Isten rád formázta az őszt,
de valaki lekaparta arcodról
a holdat, valaki ellopta
szemedből a csillagokat.
Valaki anyád helyett anyád
volt. Egy pillanatra. Míg te
felfele zuhantál, hegyek
mögé ringatta az éjszakát,
homlokodra varrta a napot,
hogy ne tévedj el. Soha.
de gyermeked…
( gyermeked itt lent maradt )
Nem akarja, hogy így lásd.
Se új ruhája, se kenyere,
szemében hideg világok
áznak. Fanyar-illatú hajnalokat
keser-ízű reggelek követnek.
Vakolat hull az éjszaka faláról,
körülötte romokban a jelen.
Ne mozdulj el a tegnapi
nyárból. Maradj örök, hogy
szobor- arcodat újra formálja,
hisz lassú álom az elmúlás…
(…)
Elárvult tornyok közt sziszeg
a hazug szél. Te is egykor
belekapaszkodtál. Most
egymásra nyílnak-záródnak
a holnapok, mindenki indul,
érkezik, pedig se ablak,
se ajtó. Szakítsd ki gyermeked
a hajnalok sötét verméből,
vigyázd álmait, de ha füstös
ősz marja a szemed, ne akarj
hős lenni. Ne Istent játssz vele.
Légy menedéke. Csend. Erdő.
Hegy. Szakadék. Híd, és ő
átkel földszagú szíveden,
csak engedd…
( játszani itt maradt gyermeked )
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Szilágyi Hajni - Lumen
