Vers

Hívni a fényt

Elolvasta:
309
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }– Mirának és mindenkinek,
aki még hinni tud az őszinte,
igaz emberi érzésekben –

 

mintha

a szerelem…

mint ha a féktelen

boldogság beteljesül

ebben a mélységben

csak a csend

csak az ámulat

csak a béke él

a

szíveken

 

mintha

csak suttogó

áradó halk imák…

mintha csak áhítat

mintha idilli volna az

örökig tartó világ

mint mikor ébredez’

bennünk ott legbelül

valami

vágy

 

mintha

mély hódolat…

mint mikor kiragyog

a felhők mögül a Nap

mintha a csillagok

arany lampionok

mintha csak leplezett

titkos találkozás

sejtelmes

holdvilág alatt

 

mintha

a szeretet

mintha a szenvedély

hamvadó fényvirág

kihunyó rőzseláng…

de mégis hívni még

inni a fényt tovább

élni csak

fölfelé

akár a fák

Fotó: saját – napkelte Platamonason

Vers

…tavaszban

Elolvasta:
325
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nézem, már semmi sem a régi,

az idő rajzolgat, itt-ott…

 

Emlék már a mézédes nyár,

színpalettás őszi képek, deresedő,

hideg telek, s az a régi tavasz.

Ünnepelni kellene lassan. Talán divatos

pirosban…

 

Volt egyszer rég, a pillanat,

– kávé-illatú tavaszban.

Vers

Hajolj le hozzám

Elolvasta:
451
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nagy vagy a szememben. Hatalmasabb,

Erősebb, mint én bármikor voltam.

Bár hasonlíthatnék, csak egy kicsit rád.

Úgy tűnhet, csak banális apróság,

De nekem most mégis fáj nagyon.

Kacagj rajtam, én kacagok magamon.

Félek, mert őszinte vagyok veled

S így akaratlanul is megsebzel.

Lépj egyet felém, hajolj közelebb!

Hazudj! Én bármit elhiszek neked.

 

Vers

Elég

Elolvasta:
498
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Apánk s Anyánk!
Háromágú gyertyatartóban
égünk: testvérek.
Vagy mint őszi fák
hullajtjuk leveleinket
a négyszemélyes sírra.
Bent még csak ketten,
Lassan meg kéne váltani.
Ó, Megváltó!
Neked sincs miből?
Marad az urna vagy a víz.
Lányom azt mondta,
engem hazavisz.
Jó kis vicc.
Majd elbeszélgetünk.
Ha ő is öreg lesz,
megértjük egymást.

Vers

Magamról küldöm

Elolvasta:
503
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Miféle kérdéshordozók
jelenléte bennem. Erre
minden válasz kevés.
Újra s újra írom, győzöm,
közelítve a távolodáshoz.
Sorsom ablakai tárva.
Mind jobban kell a fény.
Nem nyári, őszi, téli,
bennem tavaszi csend időz.
Nekem az ég kell, tiszta kékkel.
Az ég alól mindenki elmegy.
Apám búcsú nélkül tette.
Csak álltam a ravatalnál, 

döbbenten néztem utána,
mert már nem őt. Beköszöntött 
a nyár, feketében jöttek napok.
Azóta sem tudom, milyen 
végérvényesen aludni.
Addig csak ébren láttam,
az éjszaka ízével még tartozik.
Lehunyt szemmel belátom, 
semmit sem tudok róla, 
koholt emlékfoszlányok
jelzik, túlszőtte álmaim.
Eltűnik a szoba, nincs világ,
az ablakfüggönyön túl
vékonyka köd, lélektelen 
kerti csend s a madarak 
szeméből porba hullt nyárívelés.
Belenőttem ebbe a halálba,
én is megyek, de hová.
Hol hazám: dombok, hegyek,
szél fújta pusztaságok.
Sosem kértem semmit, elég 
hogy simogatós szívembe 
engedtem embert, vadat, fákat.
Mindenféle béke ölelget már,
nem bánom, utamnak vége,
születtem, meghalok, minden 
mérhetetlen, csak egymáshoz
viszonyított elmefogódzás. 
Bogár billeg egy kései virágon,
még szirmokon a nyár színei,
még felvillan a lombok hajába 
madarakat csempésző szél.
Még nincs csend, csak nem 
hallak világ, a színek zajától.

Vers

Akár a fák

Elolvasta:
440
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nádasdi Szabó Zoltán fotójához: “A fák (nem mindig) állva halnak meg…”

 

még 
nekitámaszkodunk a vén időnek
imát áldozunk a naplementének
már 
nem vádolunk csak csendben áldunk
magunkra húzzuk őszi álmunk
míg 
végleg kidőlünk
akár 
a fák

 

Vers

KUTYA-VERS-MESE

Elolvasta:
563
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Néhány nap után ott folytatom,

ahol abbahagytam kutyusaimról

a mesét, mely nem is annyira mese,

mint mesés visszaemlékezés.

Ismerős a mondás, az idő

megszépíti életünk történéseit,

ha lelkünkben él, persze megbékítő

igyekezetének is akadhatnak határai,

melyek gátat szabnak az esetlegesen

hordott sebeknek, a haragnak.

Rosszabb esetekben még az indulatok is

 ilyenek lehetnek sok-sok év után,

melyek mint őszi levélégetéseknél

a kiskertek mélyén belevillázva

fojtogató füsttel itt-ott még lángra lobban.

 

Sok ilyennel és hasonlóval

találkoztam életem során.

Embere, s indulatai válogatja.

Na meg persze a vélt, vagy valós

sérelem intenzivitása maga.

Mindez függ mentalitásunktól,

lobbanékonyságuktól.

A végső konklúzió,

hogy ezek a visszaidézett

kellemetlen sebek, melyek

óhatatlanul előjönnek a jóval is,

vagy bocsánatos „bűnné”,

vagy megbocsáthatatlanná válnak.

 

Hogy mindezt miért említettem meg

 mesém folytatásaként egy kutya,

egy kis kölyök és egy öreg ember

története kapcsán, az nagyon

egyértelműnek tűnik, legalább is

számomra, mint csendes szemlélő

 számára. Több sikerrel kecsegtető

kerék pározás szabad gyakorlatai

között legutóbb kalandos,

eget-földet betöltő sikertelen

bicajozásáról írtam. Itt is hagytam abba.

 

Baleset történt. Laci fiam új kerékpárjáról

az utcai kutyák  jó voltából nagy ívű

kört formálva úgy fogott talajt,

mint egy kezdő talajtornász,

olyan egyre gyorsuló sebességgel,

mint egy légvédelmi Mistrál rakéta.

 

Mindezt az én fiam két okra vezette

később vissza 5 éves minden

bölcsességét latba vetve.

Az első ok, természetesen

a Nagyapja mitfárer ténykedése volt,

akiről joggal feltételezte,

hogy nem volt a helyzet magaslatén. 

Ott ő volt egyedül. Tehát nem követte

a felgyorsult gépet, kezéből kihullt

a másod „botkormány”, s ő is

térdre hullt a kutya ugatás

hangjaitól ijedtében.

A gép öreg, vízeres lábainak

lassuló ütemére kiugrott hátul

a nyereg alól, s kezéből.

A papa elterült.

Igaz Laci nem igen láthatta,

csak érezte e meglazuló

„rokoni” köteléket.

No meg a fájdalom vakká tette,

sírt, zokogott

 

A második ok

a kutyák voltak szemében.

A váratlan támadás, az ugatás

és főleg az ijedtség.

Kora zsenge vonzalma a négylábúak

iránt némileg megrendült,

halvány szimpátiává vált rögvest.

Jobban mondva egy bukásra.

Sűrű könnyek öntözték arca

nyíló virágait, ott hagyott csapott-papot,

mint Petőfi Megyeri Karcsija,

s bor de porral megszórtan

elindult hazafelé

hangosan kiáltozva mérgében:

– Nem kell bicikli, nem akarok biciklizni!

Papa miért engedtél el –

 

Így ért haza,

közben felverte a fél települést!

Az emberek kiszaladtak házaik elé,

kutatták, vajon mi lehet ez a visítozás?

Egy rövidnadrágos kis kölyök,

egy öregember félbetört seprűnyéllel,

meg pár kutya elsomforodván

az ellenkező irányba, farok behúzva,

hátrahagyva egy új vörös biciklit,

mint szétszórt relikviáit egy vesztes csatának.

Mondhatom szép látvány lehetett.

 

Végezetül! Az én kicsi fiam, Laci

ettől kezdve kezdett felfigyelni

igazán csak a kutyákra.

Hihetetlen, de igaz.

Tudományos alapozottsággal

Közelítettre meg őket

Elméletben, könyvek alapján.

S mikor elsős lett, s már olvasni tudott.

Kutyás könyveket kellett neki venni

kisebb, nagyobb ünnepeken.

Egy idő után nem volt kutya a környéken,

amit nem ismert fel, melyik mi fajta.

Melyik a terrier, a masztív, kuvasz,

bolognese, bulldog, ír szetter,

s a kedvence a német juhász.

S csak mondta-mondta vég nélkül, s

ahogy jöttek, vagy leginkább mentek.

Talán ez volt a legbiztonságosabb

kalandjaira ismerve. Erre mondják,

minden rosszban van valami jó is.

Valami jó. Neki a megszerzett ismeret.

Nekem meg „minden jóban” valami kis

elgondolkodtató intelem.

 

Ne mondd soha gyermekednek,

unokádnak, hogy nem való kutya a házba.

Való, nem való, higgy nekik, úgy is …lesz.

 

Vers

Varjak

Elolvasta:
505
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

(1)
két varjú károg
az öreg akác ágán
telet ígérnek
(2)
fekete foltok
varjú csapat tanyázik
a havas kertben
(3)
a diófáról
fekete varjú rebben
sorsa időtlen
(4)
Hómezők felett,
varjú-pár kering. Daluk
Tavaszi ének.
(5)
karácsonyi kert
avar alá bújt a tél
varjú hang mögé
(6)
Fekete foltok
hímzik az őszi vetést.
Dús varjú ebéd.

 

 

 

 

Vers

Pottyantott galamb-raj

Elolvasta:
497
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kortárs, líra, költészet, vers, prózavers, szabadvers

POTTYANTOTT GALAMB-RAJ

Éjszakák kiszakított csendjéből dübörgéssel szakad ki, szesélyes szélű, tág tépése emlékek viharainak! Rozsdálló, ikrásodott mézszínű szurok bugyborog, míg a távolból kutatón fel-feltűnik egy-egy magárahagyott kő-sivatag! Lila sziszifusz-sziklák tanítják a türelmet, s az önmagukért való, érett hallgatást próféta-bölcseknek, s önmagukon is átutazóknak!

Sunyin még meglapulgat a vörhenyes csontváz-délibábos vég-árnyéka hadat üzenve rikácsoló holló-seregeknek! Kezdődhetnek a köztudott, akutális, vagy éppen bagatellizált hazug-tények: Az életmentés kötelező, prédikáló szent-parancsa, s méltatlan átgépesített echó-szózatok, hogy egészségügyünk falán egyre jobban málik már a penészesedő vakolat, s egetrengető repedések nőnek kórtermek helységeiben! – Halandó, tehát fejlődőképes testvér-államok megtisztelő figyelmére ezúton is csupán csak ritkán számíthatunk!

Kis magasságokban zuhanó galamraj pottyant fejünk fölött s egyesek édesség gyanánt a megtermelt vég-terméket is bátran eladnák, ha azon múlhatna minden, hogy gazdagságukat élénkíthessék önmaguk keltette szándékos hangrobbanásban eltömítődik a csurgatott igazság is! Fölfoghatatlan, idióta exibicionizmus burjánzása az önmagát is tágító térben; idokolatlan építkezések helyébe stabil s kiegyensúlyozott termelést kellene szorgalmazni oligarchák agyontömködése helyett!

Karavánút gyakorta beszippantja az elvesztett embert, ha nem vigyáz! Öntörvényűen, ki még merhet ringatózni makacs magabiztosan emberek konzervdoboz-gyűrűjében őszinteségében sem maradhat meg!

Vers

NÉMA JELEN-TÜNTETÉS

Elolvasta:
489
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kortárs, líra, költészet, szabadvers, prózavers, vers

NÉMA JELEN-TÜNTETÉS

Az ordas Jelenidő még sikeresen hazudik, s megcsal: jónehány hitvány, alattomos tanáccsal! Prostituált felszínesség most is level, akár a fekély gyennyesedő sebekből! A Jövő is hírt ad: pöffeszkedő rátartin hírdeti: ,,csak az exibicionista Celebek győzhetnek, mert a próféták már valódi megalkuvók vagy némák lettek! Gyermeki lelkeinkben is önmagukkal viaskodó viselősek!

Szépségek Otthelloja vajon kinek s miért teszi még mindig a szépet?! Egyszerű fűzfapoéta tenne őszinte-tisztán balzsamos romantikák oltárán hősszerelmes vallomást még mások szándékosan csupán úgy érvényesülhetnek ha parti-arcok avitt gyűrűjében átklózkodják a Világot s benne mindenkit megtévesztenek! Dobbanó szívekben illene már megtartani a látvány titkait; örökké salygó, felgyógyuló átkokat jobb lett volna ki sem mondani süketfülűeknek!

Noé bárkába összegyűjtött, alattomos duma járta be mindig is a Kor-stílust s szerencsésebbek virágok gyöngéd alkonyi szirmát becézhették, míg mások türelmetlen erőszakkal elveszik azt, amitől Embernek kellene megmaradni! – Megbotránkozott már régtől fogva az alamuszi Világ! Kis-emberkék szorgos hangyaforgataga finom dívák keselyűleső játszmáiba be sem száll; tehetetlen vergődő roncs-sorsok ikrásodott képletén hol található még Igaz-Örök Ember-kapcsolat?!

Tudatos pénztelenség szorítja egyre összébb markát mert hirdeti fennen: csak az rúghat labdába érvényesüléssel, aki többet keres, mint az átlag! Két tűz között stricikké aláznak piperkőc-flegmák, kultúra-temetők! Egyszer majd remekműveket exumál az emlékezet, ám addig tartja magát a meggyökeresedett munkóság!

Vers

“Megbékült holtak”

Elolvasta:
531
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }(Montázs Ady Endre idézett, alább jelzett verssoraiból, változtatás nélkül, születésnek 141. évfordulóján.)

“E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket.
Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő
lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében.
Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem.

(Ady Endre)
*
Csak az a mély és szent igazság,
Amit magába rejt a lélek,
Idétlen semmi, játszi hívság,
Amit leírok, elbeszélek.
Nagy éjeken szeretnék szólni:
Nem, nem birok tovább bilincset,
Nem, nem birok tovább titkolni
Ennyi világot, ennyi kincset.

A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)
(Csak néha, titkos éji órán
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)
Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén szemek
Nem néznek soha másra.
Bús arcát érzem szívemen
A könnyek asszonyának,
Rózsás, remegő ujjai
Most a szívembe vájnak.

Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

Bús szerelmünkből nem fakad
Szomorú lényünknek a mása,
Másokra száll a gyermekünk,
Ki lesz a vígak Messiása
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.

