Schifter Attila : Hold volt, hold nem volt…

 

  

 

Egyetlen  mézbarna  pillantásába  foglalva, 

hőn  vágyott  otthon  melegével  sütött  reám  a 

szemeiből  életünk  minden  jövendő  nyara 

‘s  a  teliholdas  éjekbe  sűrűsödött  vágya. 

 

Mikor  a  testünket  halványkék  fényébe  vonta 

a  felhők  paplanja  alól  leskelődő  Luna, 

oly  sejtelmesen,  akár  egy  óskandináv  monda, 

szerelmi  sagát  rovott  a  számtalan  csókrúna. 

 

Majd a  meghittség  varázskörén  kívülre  ragadt 

a  kétségek  összes  kínzó,  gyilkos  kénszikrája,

és  végül  szenvedélyünk  lebontott  minden  falat, 

amely  a  beteljesülésünknek  útját  állta. 

 

Már  csak  a  Holdat  tartotta  egy  marasztaló  ág, 

ahogy  cinkos  lampionként  lepillantott  lágyan, 

és  a  percenként  megkapott  örökkévalóság 

számomra  ott  rejtőzött  minden  egyes  csókjában. 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.