Vers

Olyan…

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Hajnali harmattól ázott fűben járok,

keresek egy régi, tiszta világot.

Őszi, hullott levelek alól kitekint

egy új, tavaszi virág…

nem is érti az idei út porát.

Lábam alatt hajlik a fű.Letekintek,

ott üres minden,csak a reggeli fények.

Távolabb veréb fürdik a száradó

porban, nézegetem. Akár a világ, épp

– olyan…

 

Vers

Amikor

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát,
amikor a hátam görbe bot tartja egyenesen,
és mohó szám már nem hisz a csókban,
csak a mindenek felettiben?
Amikor sajgó gerincem nevetve fegyelmezem;
Csitt! Érted már semmi se fáj,
s akadozva is feléd baktat
a szív, a láb.
szeretni fogod-e bőröm furcsa őszillatát? 

Vers

Gondolathárfáim

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nélküled kihűlök, mint gazdátlan párnák,
gondolathárfáim csak rólad zengenek.
Álmodó szemeid csillámló tengerek,                                  
szívemnek rozsdálló ajtaját kitárnád.
 
Szilaj lelkem futna már boldogan hozzád,
éjfélkor csendesen beszöknék álmodba,
mint egy epekedő és gyengéd vágybomba,                  
testemet örökké égő lázba hoznád.
 
A magány megkísért, de szemből ölni fél,                           
s ha nem lehetsz enyém, a szívem búskomor.
Sorsom egy szép napon majd hozzád úgy sodor,
mint színes levelet a langyos őszi szél.

Vers

Ugyanazok a csillagok

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

                                                              Elképesztő, hányféle változatban

                                                              futtatják – egymással versengve – végig

                                                              tévedhetetlen programok a teljes

                                                              összeomlás biztos szcenárióit.

                                                              Az ütközés sebességét és szögét

                                                              olyan szenvtelenül modellezik, mint

                                                              kozmikus baleset évmilliárdok

                                                              távlatában becsülhető esélyét.

                                                              Egyre kisebb tétben mernék fogadni

                                                              ellenükben, mert objektivitásuk

                                                              heve elragad; olyannyira, hogy már

                                                              forgatókönyvet pörgetek magam is.

                                                              Az áprilisi égboltot kémlelem

                                                              a majtényi éjben. Ugyanazok a

                                                              csillagok. Ugyanolyan lesz az érzet,

                                                              amikor át kell gázolnunk a vízen.

                                                              Szeretnék hinni az epheszoszinak.

                                                              Az a folyó valóban lehetne más. 

 

Vers

Elengedlek

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Elengedlek

 

                       Koosán Ildikó

 

elengedlek, mint  őszi fényt a kert,

eloldom szívemről a gyászruhákat,

nem lehet bűn, az emlék is kifárad;

a vesztesség ami évekig levert 

 

belőlem mintha végleg  kiszakadna;

gyökértelen a perc, ha újraélem

szavaid régi képeken, levélen,

képzeletem új megszokások rabja;

 

túl nagy vihar volt, mindent elmosott,

távoli lettél, csöndből kifaragva,

utolérni téged képtelen vagyok,

 

s mert reményt reménnyel összeadva

színesednek értem a hajnalok,

friss lelkülettel ébredek a napra.

 

 

2016. február 14.

 

 

Vers

Vezeklés

Elolvasta:
92
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó: internet

 

 

hiába szögezem magam ezerszer keresztre miattad
miközben te mosod kezeidet saját hibáidért
így sem tudom vélt bűneimet eltörölni        
sötét alkonyom a horizontra hajlik  
maradék torzult reményem
súlytalan semmibe hull

 

miért hogy a nap előtt egyre több felhő gyűlik
miért hogy lassan én vezeklek mindenért
árnyékod sem festi falra többé a fény
őszinteségért cserébe szitkot kapok
a tavasz már itt oson kertem alatt
de kétségek szűkítik holnapom

 

most gyönyörű szívem egy vérző feszület
ám valahol ott bujkálsz rejtelmeiben
hiába vagyok tele szerelemmel
szúrós lándzsa minden szavad
imákba nyúlt napjaim végén
mégis várom te vigasztalj

 

bezáródott múltunkban mindenütt téged kereslek
kihűlt elhagyott helyeken menekül az emlék
homályban botorkál az idő és oly különös
neked gyónom meg esténként vétkeimet
a holddal új eget teremtek lelkemnek
dideregve bár ünneplőbe öltözöm

 

érzem vége tán soha nem bízhatok benned
csak istenben aki öröktől fogja kezem
megelégszem egy darabka égbolttal
hol tiszták beszédesek a csendek
ha itt hagyom zegzugos életem
nem adhat választ senki sem

 

„Mióta a világ titoktalanítva lett,
már mindent értek, egyet kivéve – tégedet”*

2016. február 09.

* Cseh Tamás: Szerelmes dal/részlet

https://www.youtube.com/watch?v=0H5fauGkdGg

 

 

Vers

Titok

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Szépséged örök,

tündéri fény szikrázik hajadon,

karcsú testeden

csermelyt játszik a vízpermet,

ahogy apró patakokban csörgedezik

kebled gyönyörű halmai között.

Szeplőtelen a lelkem,

hisz őszintén szeretlek.

Bocsánatos bűn tehát,

ha olykor megleslek

fürdőzésed közben.

 

2016.02.20.

Vers

Szeretlek

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Szívem szakad. Szeretlek…”

Fekete virágait bontogatja
a szív mélyén a fájdalom.
Űzi, görgeti, hajtja
az őszi szél a dombokon
az álmokat.