Én beszennyezlek
A leghavasabb, legszebb éjen:
Hiába kísértsz hófehéren.
Színem elé parancsolom majd
Fehér köntösös szűzi árnyad,
Saját lelkemből fölcibállak.
S míg libeg búsan, szerelemben,
Én kikacagom kósza árnyad,
Felé fúvok: menj, elbocsátlak.
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,

Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el
Csókoljuk egymást, együtt pihenünk, 
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Csókoljuk egymást biztatón, vadul,
Nappalba sír be minden csókos estünk,
Hiába minden, csók ha csókra hull,
Hideg a testünk.

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.
Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Felhasznált irodalom: Ady összes versei, Léda asszony zsoltárai – Misztérium, A vár fehér asszonya, A könnyek asszonya, Mert engem szeretsz, Vad szirttetőn állunk, Félig csókolt csók, A mi gyermekünk, Hunyhat a máglya, Hiába kísértsz hófehéren, A fehér csönd, A másik kettő, Meg akarlak tartani, Héja-nász az avaron, Elbocsátó szép üzenet című versek – számomra – legkifejezőbb sorai, mellőzve a felsorolás sorrendjét.

http://mek.oszk.hu/00500/00588/html/versek01.htm

Vers

Nyírfa sirató

Elolvasta:
508
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nyírfa sirató

 

            Koosán Ildikó

 

 

Aranyba öltözve tudja, elhiszem,

az őszi pompa csupán átmenet,

megaranyozza az ég-kék hátteret

tikkasztó nyár után, aztán elpihen

 

hű alattvalóm, királya a kertnek;

sovány árnyéka itt-ott még befed

haldokló virágot, letarolt teret,

levelei míg mind útra kelnek

 

s halomba gyűlnek ablakom alatt,

ahogy a lélek a testből kiszakad,

a porból vett, hogy újra porba térjen;

 

belőlük épül a világegyetem,

aranyba öltözve tudja, elhiszem,

Isten kéznyoma ég minden levélen.

 

2018. október 30.

 

Vers

Tan-költemény

Elolvasta:
481
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kortárs, líra, költészet, szabadvers, vers, prózavers

TAN-KÖLTEMÉNY

 

Anyagi függetlenséget akartunk mindig is, még mások kárán szándékosan átgázoltunk! Senki sem lehetett eléggé őszinte beismerni elhibázott vétkét! Sorra jöttek fojtogató béklyóival gyanúsítható kétkedések! Gyanakodás nélkül már senki sem lehet eléggé makulátlan?! Rokonszenvező szeplőcskékből felépíti önmagát egy szorgos hangya-elit aki gyilkos szakmai professzionalizmusában önmagával is egyre csak hadakozik, s pusztítja az Emberit!

Ösztönösen hibátlan agyonkozmetikázott zongorabillenytű-mosolyok felé törekedtek s könnyelműen önmaguk elé legyintettek, ha őszinte-szót kért tőlük ártatlan gyermek, kisstílű Golgota-ember! Nyugalom titkos harmónia-egyensúlyával inkább kakofóniás mitugrász tébolyt teremtettek semmint élhető közeget egy tudatosabb normalitáshoz!

 

Görcsösen akarták a szándék-szennyet s flörtölőn farkasszemet néztek lelkiismeretük fehérneműs megvesztegethetőségével; itt ma már az Akarat is csődöt mond bátran; egyesek felfuvalkodott, kisstílű sztárocskáknak ölükbe pottyan a látszat-siker negédes íze! Megragadható boldogság után kellene futni s ragaszkodni érte eltéphetetlen tíz körömmel! Vékony aranyfonálon rángatott angyafejek s szalmabábok vagyunk csupán, még szánalmas törtető, kis életünk lepereg!

Önző kisajátítása folyik felhalmozott földi javaknak még az önmagának tetszelgő, földi-cinikus Világ jószolgálati plecsniket osztogat! – Mélyebb kútfenékről ácsingózunk ikrásodott melaszos fények után; tűrés-tagadás ellentétpárja mikor szavatolhat már Különbékét?!

Vers

nem mondhatom…

Elolvasta:
603
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Mint nélkülöző,

de büszke koldus-lélek

állok előtted…

 

Kérni nem tudok,

csak kezem nyújtom.

Képzeletben ujjaidra

kulcsolom…

 

Amit szeretnék,

nem mondhatom.

Te tudod jól a

gondolatom…

Beszéljünk hát másról,

megannyi apróságról.

 

Nézd az őszi levelek közt

átsüt a reménysugár.

Titkot mesél Neked,

s én alig hiszem.

 

Súgja, amit soha el nem

mondhatok, aztán pedig

igézi kedves mosolyod,

igaz valód, s nekem ez

elég kell, hogy legyen…

– így őszidőmben.



Vers

Remény

Elolvasta:
642
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó: Lovas Alíz

 

ahol égbolt ölel vizet
s felhők benne fürdenek
ahol tóhoz simul a föld
fák karcolnak kék eget

hol nyugalom béke honol
madárdalt ígér a hajnal
párás vízen csónak táncol
friss szél köszönt trilla dallal

hova nem ér hazug világ
hű a nádas minden szava
őszinte a vízi világ
tisztán cseng a madár dala

hol a kisház tóra néző
benne remény ott dobog
tán megadatik pár boldog év
míg csengetnek az angyalok

 

 

 

Vers

SZIROMSZÓ

Elolvasta:
577
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Őszirózsákkal álmodom

a harmat súlya összenyom,

a semmi  óriásra nő,

belekékül a térerő,

egy sms-t az Isten ír,

bár nincs az űrből semmi  hír,

ezen a semmin dolgozom,

s nincs semmi nyom. Nincs semmi nyom.

 

Csak egyetlen virágszirom.

Vers

Közelítő távolságok

Elolvasta:
589
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kortárs, líra, költészet, vers, szabadvers, prózavers

KÖZELÍTŐ TÁVOLSÁGOK

Szívemben már életfogytiglan megmarad echozón aranyló szíved kattogó, elejtett dobbanása: amire még méltán lehetnél büszke ma! Közelségedben – érzem -, újból gyermek maradhat hajótörött, méla lelkem s nem szükséges bújkálnom, ha azt akarom, hogy láthassák valódi énem! Egymást közti táguló távolságaink mintha nem is léteznének – csak még közelebb hozzák bennünk halhatatlan bimbós romantikák földi Mindenségek nászát!

Belémkövült emlékeim, mint jól medolgoztatott izmok őrzik babonázó, angyali tested hamvas-gyöngéd vázlatait! S miközben sokszor tükrök fogságából látom, hogy őszülök s kopaszodom az egyre vágtató Időből szerelmes, szárnyas-lényed bennem visszatükröződik! Ordas-pusztító hóviharok gyilkos limfociták seregét vérmolekulámban egyre növelik s te távolról tarthatsz ki s lehetsz mellettem mert folyton izzást, kreatívitást megkövetelő munkád nem tűrheti a lazsáló dilektantizmus képleteit!

Kölyök szívem sokszor vágyik kikötői, büszke öled andanlító ringatása után, míg Kozmosz-hiányod csordultig betölt! Köröttem gyűlnek már egyre alattomos, kis féreg-nyelvek tüske-törmelékei: hadd tanuljon a Remete-Idegen is szolgalelkű rendet! Lobogó szikákat szólító dac-értelmem nagyon sokukra méltányosan haragszik; őszintének álcázott, mihaszna ígéreteikkel megvezettek s áltattak valós munka-lehetőségek helyett! – Szemem álmatlan krátereiben könnyező-csillagok kacagásai tétova-titkolt örömöknek azért is ragyognak még kitartón s lobogón!

Napsárga-arcú délelőttükön még szívedbe tudtam írni, hogy boruljék virágba az édenkert-mező, de csak akkor, ha gondolsz rám!

Vers

Álomlopó

Elolvasta:
491
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Őszi Nap csókolt az ágra,
sárarany hízott a fákra.
Álmukon megfolyt a festék,
hulló levélbe rejtették.
 
Holttegnap rőt avarágyon,
szemfedél szívdobbanáson,
ráfeszült dér- szőtte csipke,
álmodat túlpartra vitte.

 

 

 

Vers

– emberek, levelek…

Elolvasta:
598
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Ma, őszidőben,  szeretetre gondolva,

nézem, a fák elhagyják a levelet, 

Vagy fordítva, a levél lesz hűtlen, hideg…

 

Búcsúzásuk idején eszembe jutnak:

találkozás, értelmetlen elválás,

ember, falevelek, hűségünk, szeretet.

  

Múltam, mint a tegnap, halvány rajzolat,

jövőm…tán’ ott a lombok alatt –  kitakart.

 

 

 

 

Vers

Uzsorások közt Golgotán

Elolvasta:
600
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A befektetett erőfeszítéseim – Minek ez a névelő? Beszélni fogunk másféle erőfeszítéseidről? Nyilván nem.

miért másoknál kamatoznak?

Kinél van elszámolva öröksége

az emlék-szegény kamaszkornak?

Nincstelen vagyok és kifosztott. – Ez a kettő ugyanazt jelenti, miért érezted, hogy meg kell ismételni? Nem kell. Nincstelen vagy ÉS még kifosztott is…?

Néhány pillanatkép, föltámadt érzés

zörög a kivallatott zsebeimben, – Másféle zsebeidről is beszélünk majd? Ha nem, akkor ez a névelő megint csak fölösleges.

meg egy összegyűrt bocsánatkérés.

Próbálok a kedvességen spórolni,

mert azt a családom sem adja kölcsönbe.

Nem kell a hozott dolgokat tömni

legalább a túlkicsi emlék-bőröndbe.

A testvéreim úgy fogják a kezem, hogy 

a szeretetből hitel képes bank van. – hitelképes, ez a mondat egyébként nem tudom, mit akar mondani.

Én, mint rosszul kereső ember, inkább

keresek egy jó emléket a szénakazalban.

Drágán veszem az akadályokat.

Már kamatlábak lógnak a karácsonyfáról.

Alatta becsomagolt kényszer-mosoly,

Előtte megjátszott ölelés a honvágyról.

A családi ebédnél sok az apróbetűs rész.

Ne nyújtsák oda a rég lejárt számlát.

Leróttam mindent, törlesztettem eleget,

és a verseim már tartalmazzák az ÁFÁt.

———————-

Őszinte leszek. A fent kifogásolt dolgokon túl erőltetettnek, izzadságszagúnak tűnik. Olyan, mint egy rosszul csomagolt üzenet a családodnak. Ne üzengess. Magadból írj, ne magadról. Az elején még jól indulsz, az első két versszak még egész jó, utána már csak képzelt párhuzamokba kapaszkodsz, vannak benne elég jól eltalált gondolatok (pl. utolsó szakasz), de összességében gyenge a kohézió, gyenge a párhuzam.

 

Vers

3+1

Elolvasta:
613
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Budai Zolka: Négy gyermekünkből (parafrázis)

 

 

 

 

Az első gyermek olyan, mint teésén,

mosoly pattan rügyedző-fecsegésén.

Beszéljen csak helyettünk, hisz elmondhatatlan,

legyen ott minden jelző egy személy-ragban.

Kiollózott részletek fotóalbuma:

– Tiszta anyja! (Bár néha azért apuka.) 

Ne hasonlítson senkire, mikor felnő.

Legyen a viharban is bárányfelhő.

A második gyermek legyen olyan, mint Te. 

Mosolygósan, csacsogósan őszinte;

akár egy ringlispíl, úgy pörögjön,

de este ne kelljen könyörögnöm.

Legyen vadóc, kíváncsian-bonyolult,

a szeretetre alanyi jogon jogosult.

Meséljen úgy, hogy csak hallgatni kelljen. 

Csukott szemmel, a szívével figyeljen.

*

A harmadik gyermek legyen olyan, mint Én.

Terveivel álljon meg a föld szintjén.

Hagyja a gondolatait csak zsongani,

és maradjon csendben, hogy el tudja mondani.

Eressze el gondjait, mint egy szélsárkányt,

néha lásson eső előtt is szivárványt.

Ragaszkodjon, kötődjön és szeressen. 

Mosolygödrébe magától is beleessen.

*

A negyedik gyermek legyen egy kicsit más,

mint a félszavakba rejtett vallomás.

Megszokjon, változzon, majd visszatérjen.

Lelje örömét annyiféleképpen…

ne érdekelje a vakablakon benézés,

hisz minden rossz szó félrenyelt belégzés.

Ha fáradt és nyűgös és szeretetéhes

tápláljuk öleléssel, s csókkal, ‘mi édes.

Csak hagyjuk, hogy néha kiáltson harsányat,

„És szeressük őt úgy, mint a másik hármat.”

 

 

 

 

 

 

 

Vers

Rettegő extázis

Elolvasta:
604
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kortárs, líra, költészet, vers, prózavers, szabadvers

RETTEGŐ EXTÁZIS

 

Ráncos-arcú, holdvilágos éjek orvgyilkos csendjében áthallom hogy dorombol lüktető szeretőként a bíbor-szirmú, tachicardiás szív! Suttog egyre céda-parázna hangja, még benned fortyog egyre egy méltóbb, álom-terv: Celeb-műsorok ismeretlen, üzletieskedő homályán csillogó őszinte-tekintetekkel egyre ritkábban találkozol! Csavargók éjjeli menedékhelye nem biztos, hogy befogadja sem a remete-prófétát, sem a lírai értelmiségit! Eltépett húrjait a létező Időnek már serénykedő Moirák sem gyógyíthatják be!

 

Eldugott spirál-ösvények menekülő vadjaként kinek átkozott lábnyomában apokalipszis homokszemei peregnek mint figyelmeztető, stigma-jelek – bűzös kapu-mélyek alvilági sikátora lészen fekhelye az Őrzőknek is, aki Embernek megmaradt! Örök s Mindenség-szerelmet egyelőre csupán folyton bolyongó-tévelyen képzeletében találhat! Javíthatatlan örök gyerek-Ember, kit folyamatosan sebeznek gaz-ordas bitangok s aki mégsem szolgáltathatja ki gyerekkorát, felfedezhető kíváncsiságát, mert akkor odavész a játékos rácsodálkozás képessége!

 

Retteg még most is! Mint beteges, árván-hagyott, melasz-kiasfiú félig fuhátlan felkínálkozások örömeitől is! Jól jegyezze meg mindenki! Kit gyermekként lelket-marcangoló félelem s rettegés űzött tárt, babonázó mell-kikötők között menedéket nem csupán felnőtt látszat-örömöket találhat! Olcsó dezadorok húgyszagú, orrfacsaró emlék-bűze gyakorta még jelenidőkben is facsargatja orrát!

 

Megfakult reményeit egy érett, tartalmas életnek sem szabadna soha feladnia! Szivárvány-szempillák pillangó-árnyékai kedvesen még kacagnak tétova-tesi ügyetlenségek hátrányán, – de a Mindenség vérmolekulákat szaporító paradicsomi extázisáigsokkal több idő szükséges!

 

 

 

Vers

Rózsák Kertje

Elolvasta:
590
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szerte lehullott gesztenyék. 

Egy kislány

kosárkába gyűjti. 

Szép őszidő egy padra ültet. 

A Rózsák Kertjében

a pompák elnyílóban. 

Köszönhetően

az alacsony vízállásnak, 

látható a törökkori

cölöphíd maradványa,

fölötte felhőangyal.

Vers

Ön-esendőségek

Elolvasta:
586
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }kortárs, líra, költészet, költemény, vers, szabadvers, prózavers

Kedves Norbert!

