Seres László : Ítélj és sújts

“Senki sem szolgálhat két urat” (Máté.e. 6.)

 

A félelem este hull rád,
ha leveted földi ruhád,
s úgy állsz ott, mint Isten előtt,
egy szál gyertya, csontfehéren
fogyó holdként rideg fényben
bölcsőtől látón a sírig,
amíg az élet parázslik,
s úgy omlasz le összetörve,
ahogy a kőszirt hull a völgybe,
mely villámoktól összedőlt.

Ó, hány Urat kiszolgáltál,
míg kövek közt kővé váltál,
sodródtál jeges folyókkal.
Húsodba vájta bélyegét
elátkozottak névjegyét
a sors, mikor elragadott.
Láncra verten táncoltatott.
Gyötört a kín és fájt a seb,
élni akartál, -így könnyebb –
a magadra vett béklyókkal.

Most csendben vársz, hogy megítél,
kiontott véred mennyit ér,
másoknak a keresztfádon.
Egy parányi porszem voltál
csillagüstben mosakodtál,
fürtjeidet szél cibálta
eső-verte vihar-ágra,
s ha benned a múlt felzokog,
könnyet se ejts, ne vedd zokon,
hogy, ami szép volt… ne fájjon.

Azt féltsd óvón, ameddig élsz,
amit a szív kér, nem az ész,
ha évre, évek súlya hull.
Tedd meg, amire van erőd,
míg tudsz, te járjál legelöl.
Erre sarkall az értelem,
hisz tudod, egész életen
embernek lenni, nem kevés,
ha nincs öröm, csak szenvedés.
Mind elmúlik nyomtalanul.

Sorsod jussát Ő szabja rád,
fogadd el, s így szóljon a szád:
– Ím előtted állok, Uram,
ítélj, és sújts, mert vétkeztem,
hogy beleremegjen testem,
mikor eléd zuhanok a porba,
mint letünt világok alkonya,
amikor vezekelnem kell.
De addig is adj vigaszt, Istenem,
akkor is, ha véget ér utam -.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.