 

 Meglátogat
elém áll, éjfél után a végtelen.
Átkarol szeliden, lágyan.
Keringőt lejt velem fényeken.
Tudja hogy mi most a vágyam.

 Álmot bocsájt rám, képzelem:
még te karod dajkál, kedves.
Hajnal hasad a réteken.
Szívem szakad. Szeretlek…

 

 

2015. november 26.

 

Vers

Őszvégi gondolatok

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Őszvégi gondolatok

Koosán Ildikó

I.

Kiviláglik

 

…miként választ önként

börtönéül

hitet, eszmét, szerelemet

gyermekember,

ifjonti hév,

 miként változik aztán legelébb

az  „örök” fogalma.

Létünket

az „ Édes Élet”

a „ Kor Hatalma” 

példamód uralja,

reklámhad sugallja

hogyan tovább,

milyen

házat, hazát, 

milyen eszmét

szerelmet, hitet …

Kiviláglik

 miként manipulálja

egykori etalonjainkat

hiteltelenné az időgépezet.

 

II.

Színszekvencia

 Tűzpiros. Narancssárga.

Őszi pasztell.

Ösvény a tájba. Útjel:

Itt fordulj be

otthonos lendülettel magad felé,

széplényed  feltörő gejzírjeihez

 s tarts ki!

Néhány jó év rejtőzködik még

 a tűlevelek gyantaillatába

afféle öröközöld

jutalomjáték.

Erőfölényt használj

az idő kézbentartásához

inkább, mint patikaszereket.

 

 

Szombathely, 2015. november 29.

Vers

Ki siratja meg a fákat

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó: Delacasse Kriszta

 

 

 

Ki siratja meg a fákat,

lombjuktól ha válnak?

Mulandó a levél,

– megannyi fakó remény –

vörösen, izzón, sárgán jajdulón

szédül le a sárba.

 

Tudod-e mit rejt a lomb zöldje,
a gyengéd ágacska, zsenge gally,

miért az édenbe, felfelé vágyik?
Miközben a gyilkos őszi szél

nem kímélve, cibálja zabolátlan.
A fák hordozzák álmaid. –

„Szeretlek” – a szív közepén karcolt jel…
Tudod-e, hogy a fák is könnyeznek,

hogy nekik is fáj a belevésett szó?
A “gyilkosokon” bosszút kiáll,

ha kiég a szív, reccsen az ág?

Eltűnik-e minden kérges seb, mi volt?

 

Ki siratja meg a fákat

s a szerelmeseket, ha válnak?
A suttogó lombra nem dob csókot a Nap,

bús dalommal magam maradtam.

Ringatózom az ökörnyállal.

egy álmom letűnt a nyárral…

 

 

Vers

A kilenc szarvas-fiak

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Bartók Béla és Juhász Ferenc tiszteletére

 

 

 

Volt egy öregapó, szakálla, mint a hó,

őszülő ereje sziklákat roppantó.

Fél-karja rettenet – hegyeket görgető;

pillantása néma – csontokat zörgető.

Volt néki, volt néki kilenc szép szál fia,

testéből sarjadzott kilenc szép szál fia,

kik anyától lettek éjféli órában,

– egyszerre születtek holdfény hamujában.

 

Nem nevelte őket semmi mesterségre,

szántásra-vetésre, csordaterelésre,

hanem csak növelte hegyet-völgyet járni,

bolygó ösvényeken szarvasra vadászni.

 

Volt egy öregapó, szakálla, mint a hó.

Egy szem’ sugarával világot pusztító,

más’ szemsugarával világot teremtő,

harmad’ sugarával jövendőt jövesztő!

 

Az erdőket járta – hajtotta révület,

fiait vezetve sem szánta éhüket.

Sűrű setétségben, hajnalok hajnalán

szótalan követték hegyláncok nyomdokán.

Hajtotta mindegyre bagoly suhogása,

holló ébredése, kakas rikoltása!

Hajszolta fiait bivaly erejével,

s pörölt a sebekből szivárgó rőt vérrel!  

 

Kerek Ég asztalán szótalan követték,

kínok folyt könnyeit szívükbe rejtették!

Edződtek vergődve szörnyű kősziklákon

– homlokra feszülő tövis egy se fájjon!

 

Kilenc szép szál fiú csak vadra vadászott,

irdatlan Ég alatt ingük is elvásott.

Szívükre kérget szőtt fájdalom s ígéret:

nem féltek már Halált, sem a Sötétséget!

Csak vadra vadásztak, meg sosem pihentek,

sűrű rengetegben pallós hídra leltek.

S tettek fogadalmat – sejtvén a jövendőt –,

felejtsék apjukat, az érchegyet döngetőt!

 

Pallós hídra leltek, csodaszarvas nyomra,

nyomokban fény csillant – mintha forrás volna!

Forrása csillagnak, csillagrendszereknek!

Szarvas-ének bődült – nyomába eredtek!

Íjakat feszítve irdatlan Ég alatt:

követték mindegyre, miként az atyjukat…

 

S utat tévesztettek rengeteg ösvényen,

meg is megszomjaztak a nagy sötétségben.

Szarvas nyomból ittak, szarvasokká lettek,

agancsok ághegyén gyertyák díszelegtek!

Fejükön korona, csillag koronája

pislákolt – nagy Égnek ezeregy forrása.

 

                            *

Az ő édesapjuk várással nem győzte,

haragját szem’ közé, homlokára tűzte,

s elindult keresni kilenc szép szál fiát –

legkedves’b s legidős’b fiút a legkivált!

