Esőszagú szavakat sír az ég,
hajnalra vetkőznek a fák,
águjjaik a semmibe kapaszkodnak,
… mégis, mintha a szívemet szorítanák
Falak közé szorul a csend,
ablakon koppan a lassuló idő.
Örvények, szélvihar, nyitott
szemű madarak. Odakint
majdnem feltámadás,
idebent zajló jégtáblák.
Álmaidban lakom, mint
valami külvárosi csavargó.
Versekbe rejtegetem életem.
Néha meglátogatsz, betűim
magányában bolyongsz,
kezeid közt böjtöl lelkem.
Felemelsz, megtartasz,
…nézel, nézlek
de hiába tanulom az arcodon
játszó eső szavát, a bomló tavasz
újra, és újra megbotlik szívemen.
A tegnap elfelejtett érintéseiből
hideg sínekre lépnek az öngyilkos
álmok. Ébredő szememben
gyűrött hangú reggel nyújtózik,
számban az éjszaka fanyar íze
keveredik édes illatoddal.
Mondd, még hány nap a világ,
s mennyi belőle a szerelem…
Lelépem, számolom. Visszanézek.
Keresem a karjaidból kizuhant
öleléseket, a ki nem mondott
bűneinket, meglesett titkainkat,
fiókba rejtett te és én rajzokat.
Nem mozdultunk, mégis elfogytak
az utak. A menet ma elmarad,
csak a hold sétál át árnyékunkon.
Arcodon a reggel zuhog. Nézel, nézlek…
…áldás a csend, bűn a hallgatás,
ma újra tanulom az esőszagú jeleket
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Szilágyi Hajni - Lumen
