Szilágyi Hajni - Lumen : Papírhajók

ahogy felsír a csend,

mikor a szemérmetlen éj

levetkőzik bennünk.

 

Szívem lüktető sziget. Ázott

fények hintáznak felettünk.

Még nem múlhatsz, még hallak

a hullámcsendek mögött, még

nincs kész a rajz, még nem írtalak

meg, még nem nőttem fel szívedig,

még dacosan tanullak…

 

Benned telek sóhajtanak,

bennem nyarak sírnak.

Bontsd ki a félkész lombokat,

ne takard el a fényt, mert minden

csak elmaszatolt vázlat marad.

A nap. A madarak. A szerelem.

 

Isten kezében gyűrött lapok,

rajtuk a holnapok fáradt betűi…

 

Árvára gömbölyödött fények

gubbasztanak a fák hideg ujjai közt.

Csapzott hajnalok ébredéseiben

kusza vonalak, befejezetlen versek.

 

lassan szétfolyik az idő körülöttünk…

 

A holnapot keresem szemedben,

a kérgükre vetkőzött őszöket,

az elrejtett tavaszokat, de csak

összefirkált, gyűrött papírhajók

úsznak a tengermély csendben…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"