Pásztor Attila - Atyla : Rőzseláng

a vízről és a vérről

 

 

Alkonyi pírban fa levele

Szédül a pusztai tájra,

Jégszemü tornyok gomolyai

Dőlnek a nap sugarába.

Ballag a pásztor, tereli a 

Nyájat a lomb-juharosba,

Küldi a szél is – csatalova 

Fenn zabosul tarajosra.

 

Sűrül a menny, már hunyorog a

Csillag a puttonyok ormán,

Villan az ostor, leszakad az

Ég fele, bőszül az orkán.

Döbben a tölgyes, kavarog az

Ordasok éteri árja,

Bújik a bárány, cserepeket

Súrol a felleg uszálya.

 

Sárban az udvar, csak a kutya

Mordul a tócsa szemébe,

Macska a tükrén – lopakodik –

Lendül a csűr tetejére.

Távoli zengés pereme a

Híd fele száll teleholddal…

“Fújd el a mécset, s betakar az

Éj puha, fény-teli csókkal!”

 

Lobban a szívem, szerelem az

Alkonyi kor menedéke,

Rózsafa-karcsún, ha derekad

Olvad a vágy ütemére.

Lobban a hajnal, sudarai

Nyúlnak az éji magosba,

Álmodat érzem – fakereke

Vinne ma régi korokba.

 

Hajlik a nádszál, cserepes a

Hangod – a béka csodálja.

Kőitatóban leveleim…

Bennük a pille magánya.

Könnyed a búcsúd – faszekere

Nyargal a messzi határnak.

Tűzben a véred – sose lohad,

szítja a bő nyoszolyádat!

 

 

2013. augusztus 13.

átirat, csiszolat 2008-ból 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985