Seres László : Eltékozolt évek

Hiszem, hogy van visszaút,
míg a lélek ébreszt. Erőm kősziklányi,
fel nem adhatom. Tűzfolyók lánghulláma,
kénköves jégverés se rettenthet meg.
A hit bennem fogan. Lábon kihordott
kétségeim között hadakozik értem.
Született stratéga. Fájdalmas gyógyír
minden szembenézés, ahogy rám rakja 
újrakezdések terhét bilincsként a holnap
pislákoló reménnyel túl utam felén.

Kegyetlen a harc. Minden nap egy-egy kihívás.
Csábít s taszít is a régi az új ösvények
útvesztőin, hogy magamhoz visszataláljak.
Tudom, a fordulj, nyergelj kérdéseiben
rám vár a döntés. Hibát tiszta szív véthet.
Sikert is ő arathat hegyi patak mód
alázuhanva sodró árban, hogy egyszer majd,
óceánig érek. Visszavonhatatlanul.
Hiába hullnak szét eltékozolt évek,
míg egy is marad, én vagyok a visszaút.

 

 

(Kép: Internet)

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.