Gáspár Zselyke Szerző
Vezetéknév
Gáspár
Keresztnév
Zselyke
7 év Nincs Komment

Maxwell-nek írtam, aki Bostonban él, fest, versenyzongorázik, és egy időben napi szinten beszélgettünk az interneten keresztül. A versnek van egy angol változata, így hál’ Istennek ő is megérti.

 

 

Szóval kevesebb-e két ember kapcsolata,
Ha a tengeren át forr csak kottába dallama,
Narancsban fénylő skype értesítésen át?
Te webcamerán át vered a zongorát,
Én billentyűzeten ütöm versbe ritmusát
a skype-ra komponált szimpátiának,
fenekére nézve egy új kupica pálinkának,
szemlélvén ahogy olcsó whisky-d kortyolod
vagy telefonálsz, mert hív a francia spanod.
Ebben a században már így telnek el esték,
hogy Boston és Gyömrő kapcsolatba lép
Egy láthatatlan, bájos wifi-hullám által,
Két oldalán sörrel, borral, közte óceánnal.
Mi teszi igazivá a két ember közti lehetetlenséget?
A kapcsolat számít-e, vagy a két ember? Még mindig nem tudom.

 

———————

Nagyon aktuális. Versnek is mondjuk, hogy vers, így szeretném publikálni, viszont az utolsó két sor agyonvágja. Szóval azt onnan le kellene műteni. Köszönöm. Szépeket: NHI

7 év Nincs Komment

az Üllői úton Kőbánya felé baktatva született a fejemben ez a vers, és nagyon örültem hogy meg bírtam tartani magamban, míg papírt és tollat kerítettem.

 

Narancs ködlámpák cikáznak a vizes betonon, – A ködlámpa nem sárga, ráadásul kizárólag ködben használatos és lakott településen kívül, így a képszerűséget már ezzel agyon is vágtuk.
egymagam sétálok a pesti utakon. – Ragrímmel indítani nem valami szerencsés megoldás.
Vállamra ülnek a növekvő házszámok,
Fázik a kezem, de mégiscsak rágyújtok,
Ha így megyek, egyenest, hozzád érhetek,
Ha követem a cikázó narancs fényeket, – Itt egész jó ritmust kapna, ha a narancs helyett narancsos lenne.
Ha lenne merszem igazat mondani
vagy legalább a kamuhoz igazat toldani
Ha tehetném, sétálnék, talán két óra hosszát
Sétálnék tovább ezen a végtelen utcán – A páros rímeknek patyolat tisztának kell lenni. Ez nagyon nem az, mert a t és az n a képzés helye és módja szerint is markánsan eltér.
Ha el tudnám viselni hogy a hóválett bánat
Az úton hozzádáztatja télbebújt ruhámat,
Ha mernék, mennék, s mondanék valamit,
Reccsenő szívem szétszkreccselt bakelit.

———————

Ez egy igen jó vers lesz, ha kicsit átböngészed újra. Általánosságban pedig mondom: a ragrímeket a továbbiakban törekedj hanyagolni, ha elkerülhetetlenek, akkor be kell dugni őket a sorközökbe, úgy szólni tudnak, de nem túl hangosan, nem lesznek zavarók. Jelen versben jó kontrasztot ad a mondandó és a páros rímek komolytalansága.  Még nem olvastam tőled semmi egyebet, úgyhogy nem tudhatom, nálad mi a módi, van-e módi egyáltalán (az a jó, ha nincs 🙂 ), de a páros rímek az esetek túlnyomó többségében túl játékossá teszik a szöveget, nehéz velük továbbgondolhatót, továbbérezhetőt írni. Neked ez most mégis sikerült, a fenti észrevételeket kérem szépen lereagálni, a verset szögelés után visszavárjuk.

NHI

7 év Nincs Komment

Nullát osztani felesleges,
S mióta az érzelmi életem nulla lett
Nem is igen próbálkozom ilyesmivel,
Nem gyötröm magam műveletekkel.
mert fájna, bárhogy szorozgatok
Az életem is, én is csak nulla vagyok
És nincsen aki hozzáadna, kivonta magát
Itthagyta nekem ezt a kövér nullát,
Nulla, és mégis létezik,
Nulla, és mégis fáj,
Én meg sírok, sírok felette,
Én vagyok a nulla, aki osztódni szeretne.

——————–

Mint fentebb megállapíttatott, a nullát bárhogyan osztjuk, nulla marad, így aztán logikailag nem áll össze a vége, valószínű, hogy a nullaságon kíván változtatni a lírai én, ez volna  a vers íve, ehelyett visszakanyarodik oda, hogy ő egy nulla, és az a vágya hogy osztódhasson… további nullákra. Biztos vagy benne, hogy így akartad? Nyilván nem. Egyebekben ötletes, jó lesz ez, ha kicsit újragondolod a konklúziót.

7 év 8 komment

Olyan teszetoszán ölelt át a fiú,
Hogy moccanni se lett volna érdemes
Még megijed.
Eszembejutott róla egy énekes,
Valahol, messze, Amerikában,
Ajkain versekkel, gitárral nyakában
S szinte elkönyveltem magamban
Hogy az amerikai, kalapban
Valami rokonságban van
A megszeppent ausztrállal,
Aki minden bátorságával,
A friss harmat lágyságával
Megint szájoncsókolt.
Lehet, hogy előttem még nem tett ilyet,
Nem csókolta még a száját senkinek,
Most meg, mint aki fél, hogy elrebbenek
A derekamra nyugtatja kezét,
Le nem veszi rólam a szemét,
Úgy csókol újra.
Odakinn hangos, sokféle részegek,
Felsóhajt a kis ausztrál énekes,
Nem tudja, hogy tegye, megfeszül, ellazul.
„Oh my god, it was so fucking wonderful”,
Aztán ölel szorosan egész álló éjjel
Szemében huncut „felnőttvagyok” fénnyel
Másnap meg azt mondja, visszajön, nem hagy itt
Rezdülésein látom hogy elhiszi,
Én meg csak mosolygok, tetszik, hagyom
Hogy nem jön vissza, pontosan tudom,
De hadd gondolja, hogy létezik szerelem
Ezt a hitet magam is annyiszor szenvedem,
S még búcsúzóul megpuszilja a szemhéjamat
A kis ausztrál szüzessége Budapesten maradt.

 

 

Gáspár Zselyke Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.