A kezem – az ujjakat kivéve – egészen kulcscsontomig
olyan telt, mint a tiéd; combjaim között nincs hely,
összeérnek – nem, mert védekeznek – hiába
szabályozná őket photoshop,
pont olyanok, mint a tied;
fenekem, melleim extra mérete
több fantáziát mozgat,
mint hitem, szavam Istenről, Krisztusról…
ráfoghatnám a génekre, de nem az az ok,
inkább a fegyelem, figyelem hiánya magamért bennem,
ám – talán –
Viki így is szeret, mert én is szerettelek,
s imádja – ha csak eszembe jut, már
érzem, kéz nélkül is öleltél vele –
anya-szagom. Minden anyának van.
A tükröm azt mutatja, amit harminchét
évesen neked: testet, kicsit használtan,
de teherbírás szempontjából termékenyen…
ajkat, arcot, szemet, hajat, elől a
homlok és szőkeség határán, a középtől kicsit balra
egy forgót, ami miatt mindig szabálytalan
a profilkép…
mégsem zavar, sem fáj, mert pár őszinte-selymes
ujjbegy mindig helyreigazítja
….
mondhatnék még hasonlatot tényszerű raggal,
színnel… hogy a csuklómtól-vállamig… meg
fentebb az államtól-homlokomig mennyire
vagyok olyan, mint te… jól emlékszem
összesedre, mindenedre, aztán veszek egy
nagy levegőt, és legyintek… most nem az Istent
faggatom, csak téged:
miért, hogy én mássá lennék.
Mássá, mint az, akit miattad hordok magamon.
Olyanná, mint ahogyan régen láttalak.
Anyu. Nem utállak, csak mást akarok mutatni
kézen, vállon, arcon, hajon, és ráncon is.
Csúnya vagy. Szép testben
szeretni képtelen asszony.
Hallod? Gondoltad volna, hogy ez lesz?
Én nem, de
jobb, ha – te is – tudod..
(Bicske, 2017. augusztus 4.)
Fotó: Sióréti Gábor
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Pilla S.M