Ne akard tudni, hogy vagyok.
Azok egyszerű szavak lennének,
álmaim elrontott vázlatai,
elmaszatolt rajzok életemről, hamis
éji dalok. Kerek erdő közepében
sötét rengetegek, napnyarak, otthontalan
szigetek, rímtelen hiány versek.
úgysem értenéd…
Nem ismersz. A testem csak álca,
az arcom csak ÁlArc. Istentől kaptam,
talán, rád formázva …
de te összefirkáltad, összegyűrted,
kidobtad a tegnapok születéseiben,
s ami egy életnyi történet lehetett
volna, az apró betűs rész maradt,
az elsárgult lapok lábjegyzeteiben…
Kusza vonalak tenyeremben. Valahol
te is ott vagy csendesen,
a csendjeimet nem veheted el tőlem…
de azon túl, és innen hallgatag útvesztők,
csillaghullásba hazudott káprázatok.
Ördögi játék. Pokoli menet, le-fel,
hisz útjaink már nem találkozhatnak,
se a tegnapokban, se a holnapokban.
Mert soha nem maradtál, soha nem
is érkeztél, és ha futni, bújni akarsz
előlem…
nem állok eléd. Nem kereslek meg.
Nem döngetek ajtókat, nem török be
ablakot. Összeszorítom szemem,
úgy, ahogy magamra hagytál kitakarva,
idegen álmok nyirkos sötétségében…
Hiába lépem le a köztünk
lévő távolságot, hiába tárom
ki karjaimat, nyitom szét kezeimet,
repülni nem tanítottál meg …
Félek az indulásoktól. Ha közeledbe
érek, elfogynak a rajzolt utak,
és ami egy pillanatra közel volt,
az is egyre távolabb van…
Menj csak, menj, bújj el, fuss messzire,
hisz együtt már nem férünk el ezen
a világnyi játszótéren. Lehettünk volna
egy egész, de én itt maradtam ebben
a hideg világban érintések, és szavak nélkül,
Hüpnosz mostoha gyermekeként…
Menj! Ne nézz hátra!
Már úgysem értenél…
Szabad vagy Anyám!
Isteneink feloldoztak…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Szilágyi Hajni - Lumen