 

Hűvös forrás mentén ért keskeny pallóhoz,

ahol a rőt kakas háromszor rikoltoz,

míg a nap sugára holt lelkeket ébreszt,

s hol a ködfal vára tűnő semmivé lesz!

 

Odaát szarvasok kilencen figyelték,

a puska ravaszát ágak mögül lesték.

Apjuk már fél térden – sárba ereszkedvén –

célzott egy fiára – ina sem reszketvén.

 

Ina sem reszketvén fia szóval szóla,

Igével – homlokán fenn a Nap korongja:

„Ránk te sose célozz, kedves édesapánk!

Tűrtünk mi eleget s tűrt az édesanyánk!

Menj haza békével, amíg megteheted –

hetedhét országod óvja meg Istened!

Ha nem – bizony tűzünk szarvaink hegyére

s onnét hajigálunk téged rétről rétre!

Hegyekről hegyekre kősziklához vágunk!

Ízzé-porrá leszel, amit nem kívánunk!”

 

 „Édes szeretteim, kedves gyermekeim!

Gyertek vélem haza sarjadzott véreim!

Jó anyátok vár már, a fáklyák is égnek,

Az asztal is készen – egyedül tinéktek!

Az asztalon serleg, aranyszínű borral…

Aggó szívünk telve – telis tele gonddal!”

 

Leghívebb, legkedves’b csodafiú-szarvas

szóval így felele: „Jó atyánk, ránk hallgass!

Te csak eridj haza jó édesanyánkhoz,

nevelő dajkánkhoz, tűzhely hamujához!

Mert a mi két szarvunk ajtón be nem térhet,

szabott küszöb előtt nem hajthatunk térdet!

A mi karcsú lábunk hamuba nem léphet:

patáink szikrája – ha kell – sziklát éget!

 

A mi karcsú testünk gúnyába nem járhat,

szájunk haló vízből inni nem kívánhat!

Hanem csak ihatunk a hűvös forrásból:

kútfőknek kútkövén az Ég harmatából!

 

                            *

Volt egy öregapó, szakálla mint a hó.

Hegyeket görgető, hegyeket megtartó

irdatlan ég alatt nagy Időt teremtő!

Magokból életet pusztítva növesztő!

Volt néki, volt néki kilenc szép szál fia,

testéből sarjadzott kilenc szép szál fia.

Nem nevelte őket semmi mesterségre

– szántásra-vetésre, csordaterelésre.

Hanem csak növelte az Ég alatt járni,

csillagok ösvényén szarvasra vadászni.

Szarvas nyomból ittak, szarvasokká lettek,

szülői házakba többé nem térhettek!

Parazsát tiporják családi tűzhelynek,

karcsú testük többé gúnyát nem viselhet!

Maguk útját járják, nem isznak pohárból,

nem isznak serlegből, bort sem fakupából!

Hanem csak ihatnak fény-tiszta forrásból,

s forráskút vizéből – kútfők italából.

 

 

 

 

Vers

Perpetuum mobile

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Lassan elengedem két kezed. 

Magadtól lépsz, mégis féltelek. 
Tétován, sután, 
kósza felhő jár
így a nyár után.

 

Totyogva pirinyó lábadon 
virágba szökkensz az ágakon. 
Tétován, sután, 
illatár vonul 
így a nyár után.

 

Ma még itt vagy velem picinyem. 
Hogyha itt hagysz, a Föld felbillen. 
Tétován, sután, 
esthajnal jár 
így a nyár után.

 

Várnak szép álom-szőtt városok, 
szívemen a jövőd átoson. 
Tétován, sután, 
ringó kalász jár 
így a nyár után.

 

Indulj az útra, ha menned kell, 
felnőtt lettél – látod – gyermekem. 
Tétován, sután, 
fénylő csillag jár 
így a nyár után.

 

Lesz barátod, ellenséged is. 
Kiálts, meghallom, ha hívsz: segíts.
Tétován, sután, 
őszi avar jár 
így a nyár után.

 

Visszatérsz egyszer, a kör forog. 
Gyermeked kezét már te fogod. 
Tétován, sután, 
s elindul ő is 
majd a nyár után.

Vers

Egy karrier története

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 EGY KARRIER TÖRTÉNETE

  

                       Koosán Ildikó

 

TELE lett a lét fénygyümölcseivel

NYÁR derekára a fa;

 

virágillatból átlényegüléssel

formásaN  GÖMBÖLYÖDŐ

SZERELEM,  ÁBRÁND, remény,

VÁGYAKOZÁS  színesedett,

s a tömény aura téridejében

maga a MEGVALÓSULÁS

formálta koronává SZÁNDÉKuk

új hajtásait, az érkező FÉNY

homlokterében

folyton tettre kész AKARATTAL.

 

AZ ŐSZI HIDEGVONULÁS

            KIKEZDTE MÉGIS…

S EZ UTÁN A MÉG FÉLÉRETT

előrekódolt JÓHISZEMŰSÉG

minden fénygyümölcsének

ízéből, zaMatáBÓL  csupán

a TÉLI ösvény szegélydíszére tellett,

bomló avarra az elmúlás lépte alá…

 

 

 

2016. január 17.

Vers

Őszke

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

ŐSZKE

 

Míg bámulta a fél-fátyolnyi kék,

a fák szemérmes, őszi sztriptízét,

az ősz sóhajtott még egy gyermekit,

lelassította barna lépteit,

a föld örülte, ahogy ráhasal,

a sárga bőrű, süppedő avar,

s az elnyújtózó világ szélinél,

épp útra öltözött a téli szél,

s az ég lenyújtva óriás kezét,

betakargatta árva kedvesét.