Az alábbi esendőségeidet nem javaslom a fő oldalra, használd bátran a naplód. Nem tudtam többszöri átolvasás után sem kihámozni, mit is akartál közölni velünk, az olvasóval.

Üdvözlettel: Gizella

 

ÖN-ESENDŐSÉGEK

Pillanatok összetett teljességében a tétován tett lépés is lepkét taposhat óvatlanul! Vergődő, megijedt szivárvány-szárnnyal a büszke szabadságba menetelve gazdagon! Tétován bukfencezve a magányos csend is sebezni tud: falba vésett írásjeleket kutatgat kitartón a szem, míg a kísártő holdfény karom-sugarai éjszakák baljóslatú fátylán fel-feltűnedeznek! Hallgatásainkba is szándékosan bezártuk beszédes szavaink büszke sóhajait!

Senki-földjén szomorúságokból fontak már tövises koszorút! A Lélek-mélybe könnyedébben beleivódik a sebzett megbántottság; hangsúlyok tehertétele minden kipécézett, spicliskedő mondatból átüthet, mert lüktet s jelen van, akár a beteges ragály! Mint csínyen tettenért árva gyermek: egyszerre rettegő félszemmel zavarba vagyok s nem tudhatom, ha széptevőn Don Quoijoték módján bókolgatok szólít majd-e engem megkegyelmező, angyali jóság?! – Csendembe csak azt engedhetem, akit őszintén akarok! Érzéseim letargiákba süllyesztett, melankóliás örömét még jó volna a babusgató Kedvessel megosztani; csapongó Mindenségben az átélhető hangulatok között is már mind együtt lehetnénk s titkos gyerekes rigolyáink szabályait százféleképpen szükségtelen lenne tovább bonyolítani!

Részleteink paránya sokadszor áthallik a megfejthető közlések tisztaságain; kikristályosodik már a gyűlő indulat lápvidékén az irigység-féltékenység lappangó szitkai! Ott már nincs sok értelme a vigasztaló szónak, hol indulatokból állhat egyedül össze az emberi szándék! – Testetlen szorongó, nagy rettegések örök-gyerekes lelkek mélyén: árad szét tékozló szívekben a megavasodott rothadásszag! Percnyi képzelgéseimben is elég volt félrevezető hazugságok nászaiból! Továbbgondolható érzelmek oltalmából jobb a legelején kiszállni, d hagyni hadd olvadjon csak egyedül a hóember a megszépített emlék-nyárba!

Vers

Nem felel

Elolvasta:
698
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Röntgen

 

Tűzben csiholódtam veretessé,

jeges áradat nevelt.

Arcaim idő véste keménnyé,

üreges fala terelt.

Holtig visszanyúló gyökerek közt

megfagyott prédanyomok,

a kerékvágásokban zaklatott

tartalék-pillanatok.

Már a holnapi csend is beborít,

hangtalan, támasztalan

elmélkedések alkonya telít,

hullanak a dallamok.

A túlparti fények átcikáznak,

legyek szárnyán csillagok,

nem sietnek, de soha nem várnak

a zúgó áramlatok.

Messzeségbe révedek lám, ma is.

Ami elérhetetlen.

Végtelent markolnának ujjaim,

ne lennék telhetetlen!

A holtágak ősi bája ragyog,

bár az éj kormoránja

zsákmányát lomhán elejti, habok

rejtik, ő mégis várja.

Sarkon fordulnak a falánk napok,

épp csak a lényeg vész el.

Kísérjetek, angyalvarázslatok!

Köröttem csend. Nem felel.

——————————–

“…épp csak a lényeg vész el…” avagy… Na, jó… szóval, elkezdtem én akkurátusan, hogy majd jól megmutatom, holmindenhol van képzavar meg nyelvi hiányosság.

Az van, hogy mindenhol. A képek között alig-alig találni legaláb távoli asszociációs kapcsolatot. Pedig képek aztán vannak bőséggel, halmazatilag. Sebaj, próbáljuk hangulatilag megragadni. Elvileg működhet. Az biztosnak látszik, hogy valami nagy szomorúság van. És talán szerencsésebb lett volna, ha a szerző pusztán ezt mondja el, amolyan keresetlen őszinteséggel. Ez biztosan az az eset, amikor a kevesebb több lett volna. Az olvasói élmény és jelentésteremtés szempontjából mindenképp. Nem akarok nagy elméleti okfejtést… De. Nem lírát kell írni, hanem szöveget. Működő szöveget. Ez nem az. Nagyon “lírai” akar lenni. Ezért nem sikerül. Metaforát vagy bármilyen képet akkor érdemes használni, ha másképp nem elmondható a mondandó. Márpedig itt nagyon kilóg a lóláb, hogy semmi többröl nincs szó, mint a “szarulvagyok”-ról. Elismerem, olykor ez nem kevés. Viszont ugyanaz magyarázódik körbe-körbe, anélkül, hogy legalább ennek az érzületnek a különféle vetületei megvilágítódnának. Anélkül, hogy lenne egy nézőpontváltás, vagy valami, akármi. Közhelyekkel és zavaros képekkel teletűzdelt litánia a mindennagyonfájmostnekem-ről. Igen, van, amikor így van az ember. Ilyenkor felhívjuk a legjobb barátunk, vagy eszünk két tábla csokit. Azonban, ha verset írunk, akkor el kell távolodnunk, legalább utólag, amikor rátekintünk saját művünkre. Akkor jön létre az igazi: SZÖVEG.

Kovács Ági

————————————————————-

 

A csiholás nem a tűzben történik, az a tűz előjátéka voltaképpen, így a tűzben már nem csiholódunk.

Kijelentünk. Sorban. Kapcsolat nélkül. Igyekezve kiikszelni a végleteket: tűz, jég. Az egyetlen, ami kapcsolatot teremt itt, az a sorvégi hangzás. Szándékosan nem írtam összecsengést, összének össze, de nem cseng. Különösen fáj a veretes-kemény. Rímel? Hát nem. Ha eredményhatározóvá szögeljük, akkor igen. Mi rímel itt tehát? A rag. Csak az. Echte.

Holtig visszanyúló. Hová? Az élet elé? Mindegy. Gyökerek közt. Azután már kerékvágás. Érezzük, hogy miként vész el a képiség? Hogyan nem áll össze? Tűzben, jeges vízben, föld alatt és felett vagyunk egyszerre. Azért egyszerre, mert egyik képet se bontjuk ki, elintézzük egyetlen kijelentéssel, így nem tud megjelenni, így csak rendetlenség, következetlenség lesz.

Súlyosan hibádzik a kohézió, kérem.

És ebben a szellemben folytatódik tovább. Csend, dallam, van itt minden, este, éjszaka, légy, csillag, angyal… folyó, ami nem siet, de nem is vár (most akkor mi van?)((egyébként éjszaka vannak legyek…? Komolyan nem tudom, de szerintem olyankor nem randalíroznak, bár ki tudja…ez a kép voltaképpen tetszik)) .

Fussunk neki újra. Nem tudom, miről szól ez az írás. Mondhatni „nem felel”. Talán annyi mindent akart leírni, hogy végül nem sikerült semmit.

 Még inkább gondolom azt, hogy a formatervezésen vérzett el, valami olyasmi történhetett, hogy előkészítettél magadnak egy sablont és megpróbáltad kitölteni. Így eshetett, hogy a kompromisszumok kompromisszumára is rákényszerültél, a ritmus összességében csak igyekszik, de nem tesz, a szöveg pedig próbálja követni, néhol töltelékszavakkal, azután belopakszik egy soráthajlás, ami korábban nem volt, azután ha már egyszer megtette, megteszi máskor is.

A rímek gyengék. Ami nem ragrím, az is gyenge, két szótagra terjed ki (olyan is van, ami egy), és hiába egyeznek a magánhangzók, ha a mássalhangzók a képzés helye szerint messze esnek.

NHI

 

 

 

 

 

 

Vers

Banya

Elolvasta:
1 055
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kisfiamnak!

Üstben rotyogó varázs főzet

Farkasfog és béka méreg

Könyvből mormolt rébusztitok

Általuk bűvös kaput nyitok.

 

Lila füstben hamis kacaj

Üveggömbben álmot zavar

Sárgán izzó boszi szempár

Más jövőjét lesi immár.

 

Sitty-sutty seprű port kavar.

Feketemacska fát kapar,

Repülésre készen állnak

Nem takarítják ők a házat.

————————–

Ha már aprónépnek, akkor a lehető legprecízebben kell megválasztani és megvalósítani a ritmikát, mert nekik ez az elsődleges információ.

Ha most körbekérdezném a Héttornyot, Ohm törvényére a fizikus Csillag Endrén kívül kevesen emlékszünk, de Arkhimédesz törvényét szinte mindenki tudná: “Arkhimédesz, az öreg, kisangyalom…”

Zene. Ritmus. Ennyi a titok.

 

Üstben rotyogó varázs főzet /Üstben forró varázsfőzet

Farkasfog és béka méreg

Könyvből mormolt rébusztitok

Általuk bűvös kaput nyitok. /Velük bűvös kaput nyitok/

 

Sitty-sutty seprű port kavar. / Porból seprű felhőt kavar

Feketemacska fát kapar, /Míg a macska deszkát kapar

Repülésre készen állnak

Nem takarítják ők a házat./Nem tisztítják ők a házat

 

Ezek nyilván csak javaslatok, bárhogy megoldhatod, csal oldd meg a ritmust.

NHI/Banya

 

Vers

a múló idő…

Elolvasta:
703
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Vannak történetek, amelyekre lakatot tesz 

a múló idő…

Nyitogatnád, de csikorog a zár, a kulcs

sem a régi már.

 

Nézegeted az éveket, rozsda marta,

őszidődnek is lassan vége.

Deresedik, nemsokára hólepel alá kerül

minden gondolat…

 

Ideje van, magamnak is bevallhatom,

leginkább régi tavaszom szerettem,

s mily nyomtalanul elmúlt felettem.

 

Vers

A tét

Elolvasta:
704
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

“A tételen túlnő a tét.”

Írtam Ars poeticám

Végén. Ma sem tennék mást,

Köt múlt-féltő őszinteség.

Negyvenen indultunk neki.

Minek is? A költészet nem

Tétel. Nem versenytér. De tét

Mégis kell legyen. Siker? 

Nem, nem, maga a jelenlét.

Felmutattuk ki mit visel.

Egyikünk nyíltan sisakot,

Másikunk szólt virágnyelven,

Harmadik  a fényt dicsérte,

Másik igazságot képviselt.

Most újra össze kéne állnunk,

Megmutatni eszmét, tüzet,

Amit egy tűnt kor elviselt.

 

 

 

 

Vers

*Felköltöztek a szavak a mennybe

Elolvasta:
723
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }– Versmontázs, Kányádi Sándor emlékére –

 

“Fölparittyázta az égre magát a pacsirta.

Dugja fejét a sok-sok pipevirág:

Ó, add meg, tavaszom, Tavasz-világom,

keserű szívem szép igazát.                                                         

Végzem, mit az idő rám mér,

végzem, ha kell százszorozva!

Hinni kell csak, s följutunk mi,

föl a fényes csillagokba!                                                              

Így tűnődtem, még mindig állva,

s borsódzó háttal ültem végül

apám mellé a gerendára.

                                                           

… éjjel az erdőn, félelmemben,

hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék -,

mintha egy tisztás szélén mennék                                            

 

Sehol egy tenyérnyi kékség                                                        

Se cirpelés, se csipogás,

hallgat minden kis muzsikás.

Csak a szél, csak a szél,

egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,

minden kis hang az ő műve…                                                    

Elfogyott a hold. Riadtan fut az őz,

gyapjasul magánya.                                                                     

Harmattá lett, csillaggá lett,

temetőben sírhalom lett.

Átfutott a halálkapun

könnyedén, akár egy gyermek,

mint aki tán nem is sejti,

mennyire fáj, mikor elmegy.                                                      

Jót húzott a forrásból,

s útnak indult a pásztor.

Útközben sorra elköszönt

a hegyektől s a fáktól.                                                                 

…harmat leszek, harmat e csillagon,

hogy fényemtől is fényesebbnek

lássák a földet a

szomszédos égitestek.

S ha elszólít a Nap,

nyugodt lélekkel mondják:

tócsákkal nem szövetkezett,

liliomok fürödtek benne,

úgy tünt el, amint érkezett…                                                      

ahogy az isten észrevétlen
beléd épül minthogyha volna
ahogy te is valamiképpen
vagy a ház és annak lakója

ahogy az erek mint a húrok
aztán csak száll elszáll a lélek
vagy sortűz nyomán tova surrog
rajban akár a seregélyek…

                                                      

Nyírfák közé zuhant a nap.

Vereslik a nyírfa kérge.

Szájuk szélét nyalogató

farkasok gyűlnek a vérre.                                                       

lassan az árnyak nőni kezdnek

fehéren mint valami nyírfák

végéhez közelít a kezdet

ahogy azt már régen megírták                                             

felköltöztek a szavak

a mennybe

csönd van

csak az úr léptei

kongnak az űrben                                                                   

Milyen magányos

lehet most a Nap

odafönn,

a fölöttünk ringó hullámokon.                            

 

valaki jár a fák hegyén

vajon amikor zuhanok

meggyújt-e akkor még az én

tüzemnél egy új csillagot…?”                                                 

*Montázs, Kányádi Sándor emlékére, a költő – számomra legkedvesebb – verseiből:

Könyörgés tavasszal, Tűnődés csillagok alatt, Udvarunkon öreg gerenda…, Gyermekkor, Lapulnak a lehullt lombok, Novemberi szél, Őszi elégia, Asztalos István balladája, Forrás és a pásztor, Harmat a csillagon, Ahogy, Téli alkony, Aztán, Zelk Zoltán meghalt, Hosszú eső, Valaki jár a fák hegyén.

 

Vers

Mosolygödör

Elolvasta:
706
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Néha csak úgy szemlélődök,
mint egy falhoz támasztott,
kávé-nélküli tekintet.
Bár a reggel föltámasztott,
és rám kent egy hulla-sminket,
még borzolt az a szemöldök.

Gémberedett végtagok nyúlnak
a reggelt tartó zsinór felé.
Leszakadt égbolt folyik
a kitaposott papucsom elé,
épphogy eljutok a páholyig,
hol szerepe van a hangsúlynak:

a francba! Az ablak tárva-nyitva.
Vihar utáni csend csöpög lassan
a párkány nevető ajkán.
A kinti élet még ápolatlan.
Kidörzsölt csipák a padkán,
másnapos cigi, kipattintva.

Szemlélődve ácsorgok. A vízben
az árnyékom hanyattfekve
lebeg a napfény-matracán.
Mindenki alszik. Fejem leszegve
járok a nappali partvonalán,
megsüllyedt lábam boltívben.

Magammal vitázom, s voltaképpen
minden érvem az ajtókeretben áll.
Alakja festetlen őszinteségben.
Nem szereti, ha hetes a szakáll,
csak a lábam elé ne nézzen,
mert elsüllyedek mosolygödrében.

 

 

 

Vers

Kicsengetés

Elolvasta:
700
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Mintha csak tegnap kora délután lett volna

( úgy valamikor, a hetedik óra után )

hogy “végleg” elváltunk – mert már hívott a holnap

és kiözönlöttünk az Iskola kapuján.

