Sonkoly Éva : nem mondhatom…

 

Mint nélkülöző,

de büszke koldus-lélek

állok előtted…

 

Kérni nem tudok,

csak kezem nyújtom.

Képzeletben ujjaidra

kulcsolom…

 

Amit szeretnék,

nem mondhatom.

Te tudod jól a

gondolatom…


Beszéljünk hát másról,

megannyi apróságról.

 

Nézd az őszi levelek közt

átsüt a reménysugár.

Titkot mesél Neked,

s én alig hiszem.

 

Súgja, amit soha el nem

mondhatok, aztán pedig

igézi kedves mosolyod,

igaz valód, s nekem ez

elég kell, hogy legyen…

– így őszidőmben.




Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"