 

Vers

holdfény szonátára táncol az ősz

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

őszi szelet a zöld lomb
hogyan lélegzi be s mondd
mennyit szenved a virág
míg a hervadás kirág
szírmain és levelén
s vajon meddig bírom én
hogy a bársonyos avar
megláncol majd elzavar
s szonátája simogat
elkerget és hivogat

 

 

Vers

Tegnaptól Párizs…

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Sosem kötődtem Párizshoz,
pedig lenyűgöző fotókat láttam
róla sokszor, sosem rajongtam
körbe fényeit és tegnapig úgy
hittem, nem éltem volna benne
otthon. Aztán a tegnap éjszakáját
e reggel megkönnyezte lelkem,
s most úgy érzem, minthogyha
titkon megbújt volna bennem.

Számomra tegnaptól Párizs
lett a világ közepe és mind e
Földön gördült könnycsepp
béke követe.
Elég lelket nyomorított viszály,
gyűlölet; bármit is hoz majd a
holnap, az győzzön,

ki őszintén óv, őszintén szeret.

 

 

 

Vers

Apa és anya

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A karma végső lépcsőfokán állok,

még érzi pelyhes nyomom a föld,

tik-tak, pók szövi szarkaláb hálóját,

cigány lányka hosszan jövendölt.

 

Veszített lelkeim, odaát vártok.

 

Roskadt ágak vagytok szerte-szét,

korhadok én is zúgó szellemerdőn,

a szertelen konstans ma eljön,

csatázom én és a vérszívó nemlét.

 

Apa szürreális vastag kérgű tölgy,

mára minden gondolata csak zörgő levél

őszi liget aludni kész piros hintáján,

pedig milyen igaz is volt, az én jó anyám

gyönyörű szemén és csillámló szaván.

 

 

 

 

 

Vers

Hozott anyagból

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Tankák

 

Ím, belekarolt
már a holdfény az estbe.
Ezüstjét hinti
a szégyentelen fákra,
lehullt ruháik helyett.

 

*

 

Párálló, selymes
fény dajkálja a lágyan
ringó csónakot.
Az őszi csendet ritkán
töri meg egy fakopáncs.

 

*

 

Bölcs a természet.
Nem potyára pingálja
a vizet, eget.
A táj veretes pasztell
tónusokkal mesét mond.

 

*

 

Szűrt esti fényben
halkan neszez az erdő.
Ködbe bújt a völgy.
Rőzseszedők osonnak,
hátukon tiltott remény.

 

*

 

Szitáló ködben
kisimulnak a fények.
Mereng a világ.
A természet színei
újabb dalt fakasztanak.

Vers

Pyramidenkogel

Elolvasta:
85
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Pyramidenkogel* 

            Koosán Ildikó

 

Szélcsendes

páravölgy,

csúcsig felkúszó őszidő,

nyárutánzó fények;

 

pulzáló melegben

napsütött-sárga

lombfolyam

csordul tetőzve túl

a délutáni tájon;

 

– lobogó rőzseláng-

 

perzsel, elámít;

egy pillanat is számít,

védhetetlen

a kitárulkozás:

 

kilátón túli termékeny

rügyekben már formálódnak

a tavaszi gondolatok;

 

kiapadhatatlan

a körforgás örömzenéje.  

 

Szombathely, 2015. október 26.

  

*A –legmagasabb kilátótorony fából. – a világon

 Ausztriában, Karintia tartományban, Klagenfurt közelében, a Wörthi-tó melletti 850 m magas Pyramidenkogel csúcson épült fel 2013. júniusában. Tiszta időben lenyűgöző a körpanoráma..

 

 

Vers

Utak mentén

Elolvasta:
75
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Gondolkodom, hinnem kellene még valamiben,

hívnak őszi egek, párás, kék messzeségek.

Még nem mehetek, kevés a redő homlokomon,

csak gondolkodom: az óra, ha visszafelé járna…

 

Hitem s az örök-szépek észrevétlen elmúltak.

Már őszi virágok nyílnak, szél zilálja szirmaikat.

Utak mentén sárguló füvek, mint az emlékek.

Eső mossa, szél porral szórja léptedet…

 

 

 

 

 

 

Vers

Kivillantja

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Őszidő

          Koosán Ildikó

  

illattal, színnel telített őszben

esővert lombok haldokolnak;

pajzán- meztelen hovatovább,

s ködbezártan ébred a holnap;

 

szűk horizontba szürkül a távol,

fényes-barna gesztenye koppan,

csipkebogyó tüzel a tájba,

száraz ág-bogok félig fagyottan

 

hajladoznak a kifosztott kertben,

fátyolos légterébe lopják

november borongós hangulatát;

 

és semmi baj…úgy van az rendben,

ha kivillantja vén, aszott combját

néha a Nap is, kelletve magát.

 

 2015. október 16.

 

Vers

szólíts meg

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Festmény: Árvai Márta – Őszi erdő Óbányán

 

 

nekem a fák jutottak
a bokrok
az erdő szelídsége

az emberi beszédet nem beszélem

a valóságot máshogy álmodtam,
éltem

hatalmasnak láttam álmaimat
és közben megriadtam
lámpát oltottam
és itt maradtam egymagamban

és hiába kerestelek
te nem kerestél
itt hagytad a magányt
én fejre
te talpra estél

nekem a fák jutottak
a bokrok
az erdő szelídsége

az ég a csillagok
úgy ülök le közétek
mint aki ragyog
ne félj
elfogyni nem fogok

szeretnék látszani
meghallják a szavam
de én a víz alá
lenyomom saját magam

de enyém a mező
minden szépségével
és bánatával
enyém az erdő
minden szálfájával

és ha majd keresel
emeld fel a követ
a fát
én ott leszek
szólíts meg
hátha segíthetek

Vers

Lombhullásból megújulás

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó: web – ősz az erdőben

 

 

 

Meleg színeivel vidítja 

lelkemet az őszi táj..

