Szilágyi Hajni - Lumen : Monodráma nyolc felvonásban

( színTerek… utcák, emberek… szerelmek )

 

 

 

 

 

(szerelem)

 

Szeretlek. Önző, gyermeki

konoksággal. Nézlek, ahogy

az ablak előtt állsz. Az életet

leltározod az őszben. Valami

idegen imát mormolsz, szerelmet

súgsz a számra, míg az éjszaka

hangjai fáradtan a földre hullnak.

 

(keresés )

 

Valamit keresel. Egy pontot,

egy hidat, hangosan olvasol

szememből, szomorú verseket,

melyek rímtelen fakadnak ki

elhagyott csendjeinkből.

 

( út )

 

A szétfeslett őszi ég alatt az út

visszakanyarodik. A távol

közeledik, a pillanatok ismétlődnek.

Házak, fák, folyók, hegyek,

ordító szakadékok…

 

( eltévedés )

 

Eltévedtünk, pedig annyiszor

jártunk már ezen az úton.

Egymás mellett, egymás

nélkül, de mégis, mindig

hazaértünk. Most árva levél-

arcok áznak a fák tetején,

és csak sűrű, hideg csendet

kerget a konok szél.

 

( érkezés )

 

Tegnapokhoz öregszik

bánatunk, ócska világot

ölelünk magunkhoz, álmaink,

halkuló ősz-ringás az ázott

avaron. Szívhangokból

próbáljuk összerakni az

ős-rengeteget. A szerelmet.

A csendet, a dalt, a hangokat.

 

( jelen )

 

Még mindig ott állsz az ablak

előtt. Számolod a madarak

szárnycsapásait. Észak, kelet,

dél, nyugat. Barlangrajzokat

fejtesz meg tenyeremből.

Arcok. Emberek,

arc nélküli istenek…

Érkezés, indulás, maradás.

Menetrend szerint mennek

az órák, jönnek a percek.

 

( jövő )

 

Nézed a változást, ahogy

világgá mennek a hangok.

Hiába tagadjuk, hiába állunk

a világnak háttal. Szorít

a magány, fojt az elmúlás,

és az út, egyre keskenyebb,

egyre meredekebb.

Eltévedtünk. Isten tenyerében

gubbaszt életünk.

 

( valahol )

 

Álomba zuhan a fény,

holdzugot keres a feledés,

halálunk…

Színfalak mögötti,

szárnynélküli rabmadár…

 

(…)

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"