P. Tóth Irén : Miért?

Vágytunk rád.

Imádtuk bálványarcod.

Melletted akartunk harcot

vívni, nem sejtettük

minden csak máz.

 

Hogy boldogság,

gazdagság, igazság.

I-

gaz-

ság!

 

ó, ha mi egyszer!…

ó, ha mi is egyszer!…

 

Aztán a büszkeség!

hogy Te…

hogy mi…

hogy együtt…

 

És mi lett a nászból?!

Kimászunk valaha ebből a

kulimászból?

Véletlen volt a tévedés,

eltévelyedés?

 

Óriás kéz fojtogat,

és mindenki csak néz.

Tapsol, félrenéz,

vagy szemlesütve bólogat.

 

Annyiszor tévedtünk már.

Jött – és múlik a nyár.

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.