 

 ***

 

A Tanárnőnek szól most az utolsó csengő,

Ő érzi: milyen látni az akkori osztályt

( szárnyra bocsátott “jómadarak”ként az elsőt )

Évek múltán, néhányan visszatértünk hozzá.

 

Szemeink már életbe fáradtan csillognak

az ismerős vonások fonnyadó árkában,

gyérebb sérók ( ‘s tán hamis a fénye pár fognak )

de mégis: őszintén mosolyognak rám, lágyan,

 

mert nem számít eredmény, nem számít a csorba:

megint kamaszok vagyunk ( ez valódi vigasz! )

Elvágyódunk mind  egy tisztábbnak tűnő korba,

ahol minden percünk egyszerűbb volt és igaz.

 

Nem tudjuk, vajon jó lenne-e újraélni?

Félünk, megszakad a film, ami velünk pereg

és nincs rá remény – akár körömfeketényi –

visszajátszani. ( Csak a szívünkbe mar bele ) 

Vers

Csendközelben

Elolvasta:
699
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kép: Saját digitálisan szerkesztett fotóm.

Csendközelben

 

                   Koosán Ildikó

 

 

Páfrányerdők, rejtett térszögek,

kék-fehér virága a semminek,

napi expedíció egy jobb lét felé,

a te döntésed, s hiszed istené;

időd korrajzán a célkereszteket

pár fokkal idébb- odébb helyezed

a ráhatások pergő sortüze alatt,

mégis hiszed,van szabad akarat,

vágyódsz magasabb földek felé,

friss fűre, égre, ami az emberé,

ahol békében élhetsz napra nap,

hajnal szivárog át a csönd alatt,

lépted fészkel a süppedő avarba

emlékezhetsz ős, táltos szavakra,

ha aranyat termő eső dorombol;

ennyi, amit menthettél a honból

rongyos sarud, míg idáig hozott;

viseltes lelked, ha összefoltozod

idő kell, csendes, színes őszidő,

hogy újra éledjen benned az erő

mert hisz a világ bármerre halad

még van dolgod itt, a nap alatt.

 

2018. június 21

 

Vers

sic transit gloria mundi

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

társiatlan társiasság szerelmet hazudott
és elhitted hogy tartozol valahova
de még testvéred sem szerethet úgy ahogy akarnád
te is csak Iokasztéja voltál szeretőidnek 
mert anyád pótlásaként mások anyja akartál lenni
mit akarsz árva?
otthont gyúrni emberekből?
nem tudod hogy húsból nem lesz lélek soha
reményből hit
eszméből utópia
elszédültél
a földön négykézláb kapálózol
és nekiugrasz a tükörnek
ellenséget látván
ha tudnád milyen igazad van
de te inkább kék szemekbe vetíted ki
önnön magad iránt érzett gyűlöleted
és saját önbántásod torlod meg

„ezt az emberiséget, hisz’ ember vagy, ne vesd meg”

bolond vagy, rosszabb, áruló:
embernek lenni felejtettél el
eszményeket követsz vakon s hadakozol
a világgal ha nem ér utól
pedig csak magad körül forogsz
kopernikoszi fordulatod elmaradt
már csak idő kérdése hogy valaki
megelégel
s végleg a földre ülsz
még magadból is kiszakadsz

elátkozod a világot és meghalsz
vagy szembeköpöd magad
és megmaradsz?

igazából egy s ugyanaz

Vers

Nem így indult

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

a percek percek maradnak
de mi sorsot tapasztunk belőlük
kiköltött életünk etetjük-itatjuk
és mikor röpképes elengedjük
végleg
de addig
többnyire befejezetlen vályogvetések
lassított filmek a gyorsulásról
és háborúk
csóksorozatvetők
elaknásított aurák
érintéstankok
azt mondják ez a dolgok rendje
azt mondják ez sínek nélkül is pályaudvar
azt mondják
pedig nem így indult az utazás
de ki emlékezik a fényre
ki képes emlékezni a kézre
mely rámosdatta az Időt
és az ölelésre
melynél őszintébb sohasem lett

ki lát többet a fészek pereménél

Vers

Puritán szavakkal

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Puritán szavakkal

 

            Koosán Ildikó

 

 

Zajos a világ, fortyogó, forrongó

hangulata már nem való nekem,

csöndesebb korban éltem életem,

s miként egy tisztes vén rajongó

 

holtig hű marad régi szerelméhez,

Áprily, Jékely szítják lázamat,

s Ady, nincs kor, mi rajtuk túlhalad,

nekem énekük az igazi ének.

 

Emelnék hát nekik várat, palotát,

arany betűkkel festeném nevük;

puritán szavaknak – mint őszi éjszaka

 

a könnyű szélnek – nem marad nyoma,

hogyan díszíthetném koszorús fejük,

ha fel sem érem a mennybolt ablakát?

 

 2016. augusztus 22.

 

Vers

Majd…

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Egyszer csak vége, nem titok,

elfutnak bíbor hajnalok,

űzöd a fáradt napokat,

júdáscsók marja arcodat.

Száraz sivatag lesz szemed,

színét sem mondja senki meg,

hajadba nem búj őszi szél,

az esti árnyék sem kísér.

Hangod a múltban elmerül.

Ki tudja, mi élt legbelül?

Titkod, ha volt, majd ködbe vész,

pusztulni fog a szív, az ész,

elomlassz lassan, akár a por,

jön másik élet, másik kor.

Szivárványhíd a halmodon,

Mindenségbölcsőben atom.

 

 

 

Vers

Féltő áhitat

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Minden nap nőnap

 

(Szonettkoszorú)

 

 

 

/Az ősanya/

 

 

Győző vagy vesztes volt, zsibong csak az ész,

 hamva sincs, emléke mégis izgató.

 Almacsutkát rágcsál, hamiskásan néz,

 kígyóbőrrel játszik, …mire is való.

 

  Önmagára lelve úrrá lesz a félsz,

 ijedt szeme rebben, tükröt vizslató.

 Itt fejezte tán be az isteni kéz…

 Ádám, szerelmem, így ugye izgató.

 

 Tűzbe borult aggyal mi atyánk mása

 simogatja párját, lelke megtelve,

 hogy az úr, a szobrász gondolt reája.

 

  Sehol sem hibádzik, formája, bája,

 picike hája, külcsíne, belbecse

 csupa  tökély… de hol is a ruhája.

 

 

 Az örök Éva/

 

 

 Csupa tökély… de hol is a ruhája…

 Csak meg ne találja, esdekel imánk,

 maradjon, ahogy megszülte mamája,

 divatkirály rongya nem hatna miránk.

 

 Festőecsettől lesz szemének árnya,

 szobrász véső alatt pattan a szilánk,

 Vénusz születik, teste csupa párna,

 ő az örök Éva, ebben nincs vitánk.

 

  Bár mosolya csalfa, tűzbe menni kész,

 mégis égi jelt vár, szerelmes igét.

 Egekkel kokettál, lelkében a félsz,

 

  bűnös tán az álma… Uram, m’ért ítélsz,

  dacos könnye ömlik, jó uram miért…

 Gyöngyeit szórja, de vágya még merész.

 

 

 /Az anya/

 

 

 Gyöngyeit szórja, de vágya még merész,

 győztes ősi ösztön, izzó pengeél…

 idege rezdül, ezt úgy sem érti ész.

 Gyermekzsivajt sodor messziről a szél,

 

 szeme tágra nyílik, szíve már becéz:

 Édes, éhes kincsem – hangja gőgicsél.

 Bajnok lesz belőled, udvari zenész,

 királyok királya, nagyobb bárkinél.

 

 Remélő tegnapok, küzdelem, dráma,

  ringató remény… nem múló szenvedély

 szorításában alázattal várja

 

  a  társas hajnalokat. Legyint rája,

 ha izgatva sunyít millió szeszély,

 nem kell csillogás fügefa árnyába’.

 

 

 A béke asszonya/

 

 

  Nem kell csillogás! Fügefa árnyába’

 nincs hivalkodás, szerények a fények.

 A szó biztató, csak a vágy vágtázna,

 hamis szózatok ide fel nem érnek.

 

 Nincs tusa, harc, csak a gének játszmája.

 Lágy az érintés, nappalok és éjek

 a tanúk, fogódznak szelek szárnyába,

 szétviszik a hírt, szállnak a remények.

 

  Vad és vadász együtt pihen, felejtés

 pora mindenen. A habokon túlról

 szirén ének száll, de ölel a féltés,

 

 majd semmivé hal az édes kísértés.

  Illat oson, zsongás ömlik a húrról,

  láz járta táncok, gyorsuló szívverés.

 

 

 /A szűzanya/

 

 

  Láz járta táncok, gyorsuló szívverés

 űzi. Lelki kéjjel éli  a valót,

 égi a jövevény, égi  rendelés

 írja a nemes, sorsbéli csattanót.

 

 Birodalmak rendülnek, keresztelés

 mossa évmilliók mocskát, hol a jó

 előtt út nyílik, min semmivé enyész

 a rettegés, nincs első, nincs utolsó.

 

 Fogná a kis kezet, szerető karja

  ölelné még, de az isteni másság

 már bizonyságot tesz, meg is hal, ha

 

 eljön az idő, s hív a Golgota,

 majd  végtelenbe emel az imádság,

 lobogó álmok ezernyi alakja.

 

 

 /Az amazon/

 

 

  Lobogó álmok ezernyi alakja

 dacot gerjeszt, remény utakra buzdít,

 a szülő-szolga vágyának patakja

 a sorsot mossa, világokat hódít.

 

 Amazonná válva villogó kardja

 törvényeket zúz, összedől az őshit

 súgta kétes bástya, hogy a nő karja

 csak ölelni tud, teste, ami számít.

 

 Pedig énje képe bájos és merész.

 Uralni vágya tárgyát, ez élteti.

 Habzsolni az életerőt, mit lenéz.

 

 Bár lelkében csókot vágyva már egész

 világot rejt, tán még meg nem értheti,

 mi elfojtva nyugszik, mi robbanni kész.

 

 

 /Álmodozó lány/

 

 

 Mi elfojtva nyugszik, mi robbanni kész

 ábránd ágyán beteljesülve piheg,

 cirógat a lét, és mint féltő kertész

 gyümölcsöt érlel, éleszti a hitet.

 

Tündérkert a mező, édesebb a méz,

 álombölcső ring, óhaj lénye tipeg,

 vágyott sorsot rendez az isteni kéz,

 patak csörgedez, olajfa ág libeg.

 

 Futna, nem számít az idő, mert nyomba’

 életre kel ki benne ázik újra,

 újra, s netán, ha békát csókolna

 

 királyfi toppan bűbájjal bókolva,

 mitől forr a vér, szívpitvarba  zúgva.

 Ösztönök jogán, vágyakon tombolna.

 

 

 /A sportoló nő/

 

 

  Ösztönök jogán vágyakon tombolna,

 idege megfeszül, trónusért kacsint,

 unja már a múzsa létet. Csókja ha

 cuppan, lelketlen lehelet, búsan int

 

 poétánknak: Lelkem porig rombolva.

 Hagyd a verset, nem bírom én már a kínt,

 lelkem sajog, elveszek. Rímbe róva

 gúzsba kötve, jobb lenne már odakint.

 

 Ha háború kell, én vezénylem. Hiába

 csábítanak harcra fényes fegyverek,

 hurrát mégis a lelátó kiáltja.

 

 Itt nem csordul vér, a küzdők imája

 egymásért is szól, a célok nemesek.

 Vénséges törvény nem hajthat igába.

 

 

 /A modern nő/

 

 

 Vénséges törvény nem hajthat igába

 hús-vér tüneményt, megtestesült erényt.

 Hullámzó kebleket piciny ruhába’,

 szoknyácskát, spórolósat, cseppnyi szerényt

 

 át nem szabhatja a múlt. M’ért alázna

 ősi szokás? Ó te újkor, bús remény,

 gúnyát húztál a három gráciára,

 vakon tapogathat a szegény legény.

 

 Ez már új kor, új regény… kicsi övvel

 fűszoknyában, mint Hawaii leányai,

 vagy aktok modellje, ki emelt fővel

 

 hirdeti, hogy az álomban hinni kell…

 Erósz szárnyain suhannak vágyai,

 ujja csak simogat, lába már ölel.

 

 

 /Az örömlány/

 

 

  Ujja csak simogat, lába már ölel…

 gyönyörtelen a kéj, bús a csicsergés,

 a szívhang is csak zakatoló zörej,

 hazug élvezet, önkínzó lihegés.

 

 Szebb jövőben  bízik, de ádáz röhej

  állja útját , ha álmodik. Pihenés

 nincs, forog a mókuskerék, nem jön el

  a herceg lovon, fásult minden érzés.

 

 Végtelen az alagút… biztatásra

 várva riadtan szűköl, talán mégse.

 Csepp fény, ha csillan, édes izgatása

 

  gazellareményt csihol, egyre másra

 dőlnek a falak, s szétömlik a rétre

 a tavaszi hang kedves suttogása.

 

 

 /A tavasz lánya/

 

 

 A tavaszi hang kedves suttogása

 izgatón oson, lázadásra késztet,

 Cupido íján rezdül a húr, társra

 vágyó leányok selymes vágya éled.

 

 Hormon űzte álom víg szárnyalása

 tüzeket csihol, ott belül úgy éget,

 nincs nyugalom, a pokol hasonmása

 lesz  minden, ha Apolló csak ígérget.  

 

 Tüzek  lobognak, húr pendül, a hárfa

 hangján csüngő remény örömmel sikolt,

 jövőbe kacsint, titkait kitárva.

 

 Új hullám gerjed, új időket várva

 zsibong már a vér, minden törvényt felold,

 száz esküvéssel, úszik át a nyárba.

 

 

 /A nyár asszonya/

 

 

 Száz esküvéssel úszik át a nyárba,

 kitárul a világ, csipkedallamon

 ég az éj, csók ízű dobbanás járja

 táncát a sokszínű, kéjes hajnalon.

 

 De jaj… Pitymallat szigora kitárja

 a nappal új kapuját, és zaklatón

 követel a gyerek, a férj. Hibája

 csepp sem lehet, csak dolgozik hallgatón

 

 Teszi mit kell, vonata teljes gőzzel

 zakatol, tüzet izzít, vagy fékre lép,

 dacol idővel, kegyetlennel, bősszel.

 

 Érzi még nyár hevét, de bájos gőggel

 hajából egyre már ősz szálakat tép,

 csendes vágy-sóhaja dacol az ősszel.

 

 

 /Az ősz asszonya/

 

 

 Csendes vágy-sóhaja dacol az ősszel.

 Nem hulló levél, de gyümölcs Ő, érett,

 kit lopni volna jó. Nem őrzik csősszel,

 mégis, erénye százezerszer féltett.

 

 Perli az időt, a mennyei őrrel

 alkudik jogos hosszabbítás végett.

 Küzdöttem léttel, verekedtem hőssel,

 alig volt imám, lelkem még nem érett.

 

 Hidd el jó uram, kis napfény még járna!

 Hulló levélhang zenéje a csóknak,

 régi ízt varázsol, dallama párna.

 

 A tűz sem alszik még, vágynak kél szárnya,

 múló őszidőn súlya lett a bóknak,

 a fagyos tél sem orvosság a lázra.

 

 

 /A tél asszonya/

 

 

 A fagyos tél sem orvosság a lázra.

