Szilágyi Hajni - Lumen : Lábjegyzet

 

 

 

 

 

Én csak írom a tavaszt,

a színeket, az illatokat. Fák

kérgére karcolom az őszt,

ahogy Isten az elmúlást apám

fejfájára rajzolta. Csendnyarat

festek szemhéjad mögé,

ha már szorítanak a szavak.

De mégsem hallom, ha

szívem omladozó falai között,

új napok ordítanak.

 

Csukódik a szem. Lebénul

a mozdulat. Süket a világ,

hiába szólítom. Festett

álarcokat kapdos magára

az élet. Ócska játék,

aki bújt, aki nem…

Úgyis mind belehal.

 

Isten a hajtó, mi pedig

vadabbnál is vadabbak.

Már nincs hova futnunk.

A sötétség elnyeli az utakat,

a múlt a kezdetet gyilkolja.

 

Elhagytam mondataid,

ebben a félig kész életben.

Most kereslek félszavainkban,

kinőtt ígéretekben. Megkezdett

levelekben, befejezetlen

vázlatokban. Amink még maradt,

az utolsó betűig…

Amit szíved mögé rejtettem.

 

(…)

 

Kitakargat a reggel. Felsírunk

a világra. Fáznak az álmok.

Öregedő, hideg napok jönnek,

értelmetlen háborúk, halálok,

most imádkozz…

Csak ezt éljük túl. Aki ma

gödörbe zuhan, az holnap

talán újra születhet.

 

De ki marad a holnapokban,

és ki meséli el a tegnapokat,

ha elfogynak a szavak, 

ha a betűk véresre

koptatják szívünket, ha

ma mindent felolvasok,

Istennek…

 

Hisz úgyis mind belehal,

aki szól, aki nem…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"