tovább]

Az van a dobozban. Tedd el.Zsebretett kacatok közül,kis meg?szült nyaram.Az örökölt kristálypohár aljábanporba halt pók anya.Ami elszakadt is megfeszül. A víz alatt arcod most is fiatal. Megmaradunk gyereknek a felszín alatt.Közben persze annyi minden salaka b?rünkön ragadt. Az van a [… Tovább]

* Fekete éjszakában rozsdás szögesdrótok mögött betűket tapogatva sorokba, távolba üzensz, félig szítt cigarettád füstje karikái között próbálsz meg emlékezni Fannira, csókjára, szenvedsz mint ember, mint magyar, kit az uralom kitagadott, mert valaha Jézus mögé bújva a hatalom nőtt az [… Tovább]

   Ösvény és patak szalad egymás mellett tavaszból a nyárba, majd dombok közt kanyarog őszi csendben, míg a télbe ér.     Fotó: Magerusan Adrian