 Fújhat hideg szél zúzmarás reggelen,

 üvölthet farkas, áldozatra várva,

 ijeszthet lidérc, elvadult sejtelem.

 

 Ő szűkölve ölel, karjában álma,

 múltnak idézete, óvott rejtelem…

 bölcsőnesz, férfisóhaj, vagy pletykája

 lánypajtásoknak, az édes szemtelen.

 

 Tűnhetnek századok, zúghat ezer vész,

 izgató alakját, varázsát, báját

 óvja az idő, az újjászületés.

 

 Talány lengi útját, lénye megigéz,

 mégsem lelhetem titkainak zárját.

 Győző, vagy vesztes ő… zsibong csak az ész.

 

 

 /Mesterszonett/

 

 

  Győző, vagy vesztes ő, zsibong csak az ész.

 Csupa tökély… de hol is a ruhája…

 gyöngyeit szórja, de vágya még merész,

 nem kell csillogás, fügefa árnyába’.

 

  Láz járta táncok, gyorsuló szívverés,

 lobogó álmok ezernyi alakja,

 mi elfojtva nyugszik, mi robbanni kész,

 ösztönök jogán, vágyakon tombolna.

 

  Vénséges törvény nem hajthat igába.

 Ujja csak simogat, lába már ölel…

 a tavaszi hang kedves suttogása

 

 száz esküvéssel, úszik át a nyárba.

 Csendes vágy-sóhaja dacol az ősszel

  a fagyos tél sem orvosság a lázra.

 

Vers

Haza kell térned!

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Haza kell térned!

 

Mondanám, de a szóhoz nem kerekednek

a parancsot megtagadó ajkak,

parányi gödreimhez nyújtóznak csupán

míg sós könnyemet kísérik útján.

 

Pillanat. Oly könnyed a mozdulat súlya

-rövid perceim órákra nyújtja- 

mért ne lásson csodát világtalan szemem?

vaksötét szobában ül – képzelem.

 

Szép emlék. Lelkemre hull a béke fátyla

s mint patak csörgedez leghőbb vágya,

szinte még érzem vállamon puha kezed

csupán arra kérlek el ne engedd!

 

Már látom hamut szitáló felhők alatt

ragyogó fényed, bársony arcodat,

dermedt karjaimon gyógyír ölelésed

lassan melegít, haza kell térned!

 

Nézz reám, míg a Hold előcsal az Éjjel,

suhanj hozzám most az őszi széllel

meleg ölelésbe zárjanak karjaid,

 

s hogy eljön a perc hiszem, Te is hidd. 

 

Vers

TAN-ÚT

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Úgy kerülgetjük a szavakat,
mint márciusi napsugarat
a tél.

TAN-ÚT

 

Úgy kerülgetjük a szavakat, 

mint márciusi napsugarat

a tél.

 

Visszafordíthatatlan vihart 

kavar hallgatásaink alatt

a szél.

 

Bizalomhiányos jelenben

vádakból vastag falat épít

a múlt,

 

pedig csak hinni kellett volna,

hogy az őszinteség nem kíván  

tanút.

Vers

valószerűtlen

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }SzóVarázslat: fondorlat, felemelő, sápadt, kartonból – megadott szavakra

már hiába várom azt a magasztos pillanatot

amikor újra bekopogtathatok hozzád
és te fondorlat és ámítás nélküli
kendőzetlen örömmel nyitsz ajtót
a sápadt fényben felragyog 
smink nélkül is szép mosolyod 
és olyan valószerűtlenül őszintén 
dermed arcodra a csodálkozás
az a boldog gyermeki ámulat mintha
egy kartonból kivágott marionett-játékosként
lépnél a pódiumra aki titkolt valóságát
végre feltárhatja

 

Vers

Szerelmet sző az éj

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Szaténfényű álmom suhan ma odafent,
alatta elmereng oly zizzenőn a csend.
Fehérlő ködlepel gomolylik most alant,
a szél zenél a fák között, akár a lant.
 
Zsibong az őszi táj, madárkahang remeg, 
szerelmet sző az éj, s a csillogó neszek.
Lelkem feléd terel, sajgó vágyam gyötör,
s szemedben látom én, ringat még szép gyönyör.

Vers

Párizsi mementó

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A párizsi merénylet áldozataitra emlékezvén…

Álmaink már szertefoszlanak,

rémálmomba kerget most az éj…

Terroristát szít otromba kéj:

Hős leszel, csak robbantsd fel magad!

“Allah akbar!”- Gyilkos szenvedély

rabjaként lesz véres húscafat –

Álmaink már szertefoszlanak.

 

Párizs, és egy csendes kis terasz,

napsütésben ringó őszi szél –

minden perc a békéről mesél,

mígnem hirtelen fegyvert ragad,

s álmaink már szertefoszlanak.

Vers

Hány vers az október?

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Annyi vers van abban, 

Ahogyan hóharmatos fűre lép

Az október, s hátán szerteszét

levéltömegsír lobban. 

 

Mennyi vers a játék,

Ahogyan reggel rádsimul

Ködsálad, s körötted kigyúl

minden falu-árnyék.

 

S az őszi palló mennyi vers? 

Lépésed dobogja kifele,

Korlátján sok hideg tenyere

Mégsem érdes, mégsem nyers.

 

De mennyi vers, mondd, hány sor az

Ha őszízű a csók is már

De az ölelés még nyár, 

S ha el is mész, ittmaradsz? 

 

 

Vers

Vadszőlő

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Lassan

elnyílik minden rózsa.

Színük megfakul,

szirmuk lehull,

illatuk oda…

 

 

Messze mentél –

Összefonom kezem.

Imáimra

csak az őszi szél

felel…

 

 

Ám kertem alján

a vadszőlő

kínálja magát.

Tüze hív, benne

szíved melege.

Vörösén átdereng

a nyár –

 

 

Napjaimon átlépsz,

de álmaimat

őrzi még

a régi ölelés…

 

 

Vers

Sírok között

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Csak a csend ölel, és őszi szél susog,
versenyt ragyognak a gyertyák, csillagok.
Krizantémszirmok könnyű szellőszárnyon
rebbennek tova, mint egy könnyű álom.

A sírok között kóborolva érzem,
hogy újra, s újra átölel lelketek,
magamnak még azt hazudom, hogy élek,
de úgy érzem, jobb itt most közöttetek.

Ti régen elmúlt, szeretett emberek,
kik lépteinket fentről kíséritek,
rátok egy-egy gyertyával emlékezek,

s csokrom helyezem egy-egy sírhalomra,
mely testet rejt, de jól tudom, lelketek
fent bolyongja az Isteni réteket.

Vers

kétféle ősz

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ősz kopogtat újra.

Bátorság, suttogja.

Aranyba ölellek,

átszínezek mindent.

Hallod, zizegnek

az őszi levelek…

Hozok neked napsugarat,

emlékeket, elűzöm az árnyakat,

ne gondolj arra…

 

Várom, mi jöhet még.

Futnak, futnak álom-percek,

terelgeti a szél az őszi fellegeket,

s te nem vagy velem…

 

Sírkerteket látogatok.

Már a gyertyák is másképpen égnek.

Régen a pislogó fények könnye lefelé folyt.

most befelé, lélekbe olvadón, akárcsak én.

 

Temetők felé lassan lépegetek,

suttognak az őszi levelek.

 

 

Vers

Szemedben

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szelíd szemedben édes, játszi fény ül,

              a lelkem tükröződik benne vissza.                

Az éj körénk seregnyi égi lényt szül,

pazar látvány e szépséges kulissza.

A hajnal itt jön, s csillogást arat ma,

az őszi szél vidáman körbetáncol.

      Ha nem lennél velem szívem szakadna.

            S lelnék-e ily szép, hű szerelmet máshol?         

Vers

Galagonya

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }tankák

galagonyafa
lángban égő termése
őszi varázslat,
zúzmarás  télben remény
üres begyű madárnak

   *

sárguló őszben
ködös, hideg hajnalon
szívmelengető,
üde, titok-őrzője
kihűlt nyári álmoknak

Vers

Ennyi

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }saját fotó
Ennyi
 
            Koosán Ildikó
 
 
Aranysárga lombba költözött az ősz,
a tó körül megül a nyugalom,
mire a nyüzsgést magam mögött hagyom
a nádbugán már alkonyfény időz
 
de leplet rá még nem bontott a pára;
a szellőfodros tiszta víztükör
levélkék árnyékát úgy lebbenti föl
az égre mintha madárcsapat szállna;
 
a túlsó part hűs nyáridőt varázsol,
dallamot sző csend köré a távol,
a keserédes őszi alkonyat; 
 
kezed puha szellővel ér hajamhoz,
erdő madárkahangja a hangod;
ennyi ami a nyárból megmaradt.
 
 
2017. október 15.

 

Vers

Szonett az őszben

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; } 
Szonett az őszben
 
                       Koosán Ildikó
 
 
asztalom köré szálltak, ahol ültem,
hárs hullatta rám az őszikéit,
kávét ittam, lestem az ősz igéit
szivárványszínek közt felhevülten
 
vasárnap délután; s mint régen veled
a kávéstálca  napfényt tükrözött;
lebegtünk akkor ég és föld között,
kinevethettük együtt a telet
 
ami ha eljön, havasra vált a táj;
ma hósapka ül a hegyek homlokán,
tél vert tanyát a városhoz közel;
 
halandó napok közt nincsenek csodák;
érted kutattam az őszt át meg át,
rejtett  világod mégsem értem el.
 
2017. október 16.
 

 

Vers

Ha engeded

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Te, édes, őszi táj, ma vesd le tarka lombruhád,

s majd én gyönyörködöm lankáidban, ha engeded.

Eljő az este, Holdkaréj mögül figyel a vágy,

e párakönnyű pillanatban, most enyém leszel.

Ha léttüzünk felizzik és lobogva fűt heve,

nem engedjük kihunyni sem, szívünkben él tovább,

akár a téli éjszakáknak csengettyűdala,

mert hű szerelmünk fénymezőknek lágy ölében ring.

 

Vers

gyűrött levélen…

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kép forrása: Pinterest

Hervadnak a nyári virágok,

kezem közül száz szirom hull,

talpam alá fű hajol…

 

Jegenyék suttogják az út mentén:

arra ment… s port szitál a szél.

Léptem nyomán tücsök sem zenél.

 

Nekem már ősz van régen,

hidd el… messze mentem.

 

Ott bent az erdő fái között,

gyűrött levélen egy könnycsepp,

s az őszi köd mögöttem lassan szitál.

 

 

Vers

Hordja már a szél

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kép: Net

Szent Mihály havának hűvös könnyeit 

             hordja már a szél, kopott tetőkre hull              

sóhajunk megannyi feslő éjszakán.

Zizzenő egekbe nyúltak vágyaink,

                 pisla csillagok közé emelt a kéj,                    

s ott bizsergett csontjainkban édesen.

Szép, smaragd szemed hajói csendesen

                    ringatóznak lelkem titkos öblein,                      

s én hagyom sodródni árva szívemig.

Tán egy őszi este erre jársz megint,

s szenvedély tavába fojtva bánatunk,

rezge Holdunk lágy ölébe süppedünk.

 

Vers

Őszutó

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hideg őszi szelek tépdesik a fákat,

csupasz karjaikat nyújtják az ég felé. itt inkább vesszővel választanám el, a két mondatrész összetartozik.

Ledobta százszínű ruháját szép Flóra,

fázósan bújik el egy fürge kis egér.

Fátyolt ölt magára szemérmesen a Nap,

fénye már csak opál,az égbolt közepén. “már csak” helyett javasolnám: “tüzes/nemes/narancs opál” pl: Narancsopál fénnyel az égbolt közepén

Csendesek az esték,tücsök sem zenél már, “már” itt sem kell: “csendesek az estek (esték helyett, így lágyabb), a tücsök sem zenél

vért gyöngyöz az alkony,a puszta peremén.

Összekacsint a Nap az ezüstös Holddal,

a fodrosan gomolygó fellegek fölött. itt is vesszőt tennék

Gyorsan jön az este,bársonyt húz a tájra,

meleg tüzek gyúlnak,a házfalak mögött.

Tükrébe néz az Ősz,dér ül vén homlokán, homlokán-színpadán ragrím kiváltható, javaslatom: “tükrébe néz az ősz, vén homlokán dér ül”

fázósan húzza össze magán köpenyét. “fázósan összehúzza” szebben hangzik

Véget ért szerepe a természet színpadán, Ez a “természet színpada közhelyes és a vers éppen a végén veszíti el miatta könnyedségét. Valami lágyabb, ringatóbb kellene ide, ez olyan összecsapottnak tűnik így!

s bús képpel,zúgva-süvöltve áll odébb. “és bús képpel, zúgva, süvöltve áll odébb”

 

—–

Kedves Judit!
Versed szép tájképfestés, de nagyon nyers. Amikor megírod, olvasd vissza figyelmesen, a fölösleges kötőszavakat, töredezettséget, keménységet ki lehet küszöbölni, de egy kicsit többet kell vele dolgozni! A te versed, a te gondolataid, tehát megérdemlik, hogy többet törődj vele! Ne elégedj meg az első papírra vetett sorokkal, nézd meg mindíg, nem lett-e nagyon közhelyes például! Az első négy sor bizony olyan, amit már igen sokan megírtak ebben a formában, szinte ugyanezekkel a szavakkal. (még én is!) Az eredetiséged azon múlik, hogy nem bevett szóösszetételeket használsz, hanem magad alkotsz újszerű képeket. Az első sorokat tehát jó volna átgondolni, ezzel az átgondolással és a fenti javítási javaslatokkal felrakjuk a versed, így ebben a formában csak a naplóba javasolnám.
üdv: Kőszeghy Miklós

Vers

Ha esőcsepp lehetnék…

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ha esőcsepp lehetnék…

 

Magához húz a megfakult balkon,

csendes eső kopogtat az ereszen,

ott nótáját húzza vékony szálon,

táncol végig lassan fém ékeken.

Még most is a tegnapokba vágyom,

hol nászba hív az éji muzsika,

most feslett szót rejt hímzett pamlagom,

míg a béklyóm aranyszín kalitka.

Bár volnék csepped, őszi zivatar,

mintsem elhangolt húr e hangszeren,

bár titkolna Tőled rozsda avar,

 

s ott hívna táncba Ő, a Végtelen.

Vers

Maréknyi szirom

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nekem már minden

mindegy.

Egy maréknyi szirom

az összes kincsem.

Elveszett minden más,

a leltárom

üres vallomás.

Volt kertem,

szép gyümölcsös.

alma-, szilva-

barackfák.

Tavasszal virágba

öltözött minden.

Csodavilág.

Most hol a kert?

Kopaszak a fák.

Egy maréknyi szirom

maradt én nekem.

Egy maréknyi szirom,

az életem.

 

——————————————–

Kedves Levente! Először is elnézésedet kérem a hosszas várakozásért. A versedet legfeljebb naplóba tudom javasolni, bár egy magával szemben igényes költőpalánta nem ad ki ilyen közhelygyűjteményt a kezéből. Néha nem a belső költő, néha csak a hangulat szüli a sorokat, úgy gondolom, ez ilyen, és ezért állhatott elő az e helyzet, hogy az írás minden egyes sora ismerős a hétköznapokból, unalomig használt képek vonulnak (kopasz fák, marék szirom, üres vallomás, tavasszal vigárba öltözött… stb.)