Pirosak és sárgák és zöldek 

megkapó kavalkádjában 

megbújnak még a gombák,

inyenc falatjául szolgálva 

vadmalacnak, borznak.

Tovatűnt a szinpompás nyár. 

Illatos, harsányhangú világát 

ködös reggelek váltották, 

melyeken a derengő napfény

érdekes fantomképeket vetít. 

A nyiladékra pompás testű

gím bika lép ki, óvatosan,

riadozva kémlel körül,

pedig rá már a jövő őszig

puskát nem foghat senki.

Csend karolja át a völgyet,

csak a benne futó patak fecseg.

Szalamandrák, gőték és békák

már eltüntek gyöngyöző vizéből, 

rejtekükön új tavaszra várnak.

Fürge mókusok motoznak a fákon,

serényen készülve a mogorva télre.

Lehullt tobozokban a jövő rejlik,

őzsuták és szarvastehenek testében

új élet sarjad, a rügyek jelre várnak.

A természet homokórája átfordul,

merengése újra zsibongásba csap.

 

 

 

 

 

Vers

Szerelmi szenvedély

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ne vonzz, ne hívj szerelmi szenvedély,
fülembe cseng a hangod színe még.
Nekem mesél e dal, szívembe ég,
a holdsugár kísér utamra most.
 
Ha híven őrizem szemed színét,
varázsa mindörökre megmarad. 
Miért szitál, ködöl reám a vágy,
ha méla éjjelem nem ad reményt.
 
Talán, ha mégse tévedés amit
nekünk adott a sors, de nem hiszem.
Ma nélküled bolyongok én tovább,
s az őszi szél ölel ma engem át.

Vers

Neked csak játék

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Neked csak játék…
Most éppen ennyi…
Szerelem húrról
csak dalt kell csenni.
Nem kell a mélység,
nem kell a lélek.
Őszinte érzés?
Már szinte vétek.
Ismerős utad
szív nélkül jártad.
Mi hajtott? Tudom.
Ösztönöd, vágyad.

Lobbant az alkony,
napvére csurrant,
lopódzó lépted
semmibe surrant.
Csókodnak íze
ajkamra sápadt,
ölelő karod
múltamra száradt.
Neked csak játék…
Most éppen ennyi…
Látod, tanulok:
Nélküled, lenni.

 

 

Vers

Négy évszak

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A tavasz pillanatai

 

 

 

I. felvonás

 

I. pillanat

 

 

Kora tavaszi h?s fuvallat, s égen

Bíbora, naplemente éjnek.

Felkel? nap pironkodva, vagy még sem?

Didereg picit, mikor ébred.

 

Szürke még a korai határ, de

Tél ny?tte avar alatt éled, s

Hajt csírát ezernyi mag, élete

Költözik holtba, új, s új lélek.

 

Zamatos zöld-bársony, friss vetés

Szomját olt, els? es? csepereg.

H?vös még e hónap, nap kevés,

Korai fagyos még az új, reggelek.

 

Sivár, bús a táj, s horkant álmában egyet,

Fordul át' oldalra, s szundít még egyet.

 

 

II. pillanat

 

 

Els? napsugár szabadult mosolya,

Arcot pirít, s holnapra leveg?t.

Illatozó gyöngyvirág, hamvas ibolya,

Megbúvó ékszerek, igézve zümmög?t.

 

Serény méhecske nyújtogat szárnyát,

Gémberedett jószág, vágya nektár,

S els? pillére, míg várunk, tavasz álmát,

Születve tündér, porból lész gyémánt.

 

Sok-sok drágak? reppen? csodája,

Éke, s gyöngye, végtelen nagy határnak.

Majd pattanó rügyek, barkavirága,

Frissül? zöld lomb, üdéje homálynak.

 

Meleng? vacokban még lustítok picit,

Bár lassan illan takaróm, s fény vidít!

 

 

III. pillanat

 

 

Második napsugár, szirmot bont szépet,

S míg h?s a reggel, de korán felébred.

Álmodik gyönyört, et?döt, tájképet,

Ezer-szín ecsetje, vásznára rátéved.

 

Mily m?vész a tavasz, feledtet múltat,

Mib?l már nem maradt híre, se hamva.

Mint terített asztal, b?séggel tálalt,

Színek pompája, madárfütty, s vígdal.

 

Még egy végs? er?lködés, fagyos éj, s

Fátylat hint, a múló tél végként.

De felkel? nap, ördögként pokolra kér

S f?zi péppé, lucsokká levét!

 

Új nap, új hajnal, vágyálmom a kikelet,

Tavaszi csermelyt, s virágzó oltárt, kérem ezt!

 

 

IV. pillanat

 

 

Harmadik napsugár, véget int télnek,

Majd égi áldás, mi kövérít szárat,

S természet kórusa víg madárének.

Hajtás fakad, hajtás után, tündér-dal.

 

Kis bibék, meztelen testük, éhük,

Port kíván, délceg bika' rontójuk.

Mered kéjesen, s eltakar szirmuk,

Dolgot t?r tán méh, gyarapít kis testük.

