Marthi Anna : incs pincs lőrinc

Te rangoktól mentes rám szabott ruha,

napon száradó, ha ott feledtelek,  

megvert eső, pàràllottál, gyapjas g

yolcs

 

igem, hónaljillatom birtokosa. 

 

 

Szagos, zöld füves, bámésza tavasznak,

ősznek, nyarak belőled kergetőztek.

Majd ugróiskolát bontott a fagypont.

  Komorodtál 

levendulás szekrényben.

 

 

 

Anyák napján is bennem ruganyosan,

álmodozott téli szunyókán a bocs.

Némán tűrtél, nem voltál rám haragos.

Nadràgok között vesztél el csendesen.

 

Kinyílt ajtón szerteszaladó remény:

 

 

 

testem melegével hordozlak megint.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak