Szilágyi Hajni - Lumen : …éjfolyó

 

 

Rendetlen, gyűrött ma minden szó. Hangtalan

virrasztunk a hanyagul szétdobált érzések közt.  

Édesen. Mostohán. Vergődve, csóktalan. Éjmadár

surran át. Felettünk. Napnyarak kócos illata,

holdtelek csendzaja. Lélegzik. Bennünk.

 

Lakatlan templomok érnek az égig. Az ima

csak halvány jel a szánkon. Torzul a jelen.

Tükörben a jövő vetkőzik velünk. Szívemben

éjdarab. Csend hull szemedből. Ne sírj. Gombostűre

szúrom a tavaszt. Ujjaim közt vérzik el a hajnal.

Álmainkban a gyermekarcú nyár rongyos

felhőket úsztat. Ostoba körforgás. Hang árad.

Zuhog. Odakint. Idebent. Évszakot vált a táj.

Gombolyítsd fel a maradék fényeket. Mezítelen

szívedbe kapaszkodik egy idegen álom.

Hess, hess. Hollószárnyú átok.

 

Pókfonálon ring a szerelem. Édes illatok. Keserű

szavak. Dohos falak. Csepeg a csap. Kattog a

konvektor. Tágul az idő. Szűkül a tér. Vonyít

az est a domb tetején. Fáradt csillagok hullnak

a mélybe. Elszáradt ágakon a hold gubbaszt.

Se fészke, se gyermeke. Szirmokat bont a jégvirág.

Megfordul a világ. Jégtáblák úsznak a tavaszi szélben.

 

Vonalak. Madarak. Hullámok. Kopott szárnyú

angyalok. Hideg rácsok, háborgó tengerek.

Te megrajzolod az életet, én betűkké írom

a zuhanó köveket. Rímtelen. Egymagam. Súlytalan.

A csend a világon átlebeg. Homokszemek. Sivatag.

Kiszáradt éjfolyó. Nem értem. Érted. Rád nehezedik

a szó, a mozdulat. Szeret. Nem szeret. Leszakad

a csillagtalan éj. Mélykútban altató. Nád susog. Ringató.

 

Kiradíroztad a hidat. Se part. Se szél. Se nap. Te ott.

Én itt. Magamtól féltelek, és mégis nálad keresem

menedékem. Vergődve. Csóktalan. Magad után

vonszolod a hegyeket, erdőket, hogy egy másik

naplemente alatt nyíljanak a hangaillatú fények.

 

Kérészéletű a pillanat. Szakad a pókfonál. Leng,

leng. Árván. Földre hull az éjmadár utolsó tolla.

Hangtalan virrasztok a számon hagyott,

gyűrött szavaiddal…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Szilágyi Hajni - Lumen

Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"