A jó írás jó olvasással kezdődik. Nézzük meg, hogyan írnak nagy eleink erről a tavaszból a tél felé témakörben: 

 

“Amit valónak hittem, nem volt tán sehol?
Mély álom ringatott el, csak nem tudom mikor.
Most íme fölriadtam és oly idegen,
mit úgy ismertem én még, akár a tenyerem.
Az emberek s a táj, amelyet úgy szerettem,
gyermekkorom kalandos vidéke ismeretlen.
Ki akkor víg barát volt, ma sír felé hajol,
erdőt irtottak erre, amott bedőlt major:
s ha régi patakunk is másképpen folyna itt,
mint hontalan csak nézném eltűnő fodrait.”

 

“Itt hűvös ősz van. Lehullott már
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél…
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg…
– Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!…”

 

“Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek,
       harmaton hogy nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad,
       reggel, hogy elmúlt éjfél,
Újul zöld bokor is, de nékem akkor is
       gondom csak merő veszél.”

 

Nagyon különböző helyekről válogattam: Walther von der Vogelweide, Ady és Balassi. Akárhová nyúlok, íze van, színe van, hangulata van. Költők. Minden korban. Ha megtanuljuk hallani őket, meglesz a saját hangunk is.

Köszönöm a figyelmed. NHI

 

Vers

Csapongós

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Saját festmény



Naplót egy hétig írtam. Akkor jött a tv-szerelő. 
Mit csináltam eközben, mik maradtak ki, ma már 
ezen tűnődöm a régi sorok felett. Őszibarackot 

szedtem a kerti fáról, megmostam. Beleültem az 
egyik barack magházába. Kényelmetlen. Bele- 
haraptam a gyümölcs húsába. Íz, zamat. Melyik 

bimbóból fejlődhetett egészséges gyümölccsé 
a tavasszal szemrevételezettek közül? Lehet, észre sem 
vettem. Bejött a macska, kis tálba tej, mértékkel 

kortyolt, rám nézett. Zöld a szeme. Napló nélkül 
örökített emlékrajza egy másik macskának. Az élet 
múltjáték. Kifeküdtem a diófa alá, erős illatú árnyéka 

átjárt, takart. Naplót egy hétig írtam. Mérem az időt. 
Akármihez. Végtelen a csönd belső kiterjedése. 
Nem csodálkozok. Minden szándék a fejben. 

 

 

 

 

Vers

Búcsúztató

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; } 
Búcsúztató
 
            Koosán Ildikó
 
a kert ma őszi mozaikpaletta
színek, árnyak, formák hangulat,
a lombokat már kikezdte a rozsda,
talpig köd ül a szürke ég alatt;
 
víg kedélyem lehangolt zongora,
volt nyári álmom néma fájdalom,
sebes ár a folyók csipkesodra,
kiégett árnyék himbál a falon;
 
szél szórja szét zöld napjaim porát,
ökörnyál úszik, végső léghajó,
a nyár istenfény-tükörfoncsorát
törlik a képről, nem odavaló.
 
 
2017. szeptember 13.

 

Vers

– kifutó –

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Elhagyom kicsit magam, hogy hiányozzak a testnek,
aztán, ha visszatérek majd, beleremegjek. Borzongjak,
mint fagyos széltől az avarban pihenő őzek, vagy
csak áldva a csendes idők sodrát magamba kövüljek.
Megengedem magamnak, hogy csak az bánthasson,
amiről én szeretnék tudni – eláztatom magam, ha kell,
mint szórólapokat őszi esők után a pocsolyavilág, és
elgondolom sorát az igazságnak – ha fáj, az ember
miért kíváncsi mégis mindig arra, holott akár
a halál, olyan biztos a szabad a gazda.
Kicsikét bezárom a szívem, parányit elárulom
az eszem, és pár percre tényleg elhagyom
magam, mert csend kell annak a gyarlóságnak
a megértéséhez, amit el sem követtek ellenem.

 

Vers

Dörgő hajnal

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Gyenge lábbal jár a nyár a fák között,

most a csillagokba fénye felszökött.

Árnyas estnek ősi csendje bennem él,

fönn a menny is őszi dallamot zenél.

 

Álmaim a dörgő hajnal tépte szét,

elsodorta így a tündérszép mesét.

Felhőménes vágtat künn az ég alatt,

villám ága cikkan, s szerteszét szalad.

  

Százezer levélke búsan égbe vész, 

hallgat már a fürge testű éjzenész.

Tűzszemű lovon majd elrepít a szél, 

 friss nyomunkba szűzhavat terít a tél. 

 

 

 

 

 

Vers

Emlékmetszet

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A felejtés 
ott kezdődik, ahol a csillagok 
végtelenbe rejtik el fényüket. 
Már csak sejtés. 
Virágról elvesznek illatok, 
kis rigónk belül néma és süket.

Szem még keres
felhők szegélyén úszó arcokat.
Örökbe vésett minden mozdulat.
A kép becses,
napkorongra égett gondolat-fonat
amint meg nem írt vers után kutat.

Achátszelet
szineit hazudja fenn az égbolt,
benne festett felhőkkel rétegek.
A vágy nevet,
és magasba száll újra a régvolt
az ikaroszi távol réveteg.

Emlékmetszet,
hol egymásra ülnek mindennapok,
más szín, ami szép, más ,ami fáj.
Nem éreznek,
mint elfelejtett kincsen a vakok
nem zavarja őket fény, s a hiány.

Vasszécseny,2017. július 14.

Vers

Ez a kettő

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

És vannak ők, az eredet
A kérdés és rá a felelet, 
Egy ölelés és az összes többi,
Mert az éveken így kell jönni;
Szorosan közel, vagy kézenfogva,
S hogy az életnek hány a gondja,
Elosztani, és nem számolni,
Mert ami elkopik, az csak holmi.
Az ami sokkal több: ez a kettő
Egymásra fonódó szőlővessző.
Hisz közös a virágzás, az érés, 
A leveleken ágazó ér és
A létől édes, duzzadt gerezd,
Ha a boldogság termést ereszt,
De közös a hervadás, az őszi,
Ilyenkor titokban kell nőni!
Beszédes csendben is összefonva 
Új tavaszokat várni sorra.

 

 

 

 

 

Vers

Bealkonyul

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Megjelent a “Kaláka”szépirodalmi folyóiratban
2014-ben

Koosán Ildikó
 
Bealkonyul.
 
 
Igen, holnap már így lehet,
elpárolog az élvezet;
gyengül a szem, süket a fül
a száj csókokért nem hevül;
 
a bambaképű éjszakák
magányosak, mint őszi fák,
a gondolatsor kulcsra zár,
nehéz a járás, nő a sár;
 
bár büszke még az öntudat
akár a drogos kábulat,
filmkockáin sok hősi tett
feszít a rozzant bőr megett,
 
s az akarat is tettre kész…
De álomképet szül az ész,
ha dundi nő, vagy ősz ficsúr
telén az ég bealkonyul.
 
Szombathely, 2014. március 30.
 

 

Vers

amikor a csend

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }(sokadik születésnapom előtt)

 

inamba szállt a bátorság
amikor a csend sűrűsödni kezdett
(ez a múlt században gyakran megesett)
de így vagyok ezzel
mostanság
különösen esténként

 

egyszer volt rég
kislánykoromban
(ha egyáltalán voltam kislány kislánykoromban)
szerepeket játszottam
királylány lehettem
mert éppen ahhoz volt kedvem
táncoltam
rajzoltam
legszívesebben énekeltem
ami belőle megmaradt
egy boldog anya
(a legszebb szerep
sőt inkább mesterség)
egy megözvegyült feleség
egy festőnek mondott piktor
s egy költő féleség

 

jó ideje már
alig nyit be hozzám a postás
mélyülnek a barázdák arcomon
hogy egészen őszinte legyek
kezemen dagadnak az erek
(talán csak nem vénülök)
memóriám egyre gyakrabban hagy cserben
úgy tűnik éjszakánként mintha részegen 
bólogatnának felém a bús hársfalombok
(meglehet szédülök
egy centet sem iszom
szinte absztinens lettem mindenre)
pedig lefekvés előtt megszámolom
szobám négy sarkát minden este
s amikor a csend súlyosodni kezd
vágyaimat imáimba rejtem
hogy ne akadjon torkomon a félelem
emlékezem

 

most a vers megszállottja vagyok
ketten együtt lettünk az írás
a valóság keserédes és kevésbé fényes
színpadán már
lassul a tánc
ám szól az ének
él a dal
a ritmus
az illat
a színek
vallomások verseimben
s ha tudnád még mi minden
amit nem sejthetsz
és megmaradt belőlünk
egy boldog házasság lenyomata
tőled az erő ma is
különben mindez
meg sem történhetett volna
örökké veled de nélküled

 

 

2017. július 1.

Fotó: internet

Vers

Keep smiling, please!

Elolvasta:
60
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Fogkő-zománctalanítást vállalunk,

minden mennyiségben.

Uraknak dupla áron,

hölgyeknek, csillagfényes éjszakákon,

félfizetéssel.

Ne foglalkozzanak azzal sem, hogy ez nonszensz,

nálunk a yessens már rég elfogyott.

Az általános és relatív időszűkület

széllel bélelt fogalmát,

összement idők ránk járása csigázza fel.

Jellegtelen, akvarellpancs ezermesteregerek,

fogkőszifonok befonásával,

hegycsúcsok fölé emelkedett,

vigyorgó napunk fejvadászai.

Szelfit akaró karók,

nincs szebb egy fehér fogsornál.

Gyökérkezeléssel elérhető,

Aztán napozhattok.

Keep smiling, please!

 

 

 

 

 

Vers

MÁSSÁ LENNÉK

Elolvasta:
70
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

A kezem – az ujjakat kivéve – egészen kulcscsontomig 

olyan telt, mint a tiéd; combjaim között nincs hely,

összeérnek – nem, mert védekeznek – hiába

szabályozná őket photoshop, 

pont olyanok, mint a tied;

fenekem, melleim extra mérete

több fantáziát mozgat,

mint hitem, szavam Istenről, Krisztusról…

ráfoghatnám a génekre, de nem az az ok,

inkább a fegyelem, figyelem hiánya magamért bennem,

ám – talán – 

Viki így is szeret, mert én is szerettelek,

s imádja – ha csak eszembe jut, már 

érzem, kéz nélkül is öleltél vele –

anya-szagom. Minden anyának van.

A tükröm azt mutatja, amit harminchét 

évesen neked: testet, kicsit használtan,

de teherbírás szempontjából termékenyen…

ajkat, arcot, szemet, hajat, elől a 

homlok és szőkeség határán,   a középtől kicsit balra 

egy forgót, ami miatt mindig szabálytalan

a profilkép…

mégsem zavar, sem fáj, mert pár őszinte-selymes

ujjbegy mindig helyreigazítja

 

….

 

mondhatnék még hasonlatot tényszerű raggal, 

színnel… hogy a csuklómtól-vállamig… meg 

fentebb az államtól-homlokomig mennyire

vagyok olyan, mint te… jól emlékszem  

összesedre, mindenedre, aztán veszek egy

nagy levegőt, és legyintek… most nem az Istent

faggatom, csak téged:

miért, hogy én mássá lennék.

Mássá, mint az, akit miattad hordok magamon.

Olyanná, mint ahogyan régen láttalak.

Anyu. Nem utállak, csak mást akarok mutatni

kézen, vállon, arcon, hajon, és ráncon is.

Csúnya vagy. Szép testben

szeretni képtelen asszony.

Hallod? Gondoltad volna, hogy ez lesz? 

Én nem, de 

jobb, ha – te is – tudod..

 

 

(Bicske, 2017. augusztus 4.)

 

 

 

Fotó: Sióréti Gábor

Vers

Eltékozolt évek

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Hiszem, hogy van visszaút,
míg a lélek ébreszt. Erőm kősziklányi,
fel nem adhatom. Tűzfolyók lánghulláma,
kénköves jégverés se rettenthet meg.
A hit bennem fogan. Lábon kihordott
kétségeim között hadakozik értem.
Született stratéga. Fájdalmas gyógyír
minden szembenézés, ahogy rám rakja 
újrakezdések terhét bilincsként a holnap
pislákoló reménnyel túl utam felén.

Kegyetlen a harc. Minden nap egy-egy kihívás.
Csábít s taszít is a régi az új ösvények
útvesztőin, hogy magamhoz visszataláljak.
Tudom, a fordulj, nyergelj kérdéseiben
rám vár a döntés. Hibát tiszta szív véthet.
Sikert is ő arathat hegyi patak mód
alázuhanva sodró árban, hogy egyszer majd,
óceánig érek. Visszavonhatatlanul.
Hiába hullnak szét eltékozolt évek,
míg egy is marad, én vagyok a visszaút.

 

 

(Kép: Internet)

Vers

emlék

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mostantól jól

nézzük

tanuljuk meg egymást

hiszen előbb-utóbb

egyikünk a másik emléke lesz

 

Neked ezzel nincs mit tenned

Te kész vagy, akár emléknek is

de nekem kicsit össze kell szednem magam

 

ezentúl kedvesebb leszek

őszintébb

többet leszek

– vagy kevesebbet, ha úgy akarod –

figyelem, hogy mit szeretnél

és hogyan

érdekelni fog a munkád

barátaid

hallgatom, ha mesélsz

nem adok kéretlenül tanácsot

 

majd jól szeretni fogom anyádat

nekem is hülye lesz, akit annak tartasz

 

nem idegesít majd, ha porszívózol

azt a filmet nézzük

azt a ruhát veszem fel

olyan lesz a hajam

kedvesemnek foglak szólítani

 

– Kedvesem!

 

 

a francba

erre előbb is gondolhattam volna

 

 

nekem legalább szép emlékem maradt

Vers

Mosolyogj

Elolvasta:
125
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Míg gyermek az ember őszintén mosolyog a világra
Felnőtté válva eltűnik az ember mosolya
Pedig ez az egyetlen amely szavak nélkül is beszél
Meglágyít minden kőszívet amely utunkba tér

Üzenetet közvetít minden embernek
Ajándékát adja a lelkünknek
Ezért hát mosolyogj mindenkire
S vidám lesz a világ összes szíve

A boldogság titka a sok mosoly
Üzenet a szíveknek, hogy ne legyél komoly
Hidd el így sokkal szebb lesz az életed
S a szeretet, nyugalom vesz körül tégedet

—————————————

Kedves Erzsébet, nem hoz újat (“Mosolyogj, s a világ visszamosolyog rád.”), nem hoz zeneiséget, szóismétlős, szóhasználatában hétköznapi, képiségét tekintve, nost talán nincs is neki, a rímek gyengék. Sajnálom, nem publikáljuk. Üdv: NHI

Vers

Amikor én születtem

Elolvasta:
39
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Amikor én születtem nem

borultak virágba a fák,  

sem barack, sem alma,

sem egyéb más.

Nem zöldellett vígan

erdő s mező,

nem hallatszott madárdalolás,

csak eltévedt varjak

érces károgása. 

Ködös november volt,

hideg, télváró reggel,

nem ragyogott

oly fényesen a nap,

ahogy általában szokott,

s az észak szele egyre

erőteljesebben kopogott.

Fennhangon hirdette:

lassan érkezik a tél is.

S ezen a hűvös őszi napon

egy székely kisvárosban

megszülettem.

