Schifter Attila : Búcsú

Fények bújócskáznak a levelek mögött,
hidegkék foncsorú, sárga szélű fények.
Rájuk nézek – vakítanak, hogy felnyögök,
de belém melengetik megint, hogy élek.
 
Mennyi szelíd, szinte otthonos nyugalom,
nemes békesség ül meg itt a fák alatt.
Érzelmekre gondolatokat súg a lomb,
csendekbe olvadnak a kimondott szavak.
 
Csupán emlékek karcolják fel a szívet,
sós könnyekig vérzik be a lélek tükre.
Körém gyűlik most, ki befogad, ‘s ki kivet.
Többé már fel sem rezzenek a jöttükre.
 
Fényekkel évődik az őszi délután,
az elmúlás tengerén állok egyedül.
Nézem hallgatagon és villámvert sután,
ahogy a sírt fedő lap helyére kerül. 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.