 

Kis patak friss vize, távol hegyeknek

Olvadó hó, mi rohanó zöld-árt hoz

Medrét lép, s láp iszapvizét szél fodroz,

Hol mohón indáz, lápi rózsa-szépe.

 

S délen, mediterrán vidék, tavaszló ezer év

Fáradhatatlan ontja virágát, növényét.

 

 

V. pillanat

 

 

Negyedik napsugár, kacs fodrozódik,

Levél árnyékot ád, fürtvirág izzik.

Hegy leve lész majd az, babázik mára,

T?ke-rengeteg víg-?szre kosárba.

 

Pirosló bogyó, párjában szerelmes,

Seregély had, fáról-fára repdes.

S míg cseresnye gyümölcsként, íze fenség,

Részeg madárraj kurjongat, kocsmásként.

 

Míg alkonyi vörös ég hoz h?s szelet,

Aludni vágyok, s álmodni szerelmet.

Harsogó reggel, ébreszt friss „kukorék",

De madárdal fars, fülemnek jajveszék!

 

Ébredtem mára, s igéz? hajnalon,

Pillantok leányt, ki éjben volt vágyálmom!

 

 

VI. pillanat

 

 

Ötödik napsugár, szövi szerelmem,

Nem, mint régi-tél, mi rontott hevemet!

H?tötte vérem, s mélán búval fedett

Reám fagyot, s majd jeges mérget etet.

 

Ez más, mi vég Április, hajnalzeng?

S szívemben, csata készül, szeretetb?l.

Öldök-háború, haláltánc magányra,

S vértemnek felöltöm, H?s-költ?nk szája.

 

Ércel szerelmet, s élcel magányt ríme,

Símogat kedvest, dicsér ?t (mind') verse.

Mosolyom, ím most nem hazug, nem Ál' ság,

Ajkam is csak csókra éhez, vágy Rád!

 

S míg, ha álmodom friss tavaszt, Áprilist

Inkább, szerelem kérje nékem Vég,…Itt!

 

 

VII. pillanat

 

 

Hatodik napsugár, már múltunk a tél,

S hajadon még, a fiatal jöv?' nyár.

Tavaszon udvarol, s mi út, h?st regél,

Hoz gyönyört, s cirógat keze, teste tájt!

 

Kik m?vészek, lenge Szell?, s Napsugár

Míg színdarab-m?, ha' els? felvonás,

Vígot játszanak, felh?tlen szerelmet,

S nem sötét, létbe fúlt, zord tragédiát!

 

Immár feledésbe merült, hitvány táj,

Virult ki föld-virág, s nincs ködös homály.

Gazdagság és pompa, úri csillogás,

Lassan esküv?, s vég' els? felvonás!

 

Menyegz?, s templomi áldott-feszület,

Ím, itt a Május, önfeledt szeretet!

 

 

II. felvonás

 

VIII. pillanat

 

 

Hetedik napsugár, s már Hold is t?zben ég,

Világa mellett kék szirmok szerelme.

Hajnali pír gyönyört önt, madár ék',

Délceg rigó, s víg-pacsirta éneke!

 

Szökken szárba vetés, hullámzó zöld rét

Májusi es? Arany, s gyémántcsillogás,

Áztatva táplál tavasz virág földjét.

Gazdagság, kalász, s haszon-gyarapodás!

 

S míg szerelmem lobban, hölgyem szeretve,

Játszva testén, s édes csókját ízlelve,

Vágyom bátorítón, hangját énekre,

Mint búgó gerlepár, egymástól epedve.

 

Majd hantom, puha ágyam melege, s

Otthonom, kedvesem forró szerelme.

 

IX. pillanat

 

 

Nyolcadik napsugár a rekken? nap

Delel már, s h?s fuvallat Keletr?l,

Sötétül ég szikrát szór, mennydörög.

S míg tépve fát, korbácsol gyámoltalant.

 

Ostorcsapás büntet, s égi könnyeim,

Mi jajdul, s hull alá, keserv és kín.

Zord ez az id?, de tavasz ez is, ím!

Bolond! Nem tudja mi Ã??, tán Április?

 

Vagy második felvonás készül immár

Égi zenekar játszik nyitányt, s taps

Mi jéges? hangja, szaggat szív húrját

Tombol üstdob, míg bírja, majd csend hát!

 

Függöny felgördül, s új díszlet hajnala

Folytatódik, a jöv? diadala!

 

X. pillanat

 

 

Kilencedik, de már nem is számolom,

Barack virága hull, pelyhes szirmokon.

Míg lápon nád szökken, s gyékény, úgy látom,

Poszáta, s rigó ver tanyát, birtokon.

 

Mosolyod a felh?, kéjesen nyújtóz,

Fürdeti magát hétágra süt?ben.

Napsugár tüzében, s éji Hold, virtuóz

Fényében legel?, bárányb?rében.

 

Pajkos kutyaként szell? kerget felleget,

Majd kifárad, hullat kövér könnyeket.

Néha borzol határ sz?rét, terelget,

Sír, csak sír, s vigasztal így növényeket.

 

Már rég nem kopár a táj, színes tavasz

Leny?göz, vakít, s illata folytja torkomat.

 

 

XI. pillanat

 

 

Lankás déli hegyoldal, tíz Othelló

Áriáz, bordalt dalol, s fürtbe olt!

Újra vastaps, jéges?, dráma vígból

Imént der?, most harap a menybolt!

 

Buta juhász, kurjongatva hangosan

Pattintgatva fényl? ostorát, s riadt

Barmai rideg könnyeket hullatva,

Így gázolva nemes sz?lein, alant!