 

 

 

Vers

Érte sírjatok

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A kép forrása az internet

 

 

Sírjatok érte
eget kutató jegenyék,
és te eresz
nyüszögj halkan, ha
őszi éjen
lágy eső mossa szemed,
parti fák és ti füzek,
könnyet érte ejtsetek.

 

Sírjatok halk-csendben
villanydróton
nappalok átkát kérő
kitárt szárnyú madarak,
sikongjatok
lépteit őrző kövek,
velem zokogjon mind,
ki látta két szemed.

 

Sárban topogó lépés,
karon ringó,
tegnapot féltő ölelés
dúdolgasd
ajkamon reszkető énekét.
Sírjatok érte
kandalló parazsán szépülő
eljövendő évek,
imára kulcsolt ujjak
csak dadogjatok,
én nem sírhatok…
egy gyöngykönny
azóta jéggé fagyott.

 

Sírjatok érte
fák fejét tépő szelek,
rongyos kabátzsebben
álmodó szeretet,
csak ordíts vihar
szaggasd fáradt hátam,
én nem sírhatok…
fiam ma is öleli vállam.

Vers

Ne hidd

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Ne hidd,

hogy nincs visszaút,

míg a lélek ébreszt

s erőd kősziklányi,

hogy fel ne add.

Tűzfolyók lánghulláma,

kénköves jégverés

se rettenthet el.

A hit benned fogan,

lábon kihordott

született stratéga.

Hadakozni kész

– s ez nem is kevés -,

hogy ne rakja rád

bilincsét a holnap

újrakezdés terheként,

mely Istenig

felér,

ha térdre hullsz előtte

megtörten,

túl az út felén.

 

Mindennap kihívás vár.

Kegyetlen a harc,

csábíthat új, vagy ősi ösvény,

hogy igaz útra találj

– indulj, vagy fordulj -,

döntened kell.

Hibát tiszta szív vét,

sikert is vele aratsz,

ha belátja tévedését.

Csak tudd,

ha széthullnak kezedből

az eltékozolt évek,

akkor is, még akkor is

van visszaút.

 

 

(Kép: Internet)

 

 

 

 

Vers

Élj becsülettel

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éld igazsággal a perceket
Mert a legfőbb érték a becsület
Ragaszkodj mindig a helyes úthoz
Soha ne legyen közöd a hazugsághoz

Mert az életed minden perce fel van véve
S örök nyomot hagy az emlékedbe
És ha lepereg előtted az életed képei
Vajon érdemes lesz végig nézni?

Mindig felelősséggel élted az életed?
Soha nem adtad oda a becsületed?
Igazat mondtál akkor is ha fájt?
S mindig a szeretet motivált?

Mert csak azt lehet elismerni
Ki őszinte szívvel tud szeretni
Aki nem bánt meg mást tetteivel
S éli a napjait jó lelkiismerettel

—————————————————

Kedves Erzsike! Ezt az írást a naplódba javaslom. Üdv: Zsó

Vers

Szerelemből…

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Megtanulnád jól csinálni, el nem rontani?
Hagynád lényegem majd végül annak, mint ami?
Nem nevetnéd mondatom, ha bent zavart a kép,
és, ha ráncaim születnek, úgyis kellenék?

Kételyek között szomorkán lennél biztatóm?
Elgondoltad, merre vinné szellő csepp hajónk?
Hajkoronám, hogyha egyszer dacból vágatom,
nyugton várnád, míg a béke újra rámhajol?

Engednél-e igazadból, csak hogy meg ne bánts?
Őszintén kifésülnéd a lelkemből a fájt?
Mint az árnyék, úgy követnél szótlanul, vakon,
míg az Isten átölel egy fázós hajnalon?

 

Vers

Ősz ma

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Az időtlen föld újra aludni készül,
bölcs, ezeréves fák görnyedten hajlongva
holt leveleiket áldozzák a szélnek,
majd bonyolult gyökér lelkükbe fordulnak,
ott lent biztonságos meleg álom ringat,
szikrázó napok narancs emléke éltet.
 
Patak fölött varjú száll, csőrében dió,
szárnyain az őszi napsütés indigó.
Társait követi, hosszú út vár rá még,
szemében a túlélés nyoma mély árnyék.
 
A város felöltötte fakó ruháját,
ráncos árusok csak a múltat árulják,
siető emberek bolyhos sálak mögött,
nyár szelleme kísért a bérházak között.

Vers

Egy kitett kutya naplója

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Megszülettem egy kis házban

Szerető szívet láttam a gazdámban

Teltek, múltak a hetek

Ennél többet nem is kérhetek

Mindig gondoskodtak rólam

Azt hittem minden renben van

De egy őszi reggelen

Egy autóban ébredtem

Anyukám sincs mellettem

Vajon hova visznek engem?

Egyszer csak az autó megállt

Kitettek engem, s a gazdám tova szállt

Nem igazán értettem

Mi történik körülöttem

Vártam, talán visszajön értem

De sajnos csalódott a szívem

Most itt állok egy magam

Merre vezet az utam?

Körülöttem vad szelek

Az egész testemben reszketek

Miért tettek íly nagy gonoszságot velem?

Én azt hittem, hogy szeretnek engem

A szívem szerető otthonra vágyik

De az emberben többé már nem bízik

Jönnek, mennek mellettem az emberek

Talán valaki egyszer majd megszeret

Haza visz az otthonába

S nem leszek többé árva

—————————————————————

Kedves Erzsike! Bár verses formába rendezted, de ez mégis csak egy történet elmesélése. Egy sajnos napjainkban elég gyakran olvasott történet leírása, ugyan ebben az esetben szegény kivert kutya szemszögéből. De így is túl direkt, túlságosan leíró, túlságosan ismerős. Sajnálom, ezt nem publikáljuk. Üdv: Zsó

Vers

Fél-elem

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }fotó : Kok Annamária

Idősíkok futnak tova,
lassan ölő és ostoba
méreg a félelem.
Néha elég egy fél “ni” is,
arcon a mosoly – félmilis –
őszinte érzelem.
Néha félek még félni is,
kacajba burkolom hamis
magabiztosságom.
Gondolataimnak bérlem
a testet, roggyan a térdem        
maratoni távon,
porrá érik mindennapi
vajúdásom szentelt sara.
Szétmálló porszemként
idősíkok futnak tova,
lassan ölő és ostoba
méreg a félelem.

Vers

Búcsú

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Fények bújócskáznak a levelek mögött,
hidegkék foncsorú, sárga szélű fények.
Rájuk nézek – vakítanak, hogy felnyögök,
de belém melengetik megint, hogy élek.
 
Mennyi szelíd, szinte otthonos nyugalom,
nemes békesség ül meg itt a fák alatt.
Érzelmekre gondolatokat súg a lomb,
csendekbe olvadnak a kimondott szavak.
 
Csupán emlékek karcolják fel a szívet,
sós könnyekig vérzik be a lélek tükre.
Körém gyűlik most, ki befogad, ‘s ki kivet.
Többé már fel sem rezzenek a jöttükre.
 
Fényekkel évődik az őszi délután,
az elmúlás tengerén állok egyedül.
Nézem hallgatagon és villámvert sután,
ahogy a sírt fedő lap helyére kerül. 

 

Vers

fél-elem

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó : Kok Annamária

idősíkok futnak tova
lassan ölő és ostoba
méreg a félelem.
néha elég, egy fél “ni” is
arcon a mosoly – félmilis –
őszinte érzelem.
néha félek, még félni is
kacajba burkolom hamis
magabiztosságom
gondolataimnak bérlem.
s gondolataimnak bérlem
         a testet – roggyan a térdem –         
maratoni távon
porrá érik mindennapi
vajúdásom szentelt sara.

 

idősíkok futnak tova
lassan ölő és ostoba
méreg a félelem.

 

——————————————————————————————————–

Kedves Ferenc! Ha központozol, akkor központozzál végig a versen. Bár tudom, vannak akik azt vallják, hogy a sorvégi vesszőt nem feltétlenül kell kitenni, én azt mondom jobb az, ha ott van. Észrevételeim átgondolása után várom vissza. Üdv: Zsó

———————————————————

Azt látom, hogy talán nem értettél, vagy nem akartál teljesen érteni, hát mutatom…

 

idősíkok futnak tova,
lassan ölő és ostoba
méreg a félelem.
néha elég egy fél “ni” is,
arcon a mosoly – félmilis –
őszinte érzelem.
néha félek még félni is,
kacajba burkolom hamis
magabiztosságom.
gondolataimnak bérlem
         a testet, roggyan a térdem         
maratoni távon,
porrá érik mindennapi
vajúdásom szentelt sara.

 

idősíkok futnak tova,
lassan ölő és ostoba
méreg a félelem.

 

Az nem rossz ötlet, hogy visszahoztad a végére a felvezetést, ezzel a kerettel jobb a befejezés. Azt nem értem, ha központozol miért nem használsz nagy kezdőbetűket a mondatok elején, de tudom, ez mostanság divat.

Vers

Télvarázs

Elolvasta:
126
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Színvarázs

álom, valóság,

őszi kavalkád,

röpke pillantás,

csobbanó patak,

mámoros falak.

Rémült kaparás,

maró, hűvös szél,

hamar itt a tél,

télvarázs.

 

Vers

Bánatsorok Apukámnak

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Már 48 éve nem vagy… Tegnap buggyant ki a lelkemből, miután a temetőből hazaértem…

Jó lett volna ott maradni,
beszélgetni veled.
Még jobb lenne átölelni,
megfogni a kezed.

Oly sok mindent mondhatnék el,
annyi minden történt.
…és ha tényleg beszélhetnénk,
sírdogálnék főként…

Hogyha tényleg van túlvilág
(miben én nem hiszek)
ha onnan is figyelsz,
biztos összeszorul szíved.

Tudom, nem ilyen életet
szántál gyermekednek.
Ne félj, azért nem adtam fel!
(az évek peregnek)

Őszi napfény lassan illan.
Emlékek kerengnek.
Pici lángot gyútottam, hogy
mindig tudd: szeretlek!

2016. november 1.

Vers

Új kenyér, új élet

Elolvasta:
158
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Petőfi Sándor

“Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!”
Szelj imát kenyeredből, elismervén:
idegen falat ízében éhét sorsodnak…
Áldjad Istent, mert lassan elmorzsolnak!

Kesernyés falattól csorog szájízed,
amint léted is magadnak kényszeríted,
nézd szíveddel ősgabonád határát,
vidd föléje otthonod vezércsillagát!

Igazságod vándorbatyud sarkán lóg,
lesben állnak érte a ragadozók…
Ne hagyd, hogy megfosszanak attól is, mi a tiéd!
Milyen is, nem sejtik, kinyílhat a szikéd…

Szikéd őszinteséged pengeéle,
makulátlan, amolyan köszönésféle.
Műveld hát kitartón a termőföldet,
bár szikár, dagaszd egybe az eget-földet!

Hegyek, völgyek zúgják anyaföldünk titkát,
a megváltásunk jövőjének nyitját:
– Ősmagyar kenyér sül heves kemencékben,
mint egykoron, csendes napfelkeltékben! –

 

idézett sor Kölcsey Ferenc-től való

———————————————————————————-

Kedves Judith! Vannak olyan versek amiknél nem feltétlenül szükséges, hogy szóról-szóra megértsük, s logikai összefüggés legyen a sorok között, elég ha hangulatot, érzést közvetít. Ez a te versed nem ilyen, s ezért van benne néhány nem igazán jól sikerült sor.

“Kesernyés falattól csorog szájízed,
amint léted is magadnak kényszeríted,”  – itt egyrészt ugye nem a szájíz csorog, hanem a nyála csorog az embernek, másrészt a “léted is magadnak kényszeríted” önmagában is igazán érhető, az “amint” kötőszóval pedig már végképp nem az.

 

“Ne hagyd, hogy megfosszanak attól is, mi a tiéd!” – mi az, hogy attól is, mi a tiéd? Attól ami nem a tiéd, nem tudnának megfosztani…

 

“Szikéd őszinteséged pengeéle,                  –       ez itt még OK
makulátlan, amolyan köszönésféle.             –       ez az “amolyan köszönésféle” nagyon sántít… mi a köszönésféle? Az őszinteség? Vagy a pengeél? Ez nem egy ideillő hasonlat…

Műveld hát kitartón a termőföldet,”             –    ez nem tudom, hogy csöppent a pengeél és a köszönésféle után… nincs logikai átvezetés

 

Kedves Judith! Újragondolásra javaslom versedet. Üdv: Zsó

Vers

Narancs-szín (életöröm őszhangulatában)

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }-Létünk olyan, mint vonuló őszi felhők, vagy őszi színek a természetben-

Az őszi hangulat valamit sejtet…

színárnyalat lepi be a földi tájat.

Köröttem, a kihaló lét éheztet,

tán narancsszín, ami serkenti a vágyat.

 

Vágy, az élet után! Bátorságféle…

minden kezdetnek van véglete, van célja.

Elhatározottság, új remény fele.

Nincs lehetetlen, ez anyaföld páncélja.

 

Az őszi hangulat valamit sejtet.

Körforgás a lét, enyészet. Újjá-éled

az örökké tartó hited. Új kezdet,

ha Isten eléd rakja ítélőszéked…

Vers

Egésszé törnek

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kép : Gyulafalvi Krisztina

 

 

Őszidőt varázsol fejemre a dér,
rozsdásra süt a múló nyári nap.
A rövidülő napba  semmi se fér,
sünjeim téli álmot alszanak.

Tavaszba feketedik a télfehér,
zölden bimbózó ágak hajtanak,
lassan fogy az utolsó szelet kenyér,
a morzsái hangyákkal játszanak.

Álmodok hullámot, tengerpartokat,
arcom simítja a sós esti szél.
Néma kutyákra fentről a hold ugat,
a Föld dobol, az égboltnak zenél.

Egésszé törnek elmúló napjaim
– egyszer talán majd én is felnövök –
két végről égetett gyertyám hamvain
kirajzolódnak újabb fénykörök.

 

 

 

 

Vers

Álom nélkül

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Csillagokra feltekintve,

most e csendes őszi este,

álom nélkül forgolódom 

párnám pelyhes rejtekében.

 

Szívem egyre hozzád húzna,

ám a sorsod messzi vitt el,

árva lettem mindörökre.

Nem lelek ma én nyugalmat,

 

új reményre hol találok?

Ám az élet furcsa jószág,

erre jössz egy téli reggel,

s karjaimba futsz repesve.

Vers

Törtfehér

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kép: Internet

Míg te vöröset látsz,
s mások rozsdás sárgát,
én csöppnyi fehéret,
fáradt tündér álmát.

Csipkés déren ringó
elillanó évet,
őszi kavalkádban
megbújt, törtfehéret.

Menyasszonyi ruhát
vágytól félre dobva,
elkapkodott esküt
hamis csillagokra.

Míg te vöröset látsz,
lomb fosztotta ágat,
én fehér lepelben
eltemetett vágyat.

Vers

Kesergő

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Kopottas kabátba öltözik a táj.
Görnyedt háttal tűnik a nyár csendben el.
Sínek közt tétován legelésző nyáj,
Melyet sem juhász, sem puli nem terel.
 
Kóró hajlik a hűvös őszi szélben,
Mint aki rejtett kincsek után kutat.
Cickány fut át a poros úton éppen.
Félénken szedeget elszórt magvakat.
 
