Neogrády Antal : HAJNALI MÚZSA

 

 

 

 

Nem hálhatsz velem!

 

Édesanyád csupa kerti virág közt szült meg a kertben,

Combjai közt a fehérlő nagyfejű íriszek álltak.

Esküt tettem az évről-évre kihajtó virágra

Mint a saját gyerekem, cseperedsz fel itt szeretetben.

 

Illatos armeriából fonj koszorút a fejedre,

És kanyaríts legalább egy keskeny övet derekadra!

Türoszi bíbor szép köpenyem már rég neked adtam,

Ily kora hajnali órán, pont illik fenekedre.

 

Már nem kérhetem azt, hogy szólíts édesapádnak,

Úgyis utálom a bamba szülők eszement gügyögését,

Nőnek s hajnali múzsának egyaránt gyönyörű vagy,

S érzem előszeleit egy nagy felhőszakadásnak.

 

Látom, hogy kiraboltad a régi lugasból a szőlőt,

Kéjsóvár bögyörői itt kotorásznak öledben,

Szép szemeket keresel s csecserészel mind sebesebben,

És kacsokat penget mutatóujjad, pici bőgőt.

 

Mondd, mostál-e kezet, mielőtt a gyümölcsbe kotortál?

Tedd szépen kezedet oda fel gyönyörű koszorúdhoz,

Hadd keresem meg az ajkammal a bogyót, ami kedves,

Engedd el magadat, mer’ ilyet sohasem gyakoroltál.

 

Bátran tedd le a combod, bőven bírja a vállam

Hadd pukkanjon az érettebb szeme végre a számba,

S halljam a melled alatt, be- begyorsul a szív remegése!

Mámoros ím e szüret, még must zamatú a szakállam,

 

„Hölgyválasz” szava csillog a pajkos zöld szemeidben,

S mégy a lugasba az érett, nagy fürtű maradékért.

Szép szóval nem adod? Hát mondd, hogy mit tegyek érte!

Bármily csendes az ősz kint, hangos a vér szava itt benn.

 

Gránát alma levével játszod a mesteri rítust.

Tűzpiros ajkad alatt kifakadnak a nagyszerű gyöngyök,

Könnytelenül sír új örömöt le a bronzszínű arcod,

És diadalmasan állok a téren akár Palatínus.

 

Hajnali múzsám, látod-e, felcseperedtél!

Már csak az ősz csöregés avarát kell versbe csiszolnom.

Azt hiszem azt már téli mamuszban a kertbe megoldom.

Aphrodité zajos ünnepe vár odakint. Csak eredjél!

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Neogrády Antal