 

Sír a közönség, nem érti miért, e

Szenvedéssé torzult kedves mosoly?

Feledésbe múló tövek, gyász miértje,

S torkokon elfojtott, néma sikoly.

 

Születés a Tavasz, de lehet gyász is,

Tragédia,…dráma, egyetlen rész is!

 

 

XII. pillanat

 

 

Tíz meg egy, csüggedt hangú ék' szeres

Varjúdal, mi nem szoprán, de nem alt sem.

Rekedt, mint kevés temploménekes,

Nem úgy szól, mint h?s tenor, de hang délceg.

 

Kalászhad, hajnali madárdal-nyitány,

Búzavirág, s mez?dísze pír-pipacs,

Mily szorgalmas hangyavár, hol száz zsivány,

F?ben harmat csillan, s pöfeteg-labdacs.

 

Pezsg? akác lombja, dongja méh-zenéjét

Vezényre, ezer hangja zeneszámát,

Napvég sugára, s harmadik újhold kél,

Mez?n tücsök játssz, fülbemász' nótátját.

 

Míg keskeny Hold-sarló, égre kaput nyit,

Van még pár hét, mire majd, új nyár virít.

 

 

XIII. pillanat

 

 

Víg majális, korai, még friss hajnal

Álmos nap kél, kakas ércceli hangját

Utoljára, s míg nem sejt, mit sem tudja

Vígalom készül, s néki, óh, Szép halál!

 

Gyermeksereg harmatos ajkakkal,

Éneke messze száll, ébreszt hajnaltájt

Reggel fakopács, s dísze szalag, fának

Éke hazának, Májfa áll, sok virág.

 

Gyermekek körtánca, öröm ünnepe

Fák susogó lombja, madár éneke,

Vetés buja zöldje, kalászba gyöngye,

B?ség, s zavara, virul már a kikelet!

 

Tucatnyi ország ünnepel, köszönt fát, madarat,

Ã?°zve így végleg hideget, s kívánva új nyarat!

 

XIV. pillanat

 

 

Tavaszvég, nyárel?, s nap-éj egy égen.

Els? napsugár szabadult mosolya,

Második napsugár, szirmot bont szépet,

Harmadik napsugár, véget int télnek.

 

Negyedik napsugár, kacs fodrozódik,

Ötödik napsugár, szövi szerelmét,

Hatodik napsugár, már múlt a tél, míg

Hetedik napsugár, s Hold is t?zben ég.

 

Nyolcadik napsugár, a Nap rekken?,

Kilencedik, barack virága hull, majd,

Lankás déli hegyoldal, tíz Othelló, s

Tíz meg egy, csüggedt hangú varjúdal.

 

Tucat ország, tavasz, s még két napsugár,

Hajlik színész mind, így vég' el?adás!

 

20070321-0402

Louis De La Cruise

Vers

– fűfestő –

Elolvasta:
254
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjszaka megint itt járt a fűfestő,
reggelre bocitarkás lett a gyep.
Nem sikerült meglesnem, halkan
dolgozik – fel nem ébredek.
Nagyobb területen alkotott, mint
tegnap éjjel, akkor még csak
ímmel-ámmal pingált, de persze
újra a fák ágain ugrált. Szinte
minden levél leesett a földre,
a bokrokat is épp így tette tönkre.
Egyszer csak arra ébredek majd,
hogy fehérre festi át a sárgát,
aztán tavaszig várhatom, hozza
már a zöldült mázolmányát.

Vers

őszi gondolat

Elolvasta:
242
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

kevés a remény
sorvadó tagok
hiába ősz
és hűvösebb idő
nem segít ima
Isten nem figyel
kit érdekel
ha eggyel több halott

Vers

ÉLT NEGYVENNÉGY ÉVET

Elolvasta:
68
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Az van, amit vártál: sír, zúg minden molekula.

Mögötted. Egyenes és ellentétes

igazságok suttognak a valóságról. Sokk.

Találgatások ütköznek, s térnek magukhoz

vissza. Egy a közös mindben. A tudat. 

Halott vagy.

Az van, amit vártál, de már nem lesz papírod,

s egy szó sem több, ’mi – s ’mit szerinted – 

más nem értett, 

vagy élt meg; egyszerre súlyos, és könnyed,

áldó-átkozó… rímes, vagy natúr.

Csak nekünk. Sorra szólalnak meg a kint és bent, 

a „milettvolnaha”, a „tudtam”, az „éreztem”, 

a „micsoda”, meg a „nemlehet”…

s bennem a talán, mint ide-oda vád, mert, talán,

ha azt mondom mindig, ha tiltakoztam is ellene(d),

hogy Igen! Rossz az Élet! Menj!

Talán.

Most úgy van, hogy – már – nem 

haragszom.

Halál van. Dátum. Kép. Sok Gyászkeretes. 

Tied.

A halottak könyvébe jegyzett, külön ki nem 

emelt titulussal – zseni – lett neved: 

Jagos István Róbert. 

Folytatásnak más, S hogy éltél negyvennégy évet.

Mi van még? Könnyek. Nem akartad.

Szerelmed, gyermekeid, barátaid

árvaként sírnak. Nem szólsz. Nem cáfolsz…

… sehol vigyor… jól ismert… szeretett,

csak zsebkendő, s döbbenet, felrázna, 

ébresztene.

Siratottként jársz-kellsz.  Nevetés nincs,

csak tömény valóság, amit

ki kell(ene) mondani: Nyugodj… békében.

Az van, amit vártál? Az is, meg nem is?

Majd… elmondod. De nekünk 

– nélküled is –

még maradnunk – dolgunk van – kell. 

Élve.

Életben. Isten veled. Isten veled.

(Bicske, 2018. február 10.)

Jagos István Róbert. Isten nyugosztaljon. Ági… őszinte részvétem…

Vers

Őszutó

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Bús, bánatos a kert, színe fakó, halott.

Őszigába hajlottak a virágfejek,

koldusként nyúl kelyhük meleg napfény felé,

kis halálraítélt, törékeny életek.

Fátyolt ölt magára szemérmesen a Nap,

narancsopál fénnyel az égbolt közepén,

csendesek az estek, a tücsök sem zenél,

vért gyöngyöz az alkony, a puszta peremén.

Összekacsint a Nap az ezüstös Holddal,

a fodrosan gomolygó fellegek fölött,

gyorsan jön az este,  bársonyt húz a tájra,

meleg tüzek gyúlnak, a házfalak mögött.

Tükrébe néz az ősz, homlokára dér ül,

fázósan összehúzza magán köpenyét,

megborzong, gondolva a zimankós télre,

és bús képpel, zúgva, süvöltve áll odébb.

Vers

Őszi haikuk

Elolvasta:
212
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Őszi haikuk

                    Koosán Ildikó

  

vértócsába fúl

az ég bevérző kékje

ha alkonyodik

 

lombtalan fák közt

egyre messzebbre lát a

merész tekintet

 

aki szeretné

látványát élvezni még

érzi a halált

 

az idő teste

bukik kivérezve a

horizont alá.

 

október 25.

 

 

Vers

Őszi haiku csokor (Próbálkozásaim)

Elolvasta:
196
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Hervad az erdő,

csípős a hajnali dér.

Lomhák az esték.

 

Harmatos fűben

lassan poroszkál a méh.

Zárul a kaptár.

 

Rövid a nappal,

elpihennek a tyúkok.

Nyárutót érzik.

 

Falusi csendben

halk tücsökkoncert szól bősz

szarvasbőgéssel.

 

Vers

Őszi haikuk

Elolvasta:
143
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

szél gyűrte felhők
palástja lóg az égről
sírdogál az ősz
x
gyengülő fények
fakó levélre hullnak
késő üzenet
x
indián nyarak
emlékét felidézi
úszó ökörnyál
x
ködös hajnalok
fátylaiba burkoltan
közelít az ősz
x
rőtarany fények
lobbannak rózsa szirmán
utolsó esély
x
arany avaron
átfutó esőpatak
álmokat sodor

Vers

Haikuk

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Haikuk

Didergő…

didergő fagyot
sóhajt a ködös reggel
itt a november

Rózsák szirmai…

 

rózsák szirmai
a szélben keringőznek
az őszt üdvözlik

Bíborfényt…

bíborfényt csókol
az ébredező hajnal
mégis hideg van

Üres tegnapok…

üres tegnapok
álmosan köszönnek rád
életed hervad

Búcsút int…

virágos kertek
a mosolyukat vesztik
búcsút int a nyár

Őszi eső…

az őszi eső
gyöngyöt szül az ablakon
majd tova gurul

Vers

ŐSZI HANGULATJELEK

Elolvasta:
73
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Illusztráció: “Ősz” – Vaszary János festménye

 

1) Ablakom alatt 
táncoló falevelek
– halálban élet.

2) Tó felett teli-
hold, hold alatt tele tó
– üres szerelem.

3) Meleg színekkel
hímzett avarterítő
– kihűlt tájakon.

4) Falevelekbe
öltözteti a Hiányt, 
tarka göncökbe,

mint egy utcalányt,
és forgatja, „Mily graciőz!”, 
a kéjsóvár ősz.

5) Kapaszkodunk a
világba, mint utolsó
levél az ágba.
Kapaszkodik belénk a
világ. Levélbe az ág. 

——————–

Az első nagyon jó, a másodiknál megtöri a soráthajlás, haikunál nincs ilyen, ennek ellenére publikálnám azt is, mert egész jó hangulaú. A harmadik hibátlan. A negyedik… miért dupla? És ha dupla, miért állt be ide negyediknek? Nem való ide. Az ötödik szintúgy. Nem illik a sorba. 

Be kellene érnünk most az első hárommal. 

 

 

Vers

Őszi anzix

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Haikuk

 

 

 

 

Sírdogál az ősz.

Színpompás leveleken

mesés gyöngy e könny.

 

*

 

Vörösek, sárgák

orgiája most az ősz.

Az élet didereg.

 

*

 

Szél sír a parkban.

Piros bogyókat csipdes

a korai fagy.

 

*

 

Kis csermely vize

fut sebesen a völgyben,

várja a tenger.

 

*

 

Sebes pisztrángnak 

hideg patak vizében

izzik szerelme.

 

*

 

Bagoly szárnyal rőt

esti fényben. Ürge halk

siráma hallik.

 

*

 

Temetői fák

ágán csókák csapata

vív víg csőrcsatát.

 

 

 

 

Vers

Csak úgy

Elolvasta:
317
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Csak úgy egymagamba csöndesen,

 kéz-kézben távolabb szakadok,

a búcsúkat ki tartja számon,

tán a kora őszi lombsorok. 

 

Az út mellett nyugtalan tócsasugár,

finom fénye szövetkezett az éggel,

de holnap elmossa egy füstölgő ár,

s a horizont közben jajveszékel. 

 

Isten a roppant terek ura,

és a visszhangzó lelkeké…