Bodzafa hullajt el nem sírt könnyeket
Megfáradni látszik az öreg nyár is,
Koronáján egyre több a korhadt ág.
 
Szürke felhők hoznak hűvös cseppeket,
S a múló nyári égbolt kesereg, hisz
Mint mindig, úgy, az idén is megcsalták.

Mohol, 2016. Szeptember 19.

 

 

 

Vers

– Ha már vörös, legalább száraz legyen!

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Goethe-ről, Schillerről, Balzacról is olvastam, hogy rohadó almát szagolgattak az ihlet miatt. Kipróbáltam, de büdös, ihlet helyett émelygést hozott, így döntöttem a vörösbor mellett. Igaz, nagyon kell figyelni, mert keskeny a mezsgye a már hatékony, de még nem romboló mennyiség között.
A statisztika azt mutatja, hogy többször boroztam, mint ahány verset írtam. Tapasztalni kell még az adagolást…

 

 

 

 

Van nekem egy jó barátom,
itt lakik a szomszéd házban.
Ennem adott, ha éheztem,
egy kabátot, hogyha fáztam.

Társam volt, ha magány kínzott,
segített, ha elfolyt pénzem,
volt, hogy adósa maradtam,
nem hagyott ő cserben mégsem.

Mit gondoltok, mit tett, mikor
szomjúságra panaszkodtam?

(Tudom, nyelvtanból megbuknék…)
Jól be vagyok rúgva mostan!

Szeretem a bort (a vöröst),
olyan, mint az orrom hegye.
– Nem bírsz többet! – Á, fogadjunk,
még két pohár ugyan megy-e?

Persze, hogy ment, több is, sokkal,
bár lehet, elhamarkodtam.

(Tudom, nyelvtanból megbuknék…)
Jól be vagyok rúgva mostan!

A vörösbor a hegy vére –
hemoglobin bár nincs benne,
egy vérszegény “páciensnek”
mégis biztosan jót tenne!

Gyomorbajra, megfázásra,
lúdtalpra vagy migrén ellen
– bort kell innom (vagy esetleg
egy kis borkocsonyát ennem)!

Szeretem a bort (a vöröst)
vagy lehet, hogy ezt már mondtam?

(Tudom, nyelvtanból megbuknék…)
Jól be vagyok rúgva mostan!

Jó a bor a versírásra!
Ettől csókol meg a múzsa.
Homlokomon fároszi fény;
világít a múzsa rúzsa…

Minden oké, verselhetek,
ez szerepel minden terven!

…most látom, hogy akárhogy is,
de elkészült már a versem!

A korsóhoz

Vajon mit rejt öled, kedves?
Üvegből vagy, nem titok!
Méhed aranyszínű, nedves,
s benne, amit áhítok!

Hattyúnyakú füled ívét
öt ujjammal illetem,
mohó csókkal rád tapadva
nyelem kedvem, ihletem.

Bárcsak mindég velem lennél
csókos ajkú kedvesem!
Minden óra minden percét,
míg velem vagy, élvezem!

Béke honol otthonunkban,
nem veri fel zaj, vita.
Közénk soha nem áll semmi,
se ármány, se praktika!

…Csak a kútra nem engedlek!
Úgy félek, úgy féltelek!
– Hisz’ a szólás korsóját is
az oda-út törte meg!…

Vers

S NEKED IS…

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

M. Laurens

S NEKED IS…

 

Mindenkinek szüksége van,

egy őszinte segítő kézre,

s hogy valaki azt súgja neki,

hogy megérti: és megérte.

 

Mindenkinek kell valaki,

hogy néhanap mellette álljon,

még ha pusztán lélekben is,

de kérő keze: rátaláljon.

Egy meleg hang akár egy kéz,

a magányban olykor jó lenne,

hogy fájó, rémült lelkünket,

testetlenül is: átölelje.

 

Mert elkél a bátorítás,

annak is, ki látszatra erős,

mert szerető gyengék nélkül,

céltalanná válik minden hős.

Mindenkinek hinnie kell,

önmagában s mindenki másban.

Mindenkinek kell a remény,

egy szebb és élhetőbb világban.

 

S neked is szükséged lesz majd,

egy őszinte, segítő kézre,

aki füledbe súgja majd,

hogy röpke életed: megérte.

 

Pest-Buda 2016. Augusztus 31.

 

Vers

Kék madár

Elolvasta:
478
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }„A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság, és kalitkája; az emberi szív.”
(Maurice Maeterlinck: A kék madár)

Még alig lélegeztük be könnyedén
a tavasz mámor-illatát
fölöttünk már ott köröz a nyár;
az öröklétet hirdető
gyönyörű kék madár
az égen gyapjas bárányok siklanak
reggel derűs mosollyal ébreszt
a tűzvirág-szirmokat hullató
áldott nyári nap
fényével megsimítva
a vérpiros mezőkön nyújtózó
gyorsan elhulló pipacsokat
hogy irgalomból nyert létükért
vigasztalódjanak
s már hamvas gyümölcsök bújnak össze
szelíden a bodros ágakon
bódító illatár csábít szorgos méheket
és feláldozzák az őszi fák édes terhüket
ahogy érett gyermeküket
az elengedő bölcs anyák
és a fehér tisztító hó alatt érlelődő
sovány magvakat
élni hívja majd
megint az új tavasz

Vers

Koppenhágai mozaik

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }         
Koppenhágai mozaik
 
                       Koosán Ildikó
 
  
 
 
Tájkép
 
ezrek gurulnak ezerrel két keréken,
mértani rendű árnyékolókkal ezer-
ablakúan bámészkodnak a  házak;
innenső felén a világnak dúsabb
a nyugalom; díszes alakzatú fák
lihegnek versenyt utcákon, tereken
a szokatlan őszi nyárral, emlékfotó     
készül a halhatatlan lelkű kis hab-
leánnyal, nyitott sétahajókon ezrek
gyűjtik magukba hűen a látványt.
 
 
Andersen
 
 
mesék valója tárul, a téren
Andersen óriásszobra áll;
jövendölt mítosza teljesülni
látszik: halhatatlan lélekkel
mindhalálig,  s azon túl is
maradandó az eszmei lét…
nem kérdés az, kiért, miért,
a grandiózus korokon átível.
  
 
Éjjel
 
Szombatesti mulatozás hanghullámai
csapódnak fel ablakpárkányomig,
míg a virágszirmok közt elbarikádozott 
csend apró foszlányokból férceli egybe
az éji nyugalmat; az álmom kérhetetlen,
reggelig édesgetem magamhoz tegnapi
útjaim megelevenedett ékköveivel.
 
 
Koppenhága, 2016. szeptember.
 

Vers

Alkonyőszben

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Lilára sárgult
a tűzpiros őszi táj
mézarany levelein
permeteg rozsda
tejszínű köd szitál

***

Aromás bort iszunk
esti szürkületben
vérbőn zamatozó
rubinvöröset
s a nóta is kapatos
tagadja hogy örök
minden elmúlás

***

Haldoklik a fény 
nyíló alkonypírban
felvillan szétszórt
hantjain az égnek
láthatatlan kezek
vetnek árnyat rá
-bársonyos bús-barnát-
s lebegő táncra kél
megnyúlt foszló teste
nyírkéreg-fehéren 
vörös háztetőkön 
réz-sárga falakon

***

Valaki elment harang szól 
mintha valahol várnák
mennyei hangok
az örök bolyongót
ki új otthont keres

***

Ájtatosságot fest arcunkra az este
csend ölel fájón észrevétlen
mintha mindennek vége lenne
forrong s tajtékot vet a szél
pirosra marta hamvaszöld ajka
csókod a számon mikor elmentél

***

Így megy el a Nap is
kemence-meleggel
kivillan csillagbokája
távol a mennybolt 
szoknyája alól
s a Föld beleroppan

Még látom hogy köti 
felhők színezüst szőttesét 
emésztő lángból az éj
s hogy szórja szét Csillagait
karján az ébredő Holddal

***

 

Vers

Éjsugár

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Annyi minden közelített hozzád.

 

 Sértettséged szikkadó tüze,

 

rozsdabarna évek üzenete,

 

s a lángra gyúlt  érzéki szád.

 

Mint az álommá szőtt gondolat,

 

inget húzott rád a kora-őszi Nap.

 

*

 

Egy Óceánba zúdul az összes innen,

 

mindegyikünk egy-egy Isten…

 

 

 

Vers

Nap köszöntő

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Csókodra keltem.

Mint nyári szellő terel meleg tollpihéket,

úgy  simítottad  szememről a foszló álomképet.

Nézd! – lehelted forró fülcimpámra –

a Nap épp most borít fénykendőt az Éj hajára.

S ahogy ujjaid sebzett vállamon angyalszárnyra leltek,

értettem a bódult hajnalok virágénekét,

a harmatcseppekét is, melyek cipőmhöz értek,

a felhők hívószavát, ahová a bátrak meghalni térnek.

Csókoddal keltem.

Mint őszi szél az érlelt szőlőszemnek,

úgy dúdoltad lelked lelkembe,

s lettem hű őre vágyódó szívednek.

 

 

 

 

 

 

 

Vers

Szeretlek

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Szívem szakad.”

Fekete virágait bontogatja
a szív mélyén a fájdalom.
Űzi, görgeti, hajtja
az őszi szél a dombokon
az álmokat.

 Meglátogat,
elém áll éjfél után a végtelen.
Átkarol szeliden, lágyan.
Keringőt lejt velem fényeken.
Tudja hogy mi most a vágyam.

 Álmot bocsájt rám, képzelem:
még te karod dajkál, kedves.
Hajnal hasad a réteken.
Szívem szakad.

Szeretlek.

Vers

Ítélj és sújts

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Senki sem szolgálhat két urat” (Máté.e. 6.)

 

A félelem este hull rád,
ha leveted földi ruhád,
s úgy állsz ott, mint Isten előtt,
egy szál gyertya, csontfehéren
fogyó holdként rideg fényben
bölcsőtől látón a sírig,
amíg az élet parázslik,
s úgy omlasz le összetörve,
ahogy a kőszirt hull a völgybe,
mely villámoktól összedőlt.

Ó, hány Urat kiszolgáltál,
míg kövek közt kővé váltál,
sodródtál jeges folyókkal.
Húsodba vájta bélyegét
elátkozottak névjegyét
a sors, mikor elragadott.
Láncra verten táncoltatott.
Gyötört a kín és fájt a seb,
élni akartál, -így könnyebb –
a magadra vett béklyókkal.

Most csendben vársz, hogy megítél,
kiontott véred mennyit ér,
másoknak a keresztfádon.
Egy parányi porszem voltál
csillagüstben mosakodtál,
fürtjeidet szél cibálta
eső-verte vihar-ágra,
s ha benned a múlt felzokog,
könnyet se ejts, ne vedd zokon,
hogy, ami szép volt… ne fájjon.

Azt féltsd óvón, ameddig élsz,
amit a szív kér, nem az ész,
ha évre, évek súlya hull.
Tedd meg, amire van erőd,
míg tudsz, te járjál legelöl.
Erre sarkall az értelem,
hisz tudod, egész életen
embernek lenni, nem kevés,
ha nincs öröm, csak szenvedés.
Mind elmúlik nyomtalanul.

Sorsod jussát Ő szabja rád,
fogadd el, s így szóljon a szád:
– Ím előtted állok, Uram,
ítélj, és sújts, mert vétkeztem,
hogy beleremegjen testem,
mikor eléd zuhanok a porba,
mint letünt világok alkonya,
amikor vezekelnem kell.
De addig is adj vigaszt, Istenem,
akkor is, ha véget ér utam -.

Vers

VADDISZNÓK

Elolvasta:
170
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }– Muray Róbertnek vadászbarátsággal –

 

 

 

Sorjában vonulnak az őszi avaron,

sötét éjszakában mégsötétebb árnyak;

s néma csöndben állnak meg az erdőszélen,

amíg odakinti nyugalomra várnak.

 

Az őrtűz lobot vet, a csősz is kurjongat,

érett szőlőt féltik a látogatástól,

s mégis mire hasad az éjszaka sátra,

nyomok tanúskodnak a disznójárásról.

 

Mindenütt jelen van, de meg nem találod,

féltően elrejti a suttogó erdő,

csak hogyha lehullott télen az első hó,

akkor látható, hogy merre tanyázik ő.

 

Sorjában vonulnak sűrű éjszakában,

vaksötét erdőben mégsötétebb árnyak. –

de mire a nyomuk betemeti a hó:

a vásznadon közben művészetté válnak!

 

 

 

Vers

ÉDEN

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(MÁR PIRKADATKOR)

Kétlik azóta, hogy a szó ajakban
hamis, s a szívre hat tagad-folyama:
akármi jő, nem éden ébred abban,

 

minek sajátos-andalít moraja
“pipacsot éget a kövér határra”*;
olyat, minek virágin Isten ama

imája nyugszik, ami szájra – vágyra –
vetít vigaszt. Kiverhetetlen íve.
Hitetlent rásegítve felfogásra.

Szerintem él ma élet-éden akkor,
ha látva van naponta… pirkadatkor.

(2016. július 3.)
*Az idézett rész Juhász Gyula Magyar nyár 1918 c. versének sora.
Illusztráció: a google képeiből saját képszerkesztés.

———————————————-

Mintha nem is magyarul volna. Nézd meg a legutóbbi versed. Az jó. Mindenki oda van érte. Azért, mert nem kell hozzá NASA kódfejtőket hívni. 

A szóalkotás jó dolog, izgalmas, de akkor csináld meg azt a k. szót, ne kötőjelezz. Onnantól majd lesz az a szó. 

Azt mondod, “szerintem él ma élet-éden akkor, ha látva van naponta…” most őszintén… magyarul van ez? 

Csak egyszerűen, csak emberül. Köszi. 

 

 

Vers

Amikor

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát,
amikor a hátam görbe bot tartja egyenesen,
és mohó szám már nem hisz a csókban,
csak a mindenek felettiben?
Amikor sajgó gerincem nevetve fegyelmezem;
Csitt! Érted már semmi se fáj,
s akadozva is feléd baktat
a szív, a láb.
szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát? 

Vers

Kanthoz

Elolvasta:
83
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }a XIX. Aquincumi Költőversenyre

 

 

 

Ad philosophum saeculi duodevicesimi
(categoricus imperativus)

 

 

Látva a témát Kant neve ugrott nyomban eszembe,
ő s vele gondolatok, végtelen elme mit ont.
Ész, ami vonzza a léptünk, sutba tapasztalatoddal,
nem számít, mire vágysz, messze kerüld, ami lét.
Úgy cselekedj mindenkor, mondja a kőszivü mester,
mint ahogy erkölcsös, más ha veled teszi azt.
Nos legyen ennyi elég bőséggel a szűz tudományból.
Hogy fest eszmei kép, emberi lét talaján?

Kétszázéves gondolatokkal csak filozófus vitáz;
nem sejthette az ész, mit hoz a furcsa jövő.
Felfordult a világ és ágyúk zengtek a földön.
Fegyverrel megy a gaz, s irtja ki mind, ami él.
 
Tiszteld mindig a csendet! Társaidat ne zavarjad!
Nem hallják a szavam, bömböl a zaj, süketülsz.
Robbantások rázzák újra meg újra a várost,
őrült lárma a lét, csend